Bolond Miska, 1864 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1864-02-21 / 8. szám

8-dik szám. Pest, Február 21-én 1864. V. évfolyam HETI NAPTÁR. Hétfőf, febr. 22. A verebek nagyon jó kedvűek, mert a nagy szél fölveri nekik a kazlat s igy valamit megint szemez­hetnek. Kedd, febr. 23. A rókák is ugrándoznak, nem sejtvén hogy annál inkább maguk után hagyják­­ a nyomot. Szerda, febr. 24. A hollók és varjak is megelégedéssel krákognak, azt hiszik a tél örökké tart. HETI NAPTÁR Csütörtök, febr. 25. A medvék dettó jól vannak s alusznak szép ál­mokat a barlangban, nem gondolva a keserű ébre­désre. Péntek, febr. 26. A farkasok pedig ordítanak a farkasokkal s hara­­gusznak, ha valaki nem akar részt venni ebben a szép concertben. Szombat, febr. 27. A pacsirta pedig félve mutatja magát a sár- és hó­rovatok között, s lesi, hogy jön-e már a tavasz. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési díj negyedévre 1 frt 50 kr. félévre 3 frt. — Az előfizetés és minden reklamátió a Bolond Miska kiadó-hivatalába (Barátok-tere 7. sz.) utasitandó. — A kéziratok Szokoly Viktorhoz (Kalap­ utca 17. sz.) küldendők. Uj előfizetés „BOLOND MISKA“ 1864 ik évi folyamára. Egész évre...............................6 ft. — kr. Fél évre, jan. jan. végéig . . 3 „ — „ Évnegyedre, jan. márc. végéig . 1 „ 50 „ Gyűjtőknek a szokott tiszteletpéldány. A „Bolond Miska" kiadó­ hivatala. (barátok tere 7­ik szám.) Böjti fánkok, melyek farsangról ma­radtak. Tehát a nagy hamuünnep is megtörtént! Mily lángoló, tüzes volt! hasonlított egy lap dühéhez, midőn ellenünk beszél és mégis ha­muvá lett. Hiában­ a farsang számára nincs életbiz­­tosító-társulat, pedig az ő élete ellen vajmi ke­vesen kisértenék meg a merényletet! De úgy kell neki ! Ő megégette az embe­reket , lángba bob­ta az apák tárcáit, a leány­kák sziveit, a fiuk lábait és sok helyütt a házi béke papírkoronáját; illő volt, hogy ő szintén tűzben lakoljon. Az idő hamuvá égette, hogy az embereket egy-egy adaggal kárpótolja. Kicsi kárpótlás, de az igazságérzetnek elég van téve. Hasonlít valamely állam égető kérdéséhez, mit a diplomatia hamuvá éget, hogy az adós­­ságc­sinálás farsangja után egy kis böjti deval­­vationális hamut hintsen a jókedvű állampolgá­rok koponyájára. Egyébiránt minden kontózásnak ez a vé­ge; a farsangi mulatság pedig nem egyéb, mint sorsjátékkal egybekötött nagy kölcsön, mit a „sors“ című bankárház egyeseknek nyújt, hogy kamatostól in­solidum fizetjük meg. Ez a divatszerű pénzoperatiók menetrendé, a­melyen Fould, a francia pénzügyminiszter ép oly kevéssé segíthet, mint a muzulmánok nagyura. Oly menetrend, melynek államok ép úgy vannak alávetve, mint egyes emberek. A különbség csak annyi, hogy az egye­sek könnyebben használhatják a „Zehn minu­­ten aufenhaltot“ mint a sok bagazsfával utazó államok. Tegnap még mily fény, és ma­­ egy zá­logházi cédula. Tegnap még mily forrók voltak a fánkok, melyeket valamely debardeur meleg kezéből elfogadtunk, és ma­­ még a seb is hideg, mit a debaudeur rajtunk ejtett. Tegnap minden kirakat még tömve volt és ma? Ausverkauf! Meza, a zsidó­ tábornok még néhány nap­pal az­előtt mily fényes bolttal birt a Danevir­­kon, most már házalónak állott be, hogy a ka­binetekben összevásárlandó holmikból, mint például biztatás, sajnálkozás, conferencia, fe­nyegetőzés és más elavult tárgyakból a jó re­mény,sokan ismét boltot nyithasson. Épen úgy van mint a mádi zsidó, a­ki miu­tán a hauptreffert rövid két hónap alatt ellum­­polta, ismét a gyufaárulásnál kezdte. Ez azonban nem csupán a híres emberek sorsa. Ott a dunaparton őszülő­félben levő ko­moly férfiút látsz sétálni, kiről azt hinnéd, hogy valami politikai röpiraton, vagy férjhez adandó leányának sorsáról gondolkozik. Hirtelen de­rült kedvű lett, a feléje érkező szép hölgyre mo­solyog, elejti­ zsebkendőjét, de csakhamar ismét komoly lesz, felveszi zsebkendőjét, hogy hom­lokáról letörölje izzadságát. Újra ott kezdi, a­hol elhagyta. És mit gondolsz, a citoyen min töri a fe­jét ? Azt a légyottot keresi, mit az utolsó álar­cos bál alkalmával egy fekete selyem dominó szépnek vélt tartalma ígért, de ígéretét be nem váltotta. Egy adag hamut a vén bűnösnek. Egy első emeleti ablaknak nyílásában egy tisztességes delnő mereszti szemét az ut­cára és csak hébe korban emelintget egy csi­nos virágbokrétát és azután ismét mereven áll mint egy szobor. Szegény delnő, ez meg azt a majomnak öl­tözött elephántot várta, a­kinek az utolsó bál­ban épen szolgálata volt valamely nagy úr ol­dala mellett, hogy számára denevéreket fog­­dosson. A delnő maga is lépre került, hogy ideje legyen gondolkozni azon elephántok haladásá­ról, kik civilizálódnak és álarcot viselnek. Ilyenek a böjti fánkok, miket a farsang a bűnbánó emberiség számára hátrahagyott. Ezek a hideg fánkok még akkor sem iz­­lenének, ha a bazárban kapnak valamely bá­jos hercegnő vagy grófnő kezéből. Pedig egyik lap azon páratlan felfedezést tette, hogy ezen bájos grófi, hercegi és bárói szájakból még a magyar nyelv is sokkal szeb­ben hangzik mint más halandóéból, következés­képen ezen aristocratikus kezekből kapott fán­kok­­ sem lehetnek oly hidegek, mintha nem­­ aristocratikus szépségtől kapnák.­­ No de még azon esetre is, ha naiv colle­gánk logikája nem is bizonyulna be­csalhatat­lannak, a bazár még sem vesztene semmit; mert ha a magyar nyelv szépsége itt nem is döntet­nék el, az minden kételyen felül áll, hogy a ba­zár lelkes amazonjai igen derék honleányok, kik lelki buzgalmuk mellett testi fáradságot sem kimérnek, csakhogy a jótékonyságnak tegyenek szolgálatot. Minden esetre fényes lap a magyar höl­gyek történetében. A bájos árulónők azonban nemcsak hogy lelkesek és buzgalmukban határt nem ismerők, hanem találékonyok is, a mi szellemöknek ép úgy válik dicséretére, mint sziveknek. Ugyanis midőn már minden forrást kime­ntettek, egyik amazon éles látása Mózes vessze­jeként még egy buzogó forrást fedezett fel a jó­tékonyság mezején. Azon indítványt tette a hazai bizottmány­ban , hogy jótékonysági pályadíjat tűzzenek ki és pedig nem vígjátékra, mert ez a neme a pályázatoknak kevés sikert bír felmutatni. A pályakérdés ez: Vajon a föld melyik zugában lehetne feltalálni azon néhány nagy urat, kik a bazár elől a szónak legközönsége­sebb értelmében megszöktek ? A pályadíj egy jótékony célú „c­sók“ egyik bazári nemeslelkű és szép ajkú hölgytől. Pályázhat minden teli és félvér hon- és korkü­lönbség nélkül. Jeligés levelek nem kívántat­nak és a nyomtatási költséget szerző viseli. Ennél szebb és érdekesebb pályázatot alig találunk és a mi több, még nagyon jövedelmező is, mert az újabb börzei tudósítás szerint egy bazári csók 1000 ft mond ezer forint­ol­é. Ennyit még a „mama“ sem nyert, pedig úgy hiszem, hogy ez is eleget csókolt. A pályázat eredményét Bolond­ Miska, a­ki a bazárnak tiszteletbeli tagja, annak idejé­ben közleni fogja. Fel tehát nemes bajtársak, a versenytér meg van nyitva. Mi pedig, a­kik a versenyben nem vehe­tünk részt, minthogy vérünk annyira meghigult hogy ülő vérnek is alig mondható, más ver­senyben veszünk részt. Ugyanis jótékony célú hangversenyeket rendezünk melyekből az emberiség hallérzéké­­nek kiméltetése szempontjából kirekesztünk minden primadonnás kísérletet, minden politi­kai veszekedést, a francia béketrombita harso­gását , a Muravieff-indulót, melyre még a kan­csukák is megindulnak. Kirekesztjük továbbá a dán­ hymnust, mely így hangzik: „ha te ve­red az én zsidómat, én is verem a tiedet, de csak

Next