Jakab Elek: A királyföldi viszonyok ismertetése 2. (Budapest, 1876)
Előszó
napi kérdés küszöbön álló végleges eldöntése perezében kutatásaim s gondolkodásim eredményeit, épen úgy, mint ezelőtt 8 évvel annak ideiglenes elhatározásakor e művem I. kötetében tettem volt. Volt-e hasznosítható abban lesz-e ebben ? megítélése nem tartozik rám. Ez a döntő körök és férfiak ítéletétől függ, az én részem a megírás s általa a honfiúi kötelesség teljesítése volt. Elhatározásra azonban a Lőher-féle röpirat leírt, melynek vakmerő könnyelműséggel arczunkra dobott szennyét s vádjait elszivelni nem tudtam, azon indokoknál fogva, miket m.ég május 10-én előfizetési fölhívásomban érintettem s itt is fenntartok, mert meggyőződésem az, hogy minél több oldalról van ostromolva egy nemzet, annál érzékenyebbnek kell lenni jó hírnevére és becsületére. Természetes, hogy művemnek a támadás visszautasítása és megtorlása közben, a Királyföld konkrét ügykérdéseivel és lakóival s azok közel jövőjének miként alakulásával kell foglalkozni. Törekedtem arra, hogy dologtárgyalásom, egyéni véleményem s ítéletem tárgyias legyen, hogy ne rokon- se ellenszenv vezessen, hanem a megbírált adatokban és megállapított tényekben általam felismert igazság. Nyilván mondom: nem érzek idegenséget sem szász hazánkfiai iránti egyetemleg, mert ezt szégyenletes gyöngeségnek tartom, sem a románokhoz praeconcipiált előszeretetet, minek sem lélektani, sem politikai indokait tényleg még létező kölcsönös érzületünkben — fájdalom! föl nem találom. De hogy az elsőknek kétségbevonhatlan oklevelek és bebizonyított tények alapján nyilt-egyenesen, himeretlenül szemekbe mondjam meg: mikben és hogyan hibáz-