Bolond Miska, 1862 (3. évfolyam, 1-42. szám)

1862-06-01 / 22. szám

22-dik szám. Pest, Junius 1. 1862. III. évfolyam. HETI NAPTÁR. Csütörtök, jun. 5. Soha olyan kiállhatatlan embert, mint ez a Makacsi ur, elvettem mindenét, üldözöm folytonosan s még sem akar velem kibékülni. Péntek, jun. 6. Bécsben a múlt két hónap alatt 80 halvaszülött gyermek jött a világra. Ide értvék-e a drámák, a financprojectumok, sat? Szombat, jun. 7. Ki a legnagyobb demonstráns ? — hát az arany meg az ezüst, mert ezek a közélettől legrégebben — visszavonultak. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési dij januártól martius végéig 1 ft. 50 kr. félévre 3 ft. — Az előfizetés és minden reclamátió a Bolond Miska kiadóhivatalába (Barátok tere 7. sz.) utasitandó. — A kéziratok Tóth Kálmánhoz (Zöldkert-utcza 6. sz.) küldendők. HETI NAPTÁR. Hétfő, jun. 2. Jellemtelen ur szerint még a természet is ajánlja a változatosságot, s ha a hernyóból sarkantyus pille lesz, miért ne lehetne a sarkantyus pilléből is — hernyó. Kedd, jun. 3. Csodálatos, hogy Rómából szentté avatás végett egész Japánig mennek, mikor például Lengyelországban sokkal közelebb megtalálnák a politikai mártírokat. Szerda, jun. 4. Furcsa az a török birodalom ; intéseket, tanácsokat kap s ezt föl nem veszi, a pénzt meg fölvenné, hanem ezt meg nem kap. Ij előfizetés a „BOLOND MISKÁ“ra apriltól junius végéig . . . . 1 ft. 50 kr. apriltól september végéig ... 3 ft. apriltól az év végéig . . . . 4 ft. 50 kr. Az én politikám. Ha látom hogy Lengyelország, Avagy az a Hesszenkasszel Vagyon igen vékony lábon S még ezen is láncot csörget: Azt mondom hogy ejnye! ham-hum, Hanem azért mindig hiszem, Hogy majd azt a vékony lábat Egyszer a láncból kihúzza — Ez az én politikám. Napok múlnak — és Kasszelben Az adót mind exequálják, És a lengyelt kancsukázzák, Minden jogból gúny van űzve S joga a szuronynak van csak : Azt mondom , hogy terremtette ! Hanem azért jó kedvem van, S haragszom csak a gyávákra, Kik hiszik, mindig igy tart, Mert hát én nem hiszem ám azt, Hogy az sokáig igy tartson — Ez az én politikám. Ha egy házban sok a féreg, Patkány, egér és poloska, Hát még erre is idő kell A mig ezek elpusztulnak, Még egy fának is hány év kell, Hány vihartól hajlik az meg, Mennyi féreg pusztitgatja, A mig végre hát kinőhet S szembe nézhet a viharral — Hát azután egy országnak Minő az a Hesszenkasszel, Meg amaz a Lengyelország, Egy kis idő hogy ne kéne ? ! — Hisz pár hónap, sőt esztendő Ember életében sem sok, S nemzeteknek életében Hónap és év pillanat csak — — Ez az én politikám. Hiszem a jó gyözedelmét És mindennek a mi gonosz, Gyáva és rosz, megbukását, Hiszem, mert a szivem mondja Mert isten is tanitotta — Hogy mikor ? azt nem is kérdem , Ki a jónak gyözedelmét Egy pár hitvány naphoz köti, Az haszonbul lehet csak jó , S bizony bizony nem érdemli Hogy aztat a jót megérje — Ez az én politikám. Bolond Miska. Katang-kórok. (írja Bolond Miska.) III. Páris, május 1862. Kedves Garaboncásom! — Hát tudod úgy van az, hogy a mint az ember Párisba érkezik, hát legelőször is a bouvelartokra szalad; szép kis országút ez öcsém, kivált mióta Napoleon ő Felsége elpusztittatott egy pár ezer házat s már most ez az országút csak nem fél Párison keresztül szalad, szép térésén, végig szegélyzett fákkal s bolondos kis tarka várda alakú épületkékkel , melyek hirdetésekkel vannak beirkálva, részint pedig az újságárusok apró kis boltjaiul szolgálnak; e kis várdák, az esti világításban különösen jól illenek a fák mellé s ahoz az egyhangú fényhez, mely a boulevartok tömérdek nyílt kávéházából, s ezer meg ezer pazarnál pazarabb kirakatából elömlik. Itt járkáltam én mindjárt megérkezésem után este. Hát amint barangolok, csak végig nézi sarkantyus csizmámat egy szép kis úri kisaszszony, megdicséri hogy az milyen csinos, s aztán azt mondja nekem: — Est ce que vous m’accompagnerez ? (Azt hiszem annyit tesz, hogy megmutatom neki azt az utcát, ahol ő lakik.) — Tiszteletre méltó francia honleány — mondom én neki — te nem is tudod, hogy én ki vagyok; vagyok én a jámbor Bolond Miska Budapestről, az az együgyü ember, aki otthon sem ismerem az utcákat s nem tudok a magam emberiségéből tovább elmenni, mint a polkájig, meg a Károlykaszárnyáig; hova kísérhetnélek én téged ebben az uj Babylonban ? Francia honleány egyet fordult a sarkán, megsimitott legyezőjével, azt mondta: vous mechant, (annyit tesz, hogy sose legyen prenumeransod) s ezzel tovább lebegett; aztán tudtam meg, hogy levette, virága a jardin mabillenak, amiről majd a nyári báloknál fogok mesélni. Mit csináljak én már most itt ebben a rémítő néptömegben, leültem egy kávéház elé s azzal mulattam magamat, hogy váljon kikapok-e vagy egy olyan percet, mikor legalább hét-nyolc kocsi nem robog el előttem egy sorban ; hasztalan ; fogattenger ez, a melynek úgy látszik mindig dagálya van; de e fogatok előtt legtöbbnyire egy ló van, a miben — képzelem — mennyire megbotránykozik itt nálunk Hányiveti úr, miután szerinte legalább négy tátos szükséges arra, hogy valahova elszállítsa azon fontos személyt, aki nem más, mint ő, Hányiveti úr. De minek is itt a négyes fogat, egész Páris valami kauzsukszerű anyaggal van beöntve, amin a kocsi tulajdonképen nem is robog, csak suhan, haragszanak a „kövezet“ ezen új nemére a franciák, nem lehet belőle csinálni a barrikádot. Ott ültem így sokáig a Café Montmorency előtt, ahelyett hogy színházba mentem volna; nagy szombat volt s én együgyü ember azt gondoltam, hogy már e miatt minden közintézet zárva van, holott Páris valamennyi színházában játszottak. Harminc színház van itt kedves Garaboncásom s játszanak bennük esténként öt-hat darabot, mert a párisi villásreggelit tizenkét órakor, esti öt-hat órakor ebédel s aztán a színházakban telhetetlenkedik egész késő éjfélig; volt rá eset, hogy voltam három színházban is s mindegyikben láttam egy egy önálló darabot. E színházakban nem annyira az egyes közreműködők jelessége, mint a kiállítás pompája lep meg; adták egyszer a többi közt a Grandoperában Poniatowszky herceg operáját, a „Medicist“; már maga a díszlet valami elámító; elől óriási fák, csodálatos szépségű bokrok, hátul természetes ugró kutak, s ezer meg ezer lámpafénynyel világított kertek, melyek csaknem a természet színpompáján túltesznek ; aztán a működő személyzet végtelensége; hidd meg te Garaboncás, hogy voltak ott a színpadon a ballettel együtt vagy hatszázan, egész kis német hercegség, Reusz-Schleitz vagy Heszszenkasszel, végre zenekar, mely befogja a fél földszintet; mikor aztán ez a sok mozgó személy elkezd kiabálni, ugrálni, dolgozni kézzel lábbal, beléd disputálják a legroszabb áriát; már én tisztelem Poniatowszky herceget, hanem olyan operát, mint az a „Medicis“, én is tudnék csinálni. A grand l’opera mellett aztán ott van a „theatre des italiens“, melyet leginkább az aristocratia látogat, roszabb mint a „Grand Topéra“, hanem a divat s divatból az emberek már sokkal bolondabbat is tettek, mint hogy csak gyengébb operát hallgassanak. Az „Opera comique“-ben a könnyedebb zeneműveket adják, leginkább Auber-jeit; itt Roger énekel, aki két év előtt ellőtte egyike kezét s most fakézzel kénytelen játszani; soká vigyáztam, hogy ugyan melyik a faragott keze, hanem nem bírtam észrevenni, először azt hit-