Justh Zsigmond: Művész szerelem (Budapest, 1888)

66 JUSTH ZSIGMOND vászonban, hanem Paula csengő, kellemes hang­jában gyönyörködött. — Barátnő! Ez a szó nem sokat mond ma­napság . . . Testvérem lessz, Paula, ha te is úgy akarod! — szólt Elza, kit Paula utolsó szavai megindítottak. A részvét legyőzte lelkében az első kedvezőtlen benyomást, a melyet Paula reá tett. — Örülök, Teréz kisasszony; kérem, foglaljon helyet. A két leány megcsókolta egymást s aztán el­tűntek a nehéz bársony függönyök mögött. — Teréz kisasszony volt már Budapesten? — kérdezte Arzén a társalkodónőt, hogy valamit beszéljen. — Hogyne! Sokszor . . . Szép város, kedves város, víg város — sipogott Teréz, és savószínű szemeivel édesen hunyorgatott reá. — Sokszor jártam én itt — folytatta. — Aztán meg pesti születés is vagyok . . . Fiatal korom­ban az Erzsébet-téri német színház rendes láto­gatója voltam. Mesélgetni­ kezdte, micsoda darabokat játszottak a rég elpusztult színházban, s egyúttal véleményt is koc­káztatott a régi műsorról. — Oh, «Der Verschwender»­­. . . — foly­­tatta volna, de a leányok visszatértek, s Teréz nemigen mert úrnője előtt hosszasabban beszélni.

Next