Borászati Lapok – 52. évfolyam – 1920.

1920-06-10 / 24. sz.

ML évfolyam, 24. szám, Budapest, 1920. június 10. BORÁSZATI LAPOK Előfizetési dijak: Negyedévre 50"— „ Egy hóra 17"— „ 1920. szeptember 30-án túl ter­jedő időre jelenleg előfizetést nem fogadhatunk el. Egyes lappéldány ára 4 — K. Telefonszám : József 99—28. A „FRUCTUS" a gyümölcsértékesitő és szeszfőzőszövetkezetek központja mint szövetkezet­nek hivatalos lapja. Megjelenik minden csütörtökön. Laptulajdonos: Dr. BAROSS ENDRE. Szerkesztésért és kiadásért felelős: Dr. DRUCKER JENŐ. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IX., Üllői­ út 25. (Köztelek) Árjegyzék ugyanott kapható. Hirdetési mellékletek jutányos árban fogadtatnak el. Hirdetéseket a lap kiadóhivatala vesz fel. Hétrőlhétre. (A békeszerződés aláírása, mint a politikai eszélyesség követelménye. — A szaksajtó feladatai elszakadt véreink­kel szemben. — A szőlőfelujítás veszedelmes tünetei. — Miért kívánatos az állami felügyelet a telepítésnél? — A hordóhiány megszüntetésének lehetősége.­ Budapest, jun. 8. A Junius 4-e lesz az utolsó három évszázad leggyászosabb dátuma a magyar történelemnek. Pecsétes irást állított ki Magyarország kormánya arról, hogy beleegyezik a Neuillyben elénk szabott békefeltételekbe, melyek Magyarország kétharmad részét más államoknak ítélték meg. Nem pályázunk olcsó népszerűségre s igy nem teszszük kritika tárgyává a kormány eljárását, sőt nyíltan hirdetjük: kénytelen volt vele. Ha a meghagyott egyharmad részt nem akartuk koc­káztatni, ha teljes készületlenséggel nem akartunk egy újabb és teljesen kilátástalan háborúban vérpadra vinni megmaradt ifjainkat, nem tehettünk egyebet, mint ökölbe szorított kézzel aláírni azt az irtózatos okmányt, mely a világtörténelem egyik legnagyobb igazságtalan­ságát és Európa jövője szempontjából a leg­botorabb feltételeket örökíti meg. Az aláírás ténye viszont nagyobb politikai akc­ióképességet, gazdasági erőgyűjtést jelent itthon, a megnyilatkozás, szabadságát pedig oda­kinn és így a lehetőséget arra, hogy azt a békét, mely önmagában hordja közeli elmúlásának csíráit, iparkodjunk mielőbb revízió alá juttatni. Ez a diplomaták dolga elsősorban, a nemzet­gyűlésé pedig másodsorban, míg a megmaradt hazai népességnek elsőrendű kötelessége min­dent elkövetni, hogy a gazdasági megújhodás, a nemzetközi érintkezés előfeltételei, a nagyobb munkaképesség és szorgalom, az igénytelenség és takarékosság révén mielőbb megszülessenek. A külfölddel való forgalom megteremtése alatt azt kell értenünk, hogy mindenekfelett azokkal az országrészekkel, melyeket erőszakkal letéptek az anyaország szent testéről, álljon helyre a sajtói, a postai, távbeszélői, utazási, szállítási stb. normális érintkezés. Váljék lehetségessé, hogy az emberek, akik egy nyelvet beszélnek, akiket vérrokonság, sógorság, barátság, vagy üzleti ismeretség szálai fűznek össze, egymás iránt érdeklődhessenek, egymás igényeit­­— lehe­tőség szerint — kielégíthessék. A háború, vala­mint az azóta lefolyt események által okozott borzasztó pusztítások helyébe a haladás, a kultúra, az emberiesség oltárainak mielőbbi fel­állítása győzőknek és legyőzötteknek egyaránt érdekük. Kibontakozás ebből a rettentő gonosz­ságból csak közös akarattal, de nem egymás ellenére lehet. Ez jelenti azt, hogy mi egyelőre napirendre térünk azon rettentő sérelmek felett, melyeket sem megtorolni, sem erőszakkal kiegyenlíteni ma nem vagyunk képesek, de nem jelenti azt, hogy elfeledjük őket. A francziák legnagyobb politikusa azt mondta már 1871-ben a revanche eszméjéről, hogy „mindig gondolni kell rá és sohasem róla beszélni". Így tegyünk mink is. Ne csak a magunk, de főleg tőlünk elszakadt véreink érdekében. Azok keserülnek meg minden politikai hibát, melyet az anyaországban el­követnek és azoknak legfőbb érdeke, hogy — úgy, ahogy — a szellemi kapocs az uj határvonalak daczára, ismét helyreállíttassék. Azért ne értessünk félre, ha lapunkat a lep­lezetlen irredenta szolgálatába nem fogjuk állí­tani. Ez nem is szaklapok feladata. Mi csak azt tudjuk, azt érezzük, hogy legalább egy negyed­millió magyar anyanyelvű, vagy magyar érzelmű szőlőbirtokos elszakadt az anyaországtól és ma szakszerű tanácsadás, tárgyilagos értesítés nélkül tengődik. Ezekkel a szellemi kapcsolatot meg­keresni kötelességünk és ezt csak úgy fogjuk szolgálhatni, ha a leghalványabb c­élzást is kerüljük, ami a megszálló államok részéről meg­torlást vonhatna maga után. Mi fel akarjuk lapunk régi barátait a gyökeresen megváltozott viszonyok közt is újból keresni és megtartani. Azt hisszük, ezzel nemcsak azoknak teszünk jó szolgálatot, de annak az eszmének is, mely minden hű magyar szeme előtt lebeg, de a melyről beszélni tiltja az eszélyesség. A szőlők felújítására az előkészületek még csak szerény keretben indultak meg, vagy leg­alább is ilyenekről csak elvétve hallani. Hány helyen ültettek magánosok amerikai telepeket, hány helyen és mekkora területen létesítettek oltvány- vagy gyökereztetőiskolákat? Nem tudjuk. Reméljük, hogy a jelentékeny haszonra való kilátás sok kisebb gazdát csábított titokban erre az üzleti térre és majd csak őszszel vagy télen fogja a telepíteni vágyó gazdáknak portékáját eladásra kínálni. Mi azért nem tartjuk való­színűtlennek, hogy — bár szerény keretben­­— már a jövő szezonban meg fog indulhatni a rekonstrukc­ió. Állami támogatásra egyelőre még nem számít­hatnak az új telepítők. Az a vadvesszőmennyi­ség, mely a megmaradt egypár telepről ki­kerül, feltéve, hogy semmi baj sem éri, alig lesz elegendő arra, hogy a tervbe vett újabb állami anyatelepeket s a létesítendő szakiskolák kertjeit ellássa és az állami szőlők pótlását, biztosítsa, arról tehát, hogy a jövő tavaszra a földmivelésügyi kormány már nagyobb arányú oltványiskolákat létesíthessen, alig van remény. Ilyenekre és fajtiszta európai gyökereztető tele­pekre pedig igen nagy szükség van egyrészt, hogy főleg minőségben versenyt támasztva, az irreális kínálatot háttérbe szorítsa, még inkább azért,, hogy a telepíteni vágyó új gazdákat megóvja az­ úgynevezett direkttermékkel való kísérletektől. Aki csak némi figyelemmel olvassa a különböző vidé­kekről érkező tudósításokat, az sajnálattal tapasz­talhatja, hogy mindenfelől azt jelentik, miszerint az új ültetéseknél — kötött talajon — az Othello, a Delaware, a Nova, a Százszoros játsz­szák a főszerepet. Igen jól tudjuk, hogy szén­kénegünk elégtelen, a különböző mészdús tala­joknak megfelelő amerikai alanyfajokban igen nagy a hiány, oltványt, gyökeres veszszőt az őszszel senki sem kínált vételre és azt is igen jól tudjuk, hogy roppant előny az, ha nem kell a szőlőben permetezni, nem csak azért, mert a rézgalicz is, a permetező munkás is drága, de azért is, mert mindkettőben koronként nagy a hiány. Mindazonáltal nagyon hibáztatandó ez az­amerikai direkt termőtelepítés. Főleg most, mikor a magyar borexport kedvező kilátásokkal indult meg. Ha valamikor, úgy most kell különös súlyt helyezni arra, hogy csak jó szőlőfajtákat ültes­sünk és borainkat kitűnően kezeljük. Míg a béke utolsó éveiben azon a nagy Magyarországon meg se kottyant, ha egy-két száz holdat a fent­jelzett fajokkal ültettek be, addig most, mikor az egész új telepítés alig rúgott többre, katasztro­fális jelentősége volna, ha ez fele- vagy harmad­részben Delaware-val, Nova-val történt volna. Ki fogja ezeket a borokat kivitel czéljából megvá­sárolni ? És hová akarjuk ezeket a kissé parfümös, kissé rókaszó, kissé főtt borra emlékeztető italokat szállítani ? A külföld nem ilyeneknek ismerte és szerette meg a magyar borokat akár Ausztriában, akár Németországban. A balatoni, a tokaji, a szek­­szárdi, a gyöngyösi, a budai borok alatt a német borkereskedő, a német fogyasztó mást ért, mint aminőt a Delaware- vagy a Nova­tőkékről lehet szűrni. Ha csakugyan megked­velné ezeket a különleges szo­borokat, akkor viszont a régi jó típusok szorulnának háttérbe, mert ezek egymás mellett meg nem állhatnak. (Az Othellonak és Százszorosnak, csak mint fes­tésre szolgáló fajtáknak, van némi korlátolt hivatottságuk.) Törvényileg vagy akár rendeletileg azoknak munk Mai számunk 8 oldalt

Next