Borászati Lapok – 67. évfolyam – 1935.

1935-01-05 / 1-2. sz.

Szerkesztőség és kiadóhivatal a mellékletekkel együtt: Egész évre 20 pengő Fél évre ... 10 „ Negyed évre 6 „ A „FRUCTUS" a gyümölcsértékesítő és szeszfőzőszövetkezetek központja, mint szövetkezet­nek hivatalos lapja Főszerkesztő : Dr. Baross Endre Felelős szerkesztő: Dr. Reizman Zoltán Budapest V., Báthory­ u. 22., II. em. Telefonszám: 111—75 B­oldog új évet kívánunk lapunk minden olvasójának az új év küszöbén. Az egymásra következő esztendők során a magyar szőlősgazda mindig bizakodó remény­ségektől eltelve nézett az új év elé, mert a meg­próbáltatások sorozatától megkínozva természet­szerűen várta azt az enyhülést, amely, sajnos, eddig nemigen következett be. Ha az új év kezdetén az elmúlt esztendő esemé­nyeit szemléljük, akkor a magyar szőlősgazda­társadalom kimondhatatlanul nagy erőfeszítését csodálhatjuk, amely erőlködés lehetővé tette ennek a súlyos helyzetben lévő termelési ágnak fenntartását. Az 1933. évi közepes szüret után a borpiac áralakulása olyan irányt vett, amely a látszólagos áremelkedés hasznát alig juttatta a termelőnek. Ezután a szüret után az előbbi katasztrófaárakhoz képest kétségtelenül magasabb borárak állottak elő, ezek az árak azonban csak később érvényesül­tek és így az 1933. évi szüretelésük nagy részét a termelők olcsón adták oda. Tudjuk, hogy ez az áremelkedés 1933 áprilisától kezdve megtorpant és közvetlenül az 1934-es szüret előtti időkig hihetetlenül alacsony borárak kerültek felszínre. Ilyen körülmények között a borkereskedelem sem találta meg számítását, mert hiszen a magasabb áron megvásárolt bor egy részét kénytelen volt alacsonyabb áron áruba bocsátani. Ebben a helyzetben ért bennünket az 1934. év­nek eredményében igen szomorú szürete. Az alacsony szüreti árak kialakulását sikerült megakadályozni és közvetlenül a szüret után magasabb árkínálat jelentkezett a vevők részéről. Nagyon jól tudjuk, hogy az igen gyenge termés dacára a borárak egész indokolatlanul mindeddig inkább lefelé menő tendenciát mutattak, úgyhogy a kisebb terméseredmény és e terméseredménynek egyáltalában nem megfelelő árak mellett ez az év is veszteséggel zárult. Emellett az egyes államok mindjobban meg­erősödő elzárkózása, a gazdasági válság szinte állandósuló jelenségei természetszerűleg útját áll­ták a megfelelő borárak kialakulásának. A szőlősgazdaérdekeltség felismerte a súlyos helyzetet és az elmúlt évben megvalósította érde­keltségeinek eggyéolvadását. Ebben az egységben rejlő erőre támaszkodva a szőlőgazdák érdekképviselete mindent elkövetett érdekeltjei védelmében. Az elmúlt év mérlegében a földművelésügyi kormány minden jóindulata mellett sem tudjuk aktív tételként beállítani azoknak az alapvető kívánságainknak eredményes megvalósítását, amely nélkül a magyar szőlőtermelés jövője nem biz­tosítható. A borexport jelentőségéről külön nem kell itt e lapok hasábjain megemlékeznünk, minden érdekelt tisztában van az export elengedhetetlen áralakító hatásával. Az év végén sikerült ebben a kérdésben némi ered­ményt elérni az osztrák szerződés megkötésével. Ezzel szemben a nagy svájci bortermés az oda­irányuló exportot az idén kedvezőtlenül be­folyásolja. Amilyen elfogulatlanul megállapíthatjuk, hogy az export érdekében az intéző körök minden lehetőt elkövettek, éppen olyan tárgyilagossággal kell leszögeznünk, hogy a bortermelés jövőjének biz­tosítását képező szeszkérdésben, dacára a kormány­ígéreteknek, a mi szempontunkból előhaladás nem történt. Ennek a kérdésnek a magyar szőlősgazdák érde­kében való végleges megoldása helyett, amely megoldás a nagyipari szeszgyárak leállítása nélkül elképzelhetetlen, koncentrikus támadás intéztetett a borpárlatfőzés megakadályozására. Teljesen önkényes rendeletmagyarázattal akadá­lyoztatik a magasfokú párlat kifőzése, nehogy ez a nagyhatalmú szeszérdekeltségnek versenyt tá­masszon.­­ Súlyos sérelmünk az a rendelet is, amely a direkt­termő borból készült párlat borjavításra való felhasználását tilalmazza. Ezzel lehetetlennné teszik az úgynevezett Noa borok kifőzését, holott éppen ezeknek a boroknak a kifőzésére lenne elsősorban szükség. A szeszérdekeltség szuggesztiója folytán teljesen tévesen a bor- és szeszkérdést nem a nagyipari szesz­gyárak leállításával, hanem a kisemberek kezén lévő szőlők kiirtásával és ugyancsak a kisemberekből álló szőlőbirtokosok megadóztatásával vélik meg­oldhatni. A magyar szőlősgazdák soha nem fognak bele­nyugodni abba, hogy néhány család anyagi jólé­tének védelmében verejtékes munkájukkal ter­melt borukat, gyümölcsüket és a bor mellékter­mékeit megfelelően ne értékesíthessék. A belső fogyasztás terén a termelői kimérések intézményesítése biztosítószelepként működik a borértékesítés lehetővé tételére. Ez ellen az intézmény ellen véleményünk szerint teljesen indokolatlan támadásoknak vagyunk ki­téve és az ellentétes érdekeltségek helytelen érvei gyakran az intézőkörök elhatározásait is befo­lyásolják. A magyar szőlősgazda joggal ragaszkodik ahhoz, hogy termelvényét lehető szabadsággal értékesít­hesse és meg is lesz az ereje ahhoz, hogy ebben a törekvésében meg ne akadályozzák. A súlyos adóterhek alatt görnyedve, a magyar szőlősgazdatársadalom hihetetlen küzdelmet folytat adósságainak súlyától terhelve. A gazdaadósvédelem idevonatkozó intézkedései egyáltalában nem elégíthetik ki az önhibáján kívül bajbajutott szőlősgazdát, aki néhány év alatt az eddigi ár egyötödéért is alig tudja értékesíteni borát, képtelen tehát az öt év előtt felvett és azóta hihetetlenül magas kamattal részben már letör­lesztet­t adósságát az öt év előtti névértékben megfizetni. A nehéz helyzetben a magyar szőlősgazda tovább folytatja küzdelmét a mindennapi élet nehézségeivel szemben és erejének végső megfeszítésével is elkö­veti a lehetetlent is, hogy szőlőgazdaságát fenn­tartsa. Ha ezt a nehéz élet-halálharcot nézzük, akkor a jelen borús és kevéssé biztató helyzetében is meg vagyunk róla győződve, hogy reménykedő kitartással mégis megérjük a boldogabb új esz­tendőket. Dr. R. Z Egyes szám­ára 40 fillér. Budapest, 1935. január 5. T­elepítsünk-e tovább szőlőt? Irta : Dr. Baross Endre A „Borászati Lapok" legutóbbi számában dr. Polgár Lajos tollából egy cikk jelent meg, mely a további szőlőtelepítések teljes eltiltásának kérdésé­vel foglalkozik és arra a végkövetkeztetésre jut, hogy minden további hold szőlő telepítése kártékonyan hat, a borkérdés megoldását késlelteti és úgy a jelenlegi szőlőbirtokosok, mint az új telepítők is saját maguknak ártanak azzal, hogy tétlenül nézik új szőlőterületek szaporodását. Erélyesebb állami beavatkozást sürget cikkíró fentiek megállapítása után. Ez a kérdés a Magyar Szőlősgazdák Országos Egye­sülete legutóbbi szakosztályi ülésén is felvetődött és már akkor többen ilyen beavatkozás ellen szólot­tunk. E kérdésben a fenti cikk sem tud más meg­győződésre bírni, mert elképzelhetetlennek tartom a cikk álláspontjának elfogadása esetén azt, hogy valamikor is a magyar borkérdés úgy oldassék meg, ahogyan azt mi kívánjuk. Megfontolandó, hogy mi magunk egy túltermelés álláspontjára helyezkedjünk-e ? Hiszen ezzel be­csukjuk mögöttünk a kaput és természetes útját biztosítjuk annak az állami beavatkozási folyamat­nak, mely nem állhat meg a mai szőlőterület fenntartásánál, hanem — a mi általunk adott lovon lovagolva — a jelenlegi szőlőterület „csök­kentését" is keresztül akarja majd vinni. Hogy pedig ez mit jelent majd, e tekintetben a fantázia legszélesebb skáláját lehet a magyar szőlő-és borgazdaság érdekképviseleti vezetői elé tárni. Mert, ha a mai szőlőterület mellett nehézségek merülnek fel az értékesítés körül, akkor e nehéz­ségeknek eltüntetése céljából nem a további tele­pítés eltiltása mutatkozik, mint logikus cselekvés, hanem a területeknek tetemes csökkentése is. A területeknek olyan csökkentése, amely a 10 éves 3 milliónyi hl-es termést 2 millióra csökkentené, nem olyan távoli gondolat ottan, ahol ebből a túl­termelési felfogásból indulnak ki. Ki mondja meg azt, hogy a mai terület felel meg a mai viszonyok között, vagy hol van az a határ, mely felfelé, vagy lefelé megállapítható a szőlőterületek differenciálásának gondolata nélkül ? Ha követjük cikkíró gondolatmenetét, a tele­pítés megállapítása tekintetében, akkor meg kell tehát barátkoznunk ennek második lépésével is, a szőlőterületek csökkentésével is. Ennek pedig ki­indulópontja a szőlőterületek közötti különbség­tevés, ami sem a Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesülete programmjában nem szerepel, sem pedig nem illeszthető bele egy logikus, egyenes vonalú egyetemes szőlő- és borgazdasági politikába! Egy lineáris területcsökkentés pedig a szőlőterületek közötti különbségtevés nélkül el sem képzelhető! Ha azonban megkezdjük a túltermelés körüli vitát, legyünk elkészülve arra, hogy az ipari szesz­gyárak politikája fog győzedelmeskedni és a szőlős­gazdaérdekeltségek elvesztik küzdelmeik létalapját és jobb, ha leteszik a fegyvert ! Nézetem szerint nem a területi „numerus clausus" az, amely a magyar szőlő- és borgazdasá­got megmenti, hanem a magyar szőlő- és borgazdaság értékesítési lehetőségeinek minden áron és elsősorban agrár szempontok szerint való biztosítása. A szőlőterület nálunk aránylag csekély és amíg pl. Franciaországban közel 180­0-ös szőlő jut egy lélekre, addig nálunk egy harmadrésze csak! A túltermelés gondolata tehát egy egészen ellen­tétes nézőpont szerinti megállapítás, amelyre az egyes vidékek tradíciói, termelési és termésmeny­nyiségi különbségei adták meg az indító okokat. És a területi zártszám gondolata sem mondható egyébnek, mint egy hasonló, talán tudat alatti !

Next