Frankenburg Adolf: Emlékiratok 2. (Pest, 1868)
I.
, vagy legalább elfogulatlan benyomást, melyet oly egyéneknél, kikkel életemben először találkoztam, többnyire érezni szoktam. A következmény mutatta, hogy sejtelmem, mely igen sok conflictust helyzett e jó úrral kilátásba, nem csalt. — Nem mondom, hogy ezen súrlódásoknak nagy részben magam nem voltam az oka, hanem az is igaz, hogy igen sok ízetlenséget kikerülhettünk volna, ha Schedel úr ifjúságom, én meg érdemei iránt vagyok nagyobb tekintettel, s ha pontosabban meglatoltuk volna, mivel tartozom én a főnöknek, s mit nézhet ő el annak, kit nem ő, hanem az académia fizetett, s kinek teendőit ő szabhatta ugyan meg, de a ki azért nem volt a titkár úr — alattvalója ?! Az első öszszezörrenésre, melynek kellemetlenségeit — subordinált állásomnál fogva — később nagyon is éreztem, egy a ,Regélődben ugyanazon évi május vagy júniushóban megjelent elmefuttatásom nyújtott alkalmat, melyben több jó szándékkal mint alapossággal kel