Bolond Miska, 1867. (8. évfolyam, 1-52. szám)

1867-10-20 / 42. szám

4,2 dik szám. Pest, oct 20-án 1867. Vill. évfolyam. HETI NAPTÁR. Hétfő, oct. 21. Az osztrák püspökök aziránt is akarnak legfelsőbb helyre kérvényt terjeszteni, hogy az emberek, hús­éte­lek helyett szalmát és szénát egyenek. Kedd, oct. 22. A pesti tolvajok Thaisz Elek fölfüggesztése al­kalmából nagyszerű bankettet adnak. Szerda, oct. 23. A kamatlábaknak viszket a talpuk, a­mi műértő orvosok szerint annyit jelent, hogy lábaikat nemsokára­­ levágják. Megjelen minden vasárnap. — Előfizetési dij negyedévre 1 frt. 50 kr., félévre 3 frt., egész évre 6 frt. — Az előfizetés kiadó­hivatalá­­ba (barátok tere 7. sz.) utasítandó. HETI NAPTÁR, Csütörtök, oct. 24. Az ember még mindig nem tudhatja, hogy Hor­vátország a magyar birodalomhoz, vagy kihez mihez tar­tozik. Péntek, oct. 25. Török János pályadíjat tűz ki azon kérdésre,­hogy miért kapott a Medzsid rendet ?.. talán mert a 47-es a török párthoz tartozik ? Szombat, oct. 26. Bismarck már csak azon busul, hogy maholnap Németországból nem lesz neki mit kebelezni. --------------mcm-----------------------—^----------------------------—-— Hogyan élünk^ötvíp év múlva. Ha körültekintjük magunkat, az igaz, hogy haladásunknak most sem láthatjuk vala­mi óriási nyomait. Most is szent borzadalom­­mal viseltetünk még a kasztok iránt; most is vannak bűnös faragott képeink, kiket törvé­nyesen némely ostoba született törvényhozó képében imádunk; az ember jogos egyenlősé­gét hangoztatjuk s azért suszterem mint vá­lasztó­polgár lenézéssel tekint a nagyeszű és nagyvagyonu Schmancheles Izsákra ; Garibal­diról népdalokat készitünk s a vallási türel­metlenség azért ma is állítana itt-ott máglyá­kat; irodalmi fejlődésünkről beszélünk s azért minisztériumaink mégis oly stílusban és orto­­graphiával írnak, mint iránk vala Gyöngyösi korában, sőt a király utcai nyílt csatornák, most is ép oly bűzösek és egészségesek, mint valának Fortunatus Imre uzsoráskodása ko­rában. Hanem az utóbbi évben épült Pesten 223 három emeletes ház, létesült a ló- és losonci vasút, magyar gőzösök járnak Mohácsra, egy­szer valamikor lesz zsidóemantipatiónk és áta­­lános esküdtszéki bíráskodásunk s igy hinnem kell, hogy csakugyan­­ fogunk haladni. jf* Igazán szeretném, ha vagy ötvenéves le­ttargikus álomba merülnék s abból egyszerre Pest közepén ébrednék föl. A városház téren roppant embertömeget látnék s isszonyu zsivajt hallanék. Polgármes­terválasztás van s a lakosság egy része a már kissé hajlottkoru Spiczényi Árpádot, a másik egy, esze által kitűnt cigányt óhajt ügyei ve­zetőjéül. A pártok egyenlő erősek s nem bol­dogulnak. Ekkor a váci utcából előrobog egy önmozdonyos fekete hintó, (lovak már csak állatkertek ketreceiben léteznek,) s abban egy galambfehér hajú férfi ül tisztes kinézésű fele­­leségével és nagy leányaival. Mindenki mély tisztelettel süvegeli meg az érkezettet, s har­sány kiáltások hangzanak : „Halljuk, mit mond a pesti katholikus püspök!“ A püspök pedig megszólal s oda vélekedik, hogy szerinte a vá­ros ügyei vezetésére senki sem alkalmasabb a mózes vallású Spitzényi Árpádnál, ki már ötven év előtt is firtatgatta, hogy hol, mi a hiány ? E szavakat riadó éljen követi. Ekkor már ki lesz kövezve a Miatyánk­­utca a város közepén s nem lesz többé született mágnásokból álló felsőház. Ekkor minden ember egyenlő polgár s a dologtalan, esztelen, tékozló és vagyontalan gróf urficskák nem fognak tiszteletbeli hivata­lokat kapni, hanem a Dorotya utcában és a Feldunasoron koldulgatnak a járókelőktől, azon mostani rongyos gyerkőcök helyett, kik az állami költségen felállított jótékony intéze­­tek bérdíjellő nevelésben részesülvén, kiképződ­hettek, s a­kiknek némelyike most az ész, jellem és szorgalom aristokráciájából álló országgyű­lési felsőházban ül. Ekkor a Lipótmezőn már egy másik bo­londok háza is fog állani olyan számára, kik az emberszeretet tana helyett a felekezeti gyű­lölködést terjesztik; sut őrü­ltek háza azért van, mert a kor ezeket nem szelíd, hanem rabiatus bolondoknak tekinti. Ekkor a városi drabantok már udvaria­sak s a minisztériumok leiratai nyelvtani hibák nélkül valók lesznek. Ekkor már fognak a magyar fináncmi­nisztérium hivatalnokai s szerepelni akaró pesti kereskedőink és iparosaink is magyarul tudni. A postán udvarias nők expediálják és adják ki a leveleket s a magyar szép nem női bajokban és szülészekül nem lesz kénytelen doktor Báthorit, dr. Szelest vagy dr. Fleisch­­mannt hivatni, hanem női orvosi egyetemünk volt hallgatóihoz fordulhat. Ekkor lapirodalmunk már annyira ha­ladt, hogy egészéves előfizetőinek nem juta­lomképeket és jutalomkönyveket, hanem téli kabátokat s legújabb divatu drukkolt alsószok­­nyákát küldöz külön kedvezményül. Ekkor már Miskolcra is csatornán utaz­hatunk, vasút vezet Szilas-Balhásra s nincs az országnak még csak egyetlen olyan hátrama­radt pusztája sem, hol legalább egy dalárda nem volna. Ekkor már nem fizetünk 3 ft. 50 krt egy öl fa vágásáért, hanem kútvizzel sütünk, az abban levő előnynél fogva. Fiákerek, komfor­­tábelek s omnibuszok nem lesznek, hanem a helyett mindenkinek önmozdonyos magán hin­­tója van. Ekkor a nemzeti színházban felvonások közt nem zenekar, hanem óragépek fogják ját­szani a mindnyájunk által jól ismert darabo­kat s minden színész szerepe játszó-óraféle hengerekbe lesz szilárdítva, úgy hogy soha egy szerepben sem történhetik fennakadás. Ekkor az országgyűlésen sohasem okos­kodó, hanem csak szavazó képviselők maguk helyett padjaikban huszonöt forinton vásárolt automatjaikat ültetik be, melyek pártvezéreik egyetlen lábnyomintására ugyanazt megteszik, a­mit ők tesznek, t. i. vagy „igenlőleg“ felál­­lanak, vagy „nem“-re szavazva, ülve ma­radnak. Ekkor már minden meglesz, ha nem a pesti vízvezeték ? — az még talán ekkor sem lesz meg! Gombos Bertalan szeptemvir­er részére. (hálás köszönetnyilvánítások.) I. Méltóságos úr ! Az orvosi lapok által is közlött azon cikkeket rágalmaknak nyilvání­tom, melyek a méltóságod által üvegenkint két írtjával árult stomaticont (gyomorszert) hom­­bugnak állitják s azt erősitik, hogy az nem egyéb, mint irtózatos uzsorával fizetett közön­séges bor, mely nem lehet oly csodaszer, hogy minden betegség ellen használjon. Principálisom ugyanis az orvosi nyilat­kozatok olvasása után önnek öt üveg szomati­­konját az ablakon akarta kidobni, én azonban elkértem tőle s fél óra alatt az egész harmad­fél h­ét bevettem. S ime én, ki eddigelé a leg­­melancholikusabb kedély állapot által gyötör­­tetem, egyszerre jó kedvre szottyantam. A szenvedő emberiség nevéven kérem méltóságodat, legyen kegyes engem bizomá­nyosává tenni, s én azonnal nyitok a „Zrínyi“ kocsma mellett „Stomatikon-patikát“ ezen cé­gérrel „A meggyógyított melancholikushoz,“ és remélem, hogy konkurentiánkkal a Zrínyit leverjük. Tintanyasi István, ügyvédi írnok: II. Méltóságos ur ! — Stocmaticon nevű cso­daszerének csodás hatását tapasztaltam. A na­pokban csúnya hideg és ködös időben voltam vadászaton s anynyira fáztam, hogy minden fogam vacogott. Pálinkás butykosomat otthon feledem, vagyis sietős vadászati­ készülődésem közben feleségem szomatikonos üvegét dugtam helyette a tarisznyámba. Ördög vngye! gon­doltam, akár megfagyjak, akár ettől a méreg­től vesszek el, mindegy s elszántan felhajtot­tam az egész stomatikont. De mily meglepetés! Gyomromban a legkellemesebb melegséget kezdém érezni s egész testem úgy feltüzesedet, mintha csak két pohár szerednyeit vágtam vol­na be. Fogadja méltóságod e csodás kúráért leghálásabb köszönetemet s azon biztosításo­mat, hogy átfázott embereknek mindig fogom ajánlani a „Stomatikont,“ kulacsnak, kezük ügyében. Bolygó Péter, urad, erdész.

Next