Bolond Istók, 1919. (42. évfolyam, 1-11. szám)
1919-03-16 / 11. szám
Kutyáéknál... Mivel a háborúban a kutyák épp úgy „kényszerhősök” voltak, mint az emberek, illik tehát, hogy az ő panaszaik és kívánságaik iránt is érdeklődjék az emberiség. Hogy ez érdeklődésemnek kifejezést adjak, saját megbízásomból felkerestem a „Hős kutyák“ zászlóaljának vezérét, Marcossy Bodryóméltóságát. A Vezér saját külön kutyaházában, otthon fogadott. Nagyon örvendezett jövetelemnek és kabátonnál fogva húzott be elegáns lakosztályába, melynek padozatát valódi perzsa szalma fedte. A lakosztály minden részében művésziesen kirágott marhalapocka és disznó-karmonádli csontok gyönyörködtették a műgértő szemlélőt, miért is szívből sajnáltam hogy nem vagyok nevértő. A vitrinben értékes antiquitásként drga liba- és csirkecsontocskák díszelegtek légmentesen elzárva, úgylátszik a ért, hogy a magamfajta éhes pesti vendégek kisértésbe ne jöhessenek. A vezér, kutya- illetve tyukaszin burzdát viselt és nyakán valódi vaslánc díszelgett, melyet, — mint mondá — csak családi tradícióból hord. Kedves közvetlenséggel mesélt még magáról egykét jellemző apróságot és aztán várta kérdéseimet. Természetesen legelőször arra kérem, hogy a harcéren szerzett tapasztaltairól beszéljen valamit. — A harctérről, — szélt rezignált mosollyal — nem beszélhetek, mivel temészetesen én is rá voltam mentve a többi nagy kutyával együtt Egyéltlás, a háborúval kapcsolatban nem tehetek könnyelmű kijelentéseket, mivel úgy látom a véleményünknek döntő fontosságot tulajdonítanak. Mert látja kérem, most a háború befejeztével azzal vádolnak, hogy a háború kellett a kutyának. Hát ezennel, az összkutyák nevében kijelenteni, hogy a háború a kutyának sem kellett. A háború miatt el kellett hagyni fontos működéseinket, amelyek nélkül ime felfordult az egész világrend. — A mi távollétünk alatt például ki őrizte a házakat? Az Isten. Márpedig háborús időben nem szabad a házat megbízhatatlan egyénre bízni. — Ki helyettesítette az ekbeket? Esetleg a huszártisztek. De ezek nem voltak olyan hűek. . -- Ki ugatta meg a kocsikat? legfeljebb az irigy gyalogjáró. — Kit gázoltak el az autók? Legfeljebb az embereket. Latja kérem azért nem járt háború alatt annyi autó az utcán, mint azelőtt. Nem volt kedvük szegélyeknek, mert csak embereket gázolhattak, azok pedig kopott ruhában és soványan nem festhettek olyan jól a kerekek alatt, mint mi, akik szépek vagyunk és elegánsak, drágák. Értünk megadta 10 000 koronákat is, míg ők, — úgy hallom n ngyon olcsók. — Amig távol voltunk, ki ugatta meg a holdat? Bár itt tiltakoznom kell egy nagy tévedés ellen. Az emberek azt hiszik, hogy mi a holdra „ugatunk“. Ez óriási csalódás, mert hiszen mi ilyenkor énekelünk legszebben. Csodálatos, hogy ezt a zenét ne tudja élvezni az emberiség, amelynek Zerkoitz Béla kedvenc zeneszerzője ... Megnyugtattam améltóságát, hogy a kutyák távollétét valóban nagyon megérezték az emberek, miért is örömmel üdvözlik a „Hős Kutyákat“ ide- BOLOND ISTÓK Fekete varjak Olvad a hó már, a puha párna, Alszik a föld még, de rossz az álma, Reszketnek mellém az assza sarjuk, Szállnak fölötte fekete varjak. Fekete varjak néznek a rögre, Éhesen lesve rothadó dögre, Ezen a földön így lesz örökre, Vér lesz örökre, halál örökre. Nem lakik itt más, csak varjú-vének, Nem köszönt hajnali pacsirta-ének, Nem ékít estét csalogány-trilla, Csak éjbe villan a könnyes pilla. 5 az éjben, melyen tűzfény piroszik, Egy szent országnak teteme oszlik, Melle betörve, szive földúlva, Sárba taposva, vérbe borulva. Mintha magányos pásztortűz fenne, Csak úgy pislákol az élet benne, De az is hamvad, magába roskad, Vérrel locsolja konok, gonosz had. Pedig az a tűz ha lángra gyulna, Széles e világ fölbiborulna, Égre csapkodna, mint lángos átok: Fekete varjak, beh szétszállnátok! Jászay-Horváth Elemér.