Borsszem Jankó, 1931 (64. évfolyam, 1-24. (3167-3190.) szám)

1931-01-04 / 1. (3167.) szám

4. oldalBORSSZEM JANKÓ sincs kizárva, hogy a memóriám idioszinkráziával viseltetik bizonyos nevek iránt és a már elraktározott néhány száz jeles név mellé nem hajlandó befogadni újabb száz olyan nevet, amellyel legföljebb ötévenként, akkor is csak választási listákon találkozik. Határozottan vádolnom kell magamat ezért a tájékozatlanságért, mert azt az ostobaságot nem tételezem fel egyetlen fővárosi pártról sem, hogy olyan nevekkel indul harcba, akik száz- és százezrek előtt ismeretlenek és idegenek. Wolff Károly ép oly bölcsen tudja, mint Bródy Ernő, Kozma Jenő épúgy, mint Friedrich István, kik a magyar irodalom, tudomány, művészet, a magyar politika és a gazda­sági világ kitűnőségei és ha ők mégsem ezek közül válogattak, hanem az egyes polgári hivatások derék művelőinek szürke névsorából, akkor azt kell mondanom, hogy igenis, ők tudják jobban, mi kell ennek a milliós városnak, nem pedig mink, néhány ezren, akik kérdőjellé meredten néztünk egymásra, amikor a pártok jelölt­listáit olvastuk. Ők tudják, milyen nevekkel lehet győzni és ha Marczali Henrik professzor úr vagy Herczeg Ferenc író, felsőházi tag úr, szemrebbenés és idegrán­­gás nélkül teszi oda a keresztet a hozzá legközelebb álló párt listája fölé, akkor meg pláne igazuk van a listagyártó pártvezéreknek. És föltéve, hogy a Herczeg Ferencek és Marczali Henrikek finnyáskodva húznák el a szájukat, mondván: ezek ugyan ne viseljék az én képemet, — akkor is a pártvezéreknek van igazuk, mert „mondd már”: az a néhány szavazat elmarad, de viszont tíz- és tízezren jönnek kéjjel szavazni a pártlistára. Képzeljék el csak megfordítva: ha — kultúrátlan nyugateurópai mintára — nálunk is a Marczali Henrikek meg a Herczeg Ferencek fajtája volna jelölve, várjon rájuk szavaznának-e azok, akikre csak ismeretlen nevű jelöltek varázsával lehet hatni? Tudom, os jól tudom, hogy a t. Közgyűlés nem tudományos és nem irodalmi társaság, azt is tudom, hogy a „színvonal emeléséről” gondoskodás történt, ha nem is az örökös tagok, de az érdekképviseletek delegáltjai révén. Azt is tudom, hogy elő­kelő írók, művészek, tudósok, közgazdák nem szokták odaadni magukat kocsmázó korteskedésre, hangszóró-produkciókra, de mégse szégyeltem volna magamat túl­ságosan, ha a föntnevezett két illusztris férfiú mellett harminc-negyven olyan nevet is megsüvegelhettem volna a választott városatyák listáján, akikre büszkék vagyunk minden pártpolitikai utasítás és plakátpropaganda nélkül. Ezt élénken fájlalom, mélyen tisztelt Közgyűlés. És van szerencsém ezen élénk fájdalmamhoz az entellektüel Budapest részvétnyilatkozatát minden felhatalmazás nélkül csatolni. M. J. A Borsszem Jankó távírdája FELD MATYI NE­WYORK-KÁ­VÉHÁZ BÁTRAN MEGNYITHATJA A VÁROSLIGETI SZÍNKÖRT. A KŐ­­SZÍNHÁZAK MÁR KEZDENEK BEZÁRNI. FERENCZY KÁROLY, UPOR JÓZSEF Ünnepi lapok sorsa ■—■ Mért vette meg maga a karácso­nyi lapokat, ha nem olvas belőlük sem­mit? — Majd ha ráérek. — És mikor ér rá? — Húsvétkor biztosan. — De akkor a nagy húsvéti számok­kal jönnek már a lapok. — Azokat szépen félreteszem a jövő karácsonyra. Közlekedési rend 1. szám Az Opera konkurrenciája Klebelsberg Kunó gróf egy újságcik­kében azt a feltűnést keltő kijelentést tette, hogy a Városi Színházra nincs szükség, mert konkurrenciát csinál az Operaháznak. Szerény véleményünk sze­rint ha a Városi Színházban ezentúl is úgy játsszák az operákat, mint az utób­bi időkben, nem hogy bezárni kell a szín­házat, hanem külön állami szubvenciót adni neki, hogy továbbra is csak ilyen legyen az Opera konkurrenciája.

Next