Beszélő, 2011. január-június (3. folyam, 16. évfolyam, 1-6. szám)
2011. március / 3. szám - KULTÚRA - Dékei Kriszta: Idézetgyűjtemény és szinesztézia - Novellakonferencia
92 műve (1898), melynek egyik érdekessége a Mednyánszky Lászlóról készült karikatúra, de a festők-írók közötti szerteágazó kapcsolati hálót mutatja az is, hogy Gulácsy Lajos készítette Kassák Isten bárányka( 1914) című könyvének szecessziós borítólapját. Maga a kiállítás mottója is egy Gulácsy Lajostól vett idézet: „a művészet egy, csak a mód más, amivel a művész gondolatát kifejezi". Gulácsy azért jó választás, mert a kiállítás szinte összes témája kapcsolatba hozható vele - bár a ködlovagok közül csak Cholnoky Viktorral állt kapcsolatban, és művészetét inkább Ady és Juhász Gyula értékelte. Míg a poéták képekben látnak, Gulácsy a zenét és az érzelmeket fordította le színekre:„Mi elhallgatunk egy Beethoven szimfóniát, és a hangokat színnel fogjuk fel. Azok a méla akkordok életet nyernek a vásznon", és segítségükkel „új érzékek születnek bennünk, érzékek, melyek a teljes festőiség terére tudják átfordítani a szólamokat. Többé nem novellákat festünk, nem zsánerképeket [...], hanem mindent vonallal érzünk, és színnel. A mi vonalaink kacagnak és sírnak, a mi színeink rejtett érzésekről, kedélyről, gyermeki csapongásról vagy lelki fájdalomról mesélnek." Gulácsy portréit is emlékképek alapján festette meg: ismeretes egy történet, amikor azt javasolta a modelljének (nevezetesen Erdélyinének), hogy festés közben látványával ne zavarja, inkább a szomszéd szobában zongorázzon Mozartot. A tárlat kétségtelen előnye, hogy az 1908-as Extázis című festmény mellett Gulácsy több, ritkán látható rajza és festménye látható. Kevésbé kvalitásos művel szerepel a gödöllői művésztelep két tagja, Körösfői-Kriesch Aladár és Nagy Sándor. Az 1901-től működő telep alkotói művészetük megújítását gyökeres életmódváltással alapozták meg, szó szerint kivonultak (ez a szecesszió eredeti jelentése) a nagyvárosból a preraffaeliták példáját követve. Esetükben a népművészeti formanyelv szimbolista, szecessziós elemekkel társult, bevonásukat pedig a kiállítás egész installálását jellemző„összművészeti"felfogásuk igazolja. Azért nem árt felidézni, hogy a hivatalos művelődéspolitikát ekkoriban az erős szecesszióellenesség jellemezte. 1902-ben Wlassics Gyula közoktatásügyi miniszter az Országgyűlés előtt kijelentette, hogy a „szecessziós irányú stílus a vezetésemre bízott tárca körében nemigen lesz lehetséges". Pekár Gyula pedig 1907-es korképgyűjteményében, amely a régi itáliai városok múltjával foglalkozik, ekként fakadt ki: „annak a művészeti nyavalyának, amely most a szecesszió neve alatt dühöng Európa szerte [...] még rettenetesebb gyermeke a budapesti [...], mely lehetetlen képek és ízléstelen bútorok hóbortjával tölti be országunkat". Pekár íróként indult, a Magyar Hírlapba Bródy Sándor kitüntető ajánlásával került 1891 -ben, ahol is huszárnovellákat jelentetett meg Dodó főhadnagyról, az ellenállhatatlan neszédítőről. Mivel jó erőben levő fiatalember volt, róla mintázta Stróbl Alajos az Arany Jánosszobor egyik mellékalakját, Toldi Miklóst (1893). Későbbi nézeteire jellemző, hogy többek közt egy történeti regényt írt az általa az emberiség legnagyobb fordulatának tekintett eseményről, a patriarchátus győzelméről a matriarchális társadalom fölött, továbbá ő volt az, aki az egyik ködlovagot, az 1917-ben kritikusi tekintélye alapján a Nemzeti Színház élére kinevezett Ambrus Zoltánt 1922-ben méltatlan módon leváltatta. Gulácsy mellett a kiállítás másik jelentős alkotója, Mednyánszky László is készített Pekárról portrérajzot. Olyannyira baráti viszonyban voltak, hogy Mednyánszky neki is adott egy állatnevet: Pekár volt a víziló (Hippopotamus), Ferenczy Károly a Mókus, míg Feszty Árpád a Tigris nevet kapta az önmagát Döglött Kutyaként emlegető festőtől. (Mednyánszky leginkább Justh Zsigmond „köréhez" tartozott - Czobor Lipótként fel is bukkan Justh Fuimus című regényében.) Ars poétikájának lényegét a szintetikus, összegző látásban találta meg:„A külső világot a bel