Borsodi Bányász, 1983. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)

1983-01-27 / 4. szám

2 „A gép forog" gazdagon ajándékozta meg a magyarságot a 160 évvel ezelőtti január: 1823 első óráiban született Petőfi Sándor, s néhány héttel később, 21-éri pedig irodalmunk másik óriása, Madách Imre látta meg a napvilágot a felvidéki Alsósztregován. Madáchot a közvélemény általában csak mint Az ember tragédiájának szerzőjét tartja számon. Valóságban e hazafias és szabadelvű alkotó Bajza, Eötvös. Petőfi nyomdokain haladva sok verset írt, rengeteget cikkezett, számos drámát szerzett, melyek közül a Mózes, A civilizátor és a Csák végnapjai maradandó értékkel bír. Természetesen a fő mű Az ember tragédiája. 1859—60 között írta meg. A nagy remény, a szabadságharc elvesztése, esztendőnyi raboskodás, majd házasságának fölbomlása után. Barátja, Szontágh Pál tanácsára a Tragédia kéziratát Arany Jánosnak (halálának 100. évfordulójára tavaly októberben emlékeztünk) küldte el bírálatra. A nagy lírikus biztos ítészi szemmel nézte át, itt-ott „külsimításokat” végezvén a „jeles művön”. Madách Imre Tragédiája eredeti, páratlan alkotás. A világirodalom legnagyobbjaival mérhető. Nagyszerű szerkezete, a Faustnál szilárdabb, monumentálisabb, hatalmas képeiben csaknem minden szín és forma megtalálható. Madách ,,az egész 19. század lelkéhez nyúl biztos , kézzel”. Egyetemes életszemléletű művét Hegel szellemében, az emberi gondolkodást három tagozódásban látja: tétel (Ádám), ellentét (Lucifer) s a megbékítő összefogás (Éva). Három nagy életerő: Ádám, a modern Prométheusz, Éva, a zavartalan természeti ösztön és Lucifer, a tiszta ész. Az Értelem, az Érzelem s a belőlük táplálkozó Alkotás adja a teljes Életet, hirdeti Madách. Az Élet örökkévaló. Hiába törpíti el a kicsik uralma és kicsinyes gondolkodása — az Élet örökké él. Értelme ,a küzdés maga”. Tehát a Tragédia nem pesszimista kicsengésű, mint azt sokan vélik. Madách nem szerette a lemondást, a halált. Kedves madara a csóka volt, melyet azért vett magához, mert hosszú életű, s nem kell megsiratnia. A nagy mű 1862 januárjában jelent meg könyvalakban; azóta több mint 20 nyelvre fordították le; 1883-tól immár száz esztendeje újra meg újra színre kerül. S jóllehet, „az alkotó pihen”, de „a gép forog”, a mű pedig él és hat. Tamás T. ( BORSODI ”АУ [UNK]ASZ A FRONTMESTER Fotó: Pusztai László A legjobb agitáció: a szó és a tett egysége Beszélgetés Fazekas Bertalan alapszervezeti párttitkárral „A mi elképzelésünk szerint az állam ereje a tömegek tudatosságában rejlik. Az állam akkor erős, ha a tömegek mindent tudnak, mindenről véleményt tudnak alkotni és mindent tudatosan tesznek” — mondta Lenin a II. összoroszországi szovjetkongresszuson. Szavai talán ma aktuálisabbak, mint valaha, hiszen az ország jelenlegi gazdasági helyzetének, a gyakran változó nemzetközi élet eseményeinek megértéséhez, helyes értelmezéséhez, gyors, pontos és közérthető információkra van szükség. Az elkövetkezendő évek gazdasági és politikai feladatainak sikeres megoldása méginkább előtérbe helyezi a szocialista gondolkodás, életmód fejlesztését, a propagandamunka minőségének javítását. Ennek a tevékenységnek a gyakorlatban legjobban alkalmazható módszereiről beszélgettünk Fazekas Bertalannal, Albert I-es akna föld alatti pártalapszervezetének titkárával. — Az ideológia szerepének növekedése a propagandatevékenységben is érezhető változást eredményezett. Fölvetődik azonban a kérdés, hogy a tudatformáló, az informáló tevékenységhez elég-e önmagában a pártoktatás? — Semmiképpen nem elég, hiszen maga az ideológiai munka átszövi az élet minden területét. Ezért is lényeges, hogy a párttagok ne csak érzelmileg azonosuljanak pártunk politikájával, hanem cselekvően is vegyenek részt annak megvalósításában. A tájékozottsághoz folyamatos informálódás szükséges, a napi hírek, események áttekintése, átgondolása. Ezt csak pártoktatással nem lehet elérni. — A hírözönben azonban igen nehéz eligazodni. — Ezért fontos a mindennapi agitáció, amelynek egyik formája a személyes beszélgetés. — Ezek a munkahelyi találkozások, az ott folytatott eszmecserék mit nyújtanak a párttitkárnak, és mit jelentenek a párttagoknak, vagy a pártonkívülieknek? — A magam példájából, a mindennapi gyakorlatból indulok ki. Mielőtt azonban részletesen válaszolnék a kérdésre, le kell szögeznem, azt, hogy Albert I-es akna kollektívájának egyértelmű véleménye szerint pártunk politikája jó, dolgozóink elfogadják és cselekvően támogatják végrehajtását. — Visszatérve a kérdésre. A személyes beszélgetések során kapott információkat sem a párttitkár, sem pedig az akna vezetése nem nélkülözheti. A találkozások alkalmával olyan vélemények, észrevételek és javaslatok hangzanak el, amelyek tulajdonképpen önkontrollként szolgálnak a vezetők számára. Sokat elmondtuk már, de nem árt megismételni: legszívesebben és legőszintébben a közvetlen munkahelyén nyilatkozik a dolgozó. Ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni. És azt sem, hogy az emberek rendkívül érzékenyek. Büszkék a saját munkájukra, különösen, ha az sok verejtékkel is jár, és elvárják, hogy vezetőik osztozzanak gondjaikban, örömeikben. Jogosan várják el azt is, hogy egy-egy döntés előtt meghallgassák véleményüket, s ha jó a javaslatuk, akkor azt vegyék figyelembe a döntések meghozatalakor. A dolgozók ugyanis ezen mérik le, hogy mennyire van szükség rájuk és a munkájukra. Nem elég tehát meghallgatni a véleményeket és bólintani rá, fel kell használni a javaslatokat és még akkor is vissza kell térni rájuk, ha esetleg rosszak. A legjobb agitáció az, ha ugyanazt cselekedjük, amit hirdetünk. Ehhez jó példával kell elöljárni, s elsősorban a vezetőknek, a párttagoknak. — Ez így igaz. A személyes példamutatás alfája és ómegája az agitációs és propagandamunkának. A szóbeli meggyőzés is hozhat eredményt, de teljes sikerre csak akkor számíthatunk, ha tettekkel, személyes példamutatással támasztjuk alá mindazt, amit elmondtunk. Igaz ez az ideológiai felkészültségre, az előbb feszegetett üzemi demokráciára, de éppúgy igaz a megfelelő tájékozottság megszerzésére, a tudás, a műveltség gyarapítására is. Az elmondottakból hadd emeljem ki a felkészültséget és a tájékozottságot... — Aminek a folyamatos önművelés az alapja. Elengedhetetlenül szükséges ugyanis, hogy a politikai vezető és a párttag tisztában legyen az aktuális politikai, gazdasági kérdésekkel, és válaszolni tudjon a pártonkívüliek kérdéseire. Miért fontos ez? Azért, mert a jó munkához jó politikai légkör kell, s azért is, mert a párttagság eszmei, világnézeti tisztánlátásáért valamennyien felelősek vagyunk. Különösen most, amikor megélénkült a burzsoá propaganda és felerősödni látszanak a marxizmus,a leninizmus elveivel, erkölcsi értékrendszerével ellentétes nézetek, magatartásformák. A jól fölkészült, tájékozott párttagot és párttitkárt nem érheti váratlanul, nem hozhatja zavarba egyegy kérdés. Örömmel tapasztalom az alapszervezetemben is, hogy igénylik, sőt, nem egy esetben követelték a friss információt. A beszámoló taggyűlésen is elmondtam, hogy az 57 fős alapszervezetből 53 tagnak jár elméleti folyóiratunk, a Pártélet, amely a legbonyolultabb kérdésekben is segít eligazodni. — Hogyan mérhető le, hogy valamennyi megrendelő el is olvasta a folyóiratot? — Ez nem iskola, senkitől sem lehet felkérdezni egyegy írás tartalmát. A beszélgetésekből, az érvelésekből, a véleménynyilvánításokból derül ki, hogy melyik kommunista, mennyire kíséri figyelemmel az eseményeket. Senkit sem kényszeríthetünk arra, hogy Olvasson, hogy művelje magát. Az oktatásokon, a taggyűléseken és csoportgyűléseken elhangzott viták, hozzászólások és előadások azt bizonyítják, nőtt az emberek olvasási kedve. Jó lenne, ha ez a kedv még nagyobb lenne. Tudom, hogy az ideális állapot nem érhető el máról holnapra, viszont erre mindannyiunknak törekedni kell. — Köszönöm a beszélgetést. Fónagy István 1983. január 27. munkában jön a közérzet A két ünnep között csendesen (de nem munka nélkül) teltek a napok a Miskolci Bányaüzem vérdőruharaktárában, vagy ahogy a dolgozók nevezik, a „javítóközpontban”. Ahogy beléptünk az ajtón, a jobb kézre lévő asztalon sajátságos, furcsa fenyőfát pillantottunk meg. A néhány összekötözött fenyőgally díszítése volt rendhagyó. Ékesítette varrótű és cérna, ruhacédula, s persze néhány szaloncukor is. — A brigád másik fele állította — magyarázta Budai Károlyné raktárvezető. — Ők ugyanis a műszakbeosztás szerint karácsony előtt dolgoztak, mi a két ünnep között, így mindenki ki tudta venni a megmaradt szabadságát. A fa alatt tréfás üzenet: állítottunk nektek karácsonyfát, ti gondoskodjatok az ajándékokról. A papírcetli sok mindent elárul a raktárban dolgozó tíz nő, a Kaffka Margit szocialista brigád tagjainak egymás közötti viszonyáról, baráti (barátnői) kapcsolatáról. — Az egyetértéssel nincs nálunk baj — mondta mosolyogva a raktárvezető, miközben beljebb tessékelt. Hátul, a mennyezetig érő polcok mögött halkan duruzsolt a villanyvarrógép. Három asszony válogatta, reparálta a munkásruhákat. Dávid Lászlóné és Kovács Pálné bányászfeleségek, férjük itt dolgozik az üzemnél, de Tóth Sándorné urának is van köze a bányához, a 3. számú Volán autóbusz-vezetője, naponta hozza-viszi a bejáró dolgozókat. Egyébként az itt dolgozó asszonyok többsége is bejáró. Állandó délelőttösök, de hajnali öt órakor már itt vannak, hogy mire megérkeznek az emberek, már készen állhassanak a ruhacserére. Mint elmondták, hetenként kétszer — kedden és pénteken — van tiszta ruhaváltás. Munkájuk ekkor a legtöbb. Egy-egy alkalommal háromszázötven garnitúra körül cserélnek. — Eddig egy emberre varrtunk, most egy egész üzemre — jegyzi meg Dávid Lászlóné. — A bányászok is szeretnek tiszta ruhában járni, azt mondják, úgy jobb a közérzetük. Mi ezzel tudunk hozzájárulni a hangulatukhoz, munkájukhoz. — A leszedett ruhákat a Győri kapui Patyolat tisztítja — vette át a szót Kovács Pálné —, sokszor nem a legszebben. A legtöbb gondot a műhelyrészen dolgozók ruhái okozzák, ezek legtöbbször olajosak, ami nehezen jön ki. — Azt is mondjátok — toldja meg Tóth Sándorné —, hogy a Patyolatnál nemegyszer összekeverik a mi ruháinkat a feketevölgyi vagy a királdi védőruhákkal. — Ezek is azok — mutatott egy kupacra —, pedig mindegyik darabban benne van vegytintával a pecsétünk, így aztán toldozhatjuk, javíthatjuk a másokét is. Ez nekünk többletmunkát jelent, hiszen a kijavított ruhák helyett szakadtak, lyukasak kerülnek vissza. — A munka legnehezebb része nem a varrás, javítás — tájékoztatott a raktárvezető —, ez tiszta munka és ülőfoglalkozás. Miután leadják a koszos, sáros ruhákat, azokat ki kell rázogatni, összehajtani, kötegelni. Mikor tisztítva visszahozzák őket, szétszedjük, átválogatjuk, s méret szerint rakjuk a polcokra. Ekkor egész műszakban „talpalni” kell. Ha pecsétesen visszakapott, rosszul tisztított ruhákat találunk, visszaküldjük őket. Olyan is előfordul, hogy kimossák a méret jelzését az anyagból, ilyenkor újra kell méretezni, s nagyság szerint fölrakni a polcokra. Természetesen arról is szó esett, hogy a dolgozók mennyire kímélik meg a tiszta ruhákat. Nos, erről nem a legjobb véleménnyel voltak az asszonyok. Főleg azt kifogásolták, hogy a szerelésekre félretett öltözékeket nem veszik igénybe, így aztán hamar tönkremennek az új védőruhák is. Arra a kérdésre, hogy mit várnak az új évtől, egyöntetű volt a válasz: kevesebb munkát. Mivel végre van varrógépszerelőjük, kevesebb lesz a kézi reparálás. A Patyolat is ígéretet tett arra, hogy a jövőben jobban figyelnek, ne cseréljék össze más ruhákkal a „LY’-betűsöket... * F. Z. Bányák gépesítése A Szovjetunióban olyan szénkitermelő berendezést fejlesztenek ki, amely az ember állandó jelenléte nélkül üzemel. A Donyec-medencében, amely a Szovjetunió legrégibb szénmedencéje, 1985-ig hét olyan berendezés beállítását tervezik, amely teljesen automatikusan termel. A következő lépés nyilvánvalóan az lesz, hogy a bányákban különféle típusú robotokat alkalmazzanak a jövesztő, az előkészítő, a segéd- és a bányamentő munkákra. Sőt, terveznek teljesen automatizált bányákat. A robotok azonban még csak „gyermekcipőben” járnak. A Donyec-medencében tízezrével szállnak le naponta a föld mélyébe a bányászok és munkájukat nehéz körülmények között végzik. Mit tesznek ma munkájuk megkönnyítése érdekében? A bányákat fokozottabban gépesítik és gondoskodnak a bányászok jó munkakörülményeiről és egészségéről. A Donyec-medencében a Komszomolec bányát, amely évente 3,6 millió tonna szenet termel, hat évvel ezelőtt, a bányaépítés történetében hallatlanul rövid idő alatt építették meg. Például a függőleges vágatok (aknák) kihajtására a donyeci bányászok a világon első ízben készítettek mozgó vágathajtót a hagyományos stacionárius berendezés helyett. Ukrajnában a legközelebbi években további 14 ilyen magas szinten gépesített bányát építenek. A BORSODI ВÁ IMYASZ О К HETILAPJA Szerkesztőség: 3525 Miskolc, Kazinczy u. 19. Postacím: 3501 Miskolc, pf. 148. Telefon: 17-88418-461. Felelős szerkesztő: TOROK ALFRED. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vollalat, 3524 Miskolc, Pajcsy- Zsilinszky út 15. Postacím: 3501 Miskolc, pf. 178. Telefon: 38-131. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Index: 25-904. Készült a Borsodi Nyomdában, Miskolcon, Felelős vezető: KILIÁN BÉLA.