Bolond Miska, 1866 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1866-01-14 / 2. szám
2-dik szám. Pest, január 14-dikén 1866. VII. évfolyam. HETI NAPTÁR. Hétfő, jan. 15. A képviselőházban is megkezdődnek a farsangi bálok ; eddig Hrabovszky helyt, tanácsos volt a bálkirálynő, kit a verifikáció alkalmával legjobban megtáncoltattak. Kedd, jan. 15. A fiatalabb szónokok is észreveszik a farsangot s azt találják , hogy midőn beszélnek, velük az egész ház keringőzik. Szerda, jan. 17. Februáry Pátens kisasszony szomorúan látja, hogy fiatalsága dacára az országgyűlési bálban petrezselymet árul. HETI NAPTÁR. Csütörtök, jan. 18. „Közös ügyek“ cím alatt farsangi zenedarab jelenik meg, melyben a valzer és csárdás taktusainak összeegyeztetése van megkísértve. Péntek, jan. 19. Negyvennyolc, deli úr is készül a mulatságra, azon reményben, hogy nem kap kosarat. Szombat, jan. 20. Bolond Miska pedig az egész országszűlési bálhoz azt kívánja, hogy az a szabadság, egyenlőség és testvériség fűzértáncával végződjék. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési dij negyedévre 1 frt. 50 kr., félévre 3 frt. — Az előfizetés és minden reclamatió a Bolond Miska kiadó-hivatalába (barátok tere 7. sz.) utasítandó. 1866,1865-höz. Bizony sokat bíztál reám Édes apám hatvanöt, Sőt hagytál rám temérdek sok Adósságot, a mi több. (Sose haltam, hogy a gyermek S ilyen ifjú legkivált Fizesse az adósságot A mit az apja csinált.) Kötelezvényt adtál arról Hogy lesznek majd vármegyék, Hol a régi kosztosok a Paragrafust ne egyék. Biztattad az embereket: Lesz ezüst pénz, millióm, Koronázás, meg tán előbb Magyar minisztérium. ígértél még tudj’ isten mit, Szabad sajtót, jó dohányt S békét, a mely eleget tesz Mindenkinek egyiránt. . . Meg azután semmi zsandárt, Nagy kenyeret, kis adót, Semmi roszat a múltakból És minden jót, a mi jót. No egy szóval: Ígértél te Mindent, amit lehetett... ....Én nem tudom, ki váltja be Ezt a sok Ígéretet ? ! B. Miska: Fővárosi szánkázás. Ezt a havat is keservesen vártuk, de elvégre mégis csak alászállott felhősátorából; a duzzadó égi dunyhók meghasadtak s jött lefelé, sűrű lengésben a lágy pihe, fehéren és tisztán mint a gyermek imája, hogy váljék piszkossá mint a káromkodás. Csak a hegyek csúcsán, a házak tetején s künn a széles búzaföldeken marad meg szűziességében mindaddig, mig jó onnan felülről valami langy szellő fermánja, mely olvadást parancsol s a langy szellő, Boreas, Aeolus s több olympusi lakók felsőbb ítélete folytán átváltozik mérges széllé, mely elhervasztja a biztató csirákat, lesodorja az ormokról a királyi hermelint s nyaka közé szórja á t. c. fővárosi publikumnak több emeletnyi magasságról az áldást, hogy csak úgy teremtettezik bele minden igazhivő, adófizető polgár. Az első hóval megjött az első gyűlés is; húsz napi szünetelés után visszaérkezének a honatyák roppant megyéknek pici falaiból. Ott hagyták a tágas szobát, melyben öblös kályha szórta a meleget, hogy sokszor napközben is ki kellett nyitni az ambitusra szolgáló ablakot, melyből a csendes dorombozásában megzavart csizmos macska kedvetlenül ugrott a földre, célzatos véletlenből farkával lelegyintve a varrókosarat, a háziasszony pápaszemét, a jó bibliát s valami rész poétái gyűjteményt. Szinte jó volt már elszármaznia hazulról, mert a honatya minden nap kénytelen volt elmondani : mit tart az ország bajáról, mily módon szándékozik ő azt a — többivel — együtt meggyógyítani, mily módon ejti a Felsége a magyar szót, mily véleménynyel van a császári konyháról s a királyi borokról, az országgyűlési pártok mily elemekből fognak állani, mint fognak leszűrődni s a verificatió vegybontásának ki esik majd áldozatául, a császárné csakugyan eljön Budapestre,Lauka Gusztiból igazán magyar pénzügyminiszter lesz, a feleségtelen férj csakugyan anyi kisértésnek van kitéve, stb. stb. Megérkezőnek leszik, de az uj házba mindaddig bele nem havcalkodnak , mig a miniszteri karszékek le nem kerülnek Bécsből. A székek? hagyján. Az embereket meg majd mi ültetjük bele — ha isten s a fejedelem is úgy akarja. Beköszöntött a farsang is. Volt már két bálunk. Az egyik álarcban mutatá fogyatkozásait, a másik álarc nélkül tökélyeit. Abban csak. dzsidások reszelték a bécsi keringőket s polkákat, ebben a „mi embereink“ mutaták meg, hogy tudnak ők is roszul hegedülni. Az olyan lovas muzsikusnak nem is eshetik jól gyalogjában főni a nótát, legalább nyeregül használták volna a székeket, így nyilván jobban ment volna a dolog ? A mieink valószínűleg meg azért versenyeztek amazokkal, hogy rájuk ne foghassák azt, miszerint a közös ügyeket akarják elhegedülni s diplomatiai nóták helyett magyar nótákba fogóztak; de ha ők fogóztak is nótákba, férfi s némber még inkább s járták meggyőződéssel az utcai gázlámpák kioltásáig, a mivel korán sincs az mondva, hogy megvirradt. Mert a lámpa rég kialszik nálunk, midőn még maga a vidám nappal ködös párnák közt vesztegel. Az álarcos bálban feltűnt nehány arcátlan. Az ember alig ismert rá fodrászára, oly bomlott sörényzettel szenvelgé az irót s oly tüntető urias- i sággal hordta markában keztyüit. A férfi jegyekkel belopózott konyha-szolgálók s urasági kocsisok jól méltóztattak mulatni rajtunk bolondokon, kik correct báli toiletteben jelentünk meg. Az irói bál fényes volt. Midőn e sorokat irom, még harminc óra választ el ugyan fényétől, szépséges hölgyeitől, a nagy szerkesztőktől s apró munkatársaktól, kik méltóságosan gyalogolt négyesekben s könnyelműn elugrált mazurokban árulták el végletes minőségeiket; még nem tudom, a képviselők közt voltak é, kik megtagadva politikai hitvallomásukat, valcerekben kerengtek é a pódiumon ? De volnék é becsületes ujságíró, ha nem tudnék hazudni, vagy legalább jövendölni. Megírtam már én olyan dolgokat, amik sohasem történtek meg, hogy ne referálhatnék arról, ami csakugyan úgy lesz, mint előre mondom ? Ki kell emelnem tehát azt a pas de deux-t, melynek zenéjét Erkel Csobánc írta s melyet Gyulai Pál és Greguss Ágost rejtettek el nagy gráciával. A felső ház tagjai nagy leereszkedőn ették a polgári gyártmányú fagylaltot s az aristokratikus pezsgőt az alsóháziak tüzetes ízlelések tárgyává tették. Az újdondászok tisztüknek megfelelőn, nehány hoppon maradt ódonsággal hoppaltak, a drámaírók ez egyszer nem száz aranyért, hanem hölgyi kegyekért versenyeztek, a regényírók, mint a hazában s honban, itt is vezércikkeztak, s a vigadó síkos talaja elfeledteté velök a magas politika rögös utait. A költők beszédesek valának s a szerkesztőnők , nem horgoltak irányeszméket a nők hivatásáról s noha a petrezselyem átkeletével sokat bajlódnak a megbízások tárában, itt nem árulták stb. stb. Reményem, hogy a szerkesztő nem csak jóváhagyja, de láttamozza is e tudósításomat. Pest, január 10-én 1866. Láttam: Bolond Miska. Csicseri Bors, a „Bolond Miska“ prófétája. Bácsmegyei népdal. Cserebogár, sárga cserebogár . Nem kérdem én tőled , mikor lesz nyár. Azt vagyok én kérdeni csak bátor: Mikor megy el az adminisztrátor? Kérdés. Mi kell a rongyhoz, hogy bankó Legyen, s érjen enyit s enyit? Az, hogy rányomják, mint némely Urra, a méltságos stemplit.