Borsodi Szemle, 1981 (26. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 3. szám - GAZDASÁGI ÉLET - Tóth Anikó: A nád hasznosításának hagyományai a Bodrogközben
hányat mutatóba ezekből a nádtetős házakból. A paticsfal és a nádtető nem véletlenül alakult ki, hanem egyrészt az „építőanyag” közelsége és bősége miatt, és főleg azért, mivel ebben tehetett legkevesebb kárt a gyakori árvíz, és ezt lehetett leghamarabb újraépíteni. Az utolsó paticsfalú kamrát 1959-ben bontották le, Karosán. Nádból készültek a gazdasági épületek: a törekes, mely szálastakarmányok tárolására szolgált, a csűr, a kabala, de a méhes is. Ezzel fedték az istállókat, a melléképületeket, ebből készült a kerítés. Felhasználták tüzelőanyagként, náddal fűtöttek a búboskemencében, mely fűtés mellett főzésre és főképp kenyérsütésre volt alkalmas. A jobb minőségű építkezésre alkalmas nádat, mint stukatornádat messze földön keresték, a múlt században eljutott Budapestig, de még Bécsig is, értékes árucikknek tartották. A folyók szabályozása előtti időkben a vízinövények gyűjtése (sólyom, harmatkása) a halászat és vadászat adta a megélhetés alapját. Korlátlan lehetőséget nyújtott ehhez a vízjárta vidék annak, aki ismerte és tudott vele élni, nem tévedt el az idegenek számára veszélyes lápban, mocsárban, mely élelmen kívül szabadságot, védelmet is biztosított. Elzárta egymástól és a külvilágtól sokszor hónapokra a bodrogközi falvakat, de meg is védte a külső támadóktól. A terület a sok víz mellett a jó ivóvíznek mindig szűkében volt. Egy-egy jó ivóvíznyerő helyet messziről ismertek és jeleztek. A nádkút, vagy „tuirka” másfél méternél is hosszabb földbe szúrt nádszál volt, mely 30—50 cm-re állt ki a földből. Ezen keresztül jutottak jó ivóvízhez az arra járók. Ilyen nádkutat még 1942-ben is találtak ezen a vidéken. (Dankó I., 1975.) A vízhez kapcsolódtak a helyi, sokszor még ma is fellelhető dűlőnevek: pl. Füzesér, Gyékény-tó, Nád-tó, Sárospatakon, de szinte minden községben volt halastó elnevezés, vagy csikászó tó. A vízre és a növényvilágra utalnak a következő elnevezések is: Jó mived lápja Karcsán, Nádas, nádastó, Kokas homoka nevet viselte a sűrű náddal-gyékénnyel benőtt terület Sárospatakon. Az elnevezéseken kívül a gazdag mesevilág mondák, babonák, színtere is ez a titokzatos vízivilág Még halhattuk nagyapáinktól énekelni a következő helyi népdalt: A cigándi híres határ Nem terem egyebet nádnál Nádat, nádat nádhegyeket katonának legényeket. Valóban, a földművelés éppen a mostoha körülmények miatt, nehezen terjedt, hiszen kevés volt a szántóföld, azt is gyakran víz járta, vagy ha nem, akkor humuszban szegény futóhomok volt. Megbecsülték tehát a vízivilág adományait az ittlakók. A földesúr is igényt tartott a halra, vadra, nádra. Külön törvény szabályozta a nádaratást. Egy 1829-es irat így rendelkezik ezzel kapcsolatban: „A karcsaiaknak mindig volt szabad legelőjük, most is van, melyért semmit sem adóznak. De az ún. nádas éppen más tekintetben vagyon. Ez elejitől fogva olyan különös tulajdona volt a földesuraságnak, mint a vetés alá való táblája, melyről diszponál. Innen van, hogy ez a nádas, szinte, talán az özönvíztől fogva használhatatlan lévén, nem volt ahhoz a parasztnak csak közelíteni sem szabad, hacsak esztendőnként, mindenütt 300 kéve nádat nem vágott, és Pácinban be nem vitte a maga szekerén. Ezen kívül a kutakba való csikászatot más, különös nagy summa pénzen kellett felárendálniuk ...” (Nagy G., 1971.) II. A változást az 1800-as évek második fele hozta, a Tisza és a Bodrog szabályozása. 1846-ban megalakult a Bodrogközi Tisza-szabályozó Társulat és kezdetét vette a Bodrogközben is a folyók szabályozása. A Tisza Csap és Tokaj közötti 21