Szentkláray Jenő: A dunai hajóhadak története (Budapest, 1885)
Előszó
ELŐSZÓ. Magyarország honvédelmi intézményei közt, a legrégibb időktől úgyszólván napjainkig, egy nevezetes hadi tényezőt látunk szerepelni, mely azonban irodalmunkban sem hadtörténelmi szempontból, sem kulturális tekintetből nem volt még figyelemre méltatva. Értem a hazánk nagyobb folyóin, nevezetesen a Dunán szerepelt hajóhadakat, főkép pedig a magyar hajós népek, király-naszádosok és a későbbi sajkások intézményét. A magyar nemzeti őshadak főelemét kezdetben tudvalevőleg a nyilakkal, karddal, vérttel és kopjával fegyverzett könnyű lovasság képezte. Csak a honfoglalást követő későbbi századokban tette szükségessé az európai hadakkal való megismerkedés és gyakori mérkőzés a nehéz lovasságnak, meg a gyalogságnak életbeléptetését. Azonban a magyar hadrendszernek már ezen első európai alakulása idejében egy harmadik hadelem is tért kezd vala foglalni a magyar hadseregnél: a királyi hajósok s későbbi király-naszádosok fejedelmi hada. Ez volt hadseregeinknek ékessége, dísze és olykor legfélelmesebb osztálya. Ez adta meg háborúba vonuló seregeinknek a tekintély nagyobb súlyát, melyet elleneink a szerint mérlegeltek, hogy mekkora hajórajjal volt képes a nemzet szembeszállni a vizen támadó ellenséggel. Krónikák, legendák, évkönyvek, egykorú hadi tudósítások s hadleirások híven.