Borsszem Jankó, 1907. január-június (40. évfolyam, 1-26. (2039-2064.) szám)

1907-01-06 / 1. (2039) szám

Borsszem Jankó 1907. Január 6. POST FESTÜM. — Milyen rátarti a kisasszonyba! Pedig­ a kedves mamája még a darabon­tokkal trafik­ált. A verebet ledobták a toronyból, de a megátal­kodott gonosztevő, ahelyett hogy összezúzta volna magát, elrepült és egy fára szállott s ott tollászko­dott szemtelen csiripolással. A felháborodott közönség még egyszer utána eredt. Újra elfogták. Hogy újra meg ne szökhessen, az elöljáróság azt határozta, hogy a kisbiró ugorjon le vele a toronyból. A kisbiró ki is törte kezét, lábát, de a veréb újra megmenekült. * A koalícziós urak nem is sejtik, hogy mig azt a bizonyos mai verebet elfogták, tulajdonképen ők gázolták le a szép fehér havat. — A facsusztatás. — A rátótiak más alkalommal egy hegyoldalon erdőt irtottak. A kivágott fát nagy üggyel-bajjal vitték le a vállaikon a völgybe.Amint az utolsó fatörzset is le akarták czipelni, azt valahogy megbillentették és a törzsök szépen legurult magától a lejtőn. A rátótiak álmélkodva látták a csudát. Nini, hát így is lehet? Hiszen ez pompás! Közös akarattal azonnal hozzáfognak és a völgy­ből a törzseket nagy fáradsággal felczipelték a hegy tete­jére. Mikor valamennyi fenn volt, egymásután megbillen­tették és a törzsek nagy robajjal gurultak le ismét a völgybe. Ak­kor a munkával készen voltak, nagy volt az öröm a rátótiak közt. Ez aztán sikerült munka volt. * Nagy a mi örömünk is, hogy sikerült oda jut­nunk, ahol ezelőtt öt esztendővel voltunk. No, de fáradtunk is eleget.* A fővárosi tanács hosszas tanakodás után végre rászánta magát, hogy a havat elhordatja az utczák­­ról. Jóformán megvoltak a munkával, mikor az idő­járás enyhére fordult és a hó olvadni kezdett. Nini, hát így is lehet? A hó magától is eltakarodik ? Csodálkozunk, hogy a bölcs tanács nem hor­­datta vissza az utczákra, hogy magától eltakarodjon. Mert igy sok fáradságtól és költségtől megmenekülne a város. — Újévi kép. — Svátóti históriák. — Az első hó. — Rátóton új elöljáróságot választottak. Az ország­bíró, az esküdtek, de még a kisbiró is uj ember volt. Egy reggel arra virradtak, hogy szép fehér hólepedő borítja a határt. Ez volt az első hó, melyet az uj elöl­járóság megért. Mindjárt hoztak is új határozatot, hogy azt mondja : »A tiszta szép hó az Isten ajándéka. Hozzányúlni senkinek se szabad. Aki ez ellen vét, halállal lakoljon!« Még együtt volt a tanács, mikor egy veréb beszáll és csipegeti a havat. A szemérmetlen állat semmibe se vette a törvényt. Az egész falut fellár­mázták, hogy a bűnöst elfogják. Az emberek vasvillával, doronggal utána eredtek a verébnek. Kerteken, mezőkön keresztül-kasul üldöz­ték. Az egész határban letiporták ugyan a havat, de a tettest elfogták. Rögtön kimondták rá a szentencziát: kínos halál­lal haljon meg. A kisbiró vigye fel a toronyba és onnan dobja le a bűnöst. Úgyis lett. Az egész falu összegyűlt, hogy a halálos ítélet végrehajtását láthassa. A kulisszák mögül. Kossuth Ferencz. — Megtehetnéd nekem, azt a szívességet, hogy ne piszkálgasd az én párt­­híveimet. Rakovszky István. — Éppen neked teszek vele szívességet, kegyelmes uram. Kifogást teremtek a függetlenségi párt számára, hogy az én aknamun­kám miatt nem valósíthatja meg a programmját. 2

Next