Frankenburg Adolf: Emlékiratok 2. (Pest, 1868)

I.

, vagy legalább elfogulatlan benyomást, melyet oly egyéneknél, kikkel életemben először talál­koztam, többnyire érezni szoktam. A követ­kezmény mutatta, hogy sejtelmem, mely igen sok conflictust helyzett e jó úrral kilátásba, nem csalt. — Nem mondom, hogy ezen súrló­dásoknak nagy részben magam nem voltam az oka, hanem az is igaz, hogy igen sok ízetlen­séget kikerülhettünk volna, ha Schedel úr ifjú­ságom, én meg érdemei iránt vagyok nagyobb tekintettel, s ha pontosabban meglatoltuk volna, mivel tartozom én a főnöknek, s mit nézhet ő el annak, kit nem ő, hanem az académia fizetett, s kinek teendőit ő szabhatta ugyan meg, de a ki azért nem volt a titkár úr — alattvalója ?! Az első öszszezörrenésre, melynek kellemet­lenségeit — subordinált állásomnál fogva — később nagyon is éreztem, egy a ,Regélődben ugyanazon évi május vagy júniushóban megje­lent elmefuttatásom nyújtott alkalmat, mely­ben több jó szándékkal mint alapossággal kel­

Next