Bolond Miska, 1860. (1. évfolyam, 1-31. szám)

1860-09-16 / 16. szám

nám a szomorú esetet, de ez lehetetlen, min­denütt beszélik már, és a fényes házasságnak vége. Vilmos eltűnt! — Eltűnt! Szent isten, megölte magát ? — Nem, egy ballettáncosnővel szökött meg. -------Adélt ez idő óta csak férje karján lehet látni. Néha találkozik az időközben visszatért ifjúval, ki neki annyi boldogságot és fájdalmat szerzett. Kecses főbiccentéssel elfogadja köszöntését, miközben azonban még erősebben rátámaszkodik férje karjára. Sz. v. Shakespeare egyik szerelmes lánykájának remegő ajkairól következő édes nyilatkozat lebben el: „Mit tesz a név? Az ibolya, ha másként hi­vatnék is, illatos maradna.“ — A szelid galamb­nak igaza van, de ha az ibolya mégis büdös, úgy hihető, hogy bimbó korában kicseréltetett. Tán, gyanítod már, hogy a nápolyi vezérekre és­ követre c­élzok. Mily felséges pálya állott ez emberek előtt! Tegyük fel egy pillanatra, hogy más ügyet szol­gálnak : Garibaldinál vannak, s ergo győznek —­­mind­három kitüntetvén magát. Tudod-e, hogy írnánk róluk, te is, én is, Punch barátunk is? Hát így ni: Lanza tábornok volt a nap fegyvere. Csapá­sai alatt hullott az ellenség, s emberei azt mondják, hogy nem kell nekik ágyú, elég nekik a nápolyiak ellen ez az egy lándzsa is. B­o­s­c­o csak azt mondta : presto! changer! marche ! és az ütközet nyelve, s az ellenség sehol se volt. Ily bűvész előtt Bombáska szemfényvesz­tése nem sikerült, s maholnap tüneményes vígjá­ték fog a Vezúv alatt előadattatni. Mann­á­t kér egész Itália, s a diktátor küldöttje szájról szájra jár. A remény csak vele táplálkozik, s átalános a hit, hogy az égből hul­lott alá. Na már most tessék ítélni: nem kellemetesebb volna-e az európai sajtó által ily formán emleget­­tetni, mint emigy. A nápolyi lánya beletört Pa­­lermóba, nyele is. — Bosco kifütyültetett. Semmi újat se tud. Mind a régi trikkeket játsza, s keze reszket. A puska, melylyel magára lövetett, lete­­m­te, s csak annak köszönheti életben maradtát, hogy koponyája oly vastag, mikép a golyó is visz­­szapattant róla. Annyit mindenesetre megtanulha­tott, hogy Garibaldi embereit nem lehet hocus-po­­cus-szal lepni meg. Ők már ismerik az afféle Ta­­schenspielereket. Manna pedig eszi magát mérgében, s a diéta aligha egészségére váland. A pusztában ván­dorló izraelitáknak tetszhetett a mennyei külde­mény, de Turinban egyéb is van, s nem szorulnak rá. Legjobb lesz, ha haza megy és iskatulyába zá­ratja magát az udvari patikárus által, ki tán még be­vétetheti valakivel. Mindebből az a tanúság, hogy a név maga nem elég a dicsőségre. A jó név sokat ér, de tudni kell érvényesíteni. — Némely ügy mellett a bukás sem gyalázat, máskor a diadal sem válik dicsőségre. Amannak sorsát meggyászolja a köl­tészet, felvidámítja az éle, s megboszulja a törté­nész. E három hatalomnak becsületére válik, hogy a szűkkeblűség mellett rendkívül ritkán hallik hangjuk, s hogy alig élt valamire való humorista, költő és historikus, ki fölvilágosodott ember ne lett volna. Punch, Charivari, Kladderadatsch és Bolond Miska mind egy húron pendülnek, s azért vagyok én, komám, igaz cimborád volna Lamorid­ére akármelyik napi parancsát, sem hogy ezt az angol vígjátékot végig nézem vala. Hanem meg kellett lennie. Pedig már­ előre sejtem a gi­noszt, mert annak a mi derék Tóth Józse­fünknek meg van az a jó szokása, hogy a­mit ő egyszer lefordít, annak aztán menthetlenül el kell vesznie, kikeres mindenféle bourbon komédiát, s ha egyszer legaribaldizta, nem segít azon a színé­szek valamennyi Boskója sem. Az egész vígjáték egy zsidó család, Schild­­roth (talán csak nem Rotschild) meggazdagodását tárgyazza; kezdődik a franczia forradalommal, s végződik Napóleon bukásán ; a lélektani momen­tumokat börzei tudósítások képezik, melyeket az a Rotschild, akartam mondani Schildroth a „Pes­ter Lloyd“ első hasábjairól olvas. Soha sem tud­tam, hogy már akkor is volt Pester Lloyd, s hogy a papirosból akkor is csináltak aranyat. Az új idő vívmányául már nem marad semmi, csak a pepsin, meg a „vidéki levelek.“ Mondtam, hogy ez a vígjáték keleti kérdésű beláthatatlanságig unalmas, hanem azért van ben­ne valami mulatságos is. Az az édes szerkesztő úr, hogy benne a leány az anya, akartam m­on­­­dani: az anya a leány, s hogy a fiú az apa, azaz, hogy voltaképen az apa a fiú. Persze, ezt nem érti a szerkesztő úr. Hát én értettem azt a színlapon, hogy az a személy, a­ki az első felvonásban Schild­roth feleségéül volt kiírva, ugyanaz a személy a második felvonásra mint annak a leánya volt be­jelentve. Hiszen ez ellenkezik minden konkordá­tummal , vagy az a mindent felforgató confusio ér­kezett meg, a­melytől az Allgemeinek annyira fél­tik a társadalmat! Bontakozzunk ki. Hát úgy van az, hogy az első felvonásban anya és apa meghalnak, s a má­sodik felvonásban mint leány és fiú támadnak föl. Csak az öreg Schildroth nem változik meg, ő nem lesz se fiú, se leány, hanem az első és második felvonás közben, míg a zenekar szokott andantéit játsza, irtóztatóan meggazdagodik, s prenu­merál egy példány „Bolond Miská“-ra. Ez a legokosabb. A színházi igazgatóságnak mindenesetre kö­szönettel tartozunk, hogy miután jó eredeti dara­bokban sz­űkölködünk, hát adat rész — fordítá­­sokat.Meg kell dicsérnünk a darab szellemét is,mely gúnyos szint­­ igyekezik feltüntetni a század azon eszméit, melyek a szabadság, egyenlőség és test­vériség neve alatt a hűbériség gyönyörű, s való­ban emberi rendszerét fölforgatni törekedtek. — Színházunknak nem lehet nemesebb föladata, mint az, hogy az egyenlőség és testvériség hőseit részeg tolvajok, rablók gyanánt tüntesse föl. Hanem én ennek a méltánylását rábízom a szerkesztő úr leg­derekabb munkatársára, az érdemes Kipfelhau­­serre ; oh, hogy tapsolt ott mellettem, mikor a fra­­ternité embere a bölcsőben fekvő csecsemőt szuro­nyával fölspékelni törekedett; bizonyára írni fog róla a derék férfiú; csak várom már, hogy mi lesz: vers-e, vagy próza. Mátyás Mátyás. * Spanyolország csakugyan nagy­hatalmasság lesz, mert ugyancsak nagyon hatal­maskodik , közelebb egyszerre nyolc spanyol lapot tiltottak be ott. Hanem azért mi a nyomást illeti, a spanyolok ebben most sem szenvednek hiányt. * Ebben a házban, a­hova mi a múlt héten hurcolkodtunk, még vagy hat szerkesztő la­kik. Valamelyikünk a programmjában megemlít­­hetné, hogy csak a mi lapjainkat járassa a t. kö­zönség, mert biztos lehet, hogy ezekben nem lesz semmi polémia; ha valami veszekedni valónk van, kidisputáljuk reggelenként az ambituson. * Mégis csak rettenetes kegyetlenek azok az úgynevezett liberális lapok. Azt kívánják attól a szegény Lamoriciertől, hogy bocsásson el seregéből 20,000 embert, mikor voltaképen az egész serege 15,000-ből áll. * Aztán hogy romlik már a fiatal nem­zedék is. Egy 12 esztendős skót fiú is elment Ga­­ribaldihoz ; a puskát még nem bírja, hanem azt mondja, hogy jó lesz dobosnak. * Szegszár­don a szó betű­­szerinti ér­telmében úgy tánczolnak, a hogy húzzák. — Egy bálra formaliter elő volt írva, hogy mint és med­dig lehet táncolni. Eltérés esetére ugyanazon báli rendeletben a vendéglősnek és cigányoknak kü­lönféle bírságok igértettek. * K­é­t ú­r­i­ember belép egy helybeli kő­rajzoló intézetbe. Az egyik nagyon ragyavert arc­cal bir. — Pajtás — mondja neki a másik — de jó, hogy te nem születtél valami nevezetes ember­nek, mert téged malomkőre kellene le­rajzoltatni. * A­z ú­j t­é­r­i színházban Albina di Rhona táncművésznő vendégszerepel. Sokan azt mondják, hogy igen keveset, mások pedig azt állítják, hogy mint afféle spanyol táncosnő, nagyon is sokat mu­tat. — * Tanácsülésre készültek valahol. Hanem előbb megvendégeltettek. A házi­gazda kínálta a jó bort. — Köszönjük — mondja az egyik — nem jó volna, ha a tanácskozáskor lenne a fejünkben valami. * Bárány­ából igen jó országúttal dicsek­szenek. Olyan jó az az országút — írja egy leve­lező — hogy nem bírják elrontani még az — út­­csinálók sem. * Az új p­e­s­t­i casino is megtartotta ala­kító gyűlését; a többi közt egy indítvány folytán az ebek kizárása is elhatároztatott. — Csak hogy azok azért mindenhova besompolyognak. Lásd a Komlót és egyéb helyeket. * A „P­e­s­t­i H­i­r­n­ö­k“ uj szerkesztőt ka­pott. Szerkesztője a publicistái pályáról s számos politikai műveiről jelesen és hazaszerte ismert . Ismiéri. * Az uszodákat is becsukták már. Ha­nem azért folyvást úszunk, ki az adósságban, ki a víz ellen, ki pedig a jó, biztos öblökben, a­hol — mint mindenki tudja — legtöbb a szemét. * A Krimiából Törökországba vándor­lott cserkeszek helyére most egy pár ezer német indult letelepedni. - - E derék hazafiak úgy látszik, mindenütt jól érezik magukat. * Hamburgban a kalaposcéh megtil­­tatta egy kereskedőnek, hogy kalapokat áruljon. Az elmés kereskedő most úgy fog ki a tilalmon, hogy csak kalaptartókat hirdet a frton, a kalapot — úgymond — ingyen adja. * Már most meg az a baja a Garibal­­distáknak, hogy a nápolyi katonaság előttük min­denütt — szétszalad. Minő fáradságos lesz őket megint összeszedni az uj zászló alá! Ludas Matyi: Levelek mindenféléről. XIII. (,,A pénzkirály“ uj vígjáték, irta valami Tom Ponce, ford. Tóth József.) T. szerkesztő úr! Én már megviselt szín­házlátogató vagyok, hanem még ennél unalmasabb históriát se nem láttam, se nem olvastam. Inkább tanulmányoztam volna Lesseps úr elméleti fejte­getéseit a suezkanálisról , inkább lefordítottam .­­E­g­y kollégánk azt írja, hogy az ő lapja homlo­kára a „haladás és jog“ ne­ve van írva. Nem igaz az, édes kolléga, megnéztük mi, hogy mi van ott a lap hom­lokán, s bizony csak az van ott, hogy: „teljes számú pél­dányokkal folyvást szolgál­­hatunk.“ 62 Egy magyar népdal. . . (Átfordítva nápolyi nyelvre.) : * # Én adtam ki az alkotmányt, Más veszi mégis a hasznát; Én szerettem ezt a népet, Másra vág mégis jó képet /Én adtam ki pénzpapirost, Más váltja be azt mégis most; Én csináltam adósságot, Más quitteli azt le már most. . . Én szedettem a katonát, Másnak ad mégis prro­át, Én adtam rája a mondourt. . . Másnak köszön mégis bon jourt. Én öntettem azt az ágyút. . . Mégis arra rá most más gyújt. Hej a világ gonosz, csalfa, De meg lettem tőle csalva ! Garabonciás diák.

Next