Borsszem Jankó, 1913. január-június (46. évfolyam, 1-26. (2352-2377.) szám)
1913-01-05 / 1. (2352.) szám
A vezércsillag Csillag után menve, Mi is jót keresnénk, Értek Betlehembe Három királyok, Három királyok. A megváltás végül Egy jászol ölébül Mosolygott ki rájok. Áldott az a csillag, Mely útjára csillog Jót keresőknek, Jót keresőknek, Hogy előttük égve, Biztos, nyugodt révbe Elvezesse őket. De jaj, nincs szerencsénk Bús magyar népnek, Bús magyar népnek. Mert a csillag hol van A felhőgomolyban, Mely utunkra fényt vet ?.. Egy bujkál, de messze, A nemzeti eszme — S már azt sem látjuk, S már azt sem látjuk. Irányt veszt a dolgunk, Összevissza bolygunk, Lábunk előtt kátyúk. Nem vezet a csillag, — De ha ki-kigyulnak Jelszó-lidércek, Jelszó-lidércek: Százszor orra bukva Tántorgunk nyomukba, Mint csupa részeg, Mint csupa részeg. Kozma Andor Sport-düh — Mit vegyek neked, fiacskám ? Palatáblát vagy ABC-t. — Engem, papa, csak a BTC érdekel. 1913 január 5 BORSSZEM JANKÓ Újév a pászkasütőknél Önök, tisztelt uraim, akik reggeli kávéjuk mellett fogadják a boldog újévet kívánó házmestert, voltaképpen nem tudják, hogy mi az az újév? Hát kapnak egy kis epeömlést. Ez is valami ? Ez semmi. De kérjék ki önök a Pászasütő és Vidéke szerkesztőjének véleményét az újévről. Majd ő megmondja, mert ő tudja. A Pászkasütő és Vidéke egy becsületes magyar szaklap. Istápoljaa magyar pászkasütők érdekeit. A szerkesztő is egy becsületes magyar ember. Szóval és tollal egyaránt véres harcokat vív a magyar pászkasütőkért az évnek bármelyik napján. Hanem az újév külön borzalom neki. Jó olvasóim, ne kérdezzék, mi köze a pászkasütők szerkesztőjének az újévhez, mert hisz ő is ezen törte a fejét már tíz éve minden december 26-án, amikor kezébe fogván a tollszárat, vezércikkeimül leírta ezt az átkos jelszót: Újév küszöbén ! Kérditek, mi köze a pászkasütőknek az újév küszöbéhez ? Én megmondhatom, hogy semmi. De a pászkasütők szerkesztője nem mondhatja. Neki, ha törik, ha szakad, meg kell keresni a kapcsolatot a pászkasütés és ama bizonyos küszöb között. Ilyenformán: „Ismét elmerült egy esztendő a múló idők ködében. Egy esztendő, amely elé annyi várakozással néztek a magyar pászkasütők, de amely sokkal kevesebbet váltott be reményeikből, mint amennyit vártak tőle . . Csakhogy ezt már tavaly is megírta a szerkesztő úr, sőt már tavaly is figyelmeztette rá egynémely szorgalmas olvasója, hogy a szóban forgó szép mondatot immár öt alkalommal volt szerencséje tudomásul venni. A pászkás ember tehát valami új ideán töri a fejét. Például: „Pászkasütők, tömörüljetek!“ Valóban, itt volna már az ideje, hogy a magyar pászkasütők tömörüljenek, de mért pont újévkor ? Azonkívül ez is banális. Hiszen átlagos számítással minden évben ötvenkétszer megismétlődik a jelszó, amely ezerféle formában látott már napvilágot, néha ragyogó betűkkel kihímezve a pászkasütők büszke zászlaján, néha beleírva egynémely megértő, lelkes pászkasütő szívébe. Mit lehet itten tenni? A vezércikknek mégis meg kell születnie és mégis az újévnek és a pászkának szent egyesüléséből kell megszületnie annak a férfiúnak, aki a magyar pászkasütőket kivezeti a Ma szociális nyomorúságai közül az ígéret földjére. Hej, ha ezek a szép frázisok nem volnának a világon, de nagyon benne volna a vízben a Pászkasütő és Vidékének kiváló szerkesztője ! De hej, szerencsére, a szivárvány színeiből van megfonva a szaklapszerkesztők tolla. És megszületik a nagy vezércikk, az újévi, amely egy jobb kor eljöveteléről beszél a magyar pászkasütőknek. Egy gyönyörű cikk, egy lélekemelő cikk, amely újév küszöbén új lelket önt a pászkasütőkbe, a fokhagyma-ültetvényesekbe, vagy a propeller-kapitányokba. Pászkasütők, fokhagymaültetvényesek, propeller-kapitányok, előre . . . előre az ígéret hona felé, amely az újév küszöbén túl integet felétek. Pászkasütők, most tömörüljetek!