Brassói Lapok, 1981 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1981-12-26 / 52. szám

CSUTAK LEVENTE: Lapterjesztés A csőgyárban — ipari beszámoló — itt vagyunk a csőgyárban és gyönyörködve nézzük, hogy milyen szépen folyik a víz és a munka. A csövekből kifolyólag. Számunkra, a­­kik valamikor szintén itt dolgoztunk és szá­moltuk, hogy mennyi víz folyik le a csöveken, ez egy nagy élményszámba menő esetre ad fel­­jogosultságot. Kérdjük a mestert: hogyan le­hetséges ez a nagy termelékenység, amellyel a vizet folyatják? A munkatársak közti bizalom és elvtársi segítségnyújtásnak a folyatásával — válaszolja az agg mester, aki már nyugdíj előtt áll és ő csak igazán tudja. Ott áll a fiatal fő­mérnök is, aki arról tájékoztat, hogy a vastag csöveket a nagy termelékenységgel kicsi csö­vekre változtatták. A legkisebb csöveket pedig eladták furulyának a traktorgyár agitációs bri­gádjának. Íme, a házi gépgyártás haszna! Ja­vasoljuk ugyanakkor, hogy ne csak furulyát, hanem pánsípot is gyártsanak. S abba olyan­formán öntsék a vizet, hogy „A munka hadá­nak a lépte dobog“ című munkatermelékenysé­gi nóta csendüljön fel benne. Javaslatomat osz­tatlan elismerés övezte. És én is nagyon meg vagyok elégedve magammal. (B. K.) Oltpöttyömfalva - 1981 — riport — Érdekes, még sosem jártam ebben a faluban, még csak nem is hallottam róla. Pedig holtbiz­tos, hogy itt volt, az Olt vize mellett, öröktől fogva, és milyen furcsa, hogy még sosem hal­lottam róla, én, aki mindenről hallottam éles hallásommal. Na, sebaj, máris jön itt egy em­ber, aki megmondja nekem, hogy hívják ezt a szép falut, ahol a házak olyan érdekesek: e­­gyik a másik mellé épült, nahát! — Oltpöttyömfalva, Alsó — mondja az értel­mes tekintetű férfi. Meglepődök, milyen érdekes ez a név!­ Való­színű, gondolom okosan, hogy valamikor régen Oltpattyomfalvának nevezték, de a tatár, török és török hordák elvonulása után Pöttyömmé változtatták a nevét. A derék pöttyömieket nem lehetett kiirtani, tették, amit kellett: éltek. Hát ez szenzációs! Na, de menjünk tovább! Itt van a művelődési otthon, a pöttyömi szellem fellegvára. Az igaz­gató, érdekes szellemű nő, lelkesen magyarázza, hogy ez valamikor istálló volt, de a sok tatár­járástól kipusztultak a tehenek és akkor a szel­lemet tették meg gazdának, mert a szellem alól nem kell kihordani a trágyát. Zseniális! — gon­dolom, de nem mondom, nehogy elhiggyék a pöttyömiek. Majd megírom egy zseniális riport­ban. De ezt már mondom, hogy majd olvassák csak el. Nem fognak magukra ismerni a pöty­­työmiek! Mert olyan a jó újságíró: írjál, csak rajt’ne fogjanak. (B. K.) Elég(fa) a nővér(hez) — portré — Furcsa, súlyos illat üli meg az előszobát. Mint­ha zsenge gyermekkoromból lopakodna ide, az elmúlt évek párlata, az orromba. Hidegek a fények is itt ilyenkor, s máskor sem mások, ta­lán. Bár én már megszoktam az emberélet ba­jait, mégis belesajdul arany szívem. Elbukott és összetört kristálypohárra emlékeztető sorsok fekszenek a kórházi ágy patyolatfehér ágyain. Be­pillantva a résnyire nyitva hagyott ajtón, látom, hogy a nővér — később megtudom, hogy Pityu nővér — nagy hozzáértéssel felrázza az egyik beteg feje alatt a párnát. Hirtelen — magam sem tudom, miért, később sem jöttem rá, mert nem érdemes —, valami melegség fakadt fel ben­nem. Olyanformán, mint a tusnádi Csukás-tó partján feltörő meleg forrás. Különleges melegség ez, amolyan apró neszekkel előlopakodó, a jól végzett munka láttán feltámadó elismerés. Nézem Pityu nővért, úgy tizennyolc esztendős. Arca gyűrött, borostás. Látszik, nehéz sorsú, árva gyermekkor lapul mögötte. Homloka és szája széle mélyen barázdált. Ezek keserves, zökke­nőkkel teli éveket sejtetnek. S ezzel olvasóim is tisztában lennének, ha látnák Pityu nővér sze­mét és kezét. Főleg ez utóbbit, amely úgy pi­hen fehér kötényes ölében, mint az öleb az ölben. Mintha szobrász faragta volna. Főleg a bal kezét, bükkfából. Ülök. Ülünk a fehérszagú csöndben és hall­gatunk. Én is hallgatok. Hallgatom Pityu nővért, aki szintén hallgat.- Hallgatjuk, ahogyan a Pityu nővér fakezében perceg a szú. Meg a sebesült­szállító hordágy kerekének nyikorgását. Újabb beteg, de mégis minden megy előre, így van ez rendjén. Itt és máshol is. Ez az élet!­a.) SZABADEGYETEM MI VOLT? Hétfő délután 5 órakor, a brassói Unirea líceum díszte­len termében Szolga Domokos tartott előadást Farkas Attilá­ról. MI LESZ? Kedden, ugyanott, ugyanaz, csak fordítva. SZÍNHÁZ A Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház brassói kö­zönségszolgálata közli: A be­hirdetett bérletes előadást új­ra behirdetik. Az új évben még többször, mint az óesz­tendőben. APRÓHIRDETÉS Elvesztettem Putyuka Ala­dár névre szóló becsületemet, tegnap a brassói Koronában. A megtalálót kérem, értesítsen a kiadóban: „Nem vagyok méltó hozzád"­ jeligére. Eladó többszörösen kerülget­hető munkahely olyanért, a­­hová még a fizetésért sem kell bemenni. Jelige: „Ne menj oda, babám, ha úgyse veszi észre senki!“ Kedvezett a szerencse Csu­­csikó Boldizsár szecselevárosi lakosnak, akit, miután több é­­ven át fenyegette, tegnap vég­képp elhagyta a felesége. Mély fájdalommal és szo­morú szívvel tudatjuk, hogy kedvenc lapunk, a velünk mindig törődő, mindannyiunk kedvenc Bé­lje, 52-ik,heti meg­jelenése után, ebben az év­ben többet már nem fog meg­jelenni. A temetésre 1981 Szil­veszter éjszakáján kerül sor egy hajnalba fulladó mulato­záson. (B. K.) Kapható lesz 1982-ben elMMMTSie — ÉLMÉNYEK A napokban érkeztem haza olaszországi tanulmányutamról. Ismerőseim, amikor megláttak, kíváncsiságtól fűtött felszólítások­kal rohantak le: „Mesélj, mesélj, miket láttál!?“ s * Én­, akit az élmények már repedésig feszítettek és akit kitűnő meséidnek ismer a köztudat, örömmel nyitom számat először csak mély lélegzetvétel céljából, hogy addig is fölmérhessem em­berismeretem alapján a kíváncsiskodókat: vajon mi érdekelheti őket? Mivel is kezdjem? — villan át raktárnyi agyamon a kérdés. Talán a velencei tükörrel, a pisai ferde toronnyal, a sixtusi kápol­nával, a makarónival, a Kolosszeummal vagy a maffiával? Első érdeklődőmmel, Borsos Áronnal szemben jutottam el idáig, aki színarany metszőfogait villogtatva vigyorgott rám áradozva: — Na ugye, ott Velencében az árkádok alatt az a káprázatos kirakatsor... És a firenzei Ponte Vecchión az a tömérdek arany!... Van ott egy kis lóvé, mi! No és ahogy Rómában kivilágítják a kutakat... Nincsen ott energiaspórlás! Maga mennyit dobott a Trevibe? — Én egy huszonötban is! — szólaltam meg szerényen. — Lírám nem volt, csak papírosom, azt ugyebár hiába dobtam volna bele... Elúszott az anélkül is. A következő fél órában megtudtam, hogy Borsos mit, hol, hogyan és mennyiért vásárolt. Hazafelé mit vallott be a vámos­nak, mit nem, és hogyan mosolygott rá, hiszen neki nem is volt mitől félnie, mert ő csak egy csóró turista­, volt, aki a gyomrától vonta meg a­ makarónit. Bizonyisten! Okultam az esetből és Csevegnekinével m­ár­ óvatosabb vol­tam. Már az elején tisztáztam, mi érdekli különösebben, a mű­vészet vagy a biznisz?­­— Ó, engem csakis a művészet érdekel, két ember, mármint a kultúr­ember, nem vásárolni megy Itáliába, hanem jóllakni. Jól­lakni a szépségekkel. Nem igaz? Én például, amikor ott álltam szemtől szemben Dáviddal, elállt a lélegzetem és földbe gyökere­zett a lábam. Ismertem ezt a csodálatos remekművet képekről, sőt olvastam is róla, de ott, saját szemmel látni... Micsoda férfiú lehetett! És az a rakás Rafael! És azok a nápolyi éjszakák és Capri, ó Capri se fini, ó, ó.... Még másfél órán át mesélte Csevegnekiné olaszországi élmé­nyeit, majd elnézésemet kérte, hogy ennyire kifaggatott és re­ményét fejezte ki, hogy még adok rá alkalmat, hogy végre nyu­godtan leülhessünk, és órák hosszat csak neki­­meséljek élménye­imről. Megint tanultam az esetből, Szende Kamillával a legóvatosabb voltam, meggondoltam alaposan, miről fogok mesélni. Előzőleg persze megérdeklődtem, hogy ő járt-e már Itáliában. Amikor megnyugtatott, hogy soha életében, meghívtam egy feketére ,és kávémat kavargatva, a Fehér mák füstös, omladozó falára bá­mulva, mesélni kezdtem: — Velence volt az első állomás. Ez a csodálatos Víziváros, amely a lagúnák.. — Ó, Velence! — sóhajtott ábrándozva Kamilla. — El tudom képzelni. A gondolák, a kanconéták... Álmomban már jártam ott, ültem gondolában és hallgattam, amint a forró vérű fiú énekli a szantá lucsiát. És én Firenzét is ismerem, igen bizony, mert Be­nőkétől kaptam egy óriási színes albumot, am­i tömve van izékkel... na .... hogy is mondjákokkal... szóval mindenféle festőkkel. Jaj, azok a cuki kis angyalok ... azok az isteni kupidók... Három órán át hallgattam rám jellemző türelmességgel Ka­­millácska álmainak rózsaszín Olaszországáról szóló csacsogását, miután kifizettem két konyakját, három szelet tortáját és négy­­ feketét. Illedelmesen elnézését kérve távoztam, természetesen annak egyidejű megfogadásával, hogy legközelebb majd folytatom részletes úti beszámolómat. Azóta még találkoztam hasonló ismerősökkel (pedig nagyon kerültem őket), és így megtudtam, hogy mi mindent nem lát­tam, nem vettem észre, nem vettem és nem ettem Olaszország­ban. Kioktattak továbbá, hogy amit mégis láttam, nem jól láttam, amit vettem, drágán vettem, amit ettem, innom kellett volna, vagyis egy izé vagyok, akinek nem is szabad külföldre utaznia. CSUTAK LEVENTE Néhány — több-kevesebb­re írták meg Bereczki Károly (B. K.)p­­áink. Azt is bizonyítandó persze, sítjük... adszerességgel megjelenő — rovatunk paródiáját Balázs János (B. J. ) és Farkas Attila (F. A.) kell,­hogy az önbirálat fegyverét nem csak népszerű­ PETŐFI SÁNDOR :Juhászlegény, szegény juhászlett Tele pénzzel ez a kövér erszény. Megveszem a szegénységet tőled, De ráadásul add a szeretődet. A kedves olvasó bizonya nincs két tollforgató, aki egy zöljük, miképp írták volna meg — riport — Már kora reggel tíz óra volt, amikor jól leléptem: a terepre. Hej télen csak igazán ez a puszta, mondanám a költő sz, de-nem mondom, mert ő tovább­iak úgy mondja, hogy a tél az igazi jó­ga pedig ma már nem igaz, ma már mind gazda, ami látszik abból is, hogy idestol­laszodik és a helybéli tanulók majdnem­dent betakarítottak már a határról. Röviden tehát: puszta már a határ. És egy legény van talpon a vidéken (a Sej meg, ezt is megírta már valaki, pedig nz eszembe juthatott volna s eddig már hí­­bér lennék). Megszólítani: ■ Juhászlegény — mondottam az egy génynek. — Szegény juhászlegény — teilt rá mosolyogva. — Nuku — bökkent a ju­hász, miután türelmesen vé­gighallgatta az idegen ajánla­tát, majd elmélázva nézett a távoli hegygerinc ormán épülő turistaszálló tetőzetét elhordó közepes erősségű szél által ci­hált faágak mellette zúgás hangfüggönye mögött kortyol­gató öregbéres le-fel billegő bozontos bajuszára ragadt víz­cseppen meg-megvillanó nap­sugár különös játékára. „Jó neki“ gondolta, s eszébe ju­tott mindaz, amit az iskolában a fénytörésről tanult. S eszé­be jutott a sánta Kelke mol­nár fia, a Ferkó, akit orrcsont­töréssel vittek be egy ziman­­kós vasárnap este a kórházba, mert öt perccel záróra után, a kocsmából ki­jövet, kissé összeszólalkoztak.. Az öklére nézett: nagy, ke­mény, csontos. n Hát mikor szem­e­ század lövész­­sál..., ember emígy nak, n állítga megtaj majd veder vízzel Fedi juhász látná, Kicsiny ki •É jé L+ — Az oldal nincs gumiból, írjatok hát rövi hogy minden beleférjen — nyilatkozta ki a kesztő. — Másfél flekknél hosszabb anyag közlök, s ez ellen nincsen apelláta! Mindjárt megértettem, eljött az újságíró újításának ideje. S két nap múlva a követ portot adtam le. Az idei terméseredmények­­, mint lyiak, mondotta az elnök, majd óásszünete hozzátette: sőt a jövő eredményei é­les ideinél. Mi tagadás, z0kedett, viszont­­ értelműen­­­telenül igaza volt!­­ jó ötlet ledül­gözni a termelést. Ez egyébként az Ib­i Idehangzó véleménye is, akiknek óásköréb­zik,­ ez a gazdaság. A példásan végrehajtó zajok, a betartott záridők, a 7köznapok mi köre -i­ győző bizonyíték minden relkedőhe­­vű, 2 színű, »nekem 8« magatartás itt 0. És itt senki sem megy haz­a a kocsmából Esetleg Fecskén, de ez az 1 beolvadás is mu­­tassággá öveződik: a legény nem 56!-Gol, nem 20ódozik. írfÁxfe­lnö­f(Ut9.. Alku Íny! „Ha ez a pénz volna csak foglaló, S még százennyi lenne borravaló, S ide adnák a világot ráadásnak, Szeretőmet még sem adnám másnak!“ ra ismeri Petőfi Sándor fenti versét. Abból kiindulva, hogy eseményt ugyanúgy vetne papírra, az alábbiakban kö­­ugyanazt, Petőfi helyett, a BL munkatársai­ is röpke ajánlat a busz­puszta •rvaival,­­hogyan zda, ez enki jó ■a kila­­n min­jy, csak te egye ,kem is ves­em­szél se­m­ hoz-— No — mondotta barátságosan Kerekes Pál érdemes téesz-juhász, amint a bemutatkozásból is kiderült. — Tele erszény — fordítottam az anyagi ösztön­zésre a szót, miután láttam, hogy mit csinál. — A kutya ugat — válaszolta mély népi böl­csességgel és humorral, elhallgatva a szólás­ ele­jét: „pénz beszél“. De én megértettem. — No, marad? — kérdezte, mintha válaszolt volna Kerekes Pál, az érdemes juhász. — ?! — feleltem naivan. — Ni! — vágta ki a mellényzsebéből a há­romhavi fizetésemnek megfelelő összeget. — Ez csak a foglaló! Maga itt marad helyettem: sze­retője a puszta, főnöke a brigádos, ő meg az elnök a világot is magának adják, ráadásnak, csak itt ne hagyja őket — s ezzel fellépett az éppen induló buszra. — Nem kell!! — mondottam, s serényen futni kezdtem a vadonatúj műúton döcögő autóbusz nyomában, vissza a v­árosba. (B. J.) IUKU — karcolat — persze, hogy persze, csupa szórakozásból *c, viharnak■ ellenálló és bükkfákat dönt ki !! egyetlen ökölcsapás­­s mert törvénytisztelő volt mindig, miután J bemutatta saját magá­tk tud, szépen vissza is ita őket a helyükre, jól fosva a földet körülötte, jól megöntözte egy-két százhúsz fokos fenyő­­a torkát. Ő a dédapja, ■ hej... Az is volt. Most is mintha ül a padján s mesél az ő gyermekkoráról, amikor az apja még Mohácsnál harcolt, Petőfivel, a költővel együtt... Rég lehetett. Aztán gondolatai lassan visszaszállnak a mába, felesé­gére, a két legény fiára,, be­lőlük már nem lett juhász, géplakatosok. Büszkeség töl­tötte el: még mindig ő az e­­rősebb, nyámnyila fiai egy vacak nyolcas csavar fejét is alig tudják leharapni, ő meg csupa élvezetből is tizenkettes csavarokat rágcsálna, ha nem lenne annyira fene olajos ízük. Felnézett, az az úrféle még mindig ott állt előtte.­­ — Nuku! — közölte még­­egyszer, tömören, de csak a nyomaték kedvéért, hátha a másik hülye és nem értette meg. (B. J.) szt c* termelést debben, főszer­­jőt nem is meg­­kező ki­a tava­­t tartva znek az es­zség­­képes etékesek e tarto­tt Gáro­­m­kalég­­k. Iked­.tkézleb. idig hó­­a lány Jelszavak: az összetartás 6alom. Megy is minden, mint a karikacsapás." A fenti riportot átadtam a főnökömnek. Elolvasta, majd így szólt: — Mi ez? Nincs benne sok szám, sem név, ez nem termelési riport! De ahhoz, hogy irodalmi legyen, i­­gen száraz, hogy úgy mondjam, túl racionális, írj hozzá egy befejezést, vagy ilyesmit!­­Hát hozzáírtam: „A jipogya jtsta és a 100xszép stroska a nicében jityókaválogatással jiszmog. ,troska urul, majd sityeregni kezd, mert ,-tsta a ,-j’ncében .tmasz kezd lenni, mint a riiaci légy." — Így elég irracionális? — kérdeztem, miután fel­olvastam a fenti rövid betoldást. — Sok benne a pi. Ez nem pi ... akarom mondani pornolap! A sok pi helyett legyen például egy po vagy ri is. Az utolsó mondatot pedig kihúzzuk. — Értem. Helyette bejön ez a mondat: m­oska pofon rittyenti ,-istát. — Így már jó! BALÁZS JÁNOS Elejtett gondolatok Kezdetben vala a szó. Jóval későbbi keletű a hallgatás... + Munkatársunk rengeteg kéz­iratot tett közzé, s mégis csak lábjegyzetben maradt fenn a neve. + Van új a Nap alatt. Például az újév. + Főszerkesztői biztató: az em­ber kíméletlenül gázoljon át saját korlátain. + Mindent, amit az életben el­értem, a könyvnek köszönhe­tem. — A betétkönyvnek... + „Még mindig kellemesebb adni, mint kapni" — mondta egy bokszoló. + A tehenek fejetlenül marad­tak volna, ha a korrektor nem elég „tisztafej“. + Z­­elmerült gondolataiban, pedig azok bokáig sem értek neki. Magas állás, magas fizetés, magas vérnyomás... + Egy rég nem látott kollé­gámmal szerettem volna szót váltani. — Meghalni sincs időm! — mondta. y Szerettem volna megmagya­rázni neki, hogy eddig még mindenki tudott erre időt sza­kítani, de elrohant. + Az alkoholizmusban szenve­dők élvezik betegségüket... + Az újságíró a vezércikken dolgozott, de közben kétszer nősült is. + ­ Az alku — és ami van — külpolitikai hírmagyarázat — Van-e valami mögötte, s ha igen, mi? — találgatják egyes nyugati hír­­magyarázók, a legutóbbi fejleményekre utalva. Ugyanis kiszivárgott — és azóta is széltében-keresztben kommentálja az ügyet a világsajtó (tehát a BL is) —, tőkeerős beruházók tárgyalást kezdemé­nyeztek egy szegény juhászlegénnyel a szegénység megvásárlása érdekében. Az ajánlat záradékában — magyarán rá­adásként — koncessziót szerettek volna kicsikarni az illető szeretőjére nézve. A vidám, dalolászó légkörben zajló tárgyalások viszont alighanem meghiú­sultak, hisz mint a juhászlegény — szóvivő híján személyesen — kifejtet­te, érdekeivel összeegyeztethetetlennek tartja a záradék elfogadását. Még ak­kor is, ha a világot kapná ráadásként. Amint egyesek tudni vélik, az egész kérdéskör legfontosabb elemét a zára­dék tartalmazza. Ez esetben viszont jo­gosan tevődik fel a kérdés: mi szük­ségük van a tőkéseknek szeretőre? Ő­­ket odahaza nem szereli senki? Ezek után az, hogy mit, mennyiért és annyiért nem, világos. Homályos vi­szont, hogy miért éppen mit és mit nem. Mikor? — majd elválik! (B. J.) Tizenhárom fodor van a bandita, szoknyáján — bűnügyi riport — Gugulescu Olivér alezredessel szá­­guldunk a zöld terepjárón. Kissé szé­dülök már a száguldástól, mert én már igen sokat száguldottam a zöld terep­járóval és Gugulescu Olivér alezredes­sel. De megéri a szédülést, mert egy körmönfont gazember, egy minden háj­jal megkent bandita után rohanunk a brassói éjszakában. Már Rozsnyónál járunk, amikor megtudom, a bandita tizenhárom fodrot lopott a Nagyáruház­ból. Becsapva az ajtót, valamint a de­rék áruházi kereskedőket. Akiknek nép­dalokat énekelt és nem átallott ud­­varolgatni is egy szőke kislánynak, a­­kit azzal áltatott, hogy férjhez viszi a nyáron. De már látjuk: semmi sem lesz belőle. A bandita némi előnyre tett szert. De minket nem lehet becsapni és férjhez vinni. Gugulescu Olivér alezredes egy merész csellel benyomta a gázirodást és a Törcsvári-szorosnál utolértük a banditát. Mindent bevallott, de ez már nem segít rajta. Tizenkettőt levágattunk belőle! (B. K.) Az nevet, aki . . . FEJES GÓL — Mit gondolsz, öregem — kérdezi Szamosi Barnát az egyik „futballszakértő“ —, milyen az a fejes gól, amit nem fejelnek, hanem rúgnak? — Ilyen nincs! — De bizony van. Üzemi csapatok között le­játszott meccsen az ilyent a vállalat egyik „fe­jese“ rúgja be. — Ühüm ... értem. És te mit gondolsz, milyen az a fejes gól, amit nem fejelnek és nem is tudnak be, mégis győzelemhez vezet? — Na ilyen aztán valóban nincs! — Még nincs, de lesz! — vágta rá a derűlátó újságíró. HOL AZ IGAZSÁG? „In vino veritas“ — borban az igazság... — De akkor a sörben, a pálinkában, a ginben, a whiskyben, a vodkában, a rumban, a satöbbi­ben mi van? NEHÉZ FELADAT Az újságíró nehéz feladatot tűzött maga elé. A részleteket mellőzve, a dolog lényege úgy fog­lalható­ össze, hogy: — ne legyen se fekete, se fehér, se színes, se színtelen, se rövid, se hosszú, se vidám, se szomorú, se vitathatatlan, se vitás, se szórakoztató, se unalmas, se nehéz, se könnyű, se meleg, se hideg, se hasznos, se káros, se ha­ladó, se konzervatív, se derűs, se komor, se rea­lisztikus, se fantasztikus, se szép, se rút, se pro, se kontra, se ilyen, se olyan... És sikerült. A riportot már tördelik a nyomdában, ha elő­fizet, az új évben olvashatja! A jó bornak sem kell cégér! Amit kapott, megérdemelte — társadalmi ankét — Új erkölcsök, etikák és méltányossá­gok között szép és jó. De ne feledjük, nem minden erkölcs új (etikáról és e­­gyebekről nem beszélve), tehát nem szép és nem jó. De győz a jó, előbb­­utóbb, a nemjóját, s akkor megint min­den jó. S így tovább. Jó? Jó kisfiúcskák, jó leánykák, mesét mondok nektek, gyönyörű szép szombat esti krimi-mesét, négy flekkben és két hasábon, vezércikkeken, riportokon és irodalmi irományokon túl, a hatodik oldalon, a Tizenhárom sorban-nal szégvizavi. Ott keressétek minden szom­baton, mert én oda írom. Volt egyszer, hol nem volt, egy sze­gény büntetlen előéletű juhászlegény. Felkereste őt egyszer egy büntetett elő­életű hazug bácsi, olyan szélhámos, mint a sánta kuty és így szólt: „Tele tisztességtelen úton szerzett pénzzel ez a kerek erszény“. S nyomdafestéket nem tűrő aljas ajánlattal akarta munka nélkül szerzett, biztos jövedelemhez juttatni gyanútlan áldozatát, majd cse­rébe levenni lábáról... egyetlen drága szó..., de nem, már így is túl sok elret­tentő aljasságot írtam. Elég az hozzá, hogy a hős rendőrbá­­csik közbeléptek s a juhászlegényt, mert a zebra helyett szamáron közlekedett, megbírságolták (jj­­ y ■o © D D 2 g)Q 3 ét Sét ét Sét ét M/£ étK 4

Next