Borsszem Jankó, 1886 (19. évfolyam, 1-52. (938-989.) szám)
1886-01-03 / 1. (938.) szám
( Az én Szilveszterem. — Borzalmas tény. — Elbeszélem Én magam . Dicsői!)' Lóránt!, jubilált magyar színész. Botrány !. . . Te vagy az oka Bényei Pista, te ex-bandafiver, aki megválasztottad magadat központi kormánybiztosnak, nemzet napszámosi voksainkat könyörögve, mint egykor Coriolán. Csakhogy te nem mutattad meg a népnek véres sebeidet, legfölebb üres zsebeidet. Hát most ne, vedd be ezt!. . . Együtt ültünk Szilveszterkor az ősi herbergünkön, a Pannóniában , én, és még néhány földönfutó nagyja e hazának. Köztünk volt Pista is. Egész éjszaka egyébről nem beszélt, mint a sopronyi és temesvári bukásokról. Nem akartam feketét inni, mely mindenkép izgat, akár iszom, akár nem hitelezi a Péter. Hiába nógattam Pistát, hogy szerezzen már valami anyazsomát, ő váltig csak Jakabot és Gerőfit hajtogatta. Végre zúgni kezdett már tőle a fejem, melyet büszkén konyitottam le, s nem hallgattam a vitatkozást. Pista egyszerre oda fordult felém. — Te Lóri! azt mondja. Poziczió kell neked? Adok! Még fizet is érte a »k. k. (központi kormányzó) tanács.« — Megfizet ? Mit tegyek ? kérdem tartózkodó mohósággal. — Te is lehetsz még bukott direktor s igy értesz a dologhoz. Eredj mint kiküldött biztos Temesvárra, s hozd ott rendbe a Gerőfy ügyeit. Útiköltséget fizetünk. — Megyek! mondám, s tüstént a pályaház felé mentem, s a Pistától kapott útiköltségből váltottam kilétet, 3-ad osztályút. Ahol én utazom, ott mindig 1-ső classis van. S hol láthatnám népemet, ha nem a 3-ikban ? Az után föltettem magamban : rettentően zsarnok leszek, és korlátlan hatalommal fogom az ügyet megvizsgálni. Elcsapom a direktort, el az egész bandát, és magamat fogom angazsérozni apa művezetőnek és hős szerelmes rendezőnek. Helyet a lángésznek! Helyet a szerény elnyomott muzsafinak!.. . . De mi történt! Amint kiszállok Temesvárott a gőzkocsiból, egy ur iramodik felém. — Ön Dicsőffy Loránd ? kérdi. — Én vagyok ! viszonzom, s megálltam büszkén, és különb plasztikával mint Kőrösmezei. — Úgy én a törvény nevében foglyom, s ezennel letartóztatom. Menjünk a biró elé ! Hüledeztem. Kerestem az első szót, de nincs olyan szufler, ki ezt nekem meg tudta volna sugalmazni. Elfogva én, a haza disze, megfosztott Olympusának didergő Apollója, a magyar Thalia keksz-férje. És miért ? Néhány percz múlva szemközt álltam a biróval. Úgy éreztem magamat mint Uriel Akasztó az ő vádlói előtt. A biró rám tekint. — Ön, Dicsőffy Loránd, azzal van vádolva, hogy a pesti Pannóniában 47 csésze feketekávét sikkasztott s elmulasztá azt, vagy a megfelelő dijazatot vissza téríteni. Továbbá, hogy Miszlókán bérletpénzeket zsebelt be s azokkal megszökött. Nem különben Hernády Arankával tiltott viszonyt folytat s annak gyümölcsét vonakodik a magáénak vallani. Hasonlóan, hogy mint foglalkozás nélküli és hajléktalan egyén különféle korcsmákban és lebujokban tölti idejét. Végül, hogy adósa maradt Gerőfi igazgatónak 100 írt előleggel, miután társulatánál Lear király szerepében csúfosan megbukott. Zöld, nem válsz koczkává? Nap, nem csorbulsz ki? Tenger, nem hányod ki cápáidat? Nekem ezt! Nekem ! Fellobbantam, s odarohantam a nyomorulthoz, füleibe harsogva: — Minden igaz, amit az ur itt mondott. De, hogy én valaha valamely szerepemben megbuktam volna, ez undok bűzével egekig harsogó rágalom és hazugság, melyet csak ezzel lehet megtorolni! — s itt hasba rúgtam a gyávát, mint III. Rikárd Bökkinghémot. Lefogtak a bérencz kutyák, a hitvány szbirrek!. . . A biró fölemelkedett: — Dicsőffy Loránd, én önt ezért ti heti fogságra ítélem, minden héten egy napi szigorú böjttel súlyosbítva !selkaczagtam. — Oh áldott igazságszolgáltatás! kiáltok sírva kaczagva. Ön engem hat heti fogságra ítél egy napi BoriszEr M .Tankó, Január 3. 1886.