Osváth Pál: Biharvármegyében kebelezett Kis-Mária (Kismarja) nagyközség és a nagymariai puszta leirása (Budapest, 1896)
1. Előszó
ELOSZO. Kegyeletes emlék csatol Kis-Máriához, mert itt születtem és életem egyik szép részét a boldog gyermekkort itt töltöttem.) Hála is köt e helyhez, mert midőn a debreczeni főiskolában felsőbb tanuló voltam, a város (ma nagyközség) a kismáriai hasontanulóknak adni szokott segélyezésben (alumnium,) engem is részesített. Teljes tehetségemmel igyekeztem, hogy szülőföldemnek becsületére váljak. A magas állásban lévőknek tágasabb terük van szép és nemes tettek véghezvitelére, de szerintem bármely csekély foglalkozású legyen, bár valaki, ha a kötelesség vagy a sors által reá szabott teendőknek híven megfelel, hazája és nemzetének becsületére válik. Ily értelemben, már mint ifjú hazafiul szent kötelességet teljesítettem 1848-ban, mert midőn ellenség özönlött a hazába, az első golyóváltástól az utolsóig, részese voltam azon sokszor egyenlőtlen dicső harczoknak, melyek a magyar nevet Európában újra ösmerté tették.2) Kivertük Jelasich betolakodott hadát, leküzdöttük a hálátlan nemzetiségeket s mi után ezok, úgy elbántunk a begyakorolt osztrák haderővel, hogy a segélyül hivott másik nagy hatalom is elismeri ma, hogy valamint barátaink, úgy ellenségeinknél is számbavehető nemzet vagyunk. Polgártársaim ! Külömböztessék meg önök a Bocskay-féle és a 48-as honvéd felkelőket azon már ma is mutatkozó hamis prófé ta Boldog emlékű apám szinte Pál, b.-ujfalusi származású, kedves anyám Kovács Klára pedig kismarjai Kovács Mihály leánya volt. 2) Mint honvéd NI. Becskereken találkoztam a bihari nemzetőrök közt gyermekkori barátom kismarjai Kun Pállal.