Borsszem Jankó, 1918 (51. évfolyam, 1-52. (2613-2664.) szám)
1918-08-19 / 34. (2646.) szám
12. oldal Krónikás ének — Theátrumok nyílásáról — Az bosszús Istenek várnak, de nem késnek: Vége van, vége már nyári pihenésnek; Az theátruntokon híznak, ásnak, vésnek, Szánván bús szivünket tenger szenvedésnek. Azhol zöldségeket árulton árulnak: Rozsdádon kapuik tátongón turulnak, Várván azokat, kik kasszákhoz járulnak, Alig tejekre szörnyű vérbűnök hárulnak. Jő esmég özönnel szinmivek tömege, Kéjgáz, kotsikenőts, s más isten tsemege, Burjánozik honni szépirók remeke, Miképpen zöd erdőn az hajló remege. Jönek az aetrixok, apadott bendővel, Esmég Hiúbbik egy kis esztendővel; Ha igyen folytatják, belőlük üdővel Egészen heles kis pólásbabu nő fel. Jönek vad konflisok is, vad actorokkal, Kik hanggal nem győzik immár, tsak torokkal, Miket is lát sóinak szapora borokkal, Eözvén hadinőket föstött himporokkal. Actorok nyomában jönek az undorok, Hónuk alatt papír, azon szörnyű sorok, Mikből temérdek vér, vagy lépesméz zsorog S miktől jóézű száj viszálygva vizsorog. Szörnyű komédiák, szörnyűbb tragyédiák, Miket veszettében szörz az irágyiáik, Kistzukros családból a nő és a fiág, Kik ellen üdítsenek botban rémé diák. Messzéről riaszt, mint messzinai mátka, Nemzeti Theátrum köbe dermedt átka. Amborus, Amborus, rád hárul a vád, ha Spanyolnátha után lő a Bayer-nátha. Beöthy meg, temérdek házi gonddal tele, Anna Bedáksárit vágja háromfelé, Itt föllép a lába, ott föllép a feje, Királyszínházban meg a hangjának helye. Az Vígszínház truppja, az se tudja, há mén: Mit Kaludi bevesz, Városka rumén, Tsak csupán Feld tata néz szét büszkén: — Lám én Egyedül maradok örökömben, ámen. Thomas Litteratus de Jazow Biedermeier anno MCMXVIII A műbarát (odakint kopog s mert harmadszor sem kap feleletet, belép): Üdvözlöm, drága mester. A mester (föl se kel, csak kinyújtja kezét és a kabátja szélénél fogva húzza maga felé a műbarátot): Innen nézze! — Mi? A műbarát: Ah! Isteni Biedermeier! A mester: Biedermeier csendélet, ugye, még ilyet sose látott? — Látja, ez a zöld háttér a Bendeffy kamarás öreganyjának az eredeti zöldselyem szoknyája, anno 1832. Ebben a levendulaillatú zöldben tartózkodik e szürke köcsögkalap, mely a kamarás öregapjáé való. Látja, milyen harmóniában élnek mellette csendesen a teáscsésze, a cukorpikszis, a kamarás anyjának rubintos karkötője, dédmamájának zefir harisnyakötője, az a finoman repedt fehér tégely és az a fekete retek. Látja ezt a fényfoltot a cilinder oldalán és a fülén? Látja ezt az összecsattanását a rubin vérének és a retek héjának? Ez a vörös és fekete folt együttesének a napsugár éterrezgésében való bódulatos orgiája. Vagy nézze meg ezt a képet. — Mi? A műbarát: Mi ez? A mester: Nem látja? Ez a feleségem sarka. Enteriőr. Ez a díványnak az a sarka, amelyikben a feleségem szokott ülni. A díványt a dédanyjától örökölte és hozományul kapta a ripszgarnitúrával. A műbarát: Mily isteni Biedermeier! Ha elgondolom, hogy ez valamikor a kedves dédanyósa sarka volt, aztán a kedves nagyanyósa sarka, majd a kedves kisanyósa sarka és most az ő sarka ... A mester: Ez még semmi, hanem ide süssön! A mübarát: Nagyszerű! Ez a misztikus homály itt a, itt a, itt a . . . A mester: ... kertben. A mübarát: ... itt a kertben. És benne ez az ólmos szürkeség, ami elömlik ezen a ... ezen a ... A mester: ... kőpadon. A mübarát: ... ezen a kőpadon. Mily pazar színvegyüléke a lélek változó viharainak és elmélyüléseinek ezen a ... ezen a ... A mester: ... tökön. A mübarát: Micsodán? A mester (fölénnyel): Tökön. Mondtam már, hogy maga sose fogja megérteni, hol van a képben a művészet! Magának csak szüzsé kell! Na hát ennek a képnek a címe: Sárga tök éjjel. A mübarát: Ah Biedermeier! (Leborul a kép előtt. A mester fölemelt fejjel és összefont karokkal áll, majd egyik lábát a műbarát fejére teszi.) BORSSZEM JANKÓ 34. szám