Borsszem Jankó, 1868 (1. évfolyam, 26-52. szám)
1868-06-28 / 26. szám
316 Nyáry Pál jun. 16-ki hosszú beszédének a só és dohánymonopóliumról rövid értelme. Tisztelt ház ! A magyar törvényhozás indirect adókat „megszavazni“ most van legelőször hivatva, és így nem is tud sokat az indirect adók direct elméletéről. Kautz úr praelectióira pedig a tisztelt képviselők nem járnak. Ezért nem tartom helyénkívülinek a professor helyét pótolni. Tehetném ezt mint privát docens az egyetemnél, avagy hirdethetnék felolvasást, mint Bogumil Golcz, vagy Dumas Sándor, de akkor tudom, nem jönne el senki. (Igaz!) Itt azonban kénytelenek az urak meghallgatni. (Sajnos! hangzik a jobb oldalról. Patay és báró Miske karon fogva menek ki. „Már e részben egy párthoz tartozunk“, mondja Pista bácsi.) Nem kell azt hírni, hogy mint táblabíró nem értek a legmodernebb tudományhoz, a nemzetgazdászathoz, financiához, adórendszerekhez. Direct adó például az, ha bortermésemet magam iszom meg, mert akkor magamnak adózom. (Helyeslés a balon.) Indirect adó pedig az, midőn más issza meg az én boromat, mert ennek én adom meg az árát, s noha más issza, mégis én izom meg a levét. (Senki sem nevet az életen.) Indirect adókat eddig Magyarország nem ismert, és én megvallom, nagy részben ennek tulajdonítom, hogy népessége 1848 előtt még mélyebbre nem sülyedt. Az igaz, hogy posztót, vásznat, gyapot- és selyemszöveteket, minden gyártmányt iszonyú drágán kellett vásárolnunk, mert Magyarország határai vámvonallal voltak elzárva, hanem e vám nem volt törvényes; ezen indirect adó tehát nem létezettnek tekinthető. És Anglia például a legújabb időkig bevételei nagyobb részét indirect adókból, vámokból szedte, azért oly fejletlen és szegény — Magyarországhoz hasonlítva. Az indirect adókat az absolut idegen kormány hozta be. Mert hát nagy mester az a német, mindent kifundál. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Már most, midőn ügyeinket magunk rendezzük, az a kérdés: megtartsuk-e az indirect adókat ? Avagy eltöröljük-e a direct adókat is, tekintettel a közelgő képviselő-választásokra ? A legjobb rendszer uraim, kiadásainkat lehetőleg korlátozni, mert száz krajczár uraim egy forint; jövedelmeinket emelni, mert ez nem kellemetlen, és indirect adóztatás útján igyekezni megtakarításokat tenni, hogy annál több direct adót fizethessünk. (A képviselők egy részét elnyomta a buzgóság, mint a szónok hiszi, csak a nagy melegtől.) Íme uraim, ez a finánc-tudomány veleje. Egyébiránt már Goethe mondá, hogy számok nem kormányozzák ugyan a népeket, de mutatják, miképen kormányoztatnak. Báró Louis pedig azt mondá „csináljatok nekem jó politikát s én csinálok nektek jó financziát“. Malthus pedig azt mondta: „Hogyha egy országban nagyon sok az ember, a természet törvénye szerint sokaknak kell koplalniok.“ Archimedes fölfedezte hogy kétszer kettő négy. Careyban pedig olvastam, hogy azon ország gazdagabb, ahol hitel, vasút, sok pénz van, mint az, ahol nincs. Ez mély igazság, mint minden amit mondok. Liebig pedig, a híres vegytanár, kinek talán nevét már hallották uraim, kimutatta, hogy a sótlan étel egészségtelen. Só uraim a magyarnak életszüksége, só nélkül se szalonnát, se halászlét nem lehet enni , és sós ételre ízlik a magyar bor! Nemzetiségi szempontból pedig ne feledjük, hogy a tótok szeretik a tésztás ételt, azt pedig Hufeland szerint vagy sózni kell vagy czukrozni. Czukor nálunk nem terem, tehát legyen legalább a só olcsó ! Ez fogja a tótokat a magyar hazához kötni. — Én ezt csak azért említem, mert úgy látom, hogy a nemzetiségi kérdést csak én tudnám megoldani. Én a szabad kereskedelem embere vagyok, ennélfogva ingyen adnám a sót a népnek és a marhának. És így én ezen kérdést egyszerűn meg tudnám oldani, ha pénzügyminiszer volnék, ami ugyan lehetnék, ha már belügyminiszer nem lehetek. Ezek után pártolom a kormány előterjesztését most az egyszer. (A jobboldal elégült képet csinál, gondolván magában „ha már untat is, legalább velünk szavaz.“) Azonban , áttérek a dohányra. (Ijedelem a jobb és bal, első és hátsó padokon.) Ami a dohányt illeti, ez ugyan immorális adó. Én uraim soha sem szíttam egyebet, mint magyar szivart, magyar dohányt, hébe korba egy kis törököt, csibukot, alispán koromban és mint pasa a Borsszem Jankóban. Ennélfogva biztosul tudom, hogy ha a monopólium megszűnik, az egész világ magyar dohányt fog színi. De a dohánymonopólium nem csak demoralisál, hanem az indirect adónak nem is lehet tárgya. (Mosolyogva folytaja.) A magyar ember nem lehet él a pipa nélkül. Ha megunja magát, pipára gyújt; a munka nem is esik jól neki pipa nélkül; jó izán beszélgetni csak pipaszóval tud; hát a rosz gyereket mivel fékezzük, ha nem a pipaszárral? Ezért tehát a dohány első szükségleti tárgy, és így nem helyes azt közvetett adó alá vetni. Egyébiránt (mély megvetés mosolyával Lónyai felé fordulva) én ezt az egész dohánykérdést igen egyszerűn oldanám meg: nincs az egész házban senki, ki ne óhajtaná a dohánymonopólium megszüntetését. (Néhány dohánytermelő a bal és jobb oldalon lesüti a szemét, de hallgat.) Ennélfogva indítványozom, mondja ki a ház, hogy 1879. január 1-jén a dohány-monopolium megszüntetendő, csak még az 1869-ki termést vegye meg a kormány (Helyeslés.) Egyébiránt („Isten ugyse újra kezdi“ — kiált fel Tóth Vilmos,) ha financministerünk jó pénzügyet akar, kövesse Anglia és Francziaország példáját, kivált az utóbbiét, melynek ugyan dohánymonopóliuma is van, és tizenhat milliárd franc adóssága, évenkint pedig néhány száz millió fr. deficitje , — ami bizonynyal szép s utánzásra méltó eredmény. Nagy emberek előállításában fukar a természet. Ezért vagyunk e házban is kevesen, alig nehányan, csaknem egyedül én. (Leül. Általános éljen, és könnyebb lélekzés.) BORSSZEM JANKÓ, Junius 28. 1868.