Brassói Lapok, 1970 (2. évfolyam, 1-51. szám)

1970-07-09 / 27. szám

BL Egy plakát margójára A hazai magyar színházak közül el­sőnek a sepsiszentgyörgyiektől kaptuk meg az 1970—1971-es évadra szóló bér­let­hirdetési plakátot. Gazdag, változa­tos és nagyon igényes műsort ajánl a színház nézőinek az új évadra. Az e­­gyetemes drámairodalom klasszikusai­tól a hazai ősbemutatókig, a tragédiá­tól a zenés vígjátékig, a mesejátéktól a monodrámáig minden van az ígéretes színházi „étlapon'', a nézők minden ka­tegóriája megtalálhatja rajta az őt leg­inkább érdeklő műfajt és tematikát.­­Ha,t „nagy­ bemutatót“ ígér a színház bérlethirdető plakátja. Évadnyitónak mindjárt egy érdekes és nagy érdeklő­déssel várt ősbemutatót , Veress Dániel Véres farsang c. történelmi drámáját Báthory Zsig­­ondról. A szeptemberi ősbemutató szám, októberben A. Strind­berg Haláltánc c. színműve következik, decemberre pedig az évad minden bi­zonnyal legnagyobb erőpróbáját képvi­selő színházi eseményt ígér a plakát­­ Shakespeare Hamletját ! Januárban ú­­jabb ősbemutató következik : Kovács Levente Csak feküdni nyitott szemmel s. színműve. Az Énekes madár után méltán előzi meg a szerzőnek s a szín­házi produkciónak egyaránt kijáró ér­deklődés Tamási Áron Csalóka szivár­vány c. népi játékát, amelynek sepsi­szentgyörgyi bemutatójára, a tervek szerint, márciusban kerül sor.. S ha a hatodik (májusra hirdetett) Seribe-Mé­­szöly Sakk-matt c. előadás után leírjuk a műfajt — zenés vígjáték —­; a reper­toár palettájára felkerült a színházban főleg szórakozni vágyó közönséget csa­logató szín is. Ennyi bérleti előadás után a színház plakátja bérletszünetben ígéri Paul E­­verac Te ki vagy ? c. színművét és A­­navi Ádám Kecskelovag c. mesejátékát. Az intézmény stúdió színpadának, a Pódium 1970—71-nek a műsorán — az eddigi három ősbemutató mellett — ú­­jabb két ősbemutató szerepel : Csíki Z­ászló Ajtók c. groteszk játéka és Ko­­csis István Bolyai János c. monodrá- Kiája. Tehát­­ összesen tíz bemutató, s ebből ism­ kevesebb, mint öt (!) ősbemutató. Tiszteletet parancsoló, de egyszersmind sokra, kemény, következetes és fegyel­mezett munkára kötelező, a színház minden művészi erőtartalékát próbára tevő műsor. Kívánjuk­­ úgy valósuljon meg, hogy a színház igazgatósága ne él­jen a fenntartott műsorváltoztatási jo­gával. S ehhez még hamar tegyük hozzá a s­zentgyörgyi színház brassói nézőinek több alkalommal kifejezett kívánságát : legyen színházi bérlet, legyenek bérlet­­előadások Brassóban is. Elvégre a bras­sói nézők nem ok nélkül érzik magukat ,félig-meddig „társtulajdonosoknak, va­lahányszor a szentgyörgyi színházról esik szó. S ha már a saját színházuk­nak tekintik, már csak udvariasságból is megérdemlik a régóta igényelt, de az új évadban remélhetőleg meg is va­lósuló bérleti előadásokat — Brassó­ban is. M. Péter András 5* AZ ELSŐ KAMARAZENE-FESZTIVÁL mn 1 • ,,A legnagyobb elragadtatás hang­ján szólok a brassóiak nagyszerű kez­deményezéséről. Minden előzetes vára­kozást felülmúlt ez a fesztivál. Évek, sőt évtizedek óta vártunk erre az ese­ményre, s íme, most Brassó országos jellegű komoly­zenei rendezvénnyel pél­dát mutatott, és irigylésre méltó szép hagyományt alapozott." (Myriam Mar­­bé­eneszerző.) ,,A fesztivál elnevezést viseli, mert műsorán felvonult a kamaramuzsika hazai előadóinak színe-java. De a ren­dezvény joggal beillett rangos zenei versenynek is, mert az előadások mű­vészi színvonala úgymond egymással versengett. Mindenki tudása, tehetsége, művészete legjavát nyújtotta, s az avat­ta magas művészi színvonalúvá a hang­verseny-sorozatot." (Ion Voicu hegedű­­művész.) „Eddig tizenhat nemzetközi fesztivá­lon vettem részt, de valamennyi közt számomra ez a brassói fesztivál keltette a­ legnagyobb örömet, öröm mindany­­nyiunk számára, mert ez a mienk, ezt mi rendeztük. Hazai részvevőkkel, de nemzetközi színvonalon ! Gratulálok Brassónak bátor kezdeményezéséért, a kitűnő rendezésért, s őszinte óhajom, hogy jövőre nemzetközi jelleget ölt­­sön a fesztivál." (Marin Constantin karvezető.) „Örömmel tettem eleget a meghívás­nak, mert a brassóiak lelkesedése már eleve kezesség volt a sikerre. Ilyen fes­tői környezetben, ilyen népes és hoz­záértő hallgatóság előtt öröm a mu­zsikálás. Mindegyik művésztársam a legnagyobb elismerés hangján véleke­dett a rendezvényről. Tehát mégis le­het kamarazenei fesztivált rendezni. Művészek és közönség kell hozzá. No meg ügyes, hozzáértő rendezők. Nos, e városban a legjobb muzsikusok adtak egymásnak találkát, a zeneértő közön­ség pedig a nagy zenei múltú váro­sok hallgatóival hasonlítható össze. A műsor egységes és választékos volt. Hi­szem, hogy ha a fesztivál nemzetközi­vé szélesedik , Brassó akkor is megáll­ja a helyét." (Bács Lajos karnagy.) . . . Vég nélkül idézhetném az elisme­rő véleményeket, mert azok mindegyike kivétel nélkül a legszebb jelzőkkel ru­házta fel a kamarazene első hazai erő­próbáját. S e méltató szavak egybe­hangzóan a rendezők, a brassói mű­vészeti és művelődési szervek és intéz­mények nagyszerű kezdeményezését, ügyszeretetét és hozzáállását dicsérik. Valóban, a fesztivál oly különleges ze­nei élménnyel örvendeztetett meg, a­­mely méltán viselte az országos meg­jelölést, mert színvonala rangos zenei megnyilvánulássá avatta a rendezvényt. A fesztivál műsora alaposan átgon­dolt, egységes felépítést tükrözött. Egy­formán gondoskodott régiről és újról. Féltő gonddal ápolta a klasszikus mes­terek örökségét, de nem feledkezett meg a máról, a régiek mellett bátran sorakoztatta fel a reprezentatív hazai szerzeményeket. A szereplő együttesek mintegy fele preklasszikus és klasszi­kus muzsikát szólaltatott meg, míg a műsorszámok másik fele a mai hazai kamaramuzsikát keltette életre. Ez­zel egyfelől lehetőség nyílt a művészek sokoldalúbb bemutatkozására, másfelől az érdeklődőknek alkalmuk volt meg­ismerni a román kamarazene-irodalom számos alkotását. Sok egyéb eredmény mellett talán ez volt a fesztivál legna­gyobb pozitívuma. S az előadók — leg­többjük fiatal művész — bebizonyították a modern kompozíciókra való ráter­mettségüket. Talán fölösleges a Wil­helm Berger, Mihail Jóra vonósnégyes, vagy a Feldman, Bughici, Constantines­­cu-művek bemutatására hivatkozni, hi­szen mindenki meggyőződhetett arról, milyen nagy és igényes előadói felada­tot jelentett ezek megszólaltatása : biz­tos ritmusra, maximális összpontosítás­ra, nagy technikai készségre és tuda­tos muzikalitásra volt szükség ahhoz, hogy e műveket előadóik valóban ma­gas színvonalon és meggyőzően tolmá­csolják. Ezért a sikeres előadások u­­tán felcsattanó taps és ováció arról vallott, hogy ma már több kiváló ka­maraegyüttesünk — igényes mércével mérve is—igen magas színvonalat kép­visel. Ruha István kvartettje, a Muzica vonósnégyes, a bukaresti szólisták e­­gyüttese, a Musica Nova, a brassói Pro Muzica együttes, a fővárosi Concerti­no ötös, a Philharmonia vonósnégyes, továbbá a Rádió és televízió zeneka­rának régi hangszeres művészei, Ion Voicu, valamint Marian Ionescu-Galaţi kamarazenekara kiművelt, szép játé­kával, csiszolt hangzásává),­­ ma­gas előadói színvonalával kiérdemel­te a legnagyobb elismerést. S amikor az előadók művészi erényeit helyezzük előtérbe, ne felejtsük el, hogy a ka­maramuzsika hazai képviselőinek egy része világhírű hangszeres szólista, a­­kit állandó külföldi szerződések és ha­zai kötelezettségek szólítanak a pó­diumra, míg a többiek szimfonikus ze­nekarok tagjai, akik a napi fárasztó próbák után saját szórakozásukra hódolnak a zeneművészet legigényesebb műfajának. A kamarazene alapja ná­lunk a muzsika-szeretet, s nem a pénz­keresés lehetősége. Tisztában vannak azzal, hogy a magasrendű előadómű­vészi képzésre, a művészi ízlés fejlesz­tésére alig található alkalmasabb terü­let, mint a kamaramuzsika. A fesztivál műsorán előkelő helyet foglaltak el az énekesek is. S közülük a legnagyobb vonzóerőt a Madrigál­kórus bemutatkozása jelentette. Az e­­gyüttes ma már rangos hírnevet vívott ki szerte a világon. Mindenütt a leg­nagyobb kamarakórusoknak kijáró ün­neplésben részesítették. Brassói vendég­­szereplése is maradandó élményt je­lentett. Lasso és Palestrina és az aca­­pella művészet többi mesterének éte­rien tiszta harmóniái oly csillogással s oly bensőséges, közvetlen hangvétel­lel szólaltak meg, hogy a legmagasabb igényeket is kielégíthetik. Az énekkar (karvezető Marin Constantin érdemes művész­ tónusának rejtett szépségei, az énekhang légies finomságai nagysze­rűen érvényesültek. Tartalmas műsoruk a meghitt, de egyszerű, önfeledt ének­lés örömét árasztotta. Gondos művészi felkészülésről vallott a kolozsvári zenekonzervatórium Dorin Pop vezényelte énekkarának műsora is. Ez az együttes is jelentős tényezője énekkari mozgalmunknak. Szűnni nem akaró taps volt elismerése a záró hang­versenyen előadott színvonalas pro­dukciónak, Összegezve : a brassói első kamara­zene-fesztivál sikere felülmúlt minden várakozást, amelyen előadóművész és közönség egyaránt kitűnőre vizsgázott. Az igényes műfaj követeinek minden hangversenyét a Takácsok Bástyájában, a Tisztek Házának márványtermében és a Drámai Színházban végig hatalmas érdeklődés­ kísérte. Az első vállalkozást tehát teljes siker koronázta. S e siker­ben méltóképpen osztozott fővárosi, ko­lozsvári és brassói előadó, s a büsz­ke cenkaljai zenepártoló rendezők lel­kes csoportja. Reméljük, ez a fesztivál hagyományt alapozó kezdetét jelenti a sikeres nemzetközi rendezvények soro­zatának. Nagyhalmágyi József ÁR!N­ agy képzelet godtan­­vagy tele fa alá, .é legszebb almái a többi f­a­­ érte a fát, és szinte „elrabo a hazai magyi és fel-felkiabál­vány almát nő" Nyilván, az a kiabálat. A­ fiatal és nem ve kellene hói rianás (BL, 19 riogása miatt, a vészharang, hogy saját há, a költők boné­kusoké. Miért kor már túl nőt­te idáig elfaj szerre bunkót jabb kötetek­­­séggel tartozil den elfajulásé Gyulai Pál, e megjelenés pil minden kontár be jutott sepr bánni, kritikusi Az egész cik Szikszay így fé­keztetéseink­é. [YÉKBAN A KRITIKUS m el Szikszay Jenőt, mint aki nyu­­fáradtan­ lepihen egy gyümölccsel s várja, hogy ölébe hulljanak a­z. De csak a férgese hull könnyen, fává­n elvárja, Hogy megmásszák kimenve a veszélyes ághegyekre, Iják". Jelen esetben dr. Szikszay az líra dúsnak látszó fája alá ült az ágak hegyének : nagyon hit­­­eltetek, a puskák t­ágak csak kuncognak és nevetik­zt hiszem, ezt teszik mindazok a fiatal erdélyi költők is, akik sért­­gy érezzék magukat a Költészeti 70. II. 26.) majdnem kétségbeejtő A cikk írója erősen megrándította őt, csak épp azt nem vette észre, hn ég el közben, ugyanis az, amit­­ül ró fel, tulajdonképpen a kinti­­csak akkor megyünk aratni, ami­­t a konkoly a vetésen ? Ki enged­­ülni a dolgokat, hogy most egy­­kell venni, hogy gátat vessünk a­­megjelenésének ? A kritika felelős­­t egy irodalommal szemben mia­­rt. De kérdem én, hol volt egy gy hazai Németh László, hogy a lanatában elverje istenesen a part­on ? Felgyűlt a szemét, és eszünk­­egetni. Nagyon csínján kell ezzel ek­ü­ekben az a legszomorúbb, hogy dr. igalmaz : „megállapításaink, követ­­, a költészeti fércmunkák egyértel­mű elmarasztalása a marxista esztétika alapállá­sáról történik". Senki ne vegye rossz néven, de ez így egye­nesen nevetséges. Még hogy alapállásról ítél­kezünk ! Jó, hogy nem a Parnasszusról ! Ez o­­lyan, mint a valamikor örökérvényűnek meghirde­tett és törvényerőre emelt, de szerencsére idő­közben „lejárt” dogmatikus esztétika, amely nem tűrt ellentmondást. Ma már vannak olyan mar­xista esztéták, akik szerint nincs egységes mar­xista esztétika. Közülük sokan kétségbe vonják az utilitarizmus ikertételét, amely a mű értékét közérthetőségen méri, és a nagyközönséget ki­áltja ki a művészi ízlés legfőbb bírójának ... Szőcs Istvánra hivatkozik többször is a szerző. Hát nem maga Szőcs írt elismerő előszavakat haveri alapon, és támadott gyakran igazságta­lanul ? Jól ismert tény, hogy a fiatal tollforgató verssel kezdi. Ez Goethe szerint azért van, mert még nincs mondanivalója a költőnek, de­ mondogatni már tud egyet-mást. Ebből logikusan következik, hogy utat kell engedni az indulóknak, de nem kell sietni a zseni-kikiáltással. Ez törvény minden művészetben. Kíváncsi lennék egy statisztikára, amely a fiatal francia költők helyzetét tükrözi, minden kommentár nélkül. Félek, kiderülne, nincs is olyan sok költőnk (most nem érdekel, hogy rossz, avagy jó). Szerintem egy költőjelölt csak úgy lehet költő, ha számot adhat gondolatairól, sajátos, egyéni stílusfogásairól, etikai kiállásáról. Nem várhatunk senkivel, amíg megvénül, kiáb­rándul a költészetből, kísérletező kedvéből. Mi lenne a romániai magyar irodalommal, ha hirte­len nagyfokú apály állna be, és a kritikának les­nie kellene egy-egy versre ? Valahol a szemléletben van baj. Nem ismerjük saját értékeinket, mert például senki nem vette magának azt a fáradságot, hogy a Forrás-soro­zat minden kötetét maga elé rakva, egy kis esz­tétikai gyomlálást végezzen, így lehetne értékíté­letet mondani, handabandázással nem. Semmi­lyen alapállásról ! Mert különben olyan dolgokon lovagolunk sokszor, amelyek nem jellemzőek, in­kább periférikusak. Eddig úgy tűnt,, hogy feltétlen híve vagyok min­den kötettel rendelkező hazai költő-zseninek. Szó sincs róla. Csakhogy én nem a­­szabadvers, még­­csak nem is az egyes magyar tanárok által fel nem fogott, meg nem értett versek ellen vagyok, ha­nem bizonyos költői magatartások ellen. Ellene vagyok a műveletlen, a szajkózó költőcskéknek, akik elsekélyesítik irodalmunkat. Nálunk most kap­tak életre olyan irányzatok, amelyet más irodalmak a legjobb esetben is csupán újrahasználnak. Ha viszont a régi klasszikus magyar irodalom formáit feszítjük az új versekhez, úgy járunk, mint az a kocsis, aki kifogta a lovát, és motort szerelt he­lyette. Nyilván, az első kilométer után minden kerék kiesett. Nem bírta meg a korábbi jól be­vált forma a „rázós" tartalmat. A tartalom és forma híres fogalompárosítására is nagyon kell vigyáznunk, mert az utóbbi években erősen ki­kezdték a „gonosz" strukturalisták. Nehogy a nagy bizonygatásban ismét megvágjuk magunkat. Hagyni kell a költőt, hogy írja meg művét úgy, ahogy éppen akarja és tudja, a kritikus csak azután lépjen közbe, de gyorsan és keményen, és mindenekelőtt Hozzáértően, mert máskülönben könnyen mindent elronthat, s ez a legnagyobb bűn. Fazakas István tanár, Zetel a ka­ pócs Lajos kamaraegyüttese korabeli hangszereken szólaltatta meg a barokk zenét Bensőséges hangulat a Takácsok bástyájában A BL­I­­ áb. — Engemet nancsnokot jé' egy vidám sre vittem, de h­tam a sofőrisk Ha úgy szólít, komoly volna, így hívtak egy Jancsinak hív, csak Dagina- nál tíz centit kultam. Azt r lehetős srác e­szem, de e ságba. Se s­tam, csak é. Nyaranta - resznyén, ak­i tam az élség angyal. Nádi kis suli, délu­tást jól fizet is. A halakb támadt­a ki, hogy ha édes hát nagyobb azért jó volt, mindig megke . Dolgozott na, öntő volt, akárhogy. Az régen, az eső részeges volt, négy, sörből i sze. Most má öregedett. Fe balhék voltak láttunk dönge­tetést csendbe gyelmezett m lettem Dagi­­zét, s egy kic ölöm !" — haj­ba. Rém ross, lelke, de vált desanyámat i­dem. Vall­ám János Tetmannak hívnak, s ez tudvalevőleg po­­­nt. De én nem vagyok parancsnok, csak 'áéknál is csak az őrvezetőségig ' legyen a dolognak, kitanul­­most jó hasznát veszem, in . . ..egy Hetman János, akkor az rém Ha jól tudom, vagy kétszáz évvel ezelőtt­i uralkodót is. De engem mindenki csak vagy ami még kacagtatóbb, egyszerűen Vékony éppen nem vagyok, katonáék­­nőttem, tíz kilót híztam, rendesen kiala­­nondják, szemre, fájában egészen meg­­ugyok. Lehet, ha kiöltözöm, kap rajtam a 3 nem ok arra, hogy kikerüljek az új­­jadó, se jótanuló, meg ilyesmi nem vol­­t felhányódtam az életben úgy-ahogy. Már még Kardoson laktunk - éltem cse­­i, epren. Azt én mindig beszereztem. Raj­nem fogott ki. Úgy halásztam, mint egy én, Szamoson, mindenütt. Délelőtt egy­­ halászat, tekepálya. Az jó volt, az állí­­t. Dőlt az aprópénz, s még zsugáztam is elárvereztem, ha valakinek gusztusa ,­ halakra. Én csak akkorkákat fogtam, anyám behempergette őket a málélisztbe, volt a burkolat, mint maga a hal. De Ettem is, pénz is csepegett. A magamét írestem, az én jó faterom, hogyne dolgozott vol­­nem is akármilyen, de ivott is, s nem is isten látott ilyet, hogy ahány jó szaki volt iknem szabály szerint egytől egyig mind Az én faterom pálinkából egy, borból tíz literre volt hitelesítve. Hajdanán, per­­t nem bírja. Ebből is látszik, hogy meg- shajtott, jött haza, balhézott. Irtó nagy nálunk. Volt úgy, hogy egy emelettel ü­­tte az ajtót. Négyszer kaptunk figyelmez­­iborításért, s a lakóbizottság négyszer ke­­eg. Nagy heccek voltak, amíg én nem Most már csak fogom meg a jó fater ké­sit szorítok a csuklóján. „Megölöm, meg­­fogatja, de én dugom be szépen az ágy­­t az ilyesmi, az embernek nem nő tőle a­­hogyan fegyelmezni kell őt. Gyötörte­m­­eleget, amíg felnőttem. Most nem enge­d Én ? A hidegszamosi gátnál egy billenőkocsin dol­gozom. Fizetés, túlóra, santier-pénz, minden. Egy fél évig trolin melóztam, de az hidegebb, mint egy frizsi­der. Három hónap alatt tökéletesen megreumásodott mind a két lábam. Kórházban voltam, gyógyszereket szedek, de a reuma, azt mondják, kopás, s nem tudom, kopás ellen van-e orvosság ? Azokba a hangárnyi tro­likba lehetne egy kis üvegkuckót szerelni a vezetőnek, s egy kis villanyrezsó mindjárt elviselhetőbbé tenné a klímát. De az igazgatóság lámpása nem világít odáig. Hát csak adogassák fel a hirdetéseket, hogy sofőrhiány van. Én ott a gátnál pompásan megvagyok Erzsókkal, ahogy a kocsimat nevezem. Szép dolgot csinálunk ottan, pén­zem is van bőven. Mondja az öregem: fiú, feldobsz-e valamit ? Fel, mondom, s fizetek neki, ha már ő olyan. De csak módjával engedem inni, akkor fogom karon és cuhausz, fater ! Én vagyok a családi csendfenntartó. Nem tudom, miért, de mind a ketten hallgatnak rám. Néha még sétálni is mennek karonfogva. Na ugye, le­het normálisan is ! — Nők ? Hát éppen akad azokból is egy pár. Mikor a kocsimat lemosom, kifényesítem, olyan, mint egy szü­letett úriasszony. Erzsók is az : valódi úriasszony. Ne­mesített faj. Velünk szemben lakik a blokkban, s a fér­je le van előtte degradálva. Azt mondja nekem : most eredj, Jancsikám, jöhet a lakótársam. Rém máris az ilyesmi, de nekem nem főnyeremény. Én vagyok hu­szonkettő s ő negyven. Ha akarnám, mamukának is szó­líthatnám. Már csak a kocsim emlékeztet rá. Kegyelet­ből. Minek gürcöljek vele, mikor annyi édes, fiatal nő tolat magányosan ? Ha az ember szórakozik, meg mit tudom én, a nő nem lehet hiánycikk. Nélkülük mit ér­ne az egész ? Nekem még nincsen kizárólagos, test­hezálló szerelmem, de nem is tolakszom. Az ember, ha felkér egy asztaltól valakit, a lány úgy néz, mint egy hal, a srác meg éppenséggel idegennek találja a dol­got. Kell nekem balhé ? De azért vannak lányismerő­seim. Azokkal elboldogulok. A nőnél nekem az a mód­szerem, hogy először kipuhatolom, milyen neki a gondo­latvonala. Vagyis : mit gondol, milyen srác vagyok. Még soha nem kezdtem úgy, hogy nézze, édes, én ha­lálos komolyan, meg mit tudom én. Csak körberepde­­sem, s kipuhatolom, hogy szeret-e szórakozni, járna-e velem és a többi. A dumából mindjárt ki lehet venni, milyen a nő ándungja : jól van kispofám, érdekelsz mint olyan, vagy pedig : kopjál le, Dagi, unlak. A nők ábrázatáról rögtön lehet látni, mi a nagy helyzet. Igaz, mikor ismerkedem, én is mindig a jobbik oldalamat mutatom. Olyan szerény és finom beszédű vagyok, hogy magam sem hiszem el. Ha van húzásom, jönnek a mézeshetek, az ember még mindig finom és feszélye­zett, csetlik-botlik a szerelemben. Aztán telik az idő, s mert senki sem bújhat ki a saját bőréből, felötlik benne a gondolat , minek koca­ módra űzni az ipart. Közvetlenebb lesz, példálózik, szép lassan visszafordul a régi oldalára. Ha van húzás, nincs semmi hézag. Addigra a lány megszokja a dolgot, belenyugszik, hogy ez a srác ilyen. Ha egy kicsit fölhajtok — az ember sosem tudhatja, hogy génjeivel mit vett át az apjá­tól ! —, és ha olyan a lány, egyből arra pályázok, hogy szíven találjam. Alkalmazkodom őhozzá, mint egy jó ru­hanemű. Ha másfajta a lány, nyíltan kirukkolok : nézd, csillag, ez és ez a helyzet, meg minden. Ha elfogadja és beleegyezik, mindent megpróbálok, hogy neki is jó legyen. Kapcáskodni senkivel nem tudok. Nem go­­rombáskodom, hogy azt gondolják : na, ez is egy Hu­ligán. De ha mindig jólnevelt és finom vagyok és ga­vallér is, mert van pénzem, akkor húzás, siker, minden, s az megint baj, mert félek, hogy egyikbe beleesek, s az életben soha k­ nem evickélek abból. Vagyis : sem­miképpen sem ideális. Nősülni nem akarok, s a bot­ránytól irtózom. Márpedig a szerelem csak odavezet : vagy botrány, vagy családalapítás. — Persze, egyszer majd megnősülök. Ha valamelyik­be úgy belefűződöm, hogy elkezdek soványodni, ha nem látom. Akkor aztán kirukkolok : na, csillag, nincs to­vább. Gyere velem, s én úgy megbecsüllek, mint egy virágot. Csak fényeskedjél és illatozzál nekem. Addigra már hátha nem kell felügyelősködjek a családban. Nem szeretném, hogy a jó faterem visszaessék a balhéba. Lányt sem akarok hazavinni. Képzelem, micsoda forga­lom lenne otthon ! Tán még ki is ábrándulna a nő. Úgyhogy egyelőre csak legóban járok velük. Néha még színházba is elmegyek velük. Mert jó, hogy mo­zi, színház, képtár, futballpálya, minden házhoz jön, de hátha a film meg a színház azért jön házhoz, hogy az ember viszonozza a látogatást. Előadás után meg­iszunk valamit, csókolózunk nagyokat, meg minden. Ez benne a szép. Aztán reggel ugrás, fölhajtok egy bögre feketét s gyerünk ! Hattól-hatig gyúrom a melót. Ná­lunk, a gátnál lehet hosszított műszakban hajtani. Miért ne dagadjon a Dagi borítékja ? Sokan megelégednek, ha olyan a borítékjuk, mint egy kiéhezett lapostetű. De ha egyszer időm van, erőm van, kedvem van, miért ne hajtsak ? Aztán bírom, hogy jól keresek, s még dicsér­nek is. Két-három év alatt helyrepofozom magam anya­gilag. Akkor aztán jöhet a csillag. Épp mondom a fő­térnek, amint mosogatjuk le a port, ami a torkunkra akadt, hogy vadászok egy finom nőre. Az ha rámha­rap és kitartó lesz, azt el fogom venni. De én biztos, sosem fogok annyit inni, hogy fejreálljak. Könnyű ne­ked — mondja a fater. Te más vagy. Mintha , nem is az enyém volnál. Habár inkább most igyál, mint később. Most még nem árt meg, de később megette a fene... Nem tudom, nekem miben és mennyiben más, mint neki, de szeretem és sajnálom a fateromat. Fizetek ne­ki, hogy vigasztalódjék. Aztán másnap megint meló, megint a csillog, s ez így, együttesen nem is rossz. AU AU AU AU AU AM öve Mái 6 Irodalom — művészet D. Szabó La­jos EGT1ElL1 EGG1ElLf Kibontakozunk az éj melegéből, — testünk, helyünk melegéből. Karjaink meglazulnak, és titkaink riadt madarai rebbennek az ég mögé... Egy megkésett éji­ szándék, fehér szárnysuhogásként villan — és újból átölelsz. Imbolygó lila csend reped. Suttogó hangra váltanak az álmok. Halkan hulló szirom-szó remeg. Csillag vár az antennák felett. Hűvös szélben leng a végtelen... EMLÉKÜNNEPÉLY MARKOSFALVÁN Mint már megírtuk, Márkosfalván szobrot állí­tanak a falu nagy szülöt­tének, BARABÁS MIKLÓS festőművésznek (1810- 1898). A Kovászna me­gyei Szentkatolna község­hez tartozó Márkosfalván július 12-én, de­ 10 óra­kor Barabás Miklós emlék­­ünnepélyt rendeznek, és ez alkalommal kerül sor a Hunyadi László által ké­szített márvány mellszo­bor leleplezésére. 27. SZÁM 6-7. oldal

Next