Bolond Miska, 1867. (8. évfolyam, 1-52. szám)

1867-01-06 / 1. szám

1-sö szám. Pest, január 6-án 1867. VIII. évfolyam. HETI NAPTAR. Hétfő, jan. 7. A magyar.lap-túzokok félnek, hogy valami bécsi hi­deg következtében ismét megfagy a szárnyuk. Kedd, jan. 8. A „Presse“ még mindig éhes, és folyvást rajxrati makkról álmodik. Szerda, jan. 9. Bécsben jutalmat tűznek ki valamely olyan konfú- zus állapot kigondolására, a mit meg a birodalom nem próbált meg. if R; fí HETI NAPTÁR. Csütörtök, jan. 10. Napoleon magához hivatja br. Nelatont, ha meg-gyó- yithatná ujjait, melyeket a mexikói tűznél megégetett. Péntek, jan. 11. A horvátok, Fiúmén és Dalmácián kívül, hallomás szerint még Eszakamerikát is magunknak követelik. Szombat, jan. 12. Lusztkandel eddig megjelent műveiből tisztelotpél- dányt küld gróf Cziráky János urnák. Megjelen minden vasárnap. — Előfizetési dij negyedévre 1 frt. 50 kr., félévre 3 frt., egész évre 6 frt. — Az előfizetés minden reclamátió a Bolond Miska kiadó-hivatalában (barátok tere 7. sz.) utasítandó. Előfizetési felhívás a „BOLOND MISKA 1867-ik évi folyamára. Negyedévre (jan.—maré.) végéig. 1 frt. 50 kr. Félvévre (jan.—jun.) végéig . . 3 „ —• „ Egészévre (jan.—dec.) végéig . 6 „ — „ |^*‘Gyiijtök minden 10 után egy tisztelet példányt kapnak. XJj é vi köszöntő. (Nem jár értté semmi.) Bele léptünk az uj évbe, Ezernyolcszázhatvanhétbe. .. Szűk lesz é, vagy' bö 2 — nem sejtjük, Megtudjuk, ha elviseljük. . . Jót kívánni van szokásban Ilyenkor a nagy világban ; Engedjétek elmondanom ! Az uj évi kivánatom ! Az egészség a legelső . . . Engedje hát a teremtő, Hogy hazánknak egészsége Helyre álljon ezen évbe\ .. Régi bankó — újabb bankó — Mindakettő oly múlandó — Zsebjcinkben — a tárcába’ Álljon egész tucat számra.. . Az aranynak és ezüstnek — Kik most börtönökben ülnek — Törve legyen a békója, Fusson el az agiója. .. . A hazának kincse — pénze, És a nemzet drága vére Ne legyen már csáki szalma . . . Szólhassunk be — mi is abba. . . . A tra ... no de majd mit mondok ? A dohány és szivar-boltok . .. Áruljanak verpelétit.... S jó szivart, mely elég végig. . . Instantia, okiratok, Meg a szegény ujságlapok Homlokukon a mi állott, Dobják el a cifraságot.. . A mit írunk okos észszel, Azt vegyék meg gyorsan kézzel. . . Ne kolduljon a poéta , ... Mint egy bujdosó planéta. . . És a többi, és a többi.... Ki győzné lekönyörögni Mind azt a jót, a mi kéne, Hajh! pedig de reánk férne. . . De tudod te oh nagy Isten, Hogy" mit kívánhattunk itten, A mi jó, — és üdvös nékiink. Add meg azt mind, kérve kérünk . . . Királyutcai levelek. Pest, 3-dik janoáriosba. , Uy esztendői gratulation. Édes borátom, Kívánom te neked boldog uy esztendőt, kívánom nekem is boldog uy esztendőt; de mentsche meg tégedet isten az első januários- tul, és mentse meg isten engemet is az első jo- nuáriostól, tudnillik azon sok jó borátoktul, a mik zsíros szerentschet imádkozták le rám ezen a napon. — Az ijen borátok tschakodjan ve­szedelmeseb még a legmérgeseb elenségnél is. Mink magyarok nem panaszkodhatjuk az adó elen. Van hála istenek angyiféle minemü- nemüségő, hóid, én úgy éljek, beérnénk a feli­vel is, ámbátor még akor is lehetne yó lakni vele. A mostandi kormán naidon jó és tugya is ébreszteni benőnk a remenséget, és mijotán a Bach és Schmerling koszt tartya magát a Vénos- nak, azaz a lexebnek, hát gondol mogába : no, ez a madjar ember bizemosan fogja nekem adni az ő szerelminek aran bizolmáját és hóid fog­juk halálba odvorolni nekie és költschön adni pénzt sóját magunknak, tschakhoid fizethessük még töb jövedelmi adót. Mér ne? Hiszen van és az ő belátása a mi financiánkal álja tökéle­tes proportionban edmáshó — mindakető ojan méj , hód nintschon is pheneke neki. Tehát a mint mondok, adó tekintetibe vadjunk az első nemzet a világba, pedig asztat hitünk, hóid tschak a vitészség által tünjiik ki leginkáb magonkat. De mint apliéle elegedetlen nation, nem érjük be aval a mit adja a kórmán. Nekünk az a kölömphéle adó nem elégedendő és teremtettük nadjlelküségönkbe magunknak még boravaló indirect adót is, mer mint borter­melő népnek mindenkép kell leni rajta azon, ' hóid a boravalót szaporitschunk, mijotán angyi­val töb bor fogja elfogyni, mengyivel töb bora­valót adjuk. Tsodálom magamat, hóid ezen nem­zeti gazdálkodási alapelvet nem fejtegete még a professzor Weninger ur — naidon érti ő az ijenekhő. Méjen aluttam. A sylvesteri puntsch a kit itam a soirédba, édes borátom, megtette a kö­teleséget és Pest megyébul beleestem Mámaros megyéba. Az agyamra édes kábolás bocsátkozta le magát, álmotam szabadsojtorul, miniszteriom- tul és töb ijen hóbortoságrul, a mi józan koi'ába eszibe nem is jutya okos embernek. Látam szi­vem kirájnéját a Regikámat aran hintóba ró­zsafelhőkön, és hajtotta a befogót négy fehér, pi­ros pántlikas libát az Árpád jerek és röpkóte a feleségem ölibe ed kis ongyolka, a picike Fáni- kám. Edszere tschak hozám hajolta magát a Régi , megtsókolta a fejemet es kívánta ne­kem boldog uy évit. Akartam neki phelelni, bőid nem kel nekem az uy Évi, elégedendő ne­kem a fiotol Régi, mikor az Árpád phió is kiálja a szőnegre és kezdi nekem deklamirozni uy esztendős gratulationt es amint akarom neki megpuszizni a göndör östökit, kezdi válni ke­zem alat zsindelszöggé a snckli, és amint sze­memet egészen kinyitok,hát ot ál a házmeisterné az ő toknyos kölkivel és tartya elebém ed le­vélkét és mongya: „Wintsch a glixelx neix Jahr!“ Ez vót az első ödvözlet — atam érte két florint osztók értéktelenségbe. Mámost egeszen magamhó vótam térve. Belebójtam a pongyoló, virágos hálóköntüsbe. Megválók, roszol este, hóid nem az aszón ata rám, mint szokta teni más egyébkor. Es edszei’e jotota eszibe nekem az én tenapi, vadj is heje- seben, az en mai hazagyüvésem es kesztem rá emlékezni magamat, hóid a feleség kitschit ha- ragutta es ámbátor graciőz, még sem fogatta engemet gráciával mikor anvandliztam a kö- lömphíle bótorokon, es hod, mikor akartam gyertyát jój tani, elfogyosztotam két pakli sa- lonjufát es mikor akartam megint elfőj ni, min­dig tschak a láng melót ment el a szusz, mig végre is rávágtam a kolopomat — azutánd el- alotta; természetesen, mingyár otána én is. Szóval: az aszón vete eszre, hóid rósz fát rak­tam a tőzre esyó pontschot ajomromba. Iveszte is rám óvasni a Kokliné predication]át a mit vetem neki prezentba. Hanem mikor regei mentem elebéje és mo- djoráztam nekie, hóid nem is magamér , hanem a hozáér p^ntscholtam, keszte mosologni es is- j mert yószivoségivel ata nekem pardont és épen I mikor sókoltam meg neki a szép fekete szemit,

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék