Bolond Miska, 1865. (6. évfolyam, 1-53. szám)
1865-11-26 / 48. szám
48-dik szám Pest, nov. 26-án 1865 VI. évfolyam. HETI NAPTÁR. Hétfő nov. 27. Kell jó ? — nem kell, kell rész ? — kell hát, Ilyenformán tesz sok horvát. Kedd, nov. 28. Nem a választások előtt, aztán lesz még csak sok jelölt. Szerda, nov. 29 Folyvást kiált a sok beste : Erdély, horvát, ne menj Pestre. HETI NAPTÁR. Csütörtök nov. 30. Hej most olyan világ járja : Péner tettét Lárisch bánja. Péntek dec. 1. Ha igazság van a borban, igyunk sokat — ez a programm. Szombat, dec. 2. Ezt se hallotta még Miska : Revoltál a centralista ! Megjelen minden vasárnap. Előfizetési díj negyedévre 1 frt 50 kr., félévre 3 frt. — Az előfizetés és minden reclamatió a Bolond Miska kiadóhivatalába (barátok tere 7. sz.) utasítandó. Pesti figurák. Pest, november 25-én. Az ember sohasem türelmetlenebb, a szív sohasem dobog lázasabb gyorsasággal, mint akkor , midőn célját mentél közelebb éri. Messze tőle sóhajtunk, s testvéries szeretettel borulunk egymás nyakába, az ínség vagy rabság szorosan egymáshoz fűz bennünket; de mikor megcsendült a szabadítás órája, annyira neki szabadulunk, hogy helylyel-közzel megsokaljuk. Azonban minden átmenet egy kis forrongással jár, a hatás ellenhatást szül, s oda kell magyaráznunk azon véres fejeket s rakoncátlankodásokat, melyek némileg kesernyés ízt vegyítenek a szabad választás édes korába. A nagy világosság élesebb árnyat szül s ezzel megnyugtatjuk feddhetném lelkületünket, mert elvégre is többre becsüljük verőfénynyel járó sötét oldalait a haza újraébredésének, mint azt a „gut gesinnte“ félhomályt, melynek fátyolát a Schmerlingek vonták szemünkre. A magyar ember ereiben gyorsabban forog a vér s természete nem veszi be ama petyhüdt lojalitást, mely „magasabb“ nyomásnak engedve, szabad akaratát a nagyságos urak megelégedésére, mint holmi uszkárt alázatos ugrásokra s „kutyaköteles“ apportirozásra tanítja. Választ benső meggyőződése szerint, és — roszakaratu célzásnak ne vegyék, — kicsit a bor minősége s mennyisége szerint is, mert hát borban van az igazság. E tétel valónak látszik, ha az eddig történt választások eredményét tekintjük, melyek csaknem kivétel nélkül a közvéleménynek adóznak. Hogy oly, szelíden mondva, különösségen, mint a nagykőrösi esemény, kissé eltűnődünk, nálunk távolabb állóknál természetes. A ki tudja mily jeles készültségü s minden ízében hazafi és magyar Tanárky Gedeon, — s ezt már csak 1861-ki pestmegyei főjegyzőségéből is ki ne tudná? — nem csekély megütközéssel olvasá buktának hirét. Anélkül azonban, hogy legkevésbbé is beleszólást engednénk meg magunknak — ami úgy is későn volna már — csak azon gondolatban nyerünk megnyugvást, hogy a körösiek választása tán még különb emberre esett ezúttal. , Közvetlen közelségünkben,, Ó-Budán is ugyancsak mozgalmas élet van. Ács Károly ellen, ki a múlt országgyűlésen képviselő e kerületet, Kállay Benjamin lépett föl, s szózatos hívei nagy erélylyel folytatják a kapacitálás kortes mesterségét; a közakarat azonban úgy látszik az egykori követben központosul, s az úri jelölt, kinek nevét ismerik ugyan, de hirét nem, a jövő választás alkalmával nyilván nagyobb jogosultsággal fog a közélet sorompói közé léphetni. Átalán véve fiatal nemességünk , melynek eddigelé, egy találó megjegyzés szerint, legfőbb nagyravágyását valamelyik lovasságnál való „lasdinantság“ képezé, most tűzzel iramodik neki a nyilvános pályának s ebben semmi roszalni való sem volna, ha úgy nem fognék föl a képviselői állást, hogy az inkább próbált derekasságnak jutalma, mint a — különben dicséretes — tettvágynak első nyilatkozata. Mire e sorok megjelennek, a pesti választók már kikerültek a szelencéből. Addig persze élő szóval, írott malaszttal s nyomtatott gorombasággal hadakoztak egymás ellen a pártok. A fővárosi sajtó, mely a lipótvárosi követjelöltségre nézve egy perezre sem habozhatott részrehajlásával , ezt meggyőződéséhez híven ki is fejezé minden alkalommal. Állapotainkra nézve egyátalában különös világot vet az, hogy oly férfiú mellett kardoskodik, kinek voltakép ilyesmire nem kellene szorulnia, legkevésbbé pedig ellenjelöltjével szemben , kinek legfőbb érdeme oda megy ki, hogy nem báró, míg Keménynek tán ennél többet sem vethetnek szemére. E vonatkozólagos erényt vagy hibát mellőzve, a facit az, hogy míg az egyik első rendű kapacitás s tiszta hazafi, a másik csak tiszta hazafi s tisztességes ember, mely tulajdonok kétségen kívül eléggé följogosítók, de csak akkor, ha a versenytárs mellett sem szólnak nagyobb ajánló levelek. Ez utólagos okoskodástól pedig még ellenségünk sem fogja megtagadni annak bizonyítását, hogy fölösleges. Csalatkoznék ki azt hinné, hogy ez alkotmányos időben csak egyedül férfiak szerepelnek s folynak be a választásra. Anya, feleség s eladó, a reáliskolás fiú s a cselédség, szóval, a házi nép nagyja s apraja mind választ, s mert nem szavazhat, a családfőt dolgozzák meg. Ebben nem volna baj, ha az asszony, a kisaszszony, az ifjút meg a többi nem kegyelne másmás kandidátust, úgy hogy az atyának, férjnek s házigazdának, népe mindegyik tagjával külön gyűl meg keserűsége. Bordája az első, ki, Sass uram szerint, „gerjedelembe hozza“ őt. Neki t. i. feleségének Schwarz Gyula kell; nem azért mert Gorovénél fiatalabb, hanem mert a fiatal tudós programmjából kiolvasta azt is, hogy az „indiánusok“, mármint a pulykák, a hindustani vaspálya közvetítése folytán fele áron lesznek kaphatók a Hermina-téri hetivásáron. A leány magasabb szempontoknak hódol. Ő a hirtelen híres ifjúban a nők fölszabadítóját látja, s mióta Sand György regényeit s a nőlapok iránycikkeit olvasó, nem álmodik kevesebbről, mint egy női országgyűlésről a múzeumban , vagy ha ott nem , hát a capitoliumban. Az iskolás gyerek meg azért schwarziáner, mert meg van győződve róla, hogy a követjelölt oda fog működni, miszerint hetenkint négy nap legyen recreáció, a nagy vakáczió öt hónapra terjedjen s mindenek előtt s fölött, hogy a görög nyelv megszüntetik a igazán holt nyelvnek deklaráltatik. Ha egy házban csak két párt van, még szerencse. De tudunk oly családot is, melynek tagjai külön-külön másra szavaznak, s azon ellenvetést, hogy a pesti választókerületnek, a belvárost kivéve, csak két-két jelöltje van: alkotmánytagadó szemfényvesztésnek nyilatkoztatják s egyenként, csak azért is, Deák mellett buzgólkodnak. A Ferencvárosban a szenvedélyesség oly példáját is tudjuk, hogy az ara visszaküldő jegygyűrűjét jövendőbelijének,— mert ez Horváthot élteté, mikor hát a vérmes kislány, tőből metszett Rottenbilleristáné lévén, csak ennek akarta meghódítani jegyese szivét. Derék polgármesterünk tud e ezen általa okozott frigybontásról valamit, kétes ; máskép megkértük volna, hogy mint ősi törvényeinket, e két szívet is helyezze vissza régi jogaiba. Egy józsefvárosi lakatos mester virágzó szépségű lánya meg mindenkinek csattanó csókot ígért, ha Szentkirályira voksol. E hajadon kortes aztán jobban is lerészegítheté a választókat, mint bármely pártnak legzamatosb tokaji bora. Ez apró szinvegyületek s tarka-barka árnyalatok vidám oldalát képezik a komoly mozgalomnak, s meglehetősen háttérbe szorítják a művészetek s tudományok iránti érdekeltséget. S igy csak is bezárólag, s hogy épen meglegyen : emlékszünk meg arról, hogy Dumas, a csodamadár Patti, a Hellmesberger-féle négyes, Prodi császári udvari karmester dalárdája stb. stb. legközelebb leérkeznek hozzánk, hogy a népszerű tudományos fölolvasások, miket fővárosi tudósok s írók rendeznek, a jövő hóban csakugyan megindulnak a Lloyd-teremben, s hogy az e nembeliek, mint évek óta szokásban volt, a múlt héten megkezdődtek a „magy. szr. egylet“ helyiségeiben is, hol Dr. Hirschler Ignácz, eszmegazdag, ragyogó emlékbeszédet tartott Kern Jakab fölött, kinek Pest anynyit köszönhet. Az előadáson, számos kitűnőség közt, ott volt b. Eötvös József s az akadémia több tagja is. Ismételjük, csak futtában említhettük meg ezeket, mert nem csupán inter are a silent musae, hanem a követválasztási csaták közt is. Csicseri Bors.