Isépy István - Szigeti Zoltán (szerk.): Botanikai Közlemények, 94. kötet (2007)
2007 / 1-2. sz. - JUHÁSZ KOCSIS MELINDA - BAGI ISTVÁN: A Prunus serotina Ehr. élőhely-preferenciái az invázió diszperziós szakaszában homoki területeken
BOTANIKAI KÖZLEMÉNYEK 94. kötet 1-2. füzet 2007. (megjelent 2008.) A PRUNUS SEROTINA EHRH. ÉLŐHELY-PREFERENCIÁI AZ INVÁZIÓ DISZPERZIÓS SZAKASZÁBAN HOMOKI TERÜLETEKEN JUHÁSZ KOCSIS MELINDA' és BAGI ISTVÁN2 'Szent István Egyetem, Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, Növénytani és Növényélettani Tanszék 2103 Gödöllő, Páter K. u. 1.; melinda.juhasz@gmail.com ,Szegedi Tudományegyetem, Növénytani Tanszék, 6701 Szeged, Pf. 657.; ibagi@bio.u-szeged.hu Elfogadva: 2007. február 9. Kulcsszavak: homoki növényzet, invázió, Kiskunság, özönnövény, Prunus serotina Összefoglalás: A ma tipikus kiskunsági homoki tájban a kései meggy (Prunus serotina) inváziójának diszperziós szakaszában elsősorban nem a jelentős mértékben degradálódott vegetációjú élőhelyeket részesíti előnyben, hanem a közepesen zavart, jórészt őshonos fajokból álló fehér- és szürkenyáras ültetvényeket, emellett képes megtelepedni a borókás-nyáras természetközeli sztyeperdőkben is. A vizsgálati területre (-200 ha) jellemző vegetációkomplex a következő élőhelyekből áll: A természetes, természetközeli élőhelyeket (31 %) az évelő nyílt homoki gyepek, buckaközi homoki sztyepek és a borókásnyárasok (M5) képviselik. A féltermészetes (gyomos) élőhelyek (30 %) reprezentánsai a telepített fehér- és szürkenyárasok (B3), másodlagos, egyéves homoki gyepek, a gyomos, jellegtelen szárazgyepek. A nem természetes élőhelyek (39 %) részben tájidegen faültetvények: akácosok (S1), fenyőültetvények (S4) és egyéb tájidegen fajokból álló spontán cserjések és erdők, részben felhagyott szántók és szőlők nem regenerálódott parlagjai, tarvágások (TlOa) és tanyák. Az egyes élőhelyek gyakoriságát figyelembe véve a P. serotina jelenlét/hiány adataiból a fás élőhelyeket a P. serotina általi preferáltság szerint a következő sorrendbe állíthatjuk: R3-S4-T10a-Sl-M5. Az élőhelyfoltok klasszifikációja hasonló eredményre vezet. Az egyes klaszterek által összefogott élőhelytípusokat tájtípus-reprezentációkként értelmezve megállapítható, hogy az a klaszter, amelyhez a P. serotina észlelt előfordulásai túlnyomórészt kötődnek - a 45-ből 41 leggyakoribb élőhelytípusa a telepített szürke- illetve fehérnyáras, amelyet a tájidegen (fenyő, akác) faültetvények élőhelyei követnek. Jelentős még a természetközelivé regenerálódott vagy eredeti állapotú borókás-nyáras élőhelyek aránya. A klaszter összességében egy mérsékelt erdészeti hatás alatt álló, főképp másodlagos eredetű, de jelentős részben őshonos fásszárú növényzet által uralt táj képét sugallja, melyet kis százalékban természetközeli fátlan részek tagolnak. A fajok NMDS ordinációja hasonló preferenciát jelez, a P. serotina azoknak a fajoknak a csoportjához csatlakozik, amelyek a zártabb homoki erdőket (Junipero-Populetum , ligustretosum, crataegetosum) - lombkorona híján - cserjéseket jellemzik. Természetvédelmi szempontból rendkívül kedvezőtlen, hogy a P. serotina kezdeti terjedése során a mérsékelten zavart erdős élőhelykomplexeket részesíti előnyben. A kevéssé degradált élőhelyek preferálása azzal magyarázható, hogy terjesztői nagyobb valószínűséggel juttatják a növény magjait a zavartalanabb területekre, mivel ott hosszabb időt töltenek. A fentiekből következik, hogy a ma tipikus, részben még viszonylag háborítatlan, erdőssztyep jellegű homoki tájban a P. serotina terjedésének nincs természeti akadálya.