Borsod - Miskolci Értesítő, 1873 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1873-01-16 / 3. szám

Miskolcz, január 16. 1873. 3-ik szám. Illedik évfolyam* BORSOD 99 Társadalmi érdekeket képviselő és vegyes tartalmú heti közlöny. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Helyben és vidékre : Rendkivülileg: Fél évre . . . 2 írt — kr. Negyed évre . . I frt 20 kr. Egész évre . . . „ — „ Nyílt tér sorja. .______20 kr. BEIGTATÁSI DÍJ: Előlegesen fizetendő . Bélyegdij: 50 szóig ..... 50 kr. s minden hirdetéstől 30 kr,melyek 50-től 100 ig . 1 frt. — „ a kiadó-hivatalhoz intézendők. Megyei hivatalos közlemények. Hirdetmény. A megyei bizottság virilis tagjai névjegyzékének az 1870 évi XLII. t. sz. értelmében leendő kiigazítása végett az erre hivatott igazolási választmány folyó hó 16-án délután 2 és VI órakor az első aljegyzői hivatal helyiségében nyilvános ülést fog tartani. Miről a közönség ezennel értesittetik. Kelt Miskolczon , 1873. január 13-án. Kun István, választ, elnök. Szédelgés. A mult évet szerencsésen eltemeljük. Nem érdemli, hogy dicsőítő beszédet tartsunk sírja felett. Örömei kövesei, hűl, haji sokat hozott. Adott szűk termést, kiházasitó egyleteket és kolerát. Adott meghasonlást, drágaságot, nagy adót s kilátást még nagyobbakra. — Oh azok az aranyhegyeket igérő kiházasitó egyletek! Bizony semmi sem ütött nekünk borsod-miskolcziaknak érzékenyebb sebeket jó hírnevünkön, erkölcsi értékünkön és erszényünkön, mint amaz egyletek. Hány jámbor család nyugalmát dúlták fel! hány szegény ember szorgalmának gyümölcsét nyelték el! hány elszédített koczkázónak adták kezébe a koldusbotot! és hány összeköttetésben prostituálták a házas élet szentségét ! Akik bűnös szándékkal elharácsolták a közönség ezreit, forintjait, filléreit! Íme lassan lassan, egyenként kisiklanak a büntető igazság kezéből, újra becsúsz- nak a társadalomba, emelt fővel járnak és élveznek ott; s míg a vesztesek körülöttük száz meg száz felé nyögik a kiheverhetlen veszteséget, azok a jó urak a markokba nevetnek. Tudjuk azt, hogy a bűnös szándék s az elharácsolás vádjával csak az Ördög- féle egyletet lehet sújtani, de azt is látjuk már az eredményből, hogy a többiek felett sem őrködött az ártatlanság angyala. A Hymen, a Sajóvidéki, a Helvét hitvallású, mind akkér oszlott fel, hogy csak töredékeit adhatta vissza a befizetett öszvegeknek s igy tetemes romlást okozott. És különös méltó is a feljegyzésre, hogy e társulatok élén többnyire lelkészek vitték a zászlót, akik arra volnának hivatva, hogy a nép erkölcsének őrei, tévedésének mérséklői vagy útba igazítói legyenek. Láttunk köztök Miskolczon minden vallás felekezet papját, csak — dicséretül legyen mondva — zsidó papot nem láttunk. A szándék jó volt! úgy mondják. Gyenge mentség, erőtlen vigasztalás ez az okozott veszedelmek után. Rég megmondta az olasz költő, hogy a pokol is jó szándékkal van kikövezve. De mért emlegetjük most fel e nem kedves dolgokat? Azért, mert a körülmények folyvást intenek bennünket hogy tanuljunk a múltak sajnos tévedésein, — hogy vonjuk össze vitorlánkat s éljünk bár szerényen, vagy nélkülözve, de becsülettel, — hogy szerencsénket és boldogulásunkat ne a véletlen játékában, ne a szédelgő vállalkozások örvényeiben, hanem csüggedetlen, becsületes munkálkodásunkban keressük! Most a mohó vállalkozások, a különféle nyerészkedő egyletek alakításának beteges korszakát éljük. A kormány a minden oldalról fennen hangoztatott szabadelvűsködés nyomása alatt nem állja útját, még csak korlátokat sem vet a koczkázó vállalatoknak, a közönség pedig meglazult erkölcseinek légkörében mohó vágyggal indul a gyorsan kínálkozó anyagi előnyök után. Idehova az egymást kergető egyletek és társulatok miatt elvesz szemünk elöl maga a társadalom! egyes nyerészkedők érdeke miatt tekintetbe sem jó elöltünk az egyetemes közönség, a közjó érdeke. Miskolczon van jelenleg négy pénzintézet, melyek némelyike kisebb körű zálog üzletet is folytat. Van Mező-Keresztesen egy vidéki népbank, alakulóban van Szentpéteren egy takarékpénztár. S íme ez még kevés volt a jóból! most egyszerre két zálogkölcsönző intézet alakítása végett fut - fárad Miskolczon számos vállalkozó. Vájjon a helyzet parancsolta valódi szükségből ered-e ezen két új egyletek alkotása? Várjon ha mindkettő megalakulhat, nyerni fog-e általa a közönség? Kötve hisszük. Hanem óvakodó figyelmünket a „gründoló“ buzgólkodásnál egyelőre is felkeltő két körülmény. Az egyik az, hogy a minisztérium a megye és város megkérdezése nélkül szabadalmat, illetőleg jóváhagyott alapszabályt adott egy közöttünk teljesen ismeretlen, murányi lakos izraelita polgárnak, a mi bőrünkre. Borsodtájéki zálogkölcsönzs intézetet alakítani közöttünk, mint hajdan a spanyol és portugall királyok szabadalmat adtak egyes bátor tengerészeknek birtokba venni Amerika felfedezendő ősvidékeit. — A másik az a mohó zaklatás, melylyel a részvények aláíratása körül eljárnak. A rábeszélés minden erejével kötik nyakunkra a szerencsét. Törekszenek bevonni a jobb nevű s hitelű egyéneket, kik aztán vonzerőt gyakoroljanak a többiekre. S ez nálunk, úgy látszik, nem is fölötte nehéz. Hiszen az Ördög-féle, szemmel láthatólag veszélyes egylet bukása előtti napokban néhány különben renommirt polgártársunk már arra volt készen, hogy szövetkezik s nevét és munkásságát összeköti a gonosz hírű társulattal. Nem jósoljuk, hogy az alakuló zálogintézeteknek gyászos végük lesz, de azt igenis, hogy a kellő egymás mellett fenn nem állhat. Mondjuk azt, hogy különösen az egyiknek az aláírók szerzése körüli eljárásában oly jeleket vettünk észre, melyekből azt sejthetni, hogy az úgynevezett alapítók által gyorsan s könnyedén besöprendő haszon után, aki utoljára marad, tegye be az ajtót. Tehát meggondolás, óvatosság kétszeresen is, míg magunkat egyszer elhatározzuk! Szükséges az óvatosság kivált nekünk akiknek már egyszer mind erkölcsi, mind anyagi tekintetben megégette szánkat a kiházasitó forró kása. Miskolcz, 1873. január 13. Tisztelt szerkesztő úr ! Ritkán veszem igénybe becses lapjának hasábjait, ezért, de külömben is hiszem, ezen soraim nem lesznek visszautasitva. Több évtizedek , talán egy századot is, megközelítő idő előtt városunk polgárai a földesúri kötelék, s az ezzel karöltve járó megyei gyámkodás, az emberiséget, a középosztályt mélyen sértő szolgabirói önkényes paloza alól felszabadulni óhajtván , azon fáradoztak , hogy e város a szabad királyi városok sorába felemeltessék. Az óhajtás, sok fáradság- költekezés, után is kevéssel lett több ennél, hogy teste érlelődjék , földesúr és megye egyaránt gátul szolgáltak; mindkettő féltékeny lévén Isten kegyelméből származtatott előjogaira, a városi polgárban, a józan felfogás, s több műveltséggel biró földmivelőben — tisztelet a kivételeknek — alázatos szolgát, nem vele hason jogi embert kívánt tekinteni.