Borsodi Bányász, 1962. január-december (5. évfolyam, 1-52. szám)
1962-10-10 / 41. szám
VHég proletárjai, egyesüljetek!’ BORSODI BWRSZ V. évfolyam 41. szám. Ára 50 fillér 1962. október 10. Nemcsak gazdasági kérdés A megye bányaüzemeit járva, — de népgazdasági szinten is mindenütt tapasztalható — nagy ütemben fejlődnek az üzemek, olyan feltételeket teremtenek, ami lehetővé teszi a termelés magasabb szintre való emelését. Ez nemcsak egyszerűen gazdasági természetű kérdés, hanem nemzetközi vonatkozásban, s a békeharcot tekintve is nagy horderejű politikai feladat. A kongresszus irányelveiben olvashatjuk, hogy „A nemzetközi osztályharc, új, sajátos formája a békés egymás mellett élés, a két világrendszer gazdasági versenye .. Miben nyilvánul ez meg mindenekelőtt a termelés alakulásában. Amíg a szocialista országok teljes ipari termelésüket — 1937. évet alapul véve — 1960-ban 6,8-szeresére, addig a kapitalista országok nem egészen 2,5-szeresére emelték. A szocialista országok részesedése a világ ipari termelésében 1955-ben 27 százalékot ért el, 1960-ban 36 százalékra emelkedett. Ebből adódik a további feladat is, mégpedig, hogy az ország gazdaságának állandó fejlesztése mellett a termelés abszolút mennyiségét tekintve kivívja fölényét a kapitalizmus világrendszerével szemben. Ez az egyik reális alap. A másik, hogy az imperializmus most éli fejlődésének utolsó szakaszát és újabb megrázkódtatások felé halad. 1945 óta 6. igen komoly, a kapitalista világot megrendítő termelési válság volt. Növekedett a munkanélküliek száma — az USA- ban jelenleg 5 millió ember él munka nélkül. S ezt a válságot még inkább növeli a technika és tudomány fejlődése, mert ott nem az a cél, hogy még könnyebbé tegyék a munkát. Ellenkezőleg. A gép végeredményben elveszi a kenyerét a dolgozóknak. Az USA mindemellett elvesztette abszolút fölényét a világ termelésében és kereskedelmében. 1948-ban még a világ termelésének 56,6 százalékát, 1960-ban már csak 47 százalékát adta. Aranykészlete is 74,5 százalékról 43,9 százalékra csökkent. Meggyengült Anglia és Franciaország pozíciója is. Még van egy igen fontos harmadik tényező, amely alapjaiban rendítette meg a kapitalista világot: a gyarmati rendszer felbomlása. A legutóbbi 6 évben több mint 30 állam vívta ki szabadságát. A szocialista tábor megerősödése következtében tehát ma már olyan hatalmas erő jött létre, amely a világ békeszerető embereivel szövetségben képes megakadályozni a háborút. . Lí, _. mellett A békés egymás élés politikájából adódó feladatokról a kongresszusi irányelvekben azt olvashatjuk: „A béke fenntartása a szocialista országok még gyorsabb fejlődésének feltétele, a magyar nép legsajátabb érdeke is.” Ebben benne van az is, hogy még jobban kell dolgozni, mint eddig. Persze ennek feltételei vannak. Ilyen feltétel a gazdaságosság fokozása, a termelékenység emelése, az önköltség csökkentése, az a feladat, hogy növeljük a termelést, magasabb, műszaki színvonalon korszerű gyártmányokat állítsunk elő. Megvan-e erre a lehetőség?! Természetesen meg. Az állami beruházások lehetővé teszik, hogy korszerűsítsük üzemeinket, még jobb műszaki feltételeket teremtsünk. Szinte már alig akad üzem, ahol ne alkalmaznák a korszerű bányaművelést, az acéltámot, amivel mérhetetlen sok fát lehet megtakarítani. Csak az ózdi tröszt üzemeiben az első félévben 900 000 forint értékű faanyagot takarítottak meg. De az egyéb mutatók teljesítésében is maradandók az eredmények. Mindezek arra mutatnak, hogy az üzemekben általában komolyan veszik a termelés még magasabb szintre való emelését. S most, ezekben a hetekben s napokban egy olyan feltétel is született, amely amellett, hogy előbbre viszi a termelést, ráirányította a figyelmet sok olyan lehetőségre, amelyek elősegítik a termelés színvonalának emelését. Ez a feltétel a kongresszusi munkaverseny. Ez a verseny minden eddigi versenyen túltesz, eredményei kiválók. Jellemzője ennek a munkások és műszakiak összefogása, együttműködése, amely sok kiváló eredményt lehetővé tesz. Az üzemekben a műszakiak patronálnak egy-egy brigádot, segítik, tanácsokkal látják el őket. Viszont a kezdeményezések egyes helyeken hajótörést szenvednek az üzemvezetés közönyén. Nagyon fontos az üzemszervezés korszerűsége is. Az üzemekben állandóan változnak a teljesítmények, hiszen a norma igazodik a korszerű feltételekhez. Ez helyes. Az viszont már nem, hogy ezzel nem fejlődik egyenes arányban az üzemvezetés normája. Miről van szó?! Az üzemvezetés gondja a feltételek biztosítása (faanyaggal, robbanóanyaggal való ellátás, stb.). Hiába akar egy brigád jól dolgozni, ha például nincs fa, vagy acéltám, ha nem tartja rajta a kezét az üzem ütőerén. Állandóan változnak a geológiai viszonyok is és egyéb tényezők, amelyek kötelezően előírják az üzemvezetés normáinak megváltozását. A jövő évet „■ £* meg kell alapoznunk, ugyanakkor meg kell gyorsítani a termelés „menetrendjét” is. Arról van tehát szó, hogy ezt az évet sikerrel kell befejeznünk, hiszen az ötéves terv hátralévő időszaka ezt követeli. Annak ellenére, hogy gazdaságunk egészségesen fejlődik, csak úgy állhatjuk meg helyünket világviszonylatban is, ha állandóan növeljük a termelés színvonalát, úgy dolgozunk, hogy a szocialista táborral egyetemben minden tekintetben elérjük, sőt túlszárnyaljuk a kapitalista világot. Palaválogatók a szocialista brigád cím elnyeréséért Borsodnádasdon évről évre gyarapszik azoknak a dolgozóknak a száma, akik az egyre korszerűbb bányászkodással párhuzamosan mind nagyobb hozzáértéssel, gondolkodásukban is szocialista módon kívánnak élni és dolgozni. Örvendetes például, hogy ez ideig már mintegy 19 brigád növekedett fel, vált, nagykorúvá. Közülük 4 brigád már korábban elnyerte a szocialista címet, 2 pedig az oklevelet is birtokába vette. Nemrégen újabb hír járta be az üzemet. Szántó Gergely elvtárs, aki a szénosztályozó közbuktatója mellett szorgoskodik, az osztályozó egyik harmadában dolgozó mintegy 12 fővel egyetértésben az üzemi bizottságra sietett. Elhatároztuk, — mondta — hogy harmadik szerződést kötünk, s abban a szocialista brigád cím elnyeréséhez szükséges feltételeket is rögzítjük. Az üzemvezetőség körében nagy volt az öröm. Jogos büszkeség vett erőt rajtuk — mondván az üzemben ismét felszínre jött valami új, nemes. Az ózdvidéki üzemekben hasonló kezdeményezés — sem előbb, sem azóta — még egy sem született. Pedig a palaválogatók nem tűztek maguk elé különös célt. Elhatározásuk lényege abban van, hogy a külszínre szállított szén között ne legyen egyetlen darab pala sem, mire az a vagont töltő csúzdába kerül. Mondanunk sem kell, hogy a brigád tagjait kivétel nélkül az MSZMP kongresszusára való lázas készülődés eszméi fűtik. Nem mehetünk azonban el szó nélkül amellett, hogy a brigád, jelentőségét tekintve nem kapja meg a munkájához szükséges maximális segítséget. Ugyanis a tröszt MEO-ja rendszerint késve adja át az üzem által készített jelentésekből leszűrt tapasztalatait. Ez pedig semmiképpen sem hat serkentően a minőség megjavításáért fáradozó fiatal brigádra. 30 000 tonna szén terven felül Rudolftelepen a II-as aknán szeptemberben 721 tonnával túlszárnyalták a tervet. Ha az egész negyedévet vesszük alapul, akkor a kép így alakul: a terven felül adott szén mennyisége 1923 tonna. Az eddig eltelt 9 hónapban elért eredmény 3996 tonna túlteljesítés. A kongresszus tiszteletére azt ígérték, hogy szeptember végéig 21 787 tonnát termelnek. E vállalást közel 4000 tonnával teljesítették túl. Az eredmény azt jelenti, az éves terv teljesítésében 42,8 munkanappal előbbre vannak. Rudolftelep IV-es aknán szeptemberben 2060 tonna volt a terven felül adott szén. A 3 hónap alatt a terven felül termelt szén 3470 tonna. Az év elejétől összesen 4628 tonna szenet adtak terven felül, ami megfelel 7,4 többlet munkanapnak. Szépek az eredmények az elmúlt 9 hónapban is, amikor 101,2 százalékos tervteljesítést értek el. A legkiválóbb eredményt Szuhakálló II-es akna érte el. Szeptember havi tervén felül 2711 tonna szenet adott. A III. negyedévben elért többlet 8464 tonna. A kilenc hónap alatt elért terven felüli eredmény 14 671 tonna. Ezzel 222 nappal előbbre vannak a tervben. A kongresszus tiszteletére tett vállalást pedig több, mint 10 000 tonnával szárnyalták túl. Alberttelep I-es aknán 7,8 napos előnyt értek el. Az üzem együttes eredménye az elmúlt 9 hónapban közel 30 000 tonna a túlteljesítés. Mindent egybevetve tehát Alberttelepen olyan munkasikerek születtek, amelyekkel méltón köszönthetik a párt VIII. kongresszusát. Modern műhely épült Borsodnádasdon A mai napon, október 10-én adják át a műhely dolgozóinak a képen is látható modern épületet. A régi — amelyet fából tákoltak össze — csak árnyéka lehet, ennek a korszerűen berendezett műhelynek. Jól dolgozó edelényi bányászok Lóránt János aknász nagy figyelemmel hallgatja a körletében dolgozó Tóbiás Gyula vájárt, Molnár László és Molnár István csillést. Az észrevételek az aknász naplójába kerülnek. Többek között az is, hogy tervüket 138 százalékra teljesítették. Molnár László nagyon ügyel a réselésre. Elve: szakszerű robbantási technológia. Munkatársai is ezt vallják. Üveges János bányamester nagy figyelemmel hallgatja Sándor Józsefet, aki azt kérdezi: miért nem küldik már a fát?! — Azonnal intézkedem — hangzik a válasz. A nehéz helyzetben is helytálltak Egy hónap alatt terven felül 300 tonna szén Tucatnyi nehézség, baj, probléma, váratlan akadályok jellemezték egész éven át az Egercsehi Bányaüzemet. Ezek természetesen, ha különböző változatokban jelentkeztek is, mind károsan hatottak, végeredményben a terv teljesítését gátolták. Nem csoda tehát, hogy éves tervük teljesítésében jelentős lemaradásokkal kellett szembenézniük. A kongresszusi munkaverseny szelleme az egercsehi bányászokra is kedvező hatást gyakorolt. Az üzemben egymást követték a munkás felajánlások, amelyek egytől-egyig a termelési tervek egyenletes teljesítésére, ugyanakkor a lemaradás csökkentésére történt elhatározásaikban csúcsosodtak ki. Így aztán a dolgozók és a műszakiak együttes erőfeszítései kapcsán elérték, hogy szeptemberben már nemcsak, hogy tervüket teljesítették, hanem mintegy 300 tonnával terven felül is termeltek. Váratlan meglepetés Mindannyiunk örömére szolgál, hogy amit az elmúlt hónapban az egercsehiek végeztek minden várakozást felülmúlt. Nem azért, mintha ők egyébbként kevesebbre volnának képesek, mint mások. Ellenkezőleg. Azért, mert az üzemben sajnos szeptemberben is kísértett a múlt. A szarvaskői akna I-es ereszke bal 7, osztójában a szokásos ereszkei víz váratlanul tömérdek mennyiségben gyülemlett össze. Kezdetben percenként 4—500 liter, majd nem sokkal később már több mint 1500 liter víz zúdult az ott üzemelő frontra. Az áradat „ellenállatatlanul” terjeszkedett, tört magának utat, míg végül is a termelő munkahelyek 80—85 százalékát bénította meg. Operatív intézkedések Így tehát nem maradt más hátra, mint elejét venni a további betöréseknek, s ezzel párhuzamosan gondoskodni arról is, hogy a tartósnak ígérkező víztelenítési munka idejére a szarvaskői dolgozók túlnyomó többségét az anyaüzembe csoportosítsák át. Mialatt a tröszt és az üzem gépészeti vezetői erejüket megfeszítve szakszerűen szervezték meg a mentési munkálatokat, az üzemvezetőség is gyors elhatározásról tett tanúbizonyságot. Az egercsehi aknában mintegy három hónappal hozták előbbre egy új front beindítását, — sok más munkahelyet is megerősítettek, — hogy az össz-üzemi termelésben egy tonnányi kiesésük sem legyen. Minden úgy történt, ahogy gondolták A mostoha körülményekkel dacolva, ahogy teltek a napok mind nagyobb eredmények születtek. Szeptember végére már terven felül több szenet küldtek külszínre, mint amennyit Szarvaskő másfél hónap alatt normális körülmények között termelni szokott Ez időre az akna víztelenítése is a befejezett szakaszába lépett, sajnos azonban a termelő munka még csak egy hónap múlva indulhat be, amikor már az új front előkészítésével is végeztek. .. Mint azt Egercsehiben mondják, ez az állapot nemcsak hogy a kongresszusi munkaverseny további sikereit nem hátráltatja, hanem az éves vállalások teljesítését is kedvezően befolyásolja; Beszédes adatok Néhány számadat hűen tükrözi, hogy Putnokon komolyan veszik a takarékosságot, íme az adatok: Az üzem TH-gyűrűk visszarablása, újrahajlítása és az új TH-gyűrűk helyett való felhasználásával 746 000 forintot takarított meg. A kirabolt bányafa, bélésdeszka újból való felhasználásával 27 000 forint, míg a rövidebb élettartamú vágatok bordázásával 32 000 forintot takarítottak meg.