Takáts Sándor: A magyar gyalogság megalakulása (Budapest, 1908)
Előszó
IV ELŐSZÓ ez Meynert könyvéből is, melynek állításai és következtetései nagyon is messze esnek a valóságtól! Ugyanezt kell mondanunk az újabb időben mindég sűrűbben megjelenő ezredtörténetekről is. Ezen alkalmi munkák német szerzői a megfelelő hadi és történeti előismeret nélkül fogtak az íráshoz. A magyar haderő létezéséről, annak fejlődéséről és szervezetéről fogalmuk sincsen, így aztán badarságot badarságra halmoznak. Egyik a másik hibáit minden gondolkozás nélkül átveszi. A szemenszedett valótlanságokat aztán annyiszor s oly sokféleképpen emlegetik, hogy azok náluk végre is történeti igazságokká válnak. A művelt magyar ember e munkákat csak úgy olvashatja, ha a szemeinek kápát, a füleinek meg dugaszt ad. Van magyar munkánk is, melynek jó része a 16. és a 17. század hadtörténetével foglalkozik. E vaskos könyvnek „A dunai hajóhadak története“ a czíme. Szerencse, hogy a külföldön eddig még nem ismerik, mert különben a magyar történetírásról nagyon fura fölfogás támadna. A nevezett munka ugyanis inkább mondható mesekönyvnek, mint komoly történeti műnek. A valótlanságok, a ferdítések, a botlások és a mesék tömege ugyanis teljesen elnyomja azt a csekélyke igazságot, amit e könyvben fölfednünk sikerül. Egész fejezeteket olvashatunk benne, miknek alapja nem a történeti igazság, hanem a szerző képzelő tehetsége. Megszüntet magyar intézményeket, amik még századokig virultak, s teremt olyakat, amik sohasem léteztek. Vízi csatákat mond el oly helyeken, ahol a víznek nyoma sem volt. Admirálisokat, naszádos főkapitányokat szerepeltet és csatáztat, akik a valóságban hajón sohasem ültek. Egész sereg hajógyárat, hajóépítő telepet működtet Magyarországban, amik közül a valóságban egyetlenegy sem volt meg. Jeles fővezérek, mint Pálffy Miklós és Mátyás főherczeg, e könyvben már a születésük előtt derék csatákat vívtak! A szerző képzelőereje csodás nagyságú hadihajókat járat a Dunán, mely hajók közül kettő az egész folyamot átfogta! A hivatalos jelentések szerint azonban e rettenetes hajókat télvíz idején néhány ember a partra vonta és fedél alá helyezte! De ne gondoljuk, hogy a jelzett munkának csak az efféle badarságok összehalmozása a bűne! Nekünk úgy tetszik, hogy a legnagyobb hiba benne az a czélzatosság vagy tudatlanság, melylyel a szerző a magyar vízi erőt teljesen ráczczá tette. Pedig