Brassói Lapok, 1983 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1983-06-10 / 23. szám

DELIIORK­jRPW^DEUKOstraK UNCTAD-VI. Fokozódik a feszültség Ki mit csinál? A belgrádi Száva konferencia-központ dísztermében megnyílt az UNCTAD — az ENSZ Fejlesztési és Ke­reskedelmi Konferenciájának — VI. ülésszaka, ame­lyen közel 150 állam küldöttsége, valamint az ENSZ rendszerhez tartozó vagy kapcsolódó nemzetközi gaz­dasági, kereskedelmi és pénzügyi szervezetek képvi­selői vesznek részt. Az a tény, hogy az ülésszakon számos állam- és kormányfő, külügyminiszter, a társadalmi, politikai és gazdasági élet több kiemelkedő személyisége is részt vesz, bizonyítja: a nemzetközi közvélemény rendkívüli jelentőséget tulajdonít az eseménynek. Ez viszont tá­volról sem meglepő, hiszen az ülésszak napirendjén olyan különleges fontosságú problémák szerepelnek, mint a világgazdasági helyzet elemzése, a jelenlegi nehézségek áthidalását célzó intézkedések megvitatá­sa és meghozatala, a nyersanyagok kérdésének méltá­nyos és mindenki számára előnyös megoldása, a nem­zetközi kereskedelem útjában álló akadályok elhárítá­sa, valamint a nemzetközi valutáris­ pénzügyi rendszer válságának enyhítése, megszüntetése. Növeli az ülésszak fontosságát, hogy arra olyan idő­pontban került sor, amikor a világgazdaság rendkívül súlyos problémákkal küszködik, amikor a nemzetközi életben egyre fokozódik a feszültség, s nő a bizalmat­lanság légköre. Bizonyságul álljon itt néhány adat a nemzetközi kereskedelem múlt évi alakulásáról. A Nemzetközi Valutaalap kiadványa szerint a fejlődő or­szágok külkereskedelmének tavalyi volumene jelentő­sen lecsökkent. Így például a kőolajjal nem rendelkező államok 11,6 százalékkal szorították alább behozatalu­kat, miközben exportjukat is 5,6 százalékkal voltak kénytelenek csökkenteni. Mi több, még a kőolajexpor­táló országok külkereskedelme is visszaesett. Hazánk küldöttségét Manea Mănescu elvtárs, az Ál­lamtanács alelnöke vezeti. Küldöttségünk alapvető cél­kitűzése pedig nem más, mint hogy az ülésszak minél jobb eredményekkel záruljon, építő jellegű határozato­kat fogadjon el a fejlődő országok támogatására, a gazdag és szegény országok közötti reális dialógus megkezdésére, hogy az UNCTAD VI. fordulópontot jelentsen a nemzetközi gazdasági és politikai életben. Bár közel egy hónapja, hogy hosszas huzavona, tár­gyalások és egyezkedések után aláírták az izraeli csa­patok libanoni kivonulásáról szóló egyezséget, a nyu­galom nem állt helyre az országban. Mi több, a tudó­sítók az egyre fokozódó feszültségről tájékoztatnak. Még mindig viszálykodnak a különböző libanoni pártok, hiszen majdnem mindennaposak az összetű­zések a keresztények egyesített milíciái, illetve a ha­ladó Szocialista Párt (drúzok) fegyveresei közt. S a kirobbanó harcok legtöbbször a fővárost is érintik. De még ennél is súlyosabb a helyzet a kelet-libanoni Bekaa-völgyben, ahol már magas fokú készültségbe helyezték az egymással szemben álló szíriai és izraeli erőket. Az egymásnak némileg ellentmondó hírügy­nökségi, valamint az érintett felek — Szíria és Izrael — külügyi fórumainak jelentései szerint a következő kép rajzolódott ki: az élénkülő izraeli légfelderítéssel párhuzamosan folytatódnak a csapatösszevonások, ú­­jabb harckocsioszlopok, lőszerszállítmányok érkeznek a frontvonal térségébe. Természetesen a szírek sem ül­nek tétlenül. Ezzel kapcsolatban így írt az Asz-Szaura című bagdadi lap: „Szíria csupán védelmi intézkedé­seket foganatosít a küszöbönálló izraeli agresszió ellen. A cél: határozott megtorlással válaszolni bármilyen iz­raeli provokációra". Érdekes a libanoni vezetők álláspontja a Bekaa-völ­­gyi fejleményekkel kapcsolatban. Amin Dzsemajel el­nök ugyanis rendkívüli arab csúcsértekezlet összehívá­sát kezdeményezte. Elie Szalem külügyminiszter e cél­ból bejrúti látogatásra hívta meg Sedis Klibit, az Arab Liga főtitkárát, Dzsemajel pedig személyes megbízottai révén próbálja megnyerni az arab vezetők ilyen irányú támogatását. Mert mire számít a libanoni elnök? Min­den bizonnyal arra, hogy az arab csúcs hivatalosan szorgalmazza majd az országban lévő szíriai és palesz­tin erők kivonását, függetlenül az izraeli-libanoni meg­állapodás jellegétől és tartalmától. Ez esetben ugyanis Dzsemajel arra számít, hogy a Libanon és Szíria kö­zötti különleges viszony nem változik. Márpedig a li­banoni tartós és igazságos béke megteremtése szükség­szerűen feltételezi a közel-keleti ország minden irányú jószomszédi kapcsolatait. MARTONOSI CSABA Hihetetlen, de igaz: fél tucatnyi nyugat-európai ország rendőrsége nyomozott hónapokig egy teherau­tórakomány eltűntnek hitt hordó után. A hordókban dioxin, a napjainkban ismert mérgek leg­veszedelmesebbjeinek egyike van. A hordók hollétének felderítése — és ha szükséges, elszigetelése — szó szerint létkérdés, és mégis... Mint ismeretes, 7 évvel ezelőtt az olaszországi Se­­veso helység szomszédságában műszaki hiba követ­keztében felrobbant az Icmesa cég vegyiüzemének egyik reaktora. A robbanás során levegőbe került dioxinfelhő hetvenezer állat pusztulását okozta, 700 embert kellett sürgősen kitelepíteni, néhány ma is szenved — arcán gyógyíthatatlan bőrbetegség nyomaival — az akkori baleset nyomán. A sevesói gyárban és környékén visz­­szegyűjtött dioxint tartalmazza a nyugati országutakon eltűnt 41 különlegesen szigetelt hordó. A vegyiüzem-tulajdonos Icmesa cég egy svájci kon­szern, a Hoffmann la­ Roche leányvállalata. A szeren­csétlenség után a konszern megegyezett egy, a szennye­zőanyagok megsemmisítésében járatos céggel, „vegye gondjaiba“ a szennyezett területről begyűjtött mérget. Ez a megbízást továbbadta egy francia vállalkozónak: a szállítmány elhagyta Olaszország területét. Útja Észak-Franciaországig követhető nyomon, aztán... sem­mi. A francia hatóságok a cégtulajdonostól igyekeztek megtudni valamit a hordók hollétéről, de az hallgatott. Közben nyomoztak a nyugatnémetek, a belgák, a hollandok: nem került-e területükre a veszélyes szál­lítmány? Hogy miért hallgatott a francia? A legvalószínűbb ma­gyarázat erre az, hogy a hordókat a törvényes bizton­sági előírások semmibevevésével rejtette el (így ol­csóbb). Ettől féltek egyébként a hatóságok is. A környezetvédők (akik felhívták a figyelmet a do­logra) azonnali intézkedéseket követeltek, a konszern mosta kezeit, a francia kisvállalkozó „üzleti titok“-ra hivatkozva hallgatott, a rendőrség nyomozott... És végül május 19-én Észak-Franciaországban meg­találták a rakományt. Mindenki fellélegzett, pedig.» B. JÓZSA JÁNOS A következő VB házigazdája: Mexikó Több olvasónk érdeklődött: hogyan tör­ténhetett meg, hogy az 1986. évi labda­rúgó-világbajnokság döntőjének meg­rendezési jogét Mexikó kapta meg olyan ellenjelöltekkel szemben, mint az Egyesült Államok és Kanada ? Igyekszem válaszolni a kérdésre — ab­ban a reményben is persze, hogy hazánk válogatottja is ott lesz majd Mexikóban... Az egész világ sportközvéleménye által feszült figyelemmel várt szavazáson a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség végre­hajtó bizottságának mind a húsz tagja Mexikóra adta voksát, és így első ízben fordul elő, hogy egy ország kétszer is VB-rendezés lehetőségéhez jut. Mint is­meretes, a közép-amerikai ország 1970-ben már otthont adott a Mundialnak. Az ülésen (amelyet a stockholmi Hotel Sheratonban tartottak) először a kanadai küldöttség kapott szót. Jim Fleming, a labdarúgó-szövetség elnöke félórás beszé­dében ismét sérelmezte, hogy a FIFA-al­­bizottság márciusban nem látogatta meg országát. Végül azonban kijelentette, hogy mindenképpen elfogadják a végre­hajtó bizottság döntését, még akkor is, ha ez Kanadára nézve hátrányos lesz. A kö­vetkező felszólaló, Rafael del Castillo, a Mexikói Labdarúgó Szövetség elnöke mindössze nyolc percig beszélt, s mikor megkérdezték, miért fogta ilyen rövidre mondandóját, így felelt: „Biztos vagyok benne, hogy néhány perc alatt is sikerült meggyőznöm a testületet..." A harmadiknak sorra kerülő Egyesült Államok delegációja nevében a vezető, Henry Kissinger volt külügyminiszter mon­dott beszédet. Csaknem egy órán keresz­tül igyekezett meggyőzni a végrehajtó bi­zottságot arról, hogy az Egyesült Államok jelölése az egyetlen helyes megoldás. Eb­ben segítségére volt minden idők egyik legnagyobb labdarúgó egyénisége, Pelé is, aki ugyancsak az USA küldöttségének tagjaként vett részt az ülésen. A brazil Joao Havelange, a FIFA elnöke az ülést követő sajtóértekezleten azzal in­dokolta Mexikó választását, hogy a FIFA- albizottság márciusban kedvező képet al­kotott az ország felkészültségéről. Az Egye­sült Államok és Kanada ezen az szólt, hogy az egyes helyszínek között konti­nensnyi távolságok vannak, ráadásul Ka­nada a szükségesnél kevesebb stadionnal rendelkezik. Mexikóban örömünnepet tartottak or­szágszerte, amikor helyi idő szerint reggel hat órakor a Stockholm—Mexikóváros kö­zött létrehozott tv-lánc közvetítésével, a helyszínről sugárzott adásból megtudták, hogy az 1970-es Mundialt követően ismét országukra esett a választás. A nagyobb városokban ezrek lepték el az utcákat, a legnépszerűbb dalokat énekelve, önfeled­ten ünnepeltek. Guillermo Canedót, a FIFA egyik alelnökét, a mexikói labda­rúgó-szövetség elnökét „nemzeti hősként" éltették. Öregfiúk és fiatalabbak... Néhány nappal ezelőtt a brassói ifjú­sági stadionban szépszámú nézősereg volt kíváncsi két labdarúgó-mérkőzésre. A le­látókat zömmel az idősebb korosztály tagjai töltötték meg, olyan volt szurkolók, akiknek valamikor „bérletük" volt az egyko­ri Steagul Roşu együttesének labdarúgó­mérkőzéseire, akár hazai, akár idegen pá­lyán játszottak kedvenceik. S ők, az ilyen­olyan okból „visszavonultak", ez alkalom­mal újra eljöttek a stadionba, hiszen látni akarták a Steagul Roşu—Tractorul öregfi­úk közötti mérkőzést. Sportmesterek és egykori válogatottak vonultak fel a pályára, s az őket fogadó viharos taps azt jelentette, hogy a volt aktív labdarúgók mindenekelőtt szép em­lékeket (nagyszerű győzelmeket, a jelen­leginél sokkal jobb helyezést a bajnok­ságban) idéztek fel. Nem hiszem, hogy lenne labdarúgás-kedvelő az országban, aki a következőkben felsorolt egykori spor­tolók közül legalább egy „csapatra való" nevére ne emlékezne. A Steagul Roşu öregfiúk csapatának a következő volt a játékkerete: Ghiţă, Jenei, Kampó, Rusu, Szigeti, Kádár, Pescaru, Necula, Gone, Györfi, Drágai, Mészáros, Szeredai, Bá­lint, Niţă, Selymesi, Ardeleanu és Grecea. A Tractorul játékoskerete: Oane, Ciripoh Sima, Borcan, Romanov, Păun, Petruţ, Şerb, Vătav, Staicu, Iacob, Ivăncescu, Trăznea, Ciobotaru, Binder, Ionescu és Mănescu. Az eredménytől függetlenül, a jelenlé­vők mindkét együttest vastapssal jutalmaz­ták. Megérdemelten. Mert ezeknek a testsúlyban igencsak meggyarapodott egy­kori labdarúgóknak a zöme a technika­taktika elnevezésű „tantárgyból" ma is je­lesre vizsgázhatna... Az öregfiúk mérkőzésének „folytatása“ a Brassói FCM és a Bukaresti Dinamo közötti barátságos találkozó volt. Mint ismeretes, 4 fordulóval az első­osztályú labdarúgó-bajnokság befejezése előtt a brassói, illetve a fővárosi együt­tesnek merőben különbözőek a „szándé­kai". A brassói csapat el akarja kerülni a kiesést, a fővárosi pedig bajnoki címet szándékszik nyerni... Nos, ez a találkozó, Oracnak a mér­kőzés 9. percében rúgott góljával, 1:0 arányú Dinamó-győzelemmel ért véget. S a szurkolók meglehetősen kedvetlenül, de főleg aggódva figyelték a hazai csa­pat tagjainak meddő játékát. Tény: ked­vetlenségük és aggodalmuk is jogos... SZAMOSI BARNA III. Betűnként ötvenmillió Térjünk vissza szeptember tizenötödikére, és pró­báljuk meg rekonstruálni, hogyan is járt el Pilon úr. Késő éjjel indult el otthonról, beszállt a kocsijá­ba, és elhajtott egy bizonyos utca bizonyos épületé­hez, melyen a következő felirat állt: Kerületi Adó­hivatal. Óvatosan körülnézett, majd a levelesládához lépett és kinyújtotta a karját. Egy távoli szemlélő azt gondolta volna, hogy egy borítékot csúsztat a ládába. Pedig épp ellenkezőleg, kihúzott belőle egy borítékot, majd még egyet, míg végül egy egész kis csomag gyűlt össze nála. Néhányat visszacsúsztatott, nehogy másnap reggel az adószedő üresen találja levelesládáját, mert azt bizonyára különösnek találná. Ezután visszaszólít ko­csijába, és folytatta körútját. Tájékozott ember lehetett: ismerte az elegáns ke­rületet, ahol az adófizetők nagy összegű adót fizetnek. Pszichológusnak sem lehetett utolsó, jól ismerte a franciákat. Tudta, hogy honfitársai nem szeretnek adót fizetni, ezért csak az utolsó napon, , az utolsó órákban fizetik be, szeptember 15-én, éjfél előtt. . Miután úgy érezte, eléggé megszedte magát, Pilon ú­r hazatért, és kezdetét vette a munka második sza­kasza. A csekken a következő olvasható: kibocsátója az X vagy Z bank, amely az Államkincstár számára átutal ennyit és ennyit. Pilon úr, akinek kétségkívül grafikusi adottságai is voltak, figyelemre méltó ügyességgel alakítja át az Államkincstár szót Reklám Kincstárrá. Mindössze há­rom betűt kell hozzáírnia: Államkincstár franciául: Trésor Public, Reklám Kincstár franciául Trésor Publicité. Pilon úr egy éjszaka alatt több mint 150 millió régi frankot gyűjtött össze. A következő napokban aztán a csekket elküldte bankja címére, természete­sen apránként, hogy ne legyen feltűnő. Az adóhivatalnak rengeteg a dolga és — ismerve a franciákat — türelme is van. Néhány napot ráhagy, csak azután kezdi el figyelmeztetni a késlekedőket. Addigra Pilon úr már árkon-bokron túl járt a pénz­zel. Lássuk be: a trükk zseniális. Egyetlen hátránya van : az, hogy csak egyszer alkalmazható: ha vala­ki újból Reklám Kincstár néven akarna hirdetési ügynökséget alapítani Franciaországban, sok kelle­metlen kérdésre kellene válaszolnia. Pilon úr soha nem is próbálta megismételni ezt a trükköt. Vagy beérte ezzel a zsákmánnyal, vagy a kö­vetkező akcióhoz más trükköt eszelt ki — mindeneset­re nem került rendőrkézre azóta sem. Még arra is vigyázott, hogy a 150 milliót ne a saját bankjában helyezi el, mert azzal esetleg felhívta volna magára a figyelmet. Egy régi kuplé a kabaréból Pilon úrnak ráadásul a lelkiismerete is csaknem nyugodt lehet, hiszen alig károsította meg az embe­reket. Dupont úr és társai igazolni tudják, hogy ők rend­ben teljesítették adózási kötelességüket: csekkjeiket bedobták az adóhivatal levélládájába. Ezekért a leve­lesládákért pedig az adóhivatal a felelős. Ezzel a pénzügyminiszter is kénytelen egyetérteni. Pilon úr nem fosztotta ki tehát sem a bankot, sem azokat az adófizetőket, akiknek csekkjeit felhasználta. Az államot lopta meg, vagyis az összes adófizetőt — akik közé alighanem ő is tartozik. Fejenként alig vett el egy-két centime-ot mindenkitől. Talán ezért is vált közkedvelt fantommá; szerte Párizsban mo­solyogva emlegették, még a kabaréban is megéne­kelték. (vége) Szerkesztőbizottság : Madaras Lázár (főszerkesztő), Danciu Katalin (szerkesztőségi felelős titkár), Bartha Albert, Gellérd Lajos, Szenyei Sándor. Grafikai szerkesztő: Csutak Levente. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Brassó, Sadoveanu utca 3. Telefon: 44047,42428. Előfizetési árak: negyedévre 13 lej fel évre 26 lej, egész évre 52 lej. Apróhirde­téseket a kiadó vesz fel. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Brassói nyomdaipari vállalat — 40 442

Next