Brassói Lapok, 1981 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1981-12-26 / 52. szám
CSUTAK LEVENTE: Lapterjesztés A csőgyárban — ipari beszámoló — itt vagyunk a csőgyárban és gyönyörködve nézzük, hogy milyen szépen folyik a víz és a munka. A csövekből kifolyólag. Számunkra, akik valamikor szintén itt dolgoztunk és számoltuk, hogy mennyi víz folyik le a csöveken, ez egy nagy élményszámba menő esetre ad feljogosultságot. Kérdjük a mestert: hogyan lehetséges ez a nagy termelékenység, amellyel a vizet folyatják? A munkatársak közti bizalom és elvtársi segítségnyújtásnak a folyatásával — válaszolja az agg mester, aki már nyugdíj előtt áll és ő csak igazán tudja. Ott áll a fiatal főmérnök is, aki arról tájékoztat, hogy a vastag csöveket a nagy termelékenységgel kicsi csövekre változtatták. A legkisebb csöveket pedig eladták furulyának a traktorgyár agitációs brigádjának. Íme, a házi gépgyártás haszna! Javasoljuk ugyanakkor, hogy ne csak furulyát, hanem pánsípot is gyártsanak. S abba olyanformán öntsék a vizet, hogy „A munka hadának a lépte dobog“ című munkatermelékenységi nóta csendüljön fel benne. Javaslatomat osztatlan elismerés övezte. És én is nagyon meg vagyok elégedve magammal. (B. K.) Oltpöttyömfalva - 1981 — riport — Érdekes, még sosem jártam ebben a faluban, még csak nem is hallottam róla. Pedig holtbiztos, hogy itt volt, az Olt vize mellett, öröktől fogva, és milyen furcsa, hogy még sosem hallottam róla, én, aki mindenről hallottam éles hallásommal. Na, sebaj, máris jön itt egy ember, aki megmondja nekem, hogy hívják ezt a szép falut, ahol a házak olyan érdekesek: egyik a másik mellé épült, nahát! — Oltpöttyömfalva, Alsó — mondja az értelmes tekintetű férfi. Meglepődök, milyen érdekes ez a név! Valószínű, gondolom okosan, hogy valamikor régen Oltpattyomfalvának nevezték, de a tatár, török és török hordák elvonulása után Pöttyömmé változtatták a nevét. A derék pöttyömieket nem lehetett kiirtani, tették, amit kellett: éltek. Hát ez szenzációs! Na, de menjünk tovább! Itt van a művelődési otthon, a pöttyömi szellem fellegvára. Az igazgató, érdekes szellemű nő, lelkesen magyarázza, hogy ez valamikor istálló volt, de a sok tatárjárástól kipusztultak a tehenek és akkor a szellemet tették meg gazdának, mert a szellem alól nem kell kihordani a trágyát. Zseniális! — gondolom, de nem mondom, nehogy elhiggyék a pöttyömiek. Majd megírom egy zseniális riportban. De ezt már mondom, hogy majd olvassák csak el. Nem fognak magukra ismerni a pötytyömiek! Mert olyan a jó újságíró: írjál, csak rajt’ne fogjanak. (B. K.) Elég(fa) a nővér(hez) — portré — Furcsa, súlyos illat üli meg az előszobát. Mintha zsenge gyermekkoromból lopakodna ide, az elmúlt évek párlata, az orromba. Hidegek a fények is itt ilyenkor, s máskor sem mások, talán. Bár én már megszoktam az emberélet bajait, mégis belesajdul arany szívem. Elbukott és összetört kristálypohárra emlékeztető sorsok fekszenek a kórházi ágy patyolatfehér ágyain. Bepillantva a résnyire nyitva hagyott ajtón, látom, hogy a nővér — később megtudom, hogy Pityu nővér — nagy hozzáértéssel felrázza az egyik beteg feje alatt a párnát. Hirtelen — magam sem tudom, miért, később sem jöttem rá, mert nem érdemes —, valami melegség fakadt fel bennem. Olyanformán, mint a tusnádi Csukás-tó partján feltörő meleg forrás. Különleges melegség ez, amolyan apró neszekkel előlopakodó, a jól végzett munka láttán feltámadó elismerés. Nézem Pityu nővért, úgy tizennyolc esztendős. Arca gyűrött, borostás. Látszik, nehéz sorsú, árva gyermekkor lapul mögötte. Homloka és szája széle mélyen barázdált. Ezek keserves, zökkenőkkel teli éveket sejtetnek. S ezzel olvasóim is tisztában lennének, ha látnák Pityu nővér szemét és kezét. Főleg ez utóbbit, amely úgy pihen fehér kötényes ölében, mint az öleb az ölben. Mintha szobrász faragta volna. Főleg a bal kezét, bükkfából. Ülök. Ülünk a fehérszagú csöndben és hallgatunk. Én is hallgatok. Hallgatom Pityu nővért, aki szintén hallgat.- Hallgatjuk, ahogyan a Pityu nővér fakezében perceg a szú. Meg a sebesültszállító hordágy kerekének nyikorgását. Újabb beteg, de mégis minden megy előre, így van ez rendjén. Itt és máshol is. Ez az élet!a.) SZABADEGYETEM MI VOLT? Hétfő délután 5 órakor, a brassói Unirea líceum dísztelen termében Szolga Domokos tartott előadást Farkas Attiláról. MI LESZ? Kedden, ugyanott, ugyanaz, csak fordítva. SZÍNHÁZ A Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház brassói közönségszolgálata közli: A behirdetett bérletes előadást újra behirdetik. Az új évben még többször, mint az óesztendőben. APRÓHIRDETÉS Elvesztettem Putyuka Aladár névre szóló becsületemet, tegnap a brassói Koronában. A megtalálót kérem, értesítsen a kiadóban: „Nem vagyok méltó hozzád" jeligére. Eladó többszörösen kerülgethető munkahely olyanért, ahová még a fizetésért sem kell bemenni. Jelige: „Ne menj oda, babám, ha úgyse veszi észre senki!“ Kedvezett a szerencse Csucsikó Boldizsár szecselevárosi lakosnak, akit, miután több éven át fenyegette, tegnap végképp elhagyta a felesége. Mély fájdalommal és szomorú szívvel tudatjuk, hogy kedvenc lapunk, a velünk mindig törődő, mindannyiunk kedvenc Bélje, 52-ik,heti megjelenése után, ebben az évben többet már nem fog megjelenni. A temetésre 1981 Szilveszter éjszakáján kerül sor egy hajnalba fulladó mulatozáson. (B. K.) Kapható lesz 1982-ben elMMMTSie — ÉLMÉNYEK A napokban érkeztem haza olaszországi tanulmányutamról. Ismerőseim, amikor megláttak, kíváncsiságtól fűtött felszólításokkal rohantak le: „Mesélj, mesélj, miket láttál!?“ s * Én, akit az élmények már repedésig feszítettek és akit kitűnő meséidnek ismer a köztudat, örömmel nyitom számat először csak mély lélegzetvétel céljából, hogy addig is fölmérhessem emberismeretem alapján a kíváncsiskodókat: vajon mi érdekelheti őket? Mivel is kezdjem? — villan át raktárnyi agyamon a kérdés. Talán a velencei tükörrel, a pisai ferde toronnyal, a sixtusi kápolnával, a makarónival, a Kolosszeummal vagy a maffiával? Első érdeklődőmmel, Borsos Áronnal szemben jutottam el idáig, aki színarany metszőfogait villogtatva vigyorgott rám áradozva: — Na ugye, ott Velencében az árkádok alatt az a káprázatos kirakatsor... És a firenzei Ponte Vecchión az a tömérdek arany!... Van ott egy kis lóvé, mi! No és ahogy Rómában kivilágítják a kutakat... Nincsen ott energiaspórlás! Maga mennyit dobott a Trevibe? — Én egy huszonötban is! — szólaltam meg szerényen. — Lírám nem volt, csak papírosom, azt ugyebár hiába dobtam volna bele... Elúszott az anélkül is. A következő fél órában megtudtam, hogy Borsos mit, hol, hogyan és mennyiért vásárolt. Hazafelé mit vallott be a vámosnak, mit nem, és hogyan mosolygott rá, hiszen neki nem is volt mitől félnie, mert ő csak egy csóró turista, volt, aki a gyomrától vonta meg a makarónit. Bizonyisten! Okultam az esetből és Csevegnekinével már óvatosabb voltam. Már az elején tisztáztam, mi érdekli különösebben, a művészet vagy a biznisz?— Ó, engem csakis a művészet érdekel, két ember, mármint a kultúrember, nem vásárolni megy Itáliába, hanem jóllakni. Jóllakni a szépségekkel. Nem igaz? Én például, amikor ott álltam szemtől szemben Dáviddal, elállt a lélegzetem és földbe gyökerezett a lábam. Ismertem ezt a csodálatos remekművet képekről, sőt olvastam is róla, de ott, saját szemmel látni... Micsoda férfiú lehetett! És az a rakás Rafael! És azok a nápolyi éjszakák és Capri, ó Capri se fini, ó, ó.... Még másfél órán át mesélte Csevegnekiné olaszországi élményeit, majd elnézésemet kérte, hogy ennyire kifaggatott és reményét fejezte ki, hogy még adok rá alkalmat, hogy végre nyugodtan leülhessünk, és órák hosszat csak nekimeséljek élményeimről. Megint tanultam az esetből, Szende Kamillával a legóvatosabb voltam, meggondoltam alaposan, miről fogok mesélni. Előzőleg persze megérdeklődtem, hogy ő járt-e már Itáliában. Amikor megnyugtatott, hogy soha életében, meghívtam egy feketére ,és kávémat kavargatva, a Fehér mák füstös, omladozó falára bámulva, mesélni kezdtem: — Velence volt az első állomás. Ez a csodálatos Víziváros, amely a lagúnák.. — Ó, Velence! — sóhajtott ábrándozva Kamilla. — El tudom képzelni. A gondolák, a kanconéták... Álmomban már jártam ott, ültem gondolában és hallgattam, amint a forró vérű fiú énekli a szantá lucsiát. És én Firenzét is ismerem, igen bizony, mert Benőkétől kaptam egy óriási színes albumot, ami tömve van izékkel... na .... hogy is mondjákokkal... szóval mindenféle festőkkel. Jaj, azok a cuki kis angyalok ... azok az isteni kupidók... Három órán át hallgattam rám jellemző türelmességgel Kamillácska álmainak rózsaszín Olaszországáról szóló csacsogását, miután kifizettem két konyakját, három szelet tortáját és négy feketét. Illedelmesen elnézését kérve távoztam, természetesen annak egyidejű megfogadásával, hogy legközelebb majd folytatom részletes úti beszámolómat. Azóta még találkoztam hasonló ismerősökkel (pedig nagyon kerültem őket), és így megtudtam, hogy mi mindent nem láttam, nem vettem észre, nem vettem és nem ettem Olaszországban. Kioktattak továbbá, hogy amit mégis láttam, nem jól láttam, amit vettem, drágán vettem, amit ettem, innom kellett volna, vagyis egy izé vagyok, akinek nem is szabad külföldre utaznia. CSUTAK LEVENTE Néhány — több-kevesebbre írták meg Bereczki Károly (B. K.)páink. Azt is bizonyítandó persze, sítjük... adszerességgel megjelenő — rovatunk paródiáját Balázs János (B. J. ) és Farkas Attila (F. A.) kell,hogy az önbirálat fegyverét nem csak népszerű PETŐFI SÁNDOR :Juhászlegény, szegény juhászlett Tele pénzzel ez a kövér erszény. Megveszem a szegénységet tőled, De ráadásul add a szeretődet. A kedves olvasó bizonya nincs két tollforgató, aki egy zöljük, miképp írták volna meg — riport — Már kora reggel tíz óra volt, amikor jól leléptem: a terepre. Hej télen csak igazán ez a puszta, mondanám a költő sz, de-nem mondom, mert ő továbbiak úgy mondja, hogy a tél az igazi jóga pedig ma már nem igaz, ma már mind gazda, ami látszik abból is, hogy idestollaszodik és a helybéli tanulók majdnemdent betakarítottak már a határról. Röviden tehát: puszta már a határ. És egy legény van talpon a vidéken (a Sej meg, ezt is megírta már valaki, pedig nz eszembe juthatott volna s eddig már híbér lennék). Megszólítani: ■ Juhászlegény — mondottam az egy génynek. — Szegény juhászlegény — teilt rá mosolyogva. — Nuku — bökkent a juhász, miután türelmesen végighallgatta az idegen ajánlatát, majd elmélázva nézett a távoli hegygerinc ormán épülő turistaszálló tetőzetét elhordó közepes erősségű szél által cihált faágak mellette zúgás hangfüggönye mögött kortyolgató öregbéres le-fel billegő bozontos bajuszára ragadt vízcseppen meg-megvillanó napsugár különös játékára. „Jó neki“ gondolta, s eszébe jutott mindaz, amit az iskolában a fénytörésről tanult. S eszébe jutott a sánta Kelke molnár fia, a Ferkó, akit orrcsonttöréssel vittek be egy zimankós vasárnap este a kórházba, mert öt perccel záróra után, a kocsmából kijövet, kissé összeszólalkoztak.. Az öklére nézett: nagy, kemény, csontos. n Hát mikor szeme század lövészsál..., ember emígy nak, n állítga megtaj majd veder vízzel Fedi juhász látná, Kicsiny ki •É jé L+ — Az oldal nincs gumiból, írjatok hát rövi hogy minden beleférjen — nyilatkozta ki a kesztő. — Másfél flekknél hosszabb anyag közlök, s ez ellen nincsen apelláta! Mindjárt megértettem, eljött az újságíró újításának ideje. S két nap múlva a követ portot adtam le. Az idei terméseredmények, mint lyiak, mondotta az elnök, majd óásszünete hozzátette: sőt a jövő eredményei éles ideinél. Mi tagadás, z0kedett, viszont értelműentelenül igaza volt! jó ötlet ledülgözni a termelést. Ez egyébként az Ibi Idehangzó véleménye is, akiknek óáskörébzik, ez a gazdaság. A példásan végrehajtó zajok, a betartott záridők, a 7köznapok mi köre -i győző bizonyíték minden relkedőhevű, 2 színű, »nekem 8« magatartás itt 0. És itt senki sem megy haza a kocsmából Esetleg Fecskén, de ez az 1 beolvadás is mutassággá öveződik: a legény nem 56!-Gol, nem 20ódozik. írfÁxfelnöf(Ut9.. Alku Íny! „Ha ez a pénz volna csak foglaló, S még százennyi lenne borravaló, S ide adnák a világot ráadásnak, Szeretőmet még sem adnám másnak!“ ra ismeri Petőfi Sándor fenti versét. Abból kiindulva, hogy eseményt ugyanúgy vetne papírra, az alábbiakban köugyanazt, Petőfi helyett, a BL munkatársai is röpke ajánlat a buszpuszta •rvaival,hogyan zda, ez enki jó ■a kilan minjy, csak te egye ,kem is vesemszél sem hoz-— No — mondotta barátságosan Kerekes Pál érdemes téesz-juhász, amint a bemutatkozásból is kiderült. — Tele erszény — fordítottam az anyagi ösztönzésre a szót, miután láttam, hogy mit csinál. — A kutya ugat — válaszolta mély népi bölcsességgel és humorral, elhallgatva a szólás elejét: „pénz beszél“. De én megértettem. — No, marad? — kérdezte, mintha válaszolt volna Kerekes Pál, az érdemes juhász. — ?! — feleltem naivan. — Ni! — vágta ki a mellényzsebéből a háromhavi fizetésemnek megfelelő összeget. — Ez csak a foglaló! Maga itt marad helyettem: szeretője a puszta, főnöke a brigádos, ő meg az elnök a világot is magának adják, ráadásnak, csak itt ne hagyja őket — s ezzel fellépett az éppen induló buszra. — Nem kell!! — mondottam, s serényen futni kezdtem a vadonatúj műúton döcögő autóbusz nyomában, vissza a városba. (B. J.) IUKU — karcolat — persze, hogy persze, csupa szórakozásból *c, viharnak■ ellenálló és bükkfákat dönt ki !! egyetlen ökölcsapáss mert törvénytisztelő volt mindig, miután J bemutatta saját magátk tud, szépen vissza is ita őket a helyükre, jól fosva a földet körülötte, jól megöntözte egy-két százhúsz fokos fenyőa torkát. Ő a dédapja, ■ hej... Az is volt. Most is mintha ül a padján s mesél az ő gyermekkoráról, amikor az apja még Mohácsnál harcolt, Petőfivel, a költővel együtt... Rég lehetett. Aztán gondolatai lassan visszaszállnak a mába, feleségére, a két legény fiára,, belőlük már nem lett juhász, géplakatosok. Büszkeség töltötte el: még mindig ő az erősebb, nyámnyila fiai egy vacak nyolcas csavar fejét is alig tudják leharapni, ő meg csupa élvezetből is tizenkettes csavarokat rágcsálna, ha nem lenne annyira fene olajos ízük. Felnézett, az az úrféle még mindig ott állt előtte. — Nuku! — közölte mégegyszer, tömören, de csak a nyomaték kedvéért, hátha a másik hülye és nem értette meg. (B. J.) szt c* termelést debben, főszerjőt nem is megkező kia tavat tartva znek az eszségképes etékesek e tartott Gáromkalégk. Iked.tkézleb. idig hóa lány Jelszavak: az összetartás 6alom. Megy is minden, mint a karikacsapás." A fenti riportot átadtam a főnökömnek. Elolvasta, majd így szólt: — Mi ez? Nincs benne sok szám, sem név, ez nem termelési riport! De ahhoz, hogy irodalmi legyen, igen száraz, hogy úgy mondjam, túl racionális, írj hozzá egy befejezést, vagy ilyesmit!Hát hozzáírtam: „A jipogya jtsta és a 100xszép stroska a nicében jityókaválogatással jiszmog. ,troska urul, majd sityeregni kezd, mert ,-tsta a ,-j’ncében .tmasz kezd lenni, mint a riiaci légy." — Így elég irracionális? — kérdeztem, miután felolvastam a fenti rövid betoldást. — Sok benne a pi. Ez nem pi ... akarom mondani pornolap! A sok pi helyett legyen például egy po vagy ri is. Az utolsó mondatot pedig kihúzzuk. — Értem. Helyette bejön ez a mondat: moska pofon rittyenti ,-istát. — Így már jó! BALÁZS JÁNOS Elejtett gondolatok Kezdetben vala a szó. Jóval későbbi keletű a hallgatás... + Munkatársunk rengeteg kéziratot tett közzé, s mégis csak lábjegyzetben maradt fenn a neve. + Van új a Nap alatt. Például az újév. + Főszerkesztői biztató: az ember kíméletlenül gázoljon át saját korlátain. + Mindent, amit az életben elértem, a könyvnek köszönhetem. — A betétkönyvnek... + „Még mindig kellemesebb adni, mint kapni" — mondta egy bokszoló. + A tehenek fejetlenül maradtak volna, ha a korrektor nem elég „tisztafej“. + Zelmerült gondolataiban, pedig azok bokáig sem értek neki. Magas állás, magas fizetés, magas vérnyomás... + Egy rég nem látott kollégámmal szerettem volna szót váltani. — Meghalni sincs időm! — mondta. y Szerettem volna megmagyarázni neki, hogy eddig még mindenki tudott erre időt szakítani, de elrohant. + Az alkoholizmusban szenvedők élvezik betegségüket... + Az újságíró a vezércikken dolgozott, de közben kétszer nősült is. + Az alku — és ami van — külpolitikai hírmagyarázat — Van-e valami mögötte, s ha igen, mi? — találgatják egyes nyugati hírmagyarázók, a legutóbbi fejleményekre utalva. Ugyanis kiszivárgott — és azóta is széltében-keresztben kommentálja az ügyet a világsajtó (tehát a BL is) —, tőkeerős beruházók tárgyalást kezdeményeztek egy szegény juhászlegénnyel a szegénység megvásárlása érdekében. Az ajánlat záradékában — magyarán ráadásként — koncessziót szerettek volna kicsikarni az illető szeretőjére nézve. A vidám, dalolászó légkörben zajló tárgyalások viszont alighanem meghiúsultak, hisz mint a juhászlegény — szóvivő híján személyesen — kifejtette, érdekeivel összeegyeztethetetlennek tartja a záradék elfogadását. Még akkor is, ha a világot kapná ráadásként. Amint egyesek tudni vélik, az egész kérdéskör legfontosabb elemét a záradék tartalmazza. Ez esetben viszont jogosan tevődik fel a kérdés: mi szükségük van a tőkéseknek szeretőre? Őket odahaza nem szereli senki? Ezek után az, hogy mit, mennyiért és annyiért nem, világos. Homályos viszont, hogy miért éppen mit és mit nem. Mikor? — majd elválik! (B. J.) Tizenhárom fodor van a bandita, szoknyáján — bűnügyi riport — Gugulescu Olivér alezredessel száguldunk a zöld terepjárón. Kissé szédülök már a száguldástól, mert én már igen sokat száguldottam a zöld terepjáróval és Gugulescu Olivér alezredessel. De megéri a szédülést, mert egy körmönfont gazember, egy minden hájjal megkent bandita után rohanunk a brassói éjszakában. Már Rozsnyónál járunk, amikor megtudom, a bandita tizenhárom fodrot lopott a Nagyáruházból. Becsapva az ajtót, valamint a derék áruházi kereskedőket. Akiknek népdalokat énekelt és nem átallott udvarolgatni is egy szőke kislánynak, akit azzal áltatott, hogy férjhez viszi a nyáron. De már látjuk: semmi sem lesz belőle. A bandita némi előnyre tett szert. De minket nem lehet becsapni és férjhez vinni. Gugulescu Olivér alezredes egy merész csellel benyomta a gázirodást és a Törcsvári-szorosnál utolértük a banditát. Mindent bevallott, de ez már nem segít rajta. Tizenkettőt levágattunk belőle! (B. K.) Az nevet, aki . . . FEJES GÓL — Mit gondolsz, öregem — kérdezi Szamosi Barnát az egyik „futballszakértő“ —, milyen az a fejes gól, amit nem fejelnek, hanem rúgnak? — Ilyen nincs! — De bizony van. Üzemi csapatok között lejátszott meccsen az ilyent a vállalat egyik „fejese“ rúgja be. — Ühüm ... értem. És te mit gondolsz, milyen az a fejes gól, amit nem fejelnek és nem is tudnak be, mégis győzelemhez vezet? — Na ilyen aztán valóban nincs! — Még nincs, de lesz! — vágta rá a derűlátó újságíró. HOL AZ IGAZSÁG? „In vino veritas“ — borban az igazság... — De akkor a sörben, a pálinkában, a ginben, a whiskyben, a vodkában, a rumban, a satöbbiben mi van? NEHÉZ FELADAT Az újságíró nehéz feladatot tűzött maga elé. A részleteket mellőzve, a dolog lényege úgy foglalható össze, hogy: — ne legyen se fekete, se fehér, se színes, se színtelen, se rövid, se hosszú, se vidám, se szomorú, se vitathatatlan, se vitás, se szórakoztató, se unalmas, se nehéz, se könnyű, se meleg, se hideg, se hasznos, se káros, se haladó, se konzervatív, se derűs, se komor, se realisztikus, se fantasztikus, se szép, se rút, se pro, se kontra, se ilyen, se olyan... És sikerült. A riportot már tördelik a nyomdában, ha előfizet, az új évben olvashatja! A jó bornak sem kell cégér! Amit kapott, megérdemelte — társadalmi ankét — Új erkölcsök, etikák és méltányosságok között szép és jó. De ne feledjük, nem minden erkölcs új (etikáról és egyebekről nem beszélve), tehát nem szép és nem jó. De győz a jó, előbbutóbb, a nemjóját, s akkor megint minden jó. S így tovább. Jó? Jó kisfiúcskák, jó leánykák, mesét mondok nektek, gyönyörű szép szombat esti krimi-mesét, négy flekkben és két hasábon, vezércikkeken, riportokon és irodalmi irományokon túl, a hatodik oldalon, a Tizenhárom sorban-nal szégvizavi. Ott keressétek minden szombaton, mert én oda írom. Volt egyszer, hol nem volt, egy szegény büntetlen előéletű juhászlegény. Felkereste őt egyszer egy büntetett előéletű hazug bácsi, olyan szélhámos, mint a sánta kuty és így szólt: „Tele tisztességtelen úton szerzett pénzzel ez a kerek erszény“. S nyomdafestéket nem tűrő aljas ajánlattal akarta munka nélkül szerzett, biztos jövedelemhez juttatni gyanútlan áldozatát, majd cserébe levenni lábáról... egyetlen drága szó..., de nem, már így is túl sok elrettentő aljasságot írtam. Elég az hozzá, hogy a hős rendőrbácsik közbeléptek s a juhászlegényt, mert a zebra helyett szamáron közlekedett, megbírságolták (jj y ■o © D D 2 g)Q 3 ét Sét ét Sét ét M/£ étK 4