Borsszem Jankó, 1919 (52. évfolyam, 1-29. (2665-2693.) szám)
1919-01-05 / 1. (2665.) szám
4. oldal BORSSZEM JANKÓ A gazdag rokon Ritka, De fotetos Szer fogfájás ellen Legényem egy hihetetlenül bőre, egyszerű, buta ember. A múltkor fájt a foga. — Huzatni nem lehet, — mondotta — mert még nem mozog, — és benyúlt a szájába, mely még a kezénél is nagyobb volt. A fog sziklaszilárd, mint bizalmunk a végső győzelemben és nem inog. Legényem iszik törkölyt, hátha segít. — Az nem jó, — mondja a szomszédasszony — foghalmát tegyék rá. A fokhagyma nagyon éget és a fog nagyon fáj. Kér tőlem egy kevés jódtinktúrát és avval keni be: összeégeti a száját egészen, de a fog lüktetve és még jobban fáj. — Feküdjön rá, attól meleg lesz a fog. Ráfekszik. De fekve fejébe száll a vér és a fog még erősebben sajog. Végre, mintha az ég küldte volna, jön egy vén cigányasszony és egy kis pipadohány fejében megmondja a csalhatatlan receptet: keressen egy szűzlányt és kérje meg, tegye a jobb keze középujját a fájós fogra, meglássa, eláll a fájdalom. A cigányasszony maga is sok fogat gyógyított meg így kilenc éves koráig. — Ezt megpróbálom, — mondta a legényem, a jóhiszemű dőre. Magamnak még aznap délben el kellett utaznom. — Na, Lajos, — mondtam neki, miközben csomagjaimat beadogatta a vasúti kocsi ablakán - remélem, holnapután, ha visszatérek, nem lesz már fogfájása. — Igenis, kapitány úr, mindjárt megyek is megkérni egy szűzlányt, tegye az ujját a fogamra. Harmadnap délelőtt már vár az állomáson és szaporán köpköd. — Na, Lajos, ugye nem fáj már a foga? — Nem, kapitány úr, — feleli — csak a helye. Éppen most huzattam ki. Fenti cikkem a Borsszem Jankó október 13-iki számában jelent meg és Pozsárfalván, hol a háború kezdete óta állomásozunk és ahol tudják, hogy munkatársa vagyok a Jankónak, vegyes érzelmeket ébresztett. Rákövetkező vasárnap délután megfájdult kicsit a fogam és lefeküdtem a díványra. Este ■ már sötét volt , finom, gyönge kopogás hallatszik az ajtómon és belép egy gyönyörű lány. Bocsássák meg, de reméli, nem zavar, ő olvasta cikkemet, mely „úgy jön ki“, mintha Pozsárfalván nem lehetne hajadont találni és azért jött, hogy engem az ellenkezőjéről meggyőzzön és mosolyogva odaült a dívány sarkára. Én mentettem magam, hogy kérem, én a cikkben nem állítottam, hogy nincs szűzlány Pozsárfalván, én a cikket csak az ellen a babonás hit ellen írtam, mintha a szűzlány ujja meggyógyítaná a fogfájást. Erre azt válaszolta, hogy nem minden babona babona és győződjek meg a cikkemben állítottak ellenkezőjéről s letette a kalapját. — Jó, — szóltam - majd meglátjuk — meggyujtottam a gyertyát, az arcom elé tartottam, kinyitottam a számat és azt mondtam: — Na, lássuk hát, ez a fog fáj itt ii, tegye rá az ujját! Ekkor ő, nem tudom miért, föltette a kalapját, azt mondta: — Jaj de nagy marha maga! — és anélkül, hogy ujját a fogamra tette volna, faképnél hagyott. Nem értem az egészet és azóta töröm a fejemet, mit vétettem én akkor, mit tettem rosszul, mivel sérthettem meg azt a kedves lányt és vájjon hogyan kellett volna tennem? (—told) Tél — Kabátlopások idején — Volt egy prémes télikabátom. De azt többé viszont nem látom. Délben még büszkén bújtam én bele , a kávéházba mentem el vele. De ó, a pesti kávéházak! Bennük kisértetek tanyáznak. Kabátomról nem vettem le szemem És lába kelt mégis, jaj, hirtelen. Nem láttam, hogy hozzá ki lépked, De biztos, nem volt csak kísértet! Kísértet volt vagy más eforma S az .. . ördög bújt a kabátomba, azelőtt most Megfejelt kaszárnyanóta Édes anyám ha bejön, édes anyám ha bejön Egerbe, A laktanyává átalakított kaszinónak ablakán Nézzen be. Ott lát engem sajátkezűleg rekvirált Ruhába, Összes fölebbvalóim göndör haja, sarzsija Levágva, 1. szám