Borsszem Jankó, 1884 (17. évfolyam, 1-52. (834-885.) szám)
1884-10-19 / 42. (875.) szám
2 Borsszem Jankó. Október 19. 1884. Fölirati vita. Ismét együtt vannak, láncsát törnek újra A kiválasztottak harsogó vitában; Ámde nem figyel már rájuk lázra gyulva A hazának népe úgy, mint hajdanában. Egyet von a vállán kétkedőn mosolygva: »Bánom is én, az a követ urak dolga!« Sötét századoknak fényes ideálja, Melyért a szabadság annyi hőse, szentje küzdött s vérezett el, míg valóra vála. Ma szükséges rész a népek parlamentje. Egy kerék az állam nagy gépezetében, Mely kiszabott forgás örök utján mégyen. Vannak benne pártok: többség, kisebbségek. Ez tán conservativ, liberális amaz. — Hiú szók! — a többség, kisebbség mindég egy, A pohár bármilyen, — az ital ugyanaz. Az mindig hatalmas, csöndes, önző, lomha. Emez mindig túlzó, kapzsi, vad, goromba. S vannak ott miniszter-irta trónbeszédek, — Ékes mitsemondás ezekben a divat, — S erre hosszan, mint a szent-iványi ének Replikáz a lássan a válaszfelirat. Van ilyen irat is most s arról foly a vita, Melyikben rejlik a bölcsebb politika. S miben különbözik e hat irat? — szóban! — S ezért üzen hat párt egymásnak ma hadat. Melyik fölirat jut a trónhoz, valóban Mindegy az egészen, hiszen csak szó marad. És bármit fogadnak, es akármit vetnek. A világ tovább forg nyugatról keletnek. Képviselő urak! — tovább forg a világ. Nincs olyan javaslat, mely azt megállítja, Mely siettethetné, nincs olyan szóvirág S nincsen párt, a melyik forgathatná vissza. Ti mind csak szavaltok, ki rútul, ki szépen, De hát szavalóknak is kell lenni éppen. Ti szavaljatok csak, nekünk kell egy férfi, Ki a kormány rudját erős kézzel fogja, Ki ravasz eszével a tréfát is érti: Titeket vezetni orrotoknál fogva; Ki — mert éppen férfi — közöttetek bálvány. Föliratunk ennyi : éljen Tisza Kálmán! Törődések Selfensteiner Soloncntól. — Nem látszik már lehetetlen elültem lélekvándorlás ; a Strochlinskiból a Hurinének és a tisztelendő Dzserviczki oreságból eszlárkol—KVarcára tették át a Ritteröldet, hojd ottand társaljanak ; de keveset nyerték— vele a szegény Bitterek, mer Krakkóba is csak a Luczaszéken ölték az esködt oreságok. — Abból a galicziai eseményybül nyertem osztott taposztolás, hojd ha állitják egyik esküdtszék a másik fülibe, akkor éri annak a feje épen az akosztófa tetejéig. — A múlt héten vigasztalta meg a Verhajváj oreság a herr v. Raulért s mondta, hojd: ,,nem hajszálon függ Pauler, henem erős gerendán“. Ha ez van sakodtan igaz, akkor nem sajnálom, ha a Verhajváj oreságtúl minden elvtársnak jót ja egy rész abból a vigasztalásból. — Milyen jó lette volna, ha a tekintetes rendűr oreságok legalább a tavali éres posztkiszlit megtanálták volna ! Most pompásan belepakolhatnának az üvök szenynyeseket. — Nem tudom fülfogni, hojd az a derék embernek, ami már annyi év ótától fogva állt a t. ház kapuja előtt, még nem sikerölte bejutni a t. házba bele. — Tanálok én azt naidon janós, hogy izraelita reformáczión jüri Újpestről. Oz az újpesti vallás lesz oleyan fabrikáczion mint az Újpesti hatosok. — Teczette nekem naczerőn a herr fán kicsitülő beszéd, aki Antal odjan, de nem Anti. — Miért éri kéttűs albancz Németországgal tübbet, mint hármas alleancz Moszkaországgal ? — És miért ne érné eczer kettü tübet mint háram ? — Hojd kettü tübet ér mint háram, az Világos. IS ÚrordTÁSOK. — Qui sibi semitam non sapiunt, alteri monstrant viam. (Cicero „Do div.“ l. 58. 132.) Akik semita létekre nem sápólnak, még másnak akarnak útmutatást adni. — Pecuniam, quae via visa est exire ab isto, eandam semita revertisse. (Cic.) A Josemita csak annyit vert vissza, a mennyit Istók vízinek adott. — Dos est magna parentium virtus. (ir°r. Od. ii. 24. 21.) = A nagy hozomány a szülők erénye.