Borsszem Jankó, 1876 (9. évfolyam, 418-469. szám)
1876-12-03 / 465. szám
2 Borsszem Jankó.Deczember 3. 1876. imáin Ш ''laszország kéklő ege alatt ^3 S zöld rónái felett: Várja várja, mikor a madarak Afrikából újra visszatérnek, S vége van a télnek, S megjön a kikelet. Ah! de addig oly hosszúk a perczek! . . . Várja várja egy szomorú herczeg! »Én elhagyott »gyémántjaim« otthon, Tűzbe fogtok menni! Én rám fogtok kívánkozni titkon, Ha majd oda mentek Hol a győzelemnek Sem fogtok örülni! Azért kell, azért kell itt telelni nekem, Ápolni, ápolni beteg kis gyermekem.« Tengerparton a beteg kis gyerek Mosolyogva játszik: »Nézd csak apám! itt van a kikelet. Haza mehetünk már, »Gyémánt seregünk« vár! Fénye ide látszik !« »Csitt! csak játsszál tovább, te beteg kis gyerek. Nekünk messze van még, messze a kikelet!« B. J. Országgyűlési tudósítás. — From our own. — Szalay Imre. T. ház! Kiszorult Están barátunk nevében (Están bácsi a karzaton megjelenik) van szerencsém a következő határzati javaslatot beadni: a bortermelés emelésére állittassék föl egy borkisérleti , illetőleg kostoló állomás (Están bácsi, helös!) s bizassék meg e fontos állomás vezetésével egy arra termett (Están bácsi czélzatosan köhent) szakférfi. (Están bácsi jelentősen köhent.) Nevet nem mondok. (Están bácsi sokat mondólag köhent.) Eölteszem a kormányról, hogy párttekintetek nélkül megleli az illető egyént. (Están bácsit makacs köhentgetés fogja el, minek folytán kénytelen a buffetbe távozni, hol szerencsésen leöblögeti torokbaját.) Trefort Ágost: Mint kultuszminister, ellensége vagyok a boritalnak, de mint a földmivelési ministérium vezetője, forrón óhajtom, hogy az európai culturnemzetek magyar boron igyák le magukat. Teljesen méltánylom a borfogyasztás fontosságát. Már a görögök és rómaiak is tudták, hogy a Borysthenes — magyarul a bor istenes! — nem mesebeszéd, hanem valóság. Azon általánosan tisztelt köhentgető férfiú szakképzettsége előtt magam is meghódolok, de amíg boraink nem javulnak, a kóstoló bizottság elnöke örökös főfájásban szenvedne s még ránk fognák, hogy mi pártczélokból fájdítottuk meg a fejét. Egyelőre tehát halasszuk el azon állomás felállítását. Remete Géza felszólal a m.-óvári gazdasági intézetben használtatni szokott germán cultur trágya ellen. Mert bizony az nagyon gyászos, hogy német alom használtatik. Hiszen annyi a magyar alom! Ott az alkalom, a malom, a halom, a lakodalom stb. De nem élnek vele, fájdalom! Hát ez a magyar szabadalom? Skandálom! Trefort Ágost, Remete képv. ur felszólalásának trágya a tárgya, illetőleg tárgya a trágya. Én nem viseltetem különös rokonszenvvel a német cultur trágya iránt, de a keresztezés az állatoknál is czélszerűnek bizonyul. Amíg kellőleg nem vagyunk ellátva honi trágyával, használjuk az idegent is. A sok szemétnek, ami a relchból hozzánk bevándorol, vegyük egyszer praktikus hasznát. Helfy Ignácz csak honival kiván élni. Mocsáry Lajos szintén. Szontágh Pál (somogyi,) T. ház! Bonyolódjunk ki a képekből. Előttem szólottak színekben dús allegóriákat használtak, midőn a cultur-trágyáról szóltak. Költői, fantasztikus szavak helyett nevezzük nevén a gyereket. A cultur-trágya német tudomány, a cultur-trágyázó német professor. Mire való nekünk az idegen professor, aki azt sem tudja, mi a sáska. Pedig Hermann Otto a híres tudós constatálta az óvári professorokról, hogy egyik sem tudta, mi a sáska. Wahrmann (előadó.) Ebben a dologban tévedés van. Igaz, hogy Hermann azon kérdést intézte a magyar — nem, a német professorok egyikéhez, mutasson meg neki egy sáskát s erre a tanár egy magy. kir. finánczot állított elébe. Hermann ezen csodálkozott el. (Már az más!) Kollár János: Két dologról kell szólanom: t. i. a távírdáról. Mért nincs Szarvason telegráfos hivatal ? Ez szarvas hiba. Aztán a kőrösről. . . . Elnök figyelmezteti a szónokot, hogy a Körös mint folyó nem Trefortra, hanem Péchyre tartozik. Tetszett volna tegnap beszélni. Kollár. Pardon, nem körös, hanem kőris. Azt akartam mondani, hogy a szarvasi telegráfos rudakat kőris- fából kellene készíteni vagy csinálni. Elnök. Ha egyéb baja a t. háznak nincs, akár haza is mehetünk ebédelni. (Menázsra fújnak, mind el.)