Isépy István - Szigeti Zoltán (szerk.): Botanikai Közlemények, 94. kötet (2007)
2007 / 1-2. sz. - JUHÁSZ KOCSIS MELINDA - BAGI ISTVÁN: A Prunus serotina Ehr. élőhely-preferenciái az invázió diszperziós szakaszában homoki területeken
2 Juhász Kocsis M. és Bagi I. Bevezetés Ahhoz hogy egy nem őshonos faj özönfajjá váljon, különféle akadályokat (barriereket) kell leküzdenie. A leküzdött akadályok függvényében lép előre az invázió egymást követő szintjeire. A földrajzi karriert leküzdő „behurcolt” fajnak előbb az új környezetben túl kell élnie, majd önálló és állandó szaporodásra kell alkalmassá válnia a megtelepedés helyén, azaz - környezeti és reproduktív akadályok elhárításával - el kell jutnia legalább egy önfenntartó populáció kialakításának szintjére. A csak idáig jutott fajok - tapasztalat szerint - előbb-utóbb eltűnnek a flórából, ezért alkalmi fajoknak tekintjük őket. A faj tartós fennmaradásához alapvetően szükséges, hogy újabb populációkat létrehozva terjedni tudjon, ezáltal a meghonosodott faj státusába jusson, ehhez a terjedési (dispersal) akadályok leküzdése szükséges. A meghonosodott jövevényfajok döntő többsége a terjedés (diszperzió, dispersion) első szakaszát a zavart, bolygatott élőhelyek irányában valósítja meg, és közülük sok megmarad a nem természetes élőhelyeken. Ezek a fajok már inváziósok (özönfajok), de (még) nem transzformerek. Transzformerré akkor válik egy inváziós faj, ha áttörve egy vagy több természetközeli növénytársulás ellenállását, azokban - az eredeti szerkezetüket meghatározó módon átalakítva - terjed (vö. Richardson et al. 2000, Heger 2001, Botta-Dukát et al. 2004) Ha valamely özönfaj új területeket hódít meg, a diszperziós fázis meg-megismétlődik, lehetőséget adva ezzel ennek az invázió folyamatában és sikerességében döntő fontosságú szakasznak a megismerésére, a fent vázolt „sematikus” folyamat egyes részleteinek tisztázására, konkrét fajok és konkrét vegetációkomplexek szintjén való elemzésére, nem utolsó sorban a természetvédelmi szempontú következtetések levonására. Vizsgálatainkban a meghonosodott, transzformer inváziós Prunus serotina terjedésének diszperziós szakaszát tanulmányozták egy ma tipikusnak tekinthető Duna-Tisza közi homokhátsági tájban. Anyag és módszer A kései meggy mint inváziós faj Az Észak-Amerika keleti feléből származó Prunus serotina Ehrh. (syn.: Padus serotina (Ehrh.) Borkh.) irodalmi adatok alapján egy középszukcessziós, stressztoleráns-ruderális (SR) stratégiájú (Honnay et al. 1999), fordított J-alakú populáció-korstruktúrával jellemezhető (Deckers et al. 2005) fafaj, amely a teljes vegetációs periódusban megnyúlásos növekedést mutató, úgynevezett „continuous” növekedésdinamikai típusba sorolható (Canham et al. 1999, Guala és Nesom 2003). A klímazonális erdők övében tipikus lékopportunista, mert a zárt erdőállományoknak elsősorban a nyiladékaiban képes felnőni (Auclair és Cottan 1971). A csonthéjas termés mezokarpiumán kívül a növény minden része mérgező, mivel cianogén vegyületeket tartalmaz (Swain és Poulton 1994). [A fiatalabb növényi részek azonban úgy tűnik fogyaszthatók, mert a vizsgálati területen igen jelentős a tapasztalt „vadkár”, ami lokálisan késleltetheti a szórványegyedek termőre fordulását.] Bőséges termését viszont sok madárfaj és számos emlős (nyest, nyuszt, borz, mókus, róka, őz, vaddisznó) is szívesen fogyasztja és endozoocoriával terjeszti (Juhász 2004). Őshazájában rendkívül széles ökológiai amplitúdót mutat, az állandóan nedves és a szélsőségesen száraz élőhelyek kivételével mindenféle erdei élőhelyen megtalálható. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államok és Kanada erdőtípusainak igen jelentős részében előfordul, beleértve a tűlevelű és a lombhullató típusokat is (Eyre 1980, Marquis 2006).