Knauz Nándor: Kortan (Budapest, 1876)
Előszó
ELŐSZŐ. A chronologiának egész literatúraija van s íveket töltenénk be, ha az ide vonatkozó műveket csak szárazon elsorolni akarnók is. Magyar irodalmunk azonban e tárgyban mindeddig kimerítő művet nem bir felmutatni. Jelen könyvünk tehát e hiányt akarja pótolni, még pedig oly formán, hogy a tárgyalt korra, nézve minden külföldi kézikönyvet nélkülözhetővé tegyen. De ez nem lehetett sem fő-, sem kizárólagos czélunk, mert bármily teljes, bármily tökéletes művet nyújtanánk is, e tárgyban ezentúl is csak ott állnánk, ahol eddig külföldi kézikönyvek használata mellett álltunk. Fő figyelmünket tehát hazai időszámításunkra kellett fordítanunk. S ezzel könyvünk irányát és czélját kifejtettük. Azon elvből kiindulva, hogy nem minden történész egyszersmind mathematicus is, minden afféle számítást, mely ámbár könyvünknek nagyon tudós színezetet adhatott, de olvasóinkra csak ijesztőleg hathatott volna, elmellőztünk, annyival is inkább, mert a felvett tárgyat ily számítások nélkül is alaposan kifejthettük. Könyvünket négy fő részre osztottuk. Az első, vagyis az elméleti, a különféle időszámítási szabályokat tartalmazza. E szabályokat lehető röviden adjuk elő, mindazáltal úgy, hogy mindenki könnyen felfoghassa; e végből e szabályokat mindig példákkal világosítjuk meg, mégpedig tekintettel fő czélinkra, legtöbbnyire hazai okmányainkból vett példákkal. Hogy e szabályok körül teljes biztossággal járhassunk el, szükségesnek tartottuk arra is tekintettel lenni, hogy maguk őseink miként számítottak. E végből a legjelesebb új pbrond kézikönyvek mellett a középkorban használt ide vágó műveket (például Beda, Durandus, Sacro Bosco és különféle computusokat) is felhasználtak és több időszámítási szabályt (például Intervallum, Claves Terminorum, Regulares), melyeket újabb chronologusok, mint kevésbé lényegeseket, vagy csak futólag említenek, vagy egészen elhagynak, kimerítőleg tárgyaltak, miután azok őseink álltai használtatva, ismereteik által őseink időszámítási modorával is biztosabban ismerkedünk meg. De mivel fel nem tehetjük, sőt nem is követelhetjük, hogy az okmánykutatók minden egyes keretet önmaguk számítsanak ki: a második, vagyis gya- A*