Borsszem Jankó, 1886 (19. évfolyam, 1-52. (938-989.) szám)

1886-01-03 / 1. (938.) szám

( Az én Szilveszterem. — Borzalmas tény. — Elbeszélem Én magam . Dicsői!)' Lóránt!, jubilált magyar színész. Botrány !. . . Te vagy az oka Bényei Pista, te ex-bandafiver, aki megválasz­tottad magadat központi kor­mánybiztosnak, nemzet­ napszá­­mosi voksainkat könyörögve, mint egykor Coriolán. Csakhogy te nem mutattad meg a népnek véres sebeidet, legfölebb üres zsebeidet. Hát most ne, vedd be ezt!. . . Együtt ültünk Szilveszterkor az ősi herbergünkön, a Pannóniá­ban , én, és még néhány földönfutó nagyja e hazának. Köztünk volt Pista is. Egész éjszaka egyébről nem be­szélt, mint a sopronyi és temesvári bukásokról. Nem akartam feketét inni, mely mindenkép izgat, akár iszom, akár nem hitelezi a Péter. Hiába nógattam Pistát, hogy szerezzen már valami anyazsomát, ő váltig csak Jaka­bot és Gerőfit hajtogatta. Végre zúgni kezdett már tőle a fejem, melyet büszkén konyitottam le, s nem hallgat­tam a vitatkozást. Pista egyszerre oda fordult felém. — Te Lóri! azt mondja. Poziczió kell neked? Adok! Még fizet is érte a »k. k. (központi kormányzó) tanács.« — Megfizet ? Mit tegyek ? kérdem tartózkodó mo­hósággal. — Te is lehetsz még bukott direktor s igy értesz a dologhoz. Eredj mint kiküldött biztos Temesvárra, s hozd ott rendbe a Gerőfy ügyeit. Útiköltséget fizetünk. — Megyek! mondám, s tüstént a pályaház felé men­tem, s a Pistától kapott útiköltségből váltottam kilétet, 3-ad osztályút. Ahol én utazom, ott mindig 1-ső classis van. S hol láthatnám népemet, ha nem a 3-ikban ? Az után föltettem magamban : rettentően zsarnok leszek, és korlátlan hatalommal fogom az ügyet megvizs­gálni. Elcsapom a direktort, el az egész bandát, és ma­­­­gamat fogom angazsérozni apa művezetőnek és hős sze­relmes rendezőnek. Helyet a lángésznek! Helyet a szerény elnyomott­­ muzsafinak!.. . . De mi történt! Amint kiszállok Temesvárott a gőzkocsiból, egy ur iramodik felém. — Ön Dicsőffy Loránd ? kérdi. — Én vagyok ! viszonzom, s megálltam büszkén, és különb plasztikával mint Kőrösmezei. — Úgy én a törvény nevében foglyom, s ezennel letartóztatom. Menjünk a biró elé ! Hüledeztem. Kerestem az első szót, de nincs olyan szufler, ki ezt nekem meg tudta volna sugalmazni. El­fogva én, a haza disze, megfosztott Olympusának didergő Apollója, a magyar Thalia keksz-férje. És miért ? Néhány percz múlva szemközt álltam a biróval. Úgy éreztem magamat mint Uriel Akasztó az ő vádlói előtt. A biró rám tekint. — Ön, Dicsőffy Loránd, azzal van vádolva, hogy a pesti Pannóniában 47 csésze feketekávét sikkasztott s elmulasztá azt, vagy a megfelelő dijazatot vissza téríteni. Továbbá, hogy Miszlókán bérletpénzeket zsebelt be s azokkal megszökött. Nem különben Hernády Arankával tiltott viszonyt folytat s annak gyümölcsét vonakodik a magáénak vallani. Hasonlóan, hogy mint foglalkozás nélküli és hajléktalan egyén különféle korcsmákban és lebujokban tölti idejét. Végül, hogy adósa maradt Ge­­rőfi igazgatónak 100 írt előleggel, miután társulatánál Lear király szerepében csúfosan megbukott. Zöld, nem válsz koczkává? Nap, nem csorbulsz ki? Tenger, nem hányod ki c­ápáidat? Nekem ezt! Nekem ! Fellobbantam, s odarohantam a nyomorulthoz, füleibe harsogva: — Minden igaz, amit az ur itt mondott. De, hogy én valaha valamely szerepemben megbuktam volna, ez undok bűzével egekig harsogó rágalom és hazugság, me­lyet csak ezzel lehet megtorolni! — s itt hasba rúgtam a gyávát, mint III. Rikárd Bökkinghémot. Lefogtak a bérencz kutyák, a hitvány szbirrek!. . . A biró fölemelkedett: — Dicsőffy Loránd, én önt ezért ti heti fogságra ítélem, minden héten egy napi szigorú böjttel súlyos­bítva !­selkaczagtam. — Oh áldott igazságszolgáltatás! kiáltok sírva kaczagva. Ön engem hat heti fogságra ítél egy napi BoriszEr M .Tankó, Január 3. 1886.

Next