Justh Zsigmond: Művész szerelem (Budapest, 1888)
66 JUSTH ZSIGMOND vászonban, hanem Paula csengő, kellemes hangjában gyönyörködött. — Barátnő! Ez a szó nem sokat mond manapság . . . Testvérem lessz, Paula, ha te is úgy akarod! — szólt Elza, kit Paula utolsó szavai megindítottak. A részvét legyőzte lelkében az első kedvezőtlen benyomást, a melyet Paula reá tett. — Örülök, Teréz kisasszony; kérem, foglaljon helyet. A két leány megcsókolta egymást s aztán eltűntek a nehéz bársony függönyök mögött. — Teréz kisasszony volt már Budapesten? — kérdezte Arzén a társalkodónőt, hogy valamit beszéljen. — Hogyne! Sokszor . . . Szép város, kedves város, víg város — sipogott Teréz, és savószínű szemeivel édesen hunyorgatott reá. — Sokszor jártam én itt — folytatta. — Aztán meg pesti születés is vagyok . . . Fiatal koromban az Erzsébet-téri német színház rendes látogatója voltam. Mesélgetni kezdte, micsoda darabokat játszottak a rég elpusztult színházban, s egyúttal véleményt is kockáztatott a régi műsorról. — Oh, «Der Verschwender». . . — folytatta volna, de a leányok visszatértek, s Teréz nemigen mert úrnője előtt hosszasabban beszélni.