Bolond Istók, 1895. (18. évfolyam, 1-52. szám)
1895-10-27 / 43. szám
4 OKTÓBER 27. BOLOND ISTÓK. . I II I I.J null M Ilii ii i . I. 111. I . till. I i Ml I. 1 I I Tizenhárom magyar huszár. Tizenhárom magyar huszár ül Sötét börtönben, lánczban, S mind a tizenhárom szivében Rémitő aggódás van, Hogy a mely pálczát tör felettök, Mit ítél majd a törvény, Mert bűnösök, felebbvalójokat, ki símzójok volt, megölvén. Tizenhárom magyar huszár közt Az első im megszólal: «Keserves ám ifjan meghalni, Nem is dicső halállal! Ej, egy az élet, katona dolog!» És felel rá a másik: «Bratkovczétól messze az én falum, S lelkem előttim tornya mégis látszik.» A harmadik szól: «Legalább ha másért Halnánk, nem egy alávaló gazért!» A negyedik mond: «Hova fordul már most Jó öreg szülém egy kis vigaszért?» Az ötödiknek átok van szavában, Átkozza mind, a kinek szive nincs. A hatodik szól: «Neki pedig nem volt, És most miatta rajtunk van bilincs!» A hetedik nagyot sóhajtva mondja: «Menyasszonyom hiába vár haza!» A nyolczadiknak pedig az a gondja: «Szegény apámnak ki lesz támasza?» Suttog a hangja a kilenczediknek: «Akit szerettem, nem látom soha!» A tizedik mogorván vágja vissza: «Sújtson furánkra isten ostora!» Három megül bús, néma hallgatásban, Amig a többi mind panaszkodik. Egyik megszólal végre nagysokára, S amint a földről feltámaszkodik, Kezén megcsörren és felsír a láncra: «Csakhogy a zsarnokot megöltük itt! Örömmel megyek már most a halálba, — Nem kínozhatja saját véreit!» A másik meg utána mondja gyorsan És szava felzúg, mint a zivatar: «Volna száz éltem, százszoros halállal Halnék meg azért, mit e szív akar! Mert azt akarom: végre a magyarnak Oszoljék el szeméről már a vakság, És lássa be, a távol idegenben Fiait a halálba hogy zavarják ! Lássa be végre, német komandónak Hogyan akasztják nyakába a jármát, S magyar dicsőség fáját megnyirbálva, Kidőltét milyen kárörömmel várják!...» «S mi haljunk meg, — a tizenharmadik szólt, — S ha halálunknak nem lesz eredménye: Egy ezredévet átélt bár a nemzet, Nem hiszszük, hogy a másikat megérje!» Goluchoppszki, Badeni és Bilinszki Bánomisén l Tgnál. Bánomisénffi. Beféklensz—-installire — Placz nélimen! Goluchoppszki. Banyomisemyfi ist schon wieder guter Launye! Er sagt nyämlich, das wir befehlen sollen uns zu setzeny! Soll seine Freude haben! Aufgepasst! Befehle! nyemen wir Platz ! (nevetve leülnek.) Bánomisénffi. Pardon — installire — «befehlen» iszt tranzilvanische Auszkopfung. Alzo wird durch Ihnen lieber Goluchoppszki umzonszt lacht. Aber befér wird durch unsz übertreten auf die Hinauszglájch von Eszterrdjch- Ungarn: — szágensz mir Bilinszki, wasz sind Sie für ájne Landsmann ? Bilinszki. Ein Polyake ! Bánomisénffi. Wurde durch mich dacht glájch! Denn — installire — wenn End von Name iszt: «inszki», «tinszki», «choppszki», «toppszki», «niczki», «siczki», «eppszki», «lexti» ■— dasz isz Allesz ájne Poják! — Und Sie Badenyi? Durch welche Vatterland wird durch Sie gebürtigt ? Badeni. Ich bin eigentlich ein «deutsch, steirischer, schlesich, slovenisch, oesterreichischer Mähre !» Bánomisénffi. Szapperdipix! Verfluchte lange Prasdikát für ájne ájnczige Lanczmann ! Wird durch mich gratulirt! Nur vorwärts ! Goluchoppszki. Aber Sie,lyieber Collega Banyomisenyfi, wasz sind Sie ein Landsman fürny ?