Gaal Jenő: Jelentés a folytonos üzemek munkabeosztásával foglalkozott londoni nemzetközi értekezletről (Budapest, 1912)

Nagyméltóságú Minister Úr! Kegyelmes Uram! Folyó évi május hó 18-án 3152. evi. sz. a. kelt elhatározásával nekem, mint a Nemzetközi Törvé­nyes Munkásvédelmi Egyesületnél a magyar kormány állandó megbízottjának jutott az a feladat is, hogy az annak VI. nagygyűlése által Luganóban 1910. évi szeptember 28-án hozott határozat értelmében Londonba folyó évi június 11. és 12. napjaira össze­hívott szakbizottság munkálkodásaiban is részt vegyek. A nevezett nemzetközi egyesület ugyanis ezelőtt két évvel kimondta, hogy a folytonos tüzeléssel összekötött vállalatokban a legtöbb helyen még al­kalmazott 12 órás munkanap a munkások egészségét aláássa. Különösen ki kell küszöbölni­ a 18, 24 és 36 órás munkaszakokat, melyek a munkásoknak ész­­szerűtlen munkába­ állításából keletkeznek. A nagy­gyűlés akkor megbízta a Nemzetközi Egyesület elnök­ségét, hogy idejekorán hívjon össze egy, a nemzeti sectiók által szolgáltatott adatokkal és egyéb felvi­lágosításokkal kellően ellátandó külön bizottságot. Ez azután készítsen oly jelentést, melyben alaposan fejtessék ki, hogy a munkaszakokat (csoportbeosztást, équipe, Shift, Schicht) miként lehetne a folytonos üzemekben megszabni. Fejtse ki továbbá, hogy lehet­­séges-e a felnőtt munkások éjjeli munkájának meg­tiltása, vagy korlátozása legalább ott, ahol a szaka­datlan termelést a műszaki tekintetek nem kívánják. És végül adjon véleményt az iránt, hogy e kérdé-

Next