Rudnay Józsefné Veres Szilárda: Emlékeim 1847-1917 (Budapest, 1922)
I. Rész. - IV. Fejezet. Fiatalasszony korom. 1860-1880.
Egy ízben a közeli legmagasabb csúcsra, a Prasivára tettek az urak kirándulást. Szinte versenygyaloglást rendeztek s abban állapodtak meg, hogy aki elsőnek ér a csúcsra, az fehér kendőt fog lobogtatni fürdőnk felé. Persze, hogy az én férjem volt az első, igen sokkal megelőzte a többieket. Ő még 76 éves korában is olyan ruganyos és fürge járású volt, hogy 20—25 éves fiatalemberek nem győztek vele lépést tartani s vadászatkor valamennyit kifárasztotta. Egy közeli szomszédunk ilyen kérdésben adott kifejezést az ő boszszantó hátulmaradásának: „Nem harapott-e meg téged valamikor egy veszett postás? Hogy ilyen gyorsan jársz“. Más esztendőkben is voltak szüleim Koritnicán. Egy ízben Sándor Sarolta, a későbbi Tahy Istvánné unokatestvérem volt ott édesanyámmal. Éppen akkor érkezett vissza ázsiai útjáról Vámbéri Ármin 1867- ben..Ott találkozott szüleimmel. Édesanyám kiváló vonzalmat és tiszteletet érzett nemzetünk minden nagy embere iránt, így Vámbérit is ki akarta tüntetni. Lakomát rendezett tiszteletére, melyen Sándor Sarolta költeménynyel és bokrétával üdvözölte. Ez Vámbérinek oly jól esett, hogy éltefogytáig gyarsan emlegette előttem ezt a meleg fogadtatást. Anyám iránt mindig a legmélyebb hódolattal viseltetett, meg is látogatta szüleimet Vanyarcon és reám is átvitte a szüleim iránt érzett meleg rokonszenvét. Elbeszélte Vámbéri, hogy mikor Ázsiában utazgatott, nagyon kívánta volna magának följegyezni azon felírást, melyet az ajtó fölött látott, azonban ezt tiltotta ama néptörzs vallása. Hanem ő keresztüljárt az eszükön: jajgatni kezdett, hogy szemébe esett valami, azt ki kell vennie és leült háttal az ajtónak, szembeállította tükrét s hamarjában följegyezte a tükörben visszatükröződött fölirást. Vagy tiz évvel ezelőtt az utolsó gróf Rhédeynek özvegye, kit nagyon szerettem és becsültem, azzal a kéréssel fordult hozzám, írnék Vámbérinek, lenne szives őt meglátogatni. Szeretne vele beszélni aziránt, hogy valami módon adná tudtul Anglia leendő királynéjának, Thek Mária hercegnőnek, hogy nagyanyja, gróf Rhédey Claudia családjának sírboltját hozassa rendbe, mert az igen rossz állapotban van. Vámbéri soraimra azt válaszolta, hogy ő gróf Rhédeynéhez nem megy, hanem ha őt akkor, amidőn Vámbéri hozzám jön, magamhoz kéretem, nagyon szívesen fog vele erről a dologról értekezni. így is történt s az akkori walesi herceg felesége rendbe is hozatta az ősi sírboltot. Ehhez még a következőket kell följegyeznem: Rhédey Claudia csodaszépségű volt s egy cigányasszony azt jósolta neki, hogy nagyon fényes házasságot fog kötni és nagyon különös halál fogja érni. Az uralkodó Württemberg nagyhercegi család egyik sarja katonatiszt lévén, Erdélyben Claudiát feleségül vette. Mint már uralkodó, katonai szemlét tartva azt kívánta, hogy felesége lóháton kísérje. A nagyhercegné lova valamitől megbokrosodott, ő lebukott, a száguldó huszárság lovai alá került és szörnyethalt. Az ő egyenes leszármazója a most uralkodó György angol király felesége. Igaz, hogy jóslatokra nem való adni, olykor azonban merő véletlenségből mégis beteljesednek azok. Nekem is jósolt kártyából egy falunkban lakó Dobák Zsuzsanna nevű úrinő fiatal leánykoromban és az is beteljesedett. Perczel Mórnak jóval a szabadságharc előtt egy cigányasszony azt jövendölte, hogy őrizkedjék a nevétől, később csakugyan elvesztette a moóri csatát. Hihetetlen jövendőmondás bizonyult be gróf Károlyi Györgyön is, ki tudvalevőleg hazánk egyik leggazdagabb és legtakarékosabb főura volt, hogy t. i. éhen fog meghalni. Mindenki badarságnak tartotta ezt a jóslást, de az mégis beteljesedett. Nyelvrákot kapott s az annyira elhatalmasodott, hogy utolsó napjaiban már nem táplálkozhatott.