Borsszem Jankó, 1909. január-június (42. évfolyam, 1-26. (2143-2168.) szám)
1909-06-13 / 24. (2166) szám
BORSSZEM JANKÓ 1909 junius 13 A titkok titka, vagy: Hogy születnek az állameszmék. Kossuth Ferencz, a magyar Trilby. Szentgáli vagy Szengáli? I. Jelenet. (Szín: miniszterelnökség. Idő: ma.) Szterényi (belép.) Parancsoltál velem kegyelmes uram ? Wekerle. - Isten hozott, hogy van a Nagyherczeg ? Szt. — Köszönöm, gyöngén. De mihelyt megkapja a királyi meghívó injekczióját, azonnal fürgén talpra áll. W. — Gondom lesz rá, meg fogja kapni. Van valami a ti számotokra. Szt. — Parancsolj velünk. W. — Nem bírok ezzel a fenetehronthattal. A bosnyák bank is megint alám fűtött. A hóhér kopassza meg ezeket a pesti bank-zsidókat! Nem találod különösnek, hogy én, az annyira exkluzív gentry-kaszinó elnöke, tartom mindig a hátamat a bank-zsidóink kedvéért ? Szt. — De kegyelmes uram . . . W. — Jó, jó, nem akarok személyeskedni. De nem is erről van szó. Nagy dolog volna, ha meg tudnánk hosszabbítani az összes kiegyezési szerződéseket már most, mondjuk 1927-ig! Szt. — Nagy idea. Mennyi idő! Az idő élet s mi élhetnénk gond nélkül 1927-ig! W. — De attól félek, ha én jövök a javaslattal, főnököd megbokrosodik, elveire csap és cserben hagy. Szt. (elgondolkozva.) Az ügy megcseveghető. W. — Tehát: 1927. Ebben maradunk. Szt. — All right! (El a balfenéken.) II. Jelenet. (Sün: a Gresham-palota. Előbb az előszoba, majd a Szentek szentje, a K. F. hálószobája.) Wekerle (belép.) No Pista úr, be lehet menni? A K. F. komornyikja. — Azonnal kegyelmes uram, most éppen a Szterényi van bent. Tessék egy perczet várni. Itt az újság, a mi újságunk, a kis képes „Budapest“. .. — Finom újság. Ezt járatja a frakkerosom. A K. F. k. — De bizony jó újság. Az esküvőmkor kiadta az arczképemet. Derék gyerek ez a Szatyi. Bizony megtehetné már a kegyelmes úr udvari tanácsosnak a kedvemért. W. — Jól van Pista, ha maga protegálja . . . Szterényi (kilép a szentek szentjéből.) Kapóra jöttél kegyelmes uram. Addig üsd, amig meleg. (El.) W. (Bemegy a szentek szentjébe.) Bon giorno Eccellenza! Hogy aludtál, mit álmodtál ? Kossuth Ferencz. — Hadd el! Alig hunytam le a szemem. Egész éjjel államügyeken töprenkedtem. Nem vagyok megnyugodva ebben az örökös bizonytalanságban. Ha meghallgatod, az éjszaka gondoltam ki: van egy mentő ideám! W. — Erviva, halljuk! K. F. — Jó lesz az országnak, kedves a Nagyúrnak Bécsben s a mi uralmunkat is nagy időre megtámasztja. W. — Ki vele! Égek a vágytól. K. F. — Mit szólnál hozzá? De szoros diszkréczió ! Egy álmatlan éjszakámba került, még Szterényi se tud róla. W. — Kérlek alássan, ismered titoktartásomat. K. F. — Nos, ez igazán a néhai Kolumbus hátrahagyott tojásainak egyike. W. — Emlékszem, a másikat egykori elődöm, Szapáry Gyula gróf tálalta és találta föl. K. F. — Az összes vitás, függő, közös ügyes egyezségeket, közös vámot, közös bankot meghosszabbítjuk 1927-ig. Hein ? Kapitális egy gondolat, mi ? W. — Bocsáss meg, de ez a plánum előttem annyira új s mondhatnám vakmerő, hogy e pillanatban nem tudok róla véleményt nyilvánítani. K. F. — Ejha, mit skrupulizálsz ? Ha én ajánlom, a függetlenségi párt, a többség s hízelgés nélkül szólván, a nemzet vezére, kinek lehetne honmentő tervem ellen komoly kifogása? W. — Meggyőztél, mio carissimo Cesco! Csak ezeket az ördögszülte orthodox 67-eseket, Andrássyt és társait tudd kapaczitálni. K. F. — Bizd csak rám. Ahogy én fütyülök, nekik úgy kell tánczolniok. W. — Nagy vagy, szép vagy, jó vagy édes Ferenczem. Kár, hogy hímnemű vagy, különben beletennénk a nemzeti czímerbe angyalnak! K. F. — No no, kérlek, ne túlozz. (Ártatlan vidámsággal nevetgélve.) Hát csak én tőlem is telik egy s más, úgy-e agyafúrt nagy svábja! III. Jelenet. (Szín: a hivatalos lap. Idő: a lapszám kertje.) 2 Ő felsége a személye körüli magyar királyi miniszter legalázatosabb előterjesztésére Szterényi József v. k. t. t., kereskedelemügyi államtitkárnak buzgó és eredményes szolgálatai elismeréseid, régi magyar nemessége megerősítése mellett, a svengáli előnevet adományozta. Megfejelt közmondás. Voltam én is valaha szép asszonynak sofőrja. Az ellentállók. Kossuth F. Nem enged a király, nem enged! Justh Gyula. — Az árgyellusát, akkor megint csak mi fogunk engedni.