Fejérpataky László: A királyi kanczellária az árpádok korában (Budapest, 1885)

Bevezetés

BEVEZETÉS. A magyar diplomatika kezdetével, a XI. században, ál­talános volt a külföldön, s azzá vált, lassanként hazánkban is az elv, hogy a »sola traditio« nem elégséges valakinek jogát valamely kiváltságra vagy birtokra megállapítani; és ha va­laki ily czímen kapott fejedelmétől adományt, azt utóbb írás­ban, oklevél kieszközlésével (testimonia litterarum) kellett megerősíttetnie. Azon hivatal, mely ezen jogot adó, kiváltsá­gokat biztosító okleveleknek szövegezését, kiállítását a fejede­lem akaratából, rendeletéből elvégezte, kanczellária nevet viseli. Ennek a hivatalnak működése tehát, ha új adományról, új kiváltságokról van szó, akkor kezdődik, mikor a király parancsot ad­ oklevél kiállítására; ha azonban régi oklevelek megerősítése, régi, okleveles alapon nyugvó kiváltságok meg­újítása van szóban, a kanc­ellária azon fórum, mely hivatva van megítélni: jogosak-e arra az igények, nem alapul-e vala­mely jog­hamisítványon, hiteles-e valamely oklevél, melynek megerősítését, újabb formában kiadását kérik. Oklevél-kritikát gyakorol, természetesen az oklevéltani ismeretek sziík korlátai­­ közt mozogván, melyek sokszor még arra sem képesítik, hogy XI-ik századi oklevelet két századdal fiatalabbtól megkülöm­­böztessen. Tagjai folyton a király­ személyét környezik , s mint ilyeneknek, befolyásuk az oklevelek kiadása körül igen nagy. Az egyének, kik együttesen a király kanczelláriáját alkotják, eleintén szerény állásban, szűk munkakörben lépnek föl, de 1*

Next