Brassói Lapok, 1970 (2. évfolyam, 1-51. szám)
1970-07-09 / 27. szám
BL Egy plakát margójára A hazai magyar színházak közül elsőnek a sepsiszentgyörgyiektől kaptuk meg az 1970—1971-es évadra szóló bérlethirdetési plakátot. Gazdag, változatos és nagyon igényes műsort ajánl a színház nézőinek az új évadra. Az egyetemes drámairodalom klasszikusaitól a hazai ősbemutatókig, a tragédiától a zenés vígjátékig, a mesejátéktól a monodrámáig minden van az ígéretes színházi „étlapon'', a nézők minden kategóriája megtalálhatja rajta az őt leginkább érdeklő műfajt és tematikát.Ha,t „nagy bemutatót“ ígér a színház bérlethirdető plakátja. Évadnyitónak mindjárt egy érdekes és nagy érdeklődéssel várt ősbemutatót , Veress Dániel Véres farsang c. történelmi drámáját Báthory Zsigondról. A szeptemberi ősbemutató szám, októberben A. Strindberg Haláltánc c. színműve következik, decemberre pedig az évad minden bizonnyal legnagyobb erőpróbáját képviselő színházi eseményt ígér a plakát Shakespeare Hamletját ! Januárban újabb ősbemutató következik : Kovács Levente Csak feküdni nyitott szemmel s. színműve. Az Énekes madár után méltán előzi meg a szerzőnek s a színházi produkciónak egyaránt kijáró érdeklődés Tamási Áron Csalóka szivárvány c. népi játékát, amelynek sepsiszentgyörgyi bemutatójára, a tervek szerint, márciusban kerül sor.. S ha a hatodik (májusra hirdetett) Seribe-Mészöly Sakk-matt c. előadás után leírjuk a műfajt — zenés vígjáték —; a repertoár palettájára felkerült a színházban főleg szórakozni vágyó közönséget csalogató szín is. Ennyi bérleti előadás után a színház plakátja bérletszünetben ígéri Paul Everac Te ki vagy ? c. színművét és Anavi Ádám Kecskelovag c. mesejátékát. Az intézmény stúdió színpadának, a Pódium 1970—71-nek a műsorán — az eddigi három ősbemutató mellett — újabb két ősbemutató szerepel : Csíki Zászló Ajtók c. groteszk játéka és Kocsis István Bolyai János c. monodrá- Kiája. Tehát összesen tíz bemutató, s ebből ism kevesebb, mint öt (!) ősbemutató. Tiszteletet parancsoló, de egyszersmind sokra, kemény, következetes és fegyelmezett munkára kötelező, a színház minden művészi erőtartalékát próbára tevő műsor. Kívánjuk úgy valósuljon meg, hogy a színház igazgatósága ne éljen a fenntartott műsorváltoztatási jogával. S ehhez még hamar tegyük hozzá a szentgyörgyi színház brassói nézőinek több alkalommal kifejezett kívánságát : legyen színházi bérlet, legyenek bérletelőadások Brassóban is. Elvégre a brassói nézők nem ok nélkül érzik magukat ,félig-meddig „társtulajdonosoknak, valahányszor a szentgyörgyi színházról esik szó. S ha már a saját színházuknak tekintik, már csak udvariasságból is megérdemlik a régóta igényelt, de az új évadban remélhetőleg meg is valósuló bérleti előadásokat — Brassóban is. M. Péter András 5* AZ ELSŐ KAMARAZENE-FESZTIVÁL mn 1 • ,,A legnagyobb elragadtatás hangján szólok a brassóiak nagyszerű kezdeményezéséről. Minden előzetes várakozást felülmúlt ez a fesztivál. Évek, sőt évtizedek óta vártunk erre az eseményre, s íme, most Brassó országos jellegű komolyzenei rendezvénnyel példát mutatott, és irigylésre méltó szép hagyományt alapozott." (Myriam Marbéeneszerző.) ,,A fesztivál elnevezést viseli, mert műsorán felvonult a kamaramuzsika hazai előadóinak színe-java. De a rendezvény joggal beillett rangos zenei versenynek is, mert az előadások művészi színvonala úgymond egymással versengett. Mindenki tudása, tehetsége, művészete legjavát nyújtotta, s az avatta magas művészi színvonalúvá a hangverseny-sorozatot." (Ion Voicu hegedűművész.) „Eddig tizenhat nemzetközi fesztiválon vettem részt, de valamennyi közt számomra ez a brassói fesztivál keltette a legnagyobb örömet, öröm mindanynyiunk számára, mert ez a mienk, ezt mi rendeztük. Hazai részvevőkkel, de nemzetközi színvonalon ! Gratulálok Brassónak bátor kezdeményezéséért, a kitűnő rendezésért, s őszinte óhajom, hogy jövőre nemzetközi jelleget öltsön a fesztivál." (Marin Constantin karvezető.) „Örömmel tettem eleget a meghívásnak, mert a brassóiak lelkesedése már eleve kezesség volt a sikerre. Ilyen festői környezetben, ilyen népes és hozzáértő hallgatóság előtt öröm a muzsikálás. Mindegyik művésztársam a legnagyobb elismerés hangján vélekedett a rendezvényről. Tehát mégis lehet kamarazenei fesztivált rendezni. Művészek és közönség kell hozzá. No meg ügyes, hozzáértő rendezők. Nos, e városban a legjobb muzsikusok adtak egymásnak találkát, a zeneértő közönség pedig a nagy zenei múltú városok hallgatóival hasonlítható össze. A műsor egységes és választékos volt. Hiszem, hogy ha a fesztivál nemzetközivé szélesedik , Brassó akkor is megállja a helyét." (Bács Lajos karnagy.) . . . Vég nélkül idézhetném az elismerő véleményeket, mert azok mindegyike kivétel nélkül a legszebb jelzőkkel ruházta fel a kamarazene első hazai erőpróbáját. S e méltató szavak egybehangzóan a rendezők, a brassói művészeti és művelődési szervek és intézmények nagyszerű kezdeményezését, ügyszeretetét és hozzáállását dicsérik. Valóban, a fesztivál oly különleges zenei élménnyel örvendeztetett meg, amely méltán viselte az országos megjelölést, mert színvonala rangos zenei megnyilvánulássá avatta a rendezvényt. A fesztivál műsora alaposan átgondolt, egységes felépítést tükrözött. Egyformán gondoskodott régiről és újról. Féltő gonddal ápolta a klasszikus mesterek örökségét, de nem feledkezett meg a máról, a régiek mellett bátran sorakoztatta fel a reprezentatív hazai szerzeményeket. A szereplő együttesek mintegy fele preklasszikus és klasszikus muzsikát szólaltatott meg, míg a műsorszámok másik fele a mai hazai kamaramuzsikát keltette életre. Ezzel egyfelől lehetőség nyílt a művészek sokoldalúbb bemutatkozására, másfelől az érdeklődőknek alkalmuk volt megismerni a román kamarazene-irodalom számos alkotását. Sok egyéb eredmény mellett talán ez volt a fesztivál legnagyobb pozitívuma. S az előadók — legtöbbjük fiatal művész — bebizonyították a modern kompozíciókra való rátermettségüket. Talán fölösleges a Wilhelm Berger, Mihail Jóra vonósnégyes, vagy a Feldman, Bughici, Constantinescu-művek bemutatására hivatkozni, hiszen mindenki meggyőződhetett arról, milyen nagy és igényes előadói feladatot jelentett ezek megszólaltatása : biztos ritmusra, maximális összpontosításra, nagy technikai készségre és tudatos muzikalitásra volt szükség ahhoz, hogy e műveket előadóik valóban magas színvonalon és meggyőzően tolmácsolják. Ezért a sikeres előadások után felcsattanó taps és ováció arról vallott, hogy ma már több kiváló kamaraegyüttesünk — igényes mércével mérve is—igen magas színvonalat képvisel. Ruha István kvartettje, a Muzica vonósnégyes, a bukaresti szólisták együttese, a Musica Nova, a brassói Pro Muzica együttes, a fővárosi Concertino ötös, a Philharmonia vonósnégyes, továbbá a Rádió és televízió zenekarának régi hangszeres művészei, Ion Voicu, valamint Marian Ionescu-Galaţi kamarazenekara kiművelt, szép játékával, csiszolt hangzásává), magas előadói színvonalával kiérdemelte a legnagyobb elismerést. S amikor az előadók művészi erényeit helyezzük előtérbe, ne felejtsük el, hogy a kamaramuzsika hazai képviselőinek egy része világhírű hangszeres szólista, akit állandó külföldi szerződések és hazai kötelezettségek szólítanak a pódiumra, míg a többiek szimfonikus zenekarok tagjai, akik a napi fárasztó próbák után saját szórakozásukra hódolnak a zeneművészet legigényesebb műfajának. A kamarazene alapja nálunk a muzsika-szeretet, s nem a pénzkeresés lehetősége. Tisztában vannak azzal, hogy a magasrendű előadóművészi képzésre, a művészi ízlés fejlesztésére alig található alkalmasabb terület, mint a kamaramuzsika. A fesztivál műsorán előkelő helyet foglaltak el az énekesek is. S közülük a legnagyobb vonzóerőt a Madrigálkórus bemutatkozása jelentette. Az együttes ma már rangos hírnevet vívott ki szerte a világon. Mindenütt a legnagyobb kamarakórusoknak kijáró ünneplésben részesítették. Brassói vendégszereplése is maradandó élményt jelentett. Lasso és Palestrina és az acapella művészet többi mesterének éterien tiszta harmóniái oly csillogással s oly bensőséges, közvetlen hangvétellel szólaltak meg, hogy a legmagasabb igényeket is kielégíthetik. Az énekkar (karvezető Marin Constantin érdemes művész tónusának rejtett szépségei, az énekhang légies finomságai nagyszerűen érvényesültek. Tartalmas műsoruk a meghitt, de egyszerű, önfeledt éneklés örömét árasztotta. Gondos művészi felkészülésről vallott a kolozsvári zenekonzervatórium Dorin Pop vezényelte énekkarának műsora is. Ez az együttes is jelentős tényezője énekkari mozgalmunknak. Szűnni nem akaró taps volt elismerése a záró hangversenyen előadott színvonalas produkciónak, Összegezve : a brassói első kamarazene-fesztivál sikere felülmúlt minden várakozást, amelyen előadóművész és közönség egyaránt kitűnőre vizsgázott. Az igényes műfaj követeinek minden hangversenyét a Takácsok Bástyájában, a Tisztek Házának márványtermében és a Drámai Színházban végig hatalmas érdeklődés kísérte. Az első vállalkozást tehát teljes siker koronázta. S e sikerben méltóképpen osztozott fővárosi, kolozsvári és brassói előadó, s a büszke cenkaljai zenepártoló rendezők lelkes csoportja. Reméljük, ez a fesztivál hagyományt alapozó kezdetét jelenti a sikeres nemzetközi rendezvények sorozatának. Nagyhalmágyi József ÁR!N agy képzelet godtanvagy tele fa alá, .é legszebb almái a többi fa érte a fát, és szinte „elrabo a hazai magyi és fel-felkiabálvány almát nő" Nyilván, az a kiabálat. A fiatal és nem ve kellene hói rianás (BL, 19 riogása miatt, a vészharang, hogy saját há, a költők bonékusoké. Miért kor már túl nőtte idáig elfaj szerre bunkót jabb kötetekséggel tartozil den elfajulásé Gyulai Pál, e megjelenés pil minden kontár be jutott sepr bánni, kritikusi Az egész cik Szikszay így fékeztetéseinké. [YÉKBAN A KRITIKUS m el Szikszay Jenőt, mint aki nyufáradtan lepihen egy gyümölccsel s várja, hogy ölébe hulljanak az. De csak a férgese hull könnyen, fáván elvárja, Hogy megmásszák kimenve a veszélyes ághegyekre, Iják". Jelen esetben dr. Szikszay az líra dúsnak látszó fája alá ült az ágak hegyének : nagyon hiteltetek, a puskák tágak csak kuncognak és nevetikzt hiszem, ezt teszik mindazok a fiatal erdélyi költők is, akik sértgy érezzék magukat a Költészeti 70. II. 26.) majdnem kétségbeejtő A cikk írója erősen megrándította őt, csak épp azt nem vette észre, hn ég el közben, ugyanis az, amitül ró fel, tulajdonképpen a kinticsak akkor megyünk aratni, amit a konkoly a vetésen ? Ki engedülni a dolgokat, hogy most egykell venni, hogy gátat vessünk amegjelenésének ? A kritika felelőst egy irodalommal szemben miart. De kérdem én, hol volt egy gy hazai Németh László, hogy a lanatában elverje istenesen a parton ? Felgyűlt a szemét, és eszünkegetni. Nagyon csínján kell ezzel eküekben az a legszomorúbb, hogy dr. igalmaz : „megállapításaink, követ, a költészeti fércmunkák egyértelmű elmarasztalása a marxista esztétika alapállásáról történik". Senki ne vegye rossz néven, de ez így egyenesen nevetséges. Még hogy alapállásról ítélkezünk ! Jó, hogy nem a Parnasszusról ! Ez olyan, mint a valamikor örökérvényűnek meghirdetett és törvényerőre emelt, de szerencsére időközben „lejárt” dogmatikus esztétika, amely nem tűrt ellentmondást. Ma már vannak olyan marxista esztéták, akik szerint nincs egységes marxista esztétika. Közülük sokan kétségbe vonják az utilitarizmus ikertételét, amely a mű értékét közérthetőségen méri, és a nagyközönséget kiáltja ki a művészi ízlés legfőbb bírójának ... Szőcs Istvánra hivatkozik többször is a szerző. Hát nem maga Szőcs írt elismerő előszavakat haveri alapon, és támadott gyakran igazságtalanul ? Jól ismert tény, hogy a fiatal tollforgató verssel kezdi. Ez Goethe szerint azért van, mert még nincs mondanivalója a költőnek, de mondogatni már tud egyet-mást. Ebből logikusan következik, hogy utat kell engedni az indulóknak, de nem kell sietni a zseni-kikiáltással. Ez törvény minden művészetben. Kíváncsi lennék egy statisztikára, amely a fiatal francia költők helyzetét tükrözi, minden kommentár nélkül. Félek, kiderülne, nincs is olyan sok költőnk (most nem érdekel, hogy rossz, avagy jó). Szerintem egy költőjelölt csak úgy lehet költő, ha számot adhat gondolatairól, sajátos, egyéni stílusfogásairól, etikai kiállásáról. Nem várhatunk senkivel, amíg megvénül, kiábrándul a költészetből, kísérletező kedvéből. Mi lenne a romániai magyar irodalommal, ha hirtelen nagyfokú apály állna be, és a kritikának lesnie kellene egy-egy versre ? Valahol a szemléletben van baj. Nem ismerjük saját értékeinket, mert például senki nem vette magának azt a fáradságot, hogy a Forrás-sorozat minden kötetét maga elé rakva, egy kis esztétikai gyomlálást végezzen, így lehetne értékítéletet mondani, handabandázással nem. Semmilyen alapállásról ! Mert különben olyan dolgokon lovagolunk sokszor, amelyek nem jellemzőek, inkább periférikusak. Eddig úgy tűnt,, hogy feltétlen híve vagyok minden kötettel rendelkező hazai költő-zseninek. Szó sincs róla. Csakhogy én nem aszabadvers, mégcsak nem is az egyes magyar tanárok által fel nem fogott, meg nem értett versek ellen vagyok, hanem bizonyos költői magatartások ellen. Ellene vagyok a műveletlen, a szajkózó költőcskéknek, akik elsekélyesítik irodalmunkat. Nálunk most kaptak életre olyan irányzatok, amelyet más irodalmak a legjobb esetben is csupán újrahasználnak. Ha viszont a régi klasszikus magyar irodalom formáit feszítjük az új versekhez, úgy járunk, mint az a kocsis, aki kifogta a lovát, és motort szerelt helyette. Nyilván, az első kilométer után minden kerék kiesett. Nem bírta meg a korábbi jól bevált forma a „rázós" tartalmat. A tartalom és forma híres fogalompárosítására is nagyon kell vigyáznunk, mert az utóbbi években erősen kikezdték a „gonosz" strukturalisták. Nehogy a nagy bizonygatásban ismét megvágjuk magunkat. Hagyni kell a költőt, hogy írja meg művét úgy, ahogy éppen akarja és tudja, a kritikus csak azután lépjen közbe, de gyorsan és keményen, és mindenekelőtt Hozzáértően, mert máskülönben könnyen mindent elronthat, s ez a legnagyobb bűn. Fazakas István tanár, Zetel a ka pócs Lajos kamaraegyüttese korabeli hangszereken szólaltatta meg a barokk zenét Bensőséges hangulat a Takácsok bástyájában A BLI áb. — Engemet nancsnokot jé' egy vidám sre vittem, de htam a sofőrisk Ha úgy szólít, komoly volna, így hívtak egy Jancsinak hív, csak Dagina- nál tíz centit kultam. Azt r lehetős srác eszem, de e ságba. Se stam, csak é. Nyaranta - resznyén, aki tam az élség angyal. Nádi kis suli, délutást jól fizet is. A halakb támadta ki, hogy ha édes hát nagyobb azért jó volt, mindig megke . Dolgozott na, öntő volt, akárhogy. Az régen, az eső részeges volt, négy, sörből i sze. Most má öregedett. Fe balhék voltak láttunk döngetetést csendbe gyelmezett m lettem Dagizét, s egy kic ölöm !" — hajba. Rém ross, lelke, de vált desanyámat idem. Vallám János Tetmannak hívnak, s ez tudvalevőleg pont. De én nem vagyok parancsnok, csak 'áéknál is csak az őrvezetőségig ' legyen a dolognak, kitanulmost jó hasznát veszem, in . . ..egy Hetman János, akkor az rém Ha jól tudom, vagy kétszáz évvel ezelőtti uralkodót is. De engem mindenki csak vagy ami még kacagtatóbb, egyszerűen Vékony éppen nem vagyok, katonáéknőttem, tíz kilót híztam, rendesen kialanondják, szemre, fájában egészen megugyok. Lehet, ha kiöltözöm, kap rajtam a 3 nem ok arra, hogy kikerüljek az újjadó, se jótanuló, meg ilyesmi nem volt felhányódtam az életben úgy-ahogy. Már még Kardoson laktunk - éltem csei, epren. Azt én mindig beszereztem. Rajnem fogott ki. Úgy halásztam, mint egy én, Szamoson, mindenütt. Délelőtt egy halászat, tekepálya. Az jó volt, az állít. Dőlt az aprópénz, s még zsugáztam is elárvereztem, ha valakinek gusztusa , halakra. Én csak akkorkákat fogtam, anyám behempergette őket a málélisztbe, volt a burkolat, mint maga a hal. De Ettem is, pénz is csepegett. A magamét írestem, az én jó faterom, hogyne dolgozott volnem is akármilyen, de ivott is, s nem is isten látott ilyet, hogy ahány jó szaki volt iknem szabály szerint egytől egyig mind Az én faterom pálinkából egy, borból tíz literre volt hitelesítve. Hajdanán, pert nem bírja. Ebből is látszik, hogy meg- shajtott, jött haza, balhézott. Irtó nagy nálunk. Volt úgy, hogy egy emelettel ütte az ajtót. Négyszer kaptunk figyelmeziborításért, s a lakóbizottság négyszer keeg. Nagy heccek voltak, amíg én nem Most már csak fogom meg a jó fater késit szorítok a csuklóján. „Megölöm, megfogatja, de én dugom be szépen az ágyt az ilyesmi, az embernek nem nő tőle ahogyan fegyelmezni kell őt. Gyötörtemeleget, amíg felnőttem. Most nem enged Én ? A hidegszamosi gátnál egy billenőkocsin dolgozom. Fizetés, túlóra, santier-pénz, minden. Egy fél évig trolin melóztam, de az hidegebb, mint egy frizsider. Három hónap alatt tökéletesen megreumásodott mind a két lábam. Kórházban voltam, gyógyszereket szedek, de a reuma, azt mondják, kopás, s nem tudom, kopás ellen van-e orvosság ? Azokba a hangárnyi trolikba lehetne egy kis üvegkuckót szerelni a vezetőnek, s egy kis villanyrezsó mindjárt elviselhetőbbé tenné a klímát. De az igazgatóság lámpása nem világít odáig. Hát csak adogassák fel a hirdetéseket, hogy sofőrhiány van. Én ott a gátnál pompásan megvagyok Erzsókkal, ahogy a kocsimat nevezem. Szép dolgot csinálunk ottan, pénzem is van bőven. Mondja az öregem: fiú, feldobsz-e valamit ? Fel, mondom, s fizetek neki, ha már ő olyan. De csak módjával engedem inni, akkor fogom karon és cuhausz, fater ! Én vagyok a családi csendfenntartó. Nem tudom, miért, de mind a ketten hallgatnak rám. Néha még sétálni is mennek karonfogva. Na ugye, lehet normálisan is ! — Nők ? Hát éppen akad azokból is egy pár. Mikor a kocsimat lemosom, kifényesítem, olyan, mint egy született úriasszony. Erzsók is az : valódi úriasszony. Nemesített faj. Velünk szemben lakik a blokkban, s a férje le van előtte degradálva. Azt mondja nekem : most eredj, Jancsikám, jöhet a lakótársam. Rém máris az ilyesmi, de nekem nem főnyeremény. Én vagyok huszonkettő s ő negyven. Ha akarnám, mamukának is szólíthatnám. Már csak a kocsim emlékeztet rá. Kegyeletből. Minek gürcöljek vele, mikor annyi édes, fiatal nő tolat magányosan ? Ha az ember szórakozik, meg mit tudom én, a nő nem lehet hiánycikk. Nélkülük mit érne az egész ? Nekem még nincsen kizárólagos, testhezálló szerelmem, de nem is tolakszom. Az ember, ha felkér egy asztaltól valakit, a lány úgy néz, mint egy hal, a srác meg éppenséggel idegennek találja a dolgot. Kell nekem balhé ? De azért vannak lányismerőseim. Azokkal elboldogulok. A nőnél nekem az a módszerem, hogy először kipuhatolom, milyen neki a gondolatvonala. Vagyis : mit gondol, milyen srác vagyok. Még soha nem kezdtem úgy, hogy nézze, édes, én halálos komolyan, meg mit tudom én. Csak körberepdesem, s kipuhatolom, hogy szeret-e szórakozni, járna-e velem és a többi. A dumából mindjárt ki lehet venni, milyen a nő ándungja : jól van kispofám, érdekelsz mint olyan, vagy pedig : kopjál le, Dagi, unlak. A nők ábrázatáról rögtön lehet látni, mi a nagy helyzet. Igaz, mikor ismerkedem, én is mindig a jobbik oldalamat mutatom. Olyan szerény és finom beszédű vagyok, hogy magam sem hiszem el. Ha van húzásom, jönnek a mézeshetek, az ember még mindig finom és feszélyezett, csetlik-botlik a szerelemben. Aztán telik az idő, s mert senki sem bújhat ki a saját bőréből, felötlik benne a gondolat , minek koca módra űzni az ipart. Közvetlenebb lesz, példálózik, szép lassan visszafordul a régi oldalára. Ha van húzás, nincs semmi hézag. Addigra a lány megszokja a dolgot, belenyugszik, hogy ez a srác ilyen. Ha egy kicsit fölhajtok — az ember sosem tudhatja, hogy génjeivel mit vett át az apjától ! —, és ha olyan a lány, egyből arra pályázok, hogy szíven találjam. Alkalmazkodom őhozzá, mint egy jó ruhanemű. Ha másfajta a lány, nyíltan kirukkolok : nézd, csillag, ez és ez a helyzet, meg minden. Ha elfogadja és beleegyezik, mindent megpróbálok, hogy neki is jó legyen. Kapcáskodni senkivel nem tudok. Nem gorombáskodom, hogy azt gondolják : na, ez is egy Huligán. De ha mindig jólnevelt és finom vagyok és gavallér is, mert van pénzem, akkor húzás, siker, minden, s az megint baj, mert félek, hogy egyikbe beleesek, s az életben soha k nem evickélek abból. Vagyis : semmiképpen sem ideális. Nősülni nem akarok, s a botránytól irtózom. Márpedig a szerelem csak odavezet : vagy botrány, vagy családalapítás. — Persze, egyszer majd megnősülök. Ha valamelyikbe úgy belefűződöm, hogy elkezdek soványodni, ha nem látom. Akkor aztán kirukkolok : na, csillag, nincs tovább. Gyere velem, s én úgy megbecsüllek, mint egy virágot. Csak fényeskedjél és illatozzál nekem. Addigra már hátha nem kell felügyelősködjek a családban. Nem szeretném, hogy a jó faterem visszaessék a balhéba. Lányt sem akarok hazavinni. Képzelem, micsoda forgalom lenne otthon ! Tán még ki is ábrándulna a nő. Úgyhogy egyelőre csak legóban járok velük. Néha még színházba is elmegyek velük. Mert jó, hogy mozi, színház, képtár, futballpálya, minden házhoz jön, de hátha a film meg a színház azért jön házhoz, hogy az ember viszonozza a látogatást. Előadás után megiszunk valamit, csókolózunk nagyokat, meg minden. Ez benne a szép. Aztán reggel ugrás, fölhajtok egy bögre feketét s gyerünk ! Hattól-hatig gyúrom a melót. Nálunk, a gátnál lehet hosszított műszakban hajtani. Miért ne dagadjon a Dagi borítékja ? Sokan megelégednek, ha olyan a borítékjuk, mint egy kiéhezett lapostetű. De ha egyszer időm van, erőm van, kedvem van, miért ne hajtsak ? Aztán bírom, hogy jól keresek, s még dicsérnek is. Két-három év alatt helyrepofozom magam anyagilag. Akkor aztán jöhet a csillag. Épp mondom a főtérnek, amint mosogatjuk le a port, ami a torkunkra akadt, hogy vadászok egy finom nőre. Az ha rámharap és kitartó lesz, azt el fogom venni. De én biztos, sosem fogok annyit inni, hogy fejreálljak. Könnyű neked — mondja a fater. Te más vagy. Mintha , nem is az enyém volnál. Habár inkább most igyál, mint később. Most még nem árt meg, de később megette a fene... Nem tudom, nekem miben és mennyiben más, mint neki, de szeretem és sajnálom a fateromat. Fizetek neki, hogy vigasztalódjék. Aztán másnap megint meló, megint a csillog, s ez így, együttesen nem is rossz. AU AU AU AU AU AM öve Mái 6 Irodalom — művészet D. Szabó Lajos EGT1ElL1 EGG1ElLf Kibontakozunk az éj melegéből, — testünk, helyünk melegéből. Karjaink meglazulnak, és titkaink riadt madarai rebbennek az ég mögé... Egy megkésett éji szándék, fehér szárnysuhogásként villan — és újból átölelsz. Imbolygó lila csend reped. Suttogó hangra váltanak az álmok. Halkan hulló szirom-szó remeg. Csillag vár az antennák felett. Hűvös szélben leng a végtelen... EMLÉKÜNNEPÉLY MARKOSFALVÁN Mint már megírtuk, Márkosfalván szobrot állítanak a falu nagy szülöttének, BARABÁS MIKLÓS festőművésznek (1810- 1898). A Kovászna megyei Szentkatolna községhez tartozó Márkosfalván július 12-én, de 10 órakor Barabás Miklós emlékünnepélyt rendeznek, és ez alkalommal kerül sor a Hunyadi László által készített márvány mellszobor leleplezésére. 27. SZÁM 6-7. oldal