Bolond Miska, 1864 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1864-09-11 / 37. szám

37-dik szám. Pest, sept. 11-én 1864. V. évfolyam. HETI NAPTÁR. Hétfő sept. 12. Pesten a kutyák az utcákon ismét szájkosaratlanul járkálnak , néha négy öt egy csomóban. Kedd, sept. 13. Pesten a királyutca büdösebb, mint akármely tö­rökországi enyvgyár. Szerda, sept. 14. Pesten a városligetben folyvást akkora a por, hogy a szó teljes értelmében harapni lehet. HETI NAPTÁR. Csütörtök, sept. 15. Pest némely utcáinak a kövezete olyan, hogy a­ki rájuk lép, az már „e földi szenvedései“ fejében bizton számíthat a csillagos menyországra. Péntek sept. 16. Pesten a trottok­on járnak a targoncák, a sétálók pedig az utca közepén. Szombat, sept. 17. És egy jól értesülő lap szerint Fest városa a szépü­lés és haladás útján van. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési díj negyedévre 1 frt 50 kr., félévre 3 frt. — Az előfizetés és minden reclamatió a Bolond Miska kiadó­ hivatalába (barátok tere 7. sz.) utasítandó. — A kéziratok Szokoly Victorhoz (Kalap­ utca 17. sz.) küldendők. A legszebb dal. És az országban szerte járva : Megálltam néha itt amott, S ledőlve egy egy kéve-árnyba, Hallgattam : a nép hogy dalolt. Lelkem gyakran megittasult a Sok szép gyönyörű éneken : A „Cserebogár“ szerte zengett S a „Piros bársony süvegem.“ De volt egy dal, mely nem is szólott, És még is ott volt mindenütt: Kézszoritásban, szemben, arcban, Ha férfi, ifjú összegyűlt — Egy lelkesítő ,ének, dal, mely Legjobban tetszett énnekem. Melyet nem hallék, hanem láttam: „Megfogyva bár, de törve nem.“ Bolond Пояка. Válasz Ludas Matyi urnak. Nagyrabecsült uram! Méltóztatott a „Bolond Miska“ 34-ik szá­mában néhány sort intézni hozzám. Válaszommal azért késtem ennyi ideig, mi­vel a fentisztelt soroknak egy része személyemre vonatkozik, s e válaszomban lehetetlennek lát­tam e részt mellőzni, annyival is inkább, mivel a Kerepesi úti jelenetet befejezett dolognak te­kintve, arról már nem akartam szólni. — Hogy pedig magamról beszéljek, arra igen nehezen tudtam magamat elhatározni, mivel attól tartot­tam, hogy majd találkozik valami jó akaróm, a­ki azt mondja: „no ez se talált magánál ér­dektelenebb tárgyat, a­miről beszélj­en.“ De végre is döntött azon ok, hogy ha már az embernek két rossz között kell választani, hát válassza a kissebbet. És én részemről kisebb rossznak tartom azt, hogy ha valami szőrszál­hasogató ember megszól, mintha kegyelmed,­­ a­kit én már akkor tanultam tisztelni, mikor azt megtanultam, hogy a betűket mi végre szokták egymás mellé írni,— méltó joggal azt mondhassa rólam, hogy: „bizony illetlen fráter ez a Baltás, még azt se tudja, hogy ha az embernek levelet írnak, arra válaszolni is dukál.“ Megvallom, hogy a levél meglepett és pe­dig a mi tagadás benne, kellemesen. Szinte­­éreztem, hogy mint növök az olvasás alkalmá­val minden dimensióban. A Koritnyicáról haza érkezett principális rám néz, azt mondja: „Mi lelte magát amire Baltás, de megnőtt?“ „Hát nem olvasta principális úl Ludas Matyi levelét ? Azt hiszem, hogy attól már csak megnőhet az ember?“ Azután ő is természetesnek találta a dolgot. Engedje meg Nagy Jó uram, hogy a nyúj­tott jobbot egész tisztelettel megszorít­hassam. Ami már „Oldaldöféseim“-et illeti, már bocsánatot kérek, hiszen épen azért döfések azok, mert egyáltalában nem céljuk, hogy an­nak, a­kire irányozva vannak,jól tessék. Egyéb­­iránt is méltóztatik bölcsen tudni, hogy baltá­val nem lehet finom munkát készíteni. Azzal az ember csak kinagyolja a tuskó­t. Ha már én aztán baltámmal a nagyjából kifa­ragtam , a gyalulást, meg a politúro­zást kegyelmedre, meg a principális úrra bí­zom, mint a­kik sokkal alkalmatosabbak arra, hogy a munkán, — a­mint a példa szó tartja, — rajta hagyják a kezük nyomát. No meg aztán ha valaki úgy a tuskó-hasogatás közben utamban áll, hát leiz én hol a könyököm­mel, hol a baltanyéllel jól oldalba döföm. Ha fáj neki, vessen magára, minek állt oda, az isten adta. A régi jó Ludas Matyi azt ígérte Döbrögi uramnak, hogy: „háromszor veri ezt kenden Ludas Matyi vissza“, s mégis tartotta szavát. Hogy kegyelmed saját Döbrögi­eivel hasonlóul célt érjen, teljes szivéből óhajtja igaz tisztelője Ballas Ferenc. Kérelem e lapok kiadójához. Kedves Emich bácsi! Öt esztendeje már, hogy „Bolond Miskát“ minden héten nyomják, t. i. önnél. Ettől a sok nyomástól pedig az történt, hogy a címképen fölül látható Miska kopni kezd, még­pedig épen az a 11­á­n, a­mi az ott mu­tatkozó fehérségnél fogva szembetűnően látható. Kérem Emich bátsi, csináltasson egy új címképet, mert még valami jó barátunk azt a viccet csinálja ránk, hogy: ni, Bolond Miskának az álla már egészen f­ö­­­k­o­p i­s. A­ki különben maradok, különösen a havi gázsik fölvételében páratlan pontosságú szer­kesztője B. M. Ez is magyar vonás. Mikor Krapilék énekeltek a Komlóban és csináltak vicceket a Herr Almosra, történt ezen időben, hogy a Komló igen gyakran megtellett s minden asztal és szék beszetzolva vala. És j­övének uj vendégek, a kiknek már nem igen lehetett kilátásuk, hogy helyet kap­ás kérdék az ajtónál: no atyafi, lesz . A billérárus pedig felelt nekik: Ja meine Herrn, sie wer’n schon a Platz finden. A Komlóban most magyar énekesek di­­nomdánomoznak, hanem mikor a Komló, kivált úgy vasárnaponként nagyon megtelik, hát most a magyar jegy­szedők a jövevényekre már előre kiabálnak, hogy ne tessék ám azt a két hatost híjába kivetni, bizony nem kapnak már oda benn helyet. Oh édes élelmes magyar fajom, bizony itt is meglátszik rajtad, hogy te vagy az a nemzet, a­ki mikor módodban volt, akkora húszasokat verettél, hogy Hollandiában most is egy forint­nak veszik el! — Csakhogy valaki mást ne ér­jen veszteség, inkább magadat csalod meg. A világ vége. Egy német tudós az év elején megjöven­dölte a világ végét. És úgy van,a világnak vége lesz. Mi még az időt is tudjuk, hogy határozot­tan mikor lesz a v­i­l­á­g n­a­k vége. Tehát október elsején, a­midőn a világ megszűnik létezni, t. i. hogy a „Nővi­l­ág“, az ily című divatlap. Bizony nagy a halandóság az irodalom sira­lom völgyében. Krumpli-jubileum. Már mindennek megtartják a jubileumát; maholnap az emberiségnek ideje sem lesz dol­gozni, mert minden napra esik egy jubileum; ürügyet nagyon könnyű találni; ma a gyufa föltalálását ünnepeljük, holnap a tubákét, hol­napután pedig a duplatalpú csizmák­ felfedezé­­sének fogunk ünnepet szentelni; szerdán a mű­vésznők az első tapsonc halálának évnapját ülik meg, csütörtökön pedig a ballerinák fognak ün­nepet ülni a vatta első feltalálójáért, míg szombaton valamennyien az operagukkerek meghonosítójának szentelünk hálaünnepet. Most a prágai „Národný listy“ Krumpli-ju­­billumot indítványoz, emlékére annak, mikor Amerikából az első krumplit behozták. Én csak azt nem tudom, hogy a krumpli megtisztelése körül miképen fognak eljárni? Alkalmasint megkoszorúzzák, no hiszen már a­mi ezt illeti, hát az életben elég tökfejet is megkoszorúztak; mért ne lehetne egyszer megkoszorúzni a krumplit is ?

Next