Borsod - Miskolci Értesítő, 1882 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1882-10-18 / 42. szám

42-ik szám. Tizenhatodik évfolyam. Miskolcz, 1882. október 18. BORSOD. Misimen értesítő. Társadalmi érdekeket képviselő vegyes tartalmú hetilap és Borsodmegye hivatalos közlönye. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: BEIGTATÁSI DÍJ: Helyben esadékre : Rendkivülileg: Előlegesen fizetendő. Bélyegdij: Fél évre .... . 2 frt — kr. Negyed évre . . . . 1 frt 20 kr. 50 szóig . . . . — frt 50 kr. minden hirdetéstől 30 kr. melyek a Egész évre • 4 . » Nyilt-tér sorsa ... „ 20 50-től 100-ig . • • • 1 » kiadó-hivatalhoz intézendők, fotóhangok. *) Ajánlva egy ref. lelkész urnák.**) Az alsó-borsodi ref. egyh. megye f. é. aug. 30-án Vattán tartotta meg szokásos őszi közgyűlését. Nem szándékunk, hírlapi tudósítást írni a gyűlés lefolyásáról, s épen azért mellőzzük az ott történt tárgyalások rövid, változatos felemlegetését. Az egyedüli ok, mi felszólalásra késztet bennünket, az, hogy sokan úgy szerették e gyűlést röviden jellemezni, hogy: „páratlan a maga nemében“ Feleslegesnek látjuk ez idő szerint bővebb leírásába bocsátkozni annak, hogy a ref. e. megyék, évtizedek hosszú során keresztül, minő modorban járták közgyűléseiket. Elég csak annyit megemlítenünk, hogy elvitázhatlan történeti tény, tudja azt manapság a cath. ember is, hogy a gyűlés helyéül sorkerüléssel kijelölt hitközségek egymással versenyezve, demonstráltak abban, vájjon melyik tudja a magyar vendégszeretetet a legmagasabb fokig felcsigázni a gyűlésen megjelent egyének teljes ellátására vonatkozólag? az kapta meg aztán az „egri nevet,“ az nyerte el a babérkoszorút a hírlapok hasábjain, amelyik leginkább kitett magáért. Az őszi gyűlés helye, Vatta is kapott egy jellemző nevet. Csakhogy e jellemzés korántsem az elismerés, a teljes megelégedés , hanem inkább a gúny, a kicsinylés, az érdekháborítás hitvány szüleménye. És ugyan mi volt Vattának a bűne, ami a kicsinylésre, a gúnyolódásra— hitek szerint — jogot ad az érdekeikben megháborítottaknak ? Semmi más, mint a szegénység. Ez a 318 lelket számláló s felerészben cselédségből álló hitközség, okulva a látott példákon, ki merte azt mondani, hogy nem képes versenyre szállani a társközségekkel, ki merte azt mondani, hogy ő szegény, egyházi pénztárát pár száz forint adósság terheli s ki merte mondani azt, hogy sorsához, helyzetéhez mérten, nem az összes gyűlésre, hanem csak az egyh. m. tanács birákra terjeszti ki a vendéglátási teljes szeretetet. A miért el merte ismerni, hogy saját portájának rendbeszedése is próbára teszi erejét, a miért nem nyújtotta tovább a pokróczot, mint ameddig ért, amiért nem törekedett dőre módon küzdeni az „egri“ névért, azért kapta a „páratlan“ jelzőt. Hogy mennyire bosszantotta egy. megyénk közönségének egy részét ez a különben elismerésre méltó szegénységi bűnbevallás, semmi sem mutatja jobban, mint az a magatartás, melyet a szederkényi lelkész úr indítványának felolvasásakor tanúsított. Igazán rosszul hatott reánk az a kárörvendő satyricus mosoly, mely sokáig megtartotta magát egyeseknek arczán. Pedig hát nem jó elítélni senkit sem addig, míg körülményeit, melyek cselekvési irányának megválasztására bírták, fel nem ismerjük egészen. Mindenki maga tudja legjobban, mi baja, és mindenki ott tartja kezét, ahol fáj. Avagy azt kívánták a gúnyolódók a vattai egyháztól, hogy követve a mások , bölcsességre épen nem valló, de épen azért csábító példáját, verje magát 2 — 300 forint adósságba s a többi....... legyen az isten gondja? Tett volna úgy, mint sok más egyházak, melyek még most is nyögik a gyűlés tartás terheit, mig épületeik rrngyben-rongyban kacérkodnak a zuhogó záporral ? vagy úgy okoskodtak, hogy banquettek költségeit könnyen lehet fedezni a népünk által annyira gyűlölt kivetési rendszer szerint? Bizony ilyenekért mondhatja aztán a mai adógazdag időben, igen sok ref. egyh. tag, hogy a kálvinista vallás nem szegénynek való. Miért kísértette volna a vattai ref. egyh. erején felül magát? Miért indult volna el egy után a feltűnni vágyás divatlovagjaival ? talán azért, hogy eljárásának káros voltát akkor lássa majd keservesen, midőn hiúságának oltárán elpárolgott a........pecsenyegőz? Vagy talán nem kellett volna ugye bár gazdag asztalt teriteni ? elég lett volna a házias ellátás is ? más körülmények közt meghiszem, hogy igen, de gyűléstartásunk jelenlegi rendszeres rendszertelensége már természeténél azt hozza magával, hogy ha közös asztalt rendezünk, álljunk a nagyok táborába. A vattai ref. egyh. midőn a banquetttartás eszméjével szakított, saját sorsán kívül még arra is gondolt, hogy hangosabban tolassa előtérbe egyházi gyűléseink állandósítási óhaját. Erős meggyőződésem az, hogy ilyen prot. szellemre valló elvek követése miatt egyáltalán nem adott a vattai egyh. távolról sem okot arra, hogy eljárását higgadt gondolkodás után, valaki dehonestálja, qualifikálhatatlannak bélyegezve. Ne gondolja azt senki, hogy ilyen eljárás fojtja el a lelkes közszellemet, de azt se hidje el, hogy ez eljárásunk ellenlábasa épen lángra gyújtja. Vándorgyűléseink története egész más tényezőkhöz köti a lelkes közszellem lobogását. Nem a traktálódzások építik a hitéletet, hanem sokkal inkább más hatányok. Egyházunk érdekében meggyőződésem szerint elég ennyi. És ha valaki a régi, általunk kifogásolt rendszertől való eltérésünket, egy bizonyos lelkész úrral hajlandó sülyedésnek nevezni, annak Eötvös szavaival csak annyit mondunk : Mint a víz estében, úgy népek, épen midőn erősen sülyednek, néha bámulatos erőt fejthetnek ki. Vattai. *) Czikkünk ily késői beküldésének hirtelen történt elutazás az oka. Vattai. **) Habár elkésve, mindamellett szívesen nyitottunk tért jelen közleménynek, miután minden szava egy megczáfolhatatlan igazság, s oly eszmének ad kifejezést, melyet magunk is hova előbb megvalósulva szeretnénk látni; s épen ez adott okot arra, hogy a czikknek személyére vonatkozó polemikus részét mellőzni voltunk kénytelenek. Szerk. Októberi tárcza levél. *) — Irta: Castor. — Széthulló ernyője a megsárgult falombnak zörgő haraszttá lesz, hideg széllé vált a virágos kert lanyha szellője, s őszi képet mutat az erdőkoszorúzott táj. — hálás tárgy mind a természet hervadását zengő vidéki lyrának. . . . Szüretről beszél, a kinek szöllője van, vagy mint mulatságba való ember ide is, oda is hivatalos, meghívás után ásit a kifelejted, s mindnyája átkozza .... az adóexecutiót. Itt a fővárosban ily kicsinyes dolgokkal senki sem törődik. . . . Hagyjuk a vidékre, végig nézni a természet haldoklását, ott jámborabbak az erkölcsök, s talán megilletődéssel is nézhetik a fák tépett koronáját, hiszen a múlandóság, saját sorsunk képe az. — Hadd bölcselkedjék, akinek ideje van rá, a romlatlan lélek tekintse néma borongással az enyészet munkáját, szüreteljen, a ki a szőlő nedvére vágy, de mi, a büszke főváros »előkelő« lakói, kik egyszerűen idényváltozást ismerünk, világos szövetű ruháinkat sötéttel cseréljük fel, — amazokon »rövid uton« túladunk, nyílt kávézó helyiségek helyett a zártakat keressük, egy órával előbb vagyunk a korzón, a hónap elsejétől utolsóig eltartanak financziális kombináczióink — nem találjuk érdemesnek vesződni azzal, ami természetes. Itt vannak a miniszer urak, az országgyűlés megnyitásán honfiúi érzelmeinek véli eleget tenni vagy 30 mágnás is, a képviselőház tanácskozik, a fővárosi adófelügyelő pedig meg van elégedve adófizetőivel. Az egyetemen elmúltak az ismerkedési estélyek, de a katalogustól való félelem annyira mennyire összehozza még a hallgatókat, kik közül némelyiknek öt meghatalmazása is van az esetre, ha névsort olvasnak s a távollevő jó pajtás képviseletre szorul. A balek jogász kezdi beletalálni magát úri *) Melynek miután tárczarovatunk le van foglalva, nehogy végleg kiszoruljon, a mit sajnálnánk, tárczán kivül adott helyt a szerk.