Borsod - Miskolci Értesítő, 1872 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1872-10-10 / 41. szám

Ismételve hangsúlyozzuk, mily fontos a páezolásnak következetes folytatása, sőt dr. Kühn, a híres növény physiologus egyenesen azt kívánja, hogy a kékgábiczczali á­z­­tatás hatóságilag éppen úgy kö­telességévé tétessék a gazdának, mint a hernyószedés! — Pium desi­­derium ! „M —­a.“ Felhívás a hazai közönséghez. A bécsi világkiállítási magy. kir. biz­tosság, tagjainak a földmivelés-, ipar- és ke­reskedelemügyi miniszer által történt kine­­veztetésével végleg megalakult és testületi működését tényleg megkezdette a kiállítás főigazgatójával és a kiállítókkal eddigelé a végrehajtó bizottság által folytatott közvet­len érintkezés átvételével. A hazai közönségnek ezt azon hozzá­adással hozzuk tudomására, hogy a biztosság kedves kötelességének ismerendő mindazon kérdések tekintetében, melyek a magyar ko­rona országainak a bécsi világtárlaton való felléptére vonatkoznak, készséggel megadni a szükséges felvilágosításokat és az egyes ér­dekelteket telhetőleg támogatni. Feladatát véli teljesíteni a biztosság, midőn a hazai közönség figyelmét mindenek­előtt arra hívja fel, hogy daczára a már is beérkezett bejelentések jelentékeny számának mely hazánk anyagi és szellemi téren való termelő képességének nagyjában véve méltó képviseltetnél helyezi kilátásba, — mégis vannak a hazai termelésnek egyes ágai, az országnak jelentősb vidékei sőt megyéi, me­lyek vagy épenséggel nincsenek, vagy csak felette kisszerű mértékben vannak képviselve. Felötlő jelenség p. o., hogy Beregm­e­­gye csak 7, a Hajdúkerület 2, a Jászság és Kunság 4, Közép-Szolnok 10, Mármaros 7, Szabolcs 2, Szathmár megye csak 9 jelentke­zést tudtak felmutatni, hogy mezőgazdasági terményekből Baranyának csak 4, Barsnak 3, Borsodnak 3, Csongrádnak 1s, Győr megyének pedig épen semmi jelentkezése nincsen, míg ellenben Békés megye 115 bejelentést, közü­lök 60 mezőgazdaságit, tud felmutatni. A biztosság teljesen elismeri ugyan, hogy az ország minden vidékével szemben egyforma igényeket nem támaszthat; más­fe­lől azonban nem ismeri félre annak szükséges­ségét sem, hogy az ország minden vidékének — tényleges viszonyaihoz mért — és azok­nak megfelelő képviseltetése után törekedni és azt el is érni okvetlen szükséges, ha hogy el nem akarunk állani hazánk kulturális álla­potainak a világkiállítást látogatók előtt ki­­kerekített összképben való feltüntetésétől. Minden megyének módjában van — ha nem is másnemű — de mégis mezőgazdasági terményeket bejelenteni, melyek — külön­ben is az ország főgazdagságát képezvén — arra hivatvák, hogy a bécsi tárlaton kiváló szerepet játszanak. És noha egyes városok és vidékek kiváló részvéte következtében a külfölddel szemben az egész ország képvisel­tetése tán kimerítőnek is tűnhetik fel , a ki­állítást látogató hazánkfiai nagyon is hamar rá fognak ismerni a hézagokra, nagyon is észre fogják venni azon hazai termékek hi­ányzását, melyek az ország és első­sorban az illető vidék becsületére, a kiállítás díszére szolgáltak volna. A most említett szomorú jelenség egyik oka azon már is több ízben — de az ered­mény szerint ítélve — eddigelé elégtelen si­kerrel megtámadott téves felfogás, mely sze­rint a kiállíttatásra csak is rendkívüli tárgyak v. m. remekművek volnának érdemesek. Ismételten kell tehát kijelentenünk, hogy mindazon tárgyak, melyek rendes fo­gyasztás tárgyai, különösen pedig, ha na­gyobb mennyiségben gyártatnak illetőleg ál­líttatnak elő, alkalmasak a kiállíttatásra, a­mennyiben hazánk össztermelése előtünteté­­séhez egy egy-egy talpkővel járulnak. A jelentkezések imént jelzett hézagos­ságának egy másik oka, mely az egyes vidé­kek részvétének csökkentésére tetemesen na­gyobb és hátrányosabb mérvben folyó be, azon bizonyos oldalról tájékozatlanságból vagy részakaratból terjesztett felfogás, mely szerint a magyar korona országai a bécsi vi­lágtárlaton nem fognának mint önálló állam, hanem ez alkalommal is mint Austriának pro­vinciája megjelenni. Nem akarunk a világkiállítási országos magyar bizottmány végrehajtó bizottsága azon számos közzétételeinek ismétlésébe bo­­csájtkozni, melyek ezen téves felfogást vagy ezélzatos ferdítést már annak idejében meg­­crdfoltak volt, pusztán csak arra szorítko­zunk, hogy mindazoknak, kik e közlemények elolvasására maguknak fáradtságot nem vet­tek vagy pedig álhírek által tévútra terelve, azoknak hitelt adni hajlandók nem voltak, ezennel a leghatározottabban kije­lentjük, hogy Magyarországnak a birodalmi tanácsban képviselt tartományokkal szemben való tel­­jes függetlensége és önállósága a kiállításban való részvétének alapfeltételét képezte volt,­­ és hogy a magyar kiállítási közegek működésé­nek megkezdésén kezdve le a mai napig nem esett meg egyetlen egy lépés is, mely ez álláson bármit is változtatott volna. A magyar kiállítási biztosság állása szemben az osztrák császári főigazgatóság­gal azonos a külföldi kiállítási közegekével; a térmennyiségnek kívánalmainkhoz mértten engedélyezett kiosztása olyan, hogy a magyar korona országainak önállósága már fekvése és külső ismertető jelek következtében is azonnal szembe­ötlő leszen a látogatók előtt. A nemzetközi juryben képviseletet ugyan­azon arányban nyerünk, mint a többi államok, szóval, hazánk államjogi állása eddig lelki­­ismeretesen jön, és a jövőben is lelkiismere­tesen lesz megóva. Ezekhez képest az ország azon vidékeit, melyek bejelentéseikkel eddigelé aránytala­nul elmaradtak, saját érdekükben sürgetően arra szólítjuk fel, hogy a térnek végleges felosztásáig még fennmaradó rövid időközi bejelentéseik beküldésére — haladéktalanul használják fel. Szivére kötjük a hazai közönségnak je­len intő szózatunkat, — és a­kik az ország becsületét és tekintélyét a könnyen hívők lelkiismeretlen tévútra terelése által koczkára teszik, vegyék fontolóra, hogy a felelősség nem minket, hanem igenis azokat terhelendi, kik a bizonyára nem kevésbé hazafias érzel­mű kiállitási közegek becsületes fáradozásait oly kevéssé támogatták. Kelt Pesten, 1872. September hó 19-én Elnök távollétében. Németh Imre, Steinacker Odón, kormány­biztos, főtitkár. A jó utakból a nemzet miveltségére — vagy legalább a kormány bölcsességére lehet következtetni. E szerint ha az idegen az ava­­si pinczékhez vezető utat — főleg legsárosabb időben — megvizsgálná, méltán szidná váro­sunk kis s nagy taréjú polgárait, kik az ál­latkínzás ezen remek­művét eltűrik, melyet már a kaczagányos Árpád is korholt, midőn hadával Miskolczon megszállásolván, az ak­kori főbiró pinczéjébe felballagott kvaterkázni. Ezen szerencsés utat két nagylelkű pol­gár, különösen Martin Károly ur, igyekezett kijavítani. Az egyik a háza előtti hulladékot hordatta a pinezéje előtti útra, s azt a multi csendes eső mind le­hordotta Mindszent falu­nak nagy javára, mert abból negyven szekér homokot nyert. A másik az ut legveszélye­sebb részét a Teracina-völgyet javítgatta. — Pinezéje előtt fákat huzatván, iszonyú meny­­nyiségű nyirkos földet hányatott a völgybe, és hogy valamit tenni látszasson, a mindszenti po­­licia szemét kiszúrandó — behintette azt két ujnyi vastag malter hulladékkal, s nagyot tap­solt örömében, nékem is dicsekedve mondotta, mennyit használt ő a közlekedésnek. — A jó­­szándék eredménytelen len s die 4 oktobris annis currentis egy erőteljes ló végvonaglás­ban feküdt a via Appián. A mindszenti bíró nemzetes Wojtóczky Károly ur megintette őtet, de ő azt felelé, hogy kész a minisztériumhoz apellálni. A szegény állatok kínjaiért, s azon rettenetes káromkodásért, melyet ott az emő­­di ember hangoztatni fog, Martin Károly úr egykor a Jósafát völgyében számodásra fog vétetni. A dolog bunkója az, hogy miután az avasi pincze utak elkészítése úgy is el van határozva, miután a mérnöki terv is megvan, s én ezen vállalat elnökének vagyok kinevez­ve, felkérem az érdeklett feleket s mindazokat, kiknek a déli avason pinczéjök van, gyűljenek össze jövő vasárnap okt. 14 én, d. e. 11 órakor Vojtóczki Károly mindszenti birónál, hogy itt a dolog kiviteléről komolyan értekezhessünk. Dr. D­ole s­eh­all. A póttan­folyamot hallgató nép­tanítók hála-nyilatkozata. Nmélt, m. k. vallás- és közoktatásügyi miniszer ur! Kegyelmes urunk! Lejárt az idő, eltűntek a perczek, se­besen haladva érte el végpontját a részünkre kitűzött hat heti póttanfolyami időszak. — Azon ponton állunk, a­hol az elválási kéz­­szorítást kell megtennünk; de bár családi körünkhöz, kedveseinkhez távozunk is, gon­dolkozva időzünk még egy kevéssé, s ajkunk némán mozog, mintha hálát kellene rebegnie mindazokért, kik tényezői voltak annak, hogy mi a tudományok országának virágaiból a bő­vebb ismeretek nedvét szíván magunkba, ott­hon azt édes méz gyanánt adhassuk át azok­nak, kik kezeinkre vannak bízva. Igen! há­lát kell rebegnünk! s azt tesszük most, midőn Excellentiád elébe járulva legmélyebb hódolatunkat fejezzük ki ama kegyes gondos­kodásáért, melyet mireánk is kiterjesztő atyai kegyes figyelmét, megnyitván előttünk a miskolczi hat heti póttan­folyamot. Mi érez­zük, hogy mily hatással van reánk nézve mindaz, miket itt hallánk, mi tudjuk, miket szereztünk ez idő alatt, s bárha a nélkülö­zések fájó perczeire való visszaemlékezés könyet is facsar szemeinkbe: mindazért ne­héz szívvel válunk meg egymástól, s elis­merjük , hogy Excel­len­ti­adnak kegyes gon­doskodása folytán sokat, igen sokat nyer­tünk szellemi tekintetben. Fogadja azért Excellentiád a tanítói tes­tület legforróbb köszönetét, s azon szívből fakadt óhaját, hogy a kegyes isteni kéz Excellentiádat még számos éveken át vezé­relje léptei-, szándéka­ és tetteiben azon után, melyet a népnevelés előmozdítására s a néptanítók boldogítására jelölt ki önmaga elébe. Azok legyenek érte leg­boldogabb perczei, miket a népnevelés szent ügyének áldoz. Lássa üdvös működése foly­tán felvirulni azon tért, mely eddig csaknem parlagon hevert, s érje el azon időt, midőn a néptanító testület a mostani viszonyok országából a megelégedés Kánaánjába beér­kezvén, büszkén kiálthassa Excellentiád felé: éljen a néptanítók Mózese! Kitűnő tisztelettel maradván Excellen­­tiádnak! Miskolcz, sept. 15. 1872. legalázatosabb szolgái: a póttanfolyam hallgatók.

Next