Borsszem Jankó, 1913. január-június (46. évfolyam, 1-26. (2352-2377.) szám)

1913-01-05 / 1. (2352.) szám

1913 január 5 BORSSZEM JANKÓ : A liba Vígjáték három felvonásban Molnár Ferenc ötlete alapján írta Móricz Zsigmond I. felvonás Ambrus gazda tanyáján. Ambrus gazda pipálva üldögél az asztal mellett és szomorúan gondolkodik, hogy milyen rossz termés volt az idén. Előtte, a gyékényen, tipeg Kisliba, Ambrus gazda egyetlen reménysége és kukoricát csipeget. Ambrus gazda. — Haj, aujnye, nagyon rossz ter­mésünk volt ám az idén. Nem is tudom, hogy leszünk, még kukorica se volt elég. Már ez a Kisliba is föl­szedegette a maga csomóját, osztengat nem tudok anni nekije firisset. Kisliba. — Gigágá. (Az ajtó felé nézeget.) Ambrus gazda. — No, lesd a’, e’ meg mán az ajtót nézi, merhogy nem elég nekije az kukorica. Hát e’hagy­­nál ingemet, libuska, merhogy nem elégséges az kukorica a szűvednek ? Kisliba (kényesen.) Gigágá. Ambrus gazda. — Ne gágogj má’ te, a tanyád. Mán elkeseredik a szám ize. Osztán ne nézegess oda a búbos kemence felé, aho’ a kenyér dagad, mer’ azt nem feneked tanálták ki. Kisliba (duzzogva.) Gá. Gá. Gá. Ambrus gazda. — Gá ám, a körösztanyád, te. E’menj oda, a kuckóba, hogy a ragya verje ki a szentséges jebuzeussát. (Bekergeti Kislibát a kuckóba) (Függöny) II. felvonás Kis kuckó. Kisliba a kuckóban ül és mérgesen bedugja a csőrét a szárnya alá. Ambrus gazda fejcsóválva nézi. Ambrus gazda. — Hát ezt megszállta a gonosz, beszéljek hozzá, oda se neki. Jó lesz, ha bezárom a­z ajtót, mer­t’ kiszökik licaka. Alugy, te, a tanyád, alugy má, no. Gá, gi, gá, gá, gá. (Dúdol.) Változás Ambrus gazda dúdolása lassan átmegy egy wagneri szim­fóniába, a Feuerzauber ütemeit halljuk. A kuckó ragyogó helyi­séggé tágul ki. Széles, pompás csarnokot látunk, tele vázákkal, szőnyegekkel. Széles márványlépcső vezet föl, egyenesen a menny­országba, melynek alján két arkangyal áll, lángszövétnekkel kezé­ben. Elöl tizenkét egyetemi tanár fehér ruhában. Napoleon, Shak­­spere és Mózes ülnek beszélgetve. A padlón igazi aranyak és egy halom gyémánt. Kisliba (hangos gágogással beszalad a szín közepére) Napoleon. — Ejnye, de gyönyörű kis liba. Gyere csak ide. Kisliba (szenvedélyesen.) Gá, gi, gá. (Odarohan Napóleonhoz és az ölébe ugrik.) Napoleon. — Oh, isteni liba, nesze. (Zsebibe nyúl és egy rakás kukoricát tesz Kisliba elé. Kisliba habzsolva megeszi. Aztán leugrik és odaszalad Mózeshez) Mózes. — Oh, liba, mely kedves vagy te az Úrnak.­­Botjával megüti az egyik oszlopot, mire az oszlop meg­reped és dűl belőle a kukorica. Óriási halom friss, ropo­gós kukorica. A zene vad ütemekkel harsogja a csodát. Kisliba nyakig áll a kukoricában és vadul habzsol. Egy­szerre meglátja Shaksperet, aki lehajtott fejjel, gondol­kodva ül.) Kisliba (ellenállhatatlan szenvedéllyel,mintegy démon) Gá! Gá! Gá! Ambrus gazda hangja (dörmögve) Ne, te, ne! Elég lesz má, hallod-e, hisze’ megpukkadsz. Kisliba (vadul, a megsértett női vágy egész gyö­nyörű ékesszólásával.) Gá! Gigá! Gá! (­damegy Shak­­sperehez és felugrik a fejére. Erélyesen fejbúbon üti, a női akarat nagyszerű öntudatában.) Gá. (Lágyan.) Gigá. (Vad tűzben égő szemekkel, gőgös akarattal.) Gá, gá. (Diadalmasan.) Gá!... (Shakspere feje nem bírja tovább ezt a ragyogó, asszonyi fölényt és kettéreped. A fej belül tele van kukoricával. Kisliba hisztériás kéjjel ugrik be a fejébe és habzsol.) Ambrus gazda hangja. — Ne, te, ne! Nem puk­kadsz meg? Kisliba­­kijön Shakspere fejéből, mámorosan meg-, indul fel, a lépcsőn, mely a mennyországba vezet. A lépcsőn, amerre lép, nyomában mindenütt kukorica fakad. Fent, a lépcső tetején, aranytrónuson, glóriával a feje körül, ül egy óriási kukorica. Mikor Kislibát meglátja, feláll a trónusról és Kisliba elé jön.) Kisliba (eksztázisban.) Gá! Gá! (A zene mámoros fortisszimóba csap át. Az egyetemi tanárok elöl halkan kardalba kezdenek, a „Kukorica Jancsi“ szövegét éneklik mély áhítattal. Szivárvány. A kék végtelenből halkan elkezd per­metezni a kukorica. Egyszerre minden megmerevedik. A szín elhomályosul. A homályból:) Ambrus gazda hangja. — Ne, te, ne. Liba, te! Csiba, te! Gyere, ne! (Függöny) III. felvonás “A kis lurkó, Kisliba kidugja a csőrét a szárnya alól és álmosan körülnéz. Ambrus gazda (néhány szem kukoricát hoz és ölébe dobja.) Na, itt van, zabálj. Kisliba (még álomittasan nézi a kukoricát. K­éve­­tegen.) Gá! Gá! Ambrus gazda. — Hát ezt meg mi leli? Egyé’ má, no! Kisliba (egészen magához tér. Szárnyával meg­vetően legyint. Aztán rezignáltan.) Gá. Gigá. Gá. (Meg­vetően odakap csőrével a kukoricához és felcsíp egy szemet.) Ambrus gazda (sírva hajtva fejét az íróasztalra.) (Függöny) (—inti) Egyszerű — Miért nem titkos az új választójog? — Mert már nyilvánosságra hozták.

Next