Brassói Lapok, 1983 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1983-06-10 / 23. szám
DELIIORKjRPW^DEUKOstraK UNCTAD-VI. Fokozódik a feszültség Ki mit csinál? A belgrádi Száva konferencia-központ dísztermében megnyílt az UNCTAD — az ENSZ Fejlesztési és Kereskedelmi Konferenciájának — VI. ülésszaka, amelyen közel 150 állam küldöttsége, valamint az ENSZ rendszerhez tartozó vagy kapcsolódó nemzetközi gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi szervezetek képviselői vesznek részt. Az a tény, hogy az ülésszakon számos állam- és kormányfő, külügyminiszter, a társadalmi, politikai és gazdasági élet több kiemelkedő személyisége is részt vesz, bizonyítja: a nemzetközi közvélemény rendkívüli jelentőséget tulajdonít az eseménynek. Ez viszont távolról sem meglepő, hiszen az ülésszak napirendjén olyan különleges fontosságú problémák szerepelnek, mint a világgazdasági helyzet elemzése, a jelenlegi nehézségek áthidalását célzó intézkedések megvitatása és meghozatala, a nyersanyagok kérdésének méltányos és mindenki számára előnyös megoldása, a nemzetközi kereskedelem útjában álló akadályok elhárítása, valamint a nemzetközi valutáris pénzügyi rendszer válságának enyhítése, megszüntetése. Növeli az ülésszak fontosságát, hogy arra olyan időpontban került sor, amikor a világgazdaság rendkívül súlyos problémákkal küszködik, amikor a nemzetközi életben egyre fokozódik a feszültség, s nő a bizalmatlanság légköre. Bizonyságul álljon itt néhány adat a nemzetközi kereskedelem múlt évi alakulásáról. A Nemzetközi Valutaalap kiadványa szerint a fejlődő országok külkereskedelmének tavalyi volumene jelentősen lecsökkent. Így például a kőolajjal nem rendelkező államok 11,6 százalékkal szorították alább behozatalukat, miközben exportjukat is 5,6 százalékkal voltak kénytelenek csökkenteni. Mi több, még a kőolajexportáló országok külkereskedelme is visszaesett. Hazánk küldöttségét Manea Mănescu elvtárs, az Államtanács alelnöke vezeti. Küldöttségünk alapvető célkitűzése pedig nem más, mint hogy az ülésszak minél jobb eredményekkel záruljon, építő jellegű határozatokat fogadjon el a fejlődő országok támogatására, a gazdag és szegény országok közötti reális dialógus megkezdésére, hogy az UNCTAD VI. fordulópontot jelentsen a nemzetközi gazdasági és politikai életben. Bár közel egy hónapja, hogy hosszas huzavona, tárgyalások és egyezkedések után aláírták az izraeli csapatok libanoni kivonulásáról szóló egyezséget, a nyugalom nem állt helyre az országban. Mi több, a tudósítók az egyre fokozódó feszültségről tájékoztatnak. Még mindig viszálykodnak a különböző libanoni pártok, hiszen majdnem mindennaposak az összetűzések a keresztények egyesített milíciái, illetve a haladó Szocialista Párt (drúzok) fegyveresei közt. S a kirobbanó harcok legtöbbször a fővárost is érintik. De még ennél is súlyosabb a helyzet a kelet-libanoni Bekaa-völgyben, ahol már magas fokú készültségbe helyezték az egymással szemben álló szíriai és izraeli erőket. Az egymásnak némileg ellentmondó hírügynökségi, valamint az érintett felek — Szíria és Izrael — külügyi fórumainak jelentései szerint a következő kép rajzolódott ki: az élénkülő izraeli légfelderítéssel párhuzamosan folytatódnak a csapatösszevonások, újabb harckocsioszlopok, lőszerszállítmányok érkeznek a frontvonal térségébe. Természetesen a szírek sem ülnek tétlenül. Ezzel kapcsolatban így írt az Asz-Szaura című bagdadi lap: „Szíria csupán védelmi intézkedéseket foganatosít a küszöbönálló izraeli agresszió ellen. A cél: határozott megtorlással válaszolni bármilyen izraeli provokációra". Érdekes a libanoni vezetők álláspontja a Bekaa-völgyi fejleményekkel kapcsolatban. Amin Dzsemajel elnök ugyanis rendkívüli arab csúcsértekezlet összehívását kezdeményezte. Elie Szalem külügyminiszter e célból bejrúti látogatásra hívta meg Sedis Klibit, az Arab Liga főtitkárát, Dzsemajel pedig személyes megbízottai révén próbálja megnyerni az arab vezetők ilyen irányú támogatását. Mert mire számít a libanoni elnök? Minden bizonnyal arra, hogy az arab csúcs hivatalosan szorgalmazza majd az országban lévő szíriai és palesztin erők kivonását, függetlenül az izraeli-libanoni megállapodás jellegétől és tartalmától. Ez esetben ugyanis Dzsemajel arra számít, hogy a Libanon és Szíria közötti különleges viszony nem változik. Márpedig a libanoni tartós és igazságos béke megteremtése szükségszerűen feltételezi a közel-keleti ország minden irányú jószomszédi kapcsolatait. MARTONOSI CSABA Hihetetlen, de igaz: fél tucatnyi nyugat-európai ország rendőrsége nyomozott hónapokig egy teherautórakomány eltűntnek hitt hordó után. A hordókban dioxin, a napjainkban ismert mérgek legveszedelmesebbjeinek egyike van. A hordók hollétének felderítése — és ha szükséges, elszigetelése — szó szerint létkérdés, és mégis... Mint ismeretes, 7 évvel ezelőtt az olaszországi Seveso helység szomszédságában műszaki hiba következtében felrobbant az Icmesa cég vegyiüzemének egyik reaktora. A robbanás során levegőbe került dioxinfelhő hetvenezer állat pusztulását okozta, 700 embert kellett sürgősen kitelepíteni, néhány ma is szenved — arcán gyógyíthatatlan bőrbetegség nyomaival — az akkori baleset nyomán. A sevesói gyárban és környékén viszszegyűjtött dioxint tartalmazza a nyugati országutakon eltűnt 41 különlegesen szigetelt hordó. A vegyiüzem-tulajdonos Icmesa cég egy svájci konszern, a Hoffmann la Roche leányvállalata. A szerencsétlenség után a konszern megegyezett egy, a szennyezőanyagok megsemmisítésében járatos céggel, „vegye gondjaiba“ a szennyezett területről begyűjtött mérget. Ez a megbízást továbbadta egy francia vállalkozónak: a szállítmány elhagyta Olaszország területét. Útja Észak-Franciaországig követhető nyomon, aztán... semmi. A francia hatóságok a cégtulajdonostól igyekeztek megtudni valamit a hordók hollétéről, de az hallgatott. Közben nyomoztak a nyugatnémetek, a belgák, a hollandok: nem került-e területükre a veszélyes szállítmány? Hogy miért hallgatott a francia? A legvalószínűbb magyarázat erre az, hogy a hordókat a törvényes biztonsági előírások semmibevevésével rejtette el (így olcsóbb). Ettől féltek egyébként a hatóságok is. A környezetvédők (akik felhívták a figyelmet a dologra) azonnali intézkedéseket követeltek, a konszern mosta kezeit, a francia kisvállalkozó „üzleti titok“-ra hivatkozva hallgatott, a rendőrség nyomozott... És végül május 19-én Észak-Franciaországban megtalálták a rakományt. Mindenki fellélegzett, pedig.» B. JÓZSA JÁNOS A következő VB házigazdája: Mexikó Több olvasónk érdeklődött: hogyan történhetett meg, hogy az 1986. évi labdarúgó-világbajnokság döntőjének megrendezési jogét Mexikó kapta meg olyan ellenjelöltekkel szemben, mint az Egyesült Államok és Kanada ? Igyekszem válaszolni a kérdésre — abban a reményben is persze, hogy hazánk válogatottja is ott lesz majd Mexikóban... Az egész világ sportközvéleménye által feszült figyelemmel várt szavazáson a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség végrehajtó bizottságának mind a húsz tagja Mexikóra adta voksát, és így első ízben fordul elő, hogy egy ország kétszer is VB-rendezés lehetőségéhez jut. Mint ismeretes, a közép-amerikai ország 1970-ben már otthont adott a Mundialnak. Az ülésen (amelyet a stockholmi Hotel Sheratonban tartottak) először a kanadai küldöttség kapott szót. Jim Fleming, a labdarúgó-szövetség elnöke félórás beszédében ismét sérelmezte, hogy a FIFA-albizottság márciusban nem látogatta meg országát. Végül azonban kijelentette, hogy mindenképpen elfogadják a végrehajtó bizottság döntését, még akkor is, ha ez Kanadára nézve hátrányos lesz. A következő felszólaló, Rafael del Castillo, a Mexikói Labdarúgó Szövetség elnöke mindössze nyolc percig beszélt, s mikor megkérdezték, miért fogta ilyen rövidre mondandóját, így felelt: „Biztos vagyok benne, hogy néhány perc alatt is sikerült meggyőznöm a testületet..." A harmadiknak sorra kerülő Egyesült Államok delegációja nevében a vezető, Henry Kissinger volt külügyminiszter mondott beszédet. Csaknem egy órán keresztül igyekezett meggyőzni a végrehajtó bizottságot arról, hogy az Egyesült Államok jelölése az egyetlen helyes megoldás. Ebben segítségére volt minden idők egyik legnagyobb labdarúgó egyénisége, Pelé is, aki ugyancsak az USA küldöttségének tagjaként vett részt az ülésen. A brazil Joao Havelange, a FIFA elnöke az ülést követő sajtóértekezleten azzal indokolta Mexikó választását, hogy a FIFA- albizottság márciusban kedvező képet alkotott az ország felkészültségéről. Az Egyesült Államok és Kanada ezen az szólt, hogy az egyes helyszínek között kontinensnyi távolságok vannak, ráadásul Kanada a szükségesnél kevesebb stadionnal rendelkezik. Mexikóban örömünnepet tartottak országszerte, amikor helyi idő szerint reggel hat órakor a Stockholm—Mexikóváros között létrehozott tv-lánc közvetítésével, a helyszínről sugárzott adásból megtudták, hogy az 1970-es Mundialt követően ismét országukra esett a választás. A nagyobb városokban ezrek lepték el az utcákat, a legnépszerűbb dalokat énekelve, önfeledten ünnepeltek. Guillermo Canedót, a FIFA egyik alelnökét, a mexikói labdarúgó-szövetség elnökét „nemzeti hősként" éltették. Öregfiúk és fiatalabbak... Néhány nappal ezelőtt a brassói ifjúsági stadionban szépszámú nézősereg volt kíváncsi két labdarúgó-mérkőzésre. A lelátókat zömmel az idősebb korosztály tagjai töltötték meg, olyan volt szurkolók, akiknek valamikor „bérletük" volt az egykori Steagul Roşu együttesének labdarúgómérkőzéseire, akár hazai, akár idegen pályán játszottak kedvenceik. S ők, az ilyenolyan okból „visszavonultak", ez alkalommal újra eljöttek a stadionba, hiszen látni akarták a Steagul Roşu—Tractorul öregfiúk közötti mérkőzést. Sportmesterek és egykori válogatottak vonultak fel a pályára, s az őket fogadó viharos taps azt jelentette, hogy a volt aktív labdarúgók mindenekelőtt szép emlékeket (nagyszerű győzelmeket, a jelenleginél sokkal jobb helyezést a bajnokságban) idéztek fel. Nem hiszem, hogy lenne labdarúgás-kedvelő az országban, aki a következőkben felsorolt egykori sportolók közül legalább egy „csapatra való" nevére ne emlékezne. A Steagul Roşu öregfiúk csapatának a következő volt a játékkerete: Ghiţă, Jenei, Kampó, Rusu, Szigeti, Kádár, Pescaru, Necula, Gone, Györfi, Drágai, Mészáros, Szeredai, Bálint, Niţă, Selymesi, Ardeleanu és Grecea. A Tractorul játékoskerete: Oane, Ciripoh Sima, Borcan, Romanov, Păun, Petruţ, Şerb, Vătav, Staicu, Iacob, Ivăncescu, Trăznea, Ciobotaru, Binder, Ionescu és Mănescu. Az eredménytől függetlenül, a jelenlévők mindkét együttest vastapssal jutalmazták. Megérdemelten. Mert ezeknek a testsúlyban igencsak meggyarapodott egykori labdarúgóknak a zöme a technikataktika elnevezésű „tantárgyból" ma is jelesre vizsgázhatna... Az öregfiúk mérkőzésének „folytatása“ a Brassói FCM és a Bukaresti Dinamo közötti barátságos találkozó volt. Mint ismeretes, 4 fordulóval az elsőosztályú labdarúgó-bajnokság befejezése előtt a brassói, illetve a fővárosi együttesnek merőben különbözőek a „szándékai". A brassói csapat el akarja kerülni a kiesést, a fővárosi pedig bajnoki címet szándékszik nyerni... Nos, ez a találkozó, Oracnak a mérkőzés 9. percében rúgott góljával, 1:0 arányú Dinamó-győzelemmel ért véget. S a szurkolók meglehetősen kedvetlenül, de főleg aggódva figyelték a hazai csapat tagjainak meddő játékát. Tény: kedvetlenségük és aggodalmuk is jogos... SZAMOSI BARNA III. Betűnként ötvenmillió Térjünk vissza szeptember tizenötödikére, és próbáljuk meg rekonstruálni, hogyan is járt el Pilon úr. Késő éjjel indult el otthonról, beszállt a kocsijába, és elhajtott egy bizonyos utca bizonyos épületéhez, melyen a következő felirat állt: Kerületi Adóhivatal. Óvatosan körülnézett, majd a levelesládához lépett és kinyújtotta a karját. Egy távoli szemlélő azt gondolta volna, hogy egy borítékot csúsztat a ládába. Pedig épp ellenkezőleg, kihúzott belőle egy borítékot, majd még egyet, míg végül egy egész kis csomag gyűlt össze nála. Néhányat visszacsúsztatott, nehogy másnap reggel az adószedő üresen találja levelesládáját, mert azt bizonyára különösnek találná. Ezután visszaszólít kocsijába, és folytatta körútját. Tájékozott ember lehetett: ismerte az elegáns kerületet, ahol az adófizetők nagy összegű adót fizetnek. Pszichológusnak sem lehetett utolsó, jól ismerte a franciákat. Tudta, hogy honfitársai nem szeretnek adót fizetni, ezért csak az utolsó napon, , az utolsó órákban fizetik be, szeptember 15-én, éjfél előtt. . Miután úgy érezte, eléggé megszedte magát, Pilon úr hazatért, és kezdetét vette a munka második szakasza. A csekken a következő olvasható: kibocsátója az X vagy Z bank, amely az Államkincstár számára átutal ennyit és ennyit. Pilon úr, akinek kétségkívül grafikusi adottságai is voltak, figyelemre méltó ügyességgel alakítja át az Államkincstár szót Reklám Kincstárrá. Mindössze három betűt kell hozzáírnia: Államkincstár franciául: Trésor Public, Reklám Kincstár franciául Trésor Publicité. Pilon úr egy éjszaka alatt több mint 150 millió régi frankot gyűjtött össze. A következő napokban aztán a csekket elküldte bankja címére, természetesen apránként, hogy ne legyen feltűnő. Az adóhivatalnak rengeteg a dolga és — ismerve a franciákat — türelme is van. Néhány napot ráhagy, csak azután kezdi el figyelmeztetni a késlekedőket. Addigra Pilon úr már árkon-bokron túl járt a pénzzel. Lássuk be: a trükk zseniális. Egyetlen hátránya van : az, hogy csak egyszer alkalmazható: ha valaki újból Reklám Kincstár néven akarna hirdetési ügynökséget alapítani Franciaországban, sok kellemetlen kérdésre kellene válaszolnia. Pilon úr soha nem is próbálta megismételni ezt a trükköt. Vagy beérte ezzel a zsákmánnyal, vagy a következő akcióhoz más trükköt eszelt ki — mindenesetre nem került rendőrkézre azóta sem. Még arra is vigyázott, hogy a 150 milliót ne a saját bankjában helyezi el, mert azzal esetleg felhívta volna magára a figyelmet. Egy régi kuplé a kabaréból Pilon úrnak ráadásul a lelkiismerete is csaknem nyugodt lehet, hiszen alig károsította meg az embereket. Dupont úr és társai igazolni tudják, hogy ők rendben teljesítették adózási kötelességüket: csekkjeiket bedobták az adóhivatal levélládájába. Ezekért a levelesládákért pedig az adóhivatal a felelős. Ezzel a pénzügyminiszter is kénytelen egyetérteni. Pilon úr nem fosztotta ki tehát sem a bankot, sem azokat az adófizetőket, akiknek csekkjeit felhasználta. Az államot lopta meg, vagyis az összes adófizetőt — akik közé alighanem ő is tartozik. Fejenként alig vett el egy-két centime-ot mindenkitől. Talán ezért is vált közkedvelt fantommá; szerte Párizsban mosolyogva emlegették, még a kabaréban is megénekelték. (vége) Szerkesztőbizottság : Madaras Lázár (főszerkesztő), Danciu Katalin (szerkesztőségi felelős titkár), Bartha Albert, Gellérd Lajos, Szenyei Sándor. Grafikai szerkesztő: Csutak Levente. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Brassó, Sadoveanu utca 3. Telefon: 44047,42428. Előfizetési árak: negyedévre 13 lej fel évre 26 lej, egész évre 52 lej. Apróhirdetéseket a kiadó vesz fel. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Brassói nyomdaipari vállalat — 40 442