Brassói Lapok, 1929. március (35. évfolyam, 48-73. szám)

1929-03-01 / 48. szám

1929. március 1. A freudizmusról írta: Lakatos László — ön téved. Mert legalább olyan régen vettem észre, mint ön azt a kis válságfélét, ami mostanában a freudizmus körül van. De a különbség ön között és közöttem, hogy ön csak a válságot veszi észre, én pedig nem felejtem el közben magát a freudizmust sem, amely már-már utálatos népszerűsége ellenére mégis csak az emberi elme egyik legnagyobb (kritikai) megnyilatkozása, amelynek helye, érdeme és jelentősége mindjárt Kopernikus és Darwin tanításai mellett van. Sőt tovább megyek, magát a mestert, Freudot, mint analitikust és kritikust egyenesen Swift mellett említem. Mert Swift óta senki úgy mint Freud nem tudta az embert felülről nézni és megiőrni. Senki nem tudott ennyire az ember fölé helyezkedni és éppen ezért senki nem tudott ilyen tárgyilagosan belenézni az emberbe, mint ők ketten. A nagy angol szatirikus és a bécsi orvosprofesszor. Éppen ezért Freud megérkezése többek közt művészi esemény is volt. - Dehogy is nem. Azért nagyon is jól látom a hibákat. Freud tragédiája minden vezér és minden főnök tragédiája. Egy elmélet vezére és egy iskola főnöke lett. Snobok, dilettánsok, utánzók, félremagyarázók, stréberek, hisztérikák mind hozzátapadtak. Zsenijéből szellemi Inzókurát tartottak a maguk javára és a mester kárára. Valamikor az volt a baj, hogy nem értették meg. Most az a baj, hogy agyonértik. Betegre értik. Halálra értik. Így eltúlozzák. Ezek a szegény neofiták akik csak sablonokban tudnak gondolkozni, ezek az egykönyvű emberek, ezek a pápaszemes hím- és nőnemű szalonmajmok elfelejtik, hogy Freud és a freudizmus csak egyik, habár megrendítően zseniális megnyilatkozása a kornak, amelyben azonban élt egy Shaw, egy France, egy Ghandi, egy Marconi, sőt — ne nevessen ki — egy Lindbergh is. Ezek a kis fanatikusok, ezek az intellektuális terroristák el akarnának törülni mindent, hogy végül is ne maradjon meg csak a világűr és benne az ő céhük, amely nap-nap után a mester dicsőségét eszi reggelire, ebédre és vacsorára. Mert nincs szörnyűbb az egyoldalúságnál és mint vannak emberek, akik ostobaságból analfabéták maradnak, úgy mások ostobaságból intellektuelek lesznek. Minden csak azon múlik, hogy ki-ki mire fordítja és miként hasznosítja az ő veleszületett butaságát. — Lássa, ebben igaza van. Az egész ügynek rengeteget ártottak rossz és tehetségtelen írók, akik, mert másként nem tudtak feltűnni, rossz regényeiket és még rosszabb színdarabjaikat agyonzsúrolták freudizmussal. A tudatalattiság, mint tudatos svindli, — valóban ördögi. És igaz ugyan, hogy Freud többek közt irodalmi műveken is megmutatta tanításának erejét és érvényességét. — De micsoda különbség! Freud leginkább olyan remekműveket analizált, amelyek jóval ő előtte íródtak, amikor még csak az ösztön volt meg, de nem az ösztön analízise is, csak a psziché és nem pszichoanalízis és amelyekben a művészi alkotás éppen olyan ösztönös és öntudatlan, mint maga az emberi élet legbelseje. Viszont ezek a mai írócskák, akik szorgalmasan és tudatosan tanulják a tudatalattiságot, lexikonból és szakkönyvekből a naivitást. Ne beszéljünk róluk. Kár az időért. — Hát lássa, ez az. Azért mégis kitartok mellette. És mentői több intellektuális piszok akar hozzátapatni, annál inkább mellette, aki nagy, értelmes és tiszta. Mert... Bajok vannak ugyan, de ezek csak múló bajok. Petőfit és Heinet sem tudták megenni utánzóik és Freudot sem fogja végleg agyonkompromittálhatni híveinek ostoba (és nevetni fog: tudatlan) kilencven százaléka. Ez el fog műnik A mai túlzott divat, éppen úgy, mint elmúlt Freud egykori ismeretlensége és népszerűtlensége. Marad maga az eszme, minden Van Houten kakaószerű reklámja nélkül. listája (Apolló) I. APÓK 3. oldal, 48. szám, mel*a w-wa Óriási elkeseredés a vasutasok között ül©fép ráeséseit a KFK-nél, melyeláő! nem a vasutasnaí, hanem a Siiicsáárnak van isaszna Előléptetéseit, melyek nem ransemeléssel, hanem rangttSUeniáne! jám&lt B r a s 8 ó. , február 27. Mérhetetlen keserűség és fájdalom panasza kiált • a nyilvánosságra a vasutasok köréből. A munka és kötelesség hőslelkis napszámosai a csalódások gyötrő töviseit szenvedik, ahelyett, hogy a méltó megbecsülés, a tisztességes elbánás természetes örömét élveznék. És ez a kétségbeesésig sülyedő keserűség a lekisebbítés, a meg nem értés, a kínzó eljátszottság miatt ép abban az érában éri el a tetőpontját, mely a munka megbecsülését, erkölcsi és anyagi méltánylását hirdette, s amely után — ép ezért — buzgó imádság epedezett ezer meg ezer vasutas ajkán. De beszéljenek a szomorú tények. Most van folyamatban a CFR-nél a személyzet február havi illetményének a kifizetése. Megnyugvás helyett az alkalmazottak megdöbbenéssel és megbotránkozással állapítják meg, hogy a január elseji érvénnyel kiadott munkajutalékrendszer alapján 200—300 lejjel kevesebb fizetést kapnak, mint idáig. Emiatt a kilátásba helyezett előléptetések is kilátástalanok, mert amikor majd esetleg, talán, alkalmasint, valószínűleg száz alkalmazott közül egy előlép, mondjuk 500— 1500 lejig terjedő fizetésemeléssel, ugyanakkor kilencvenkilenctől emez előlépés címén átlag kétszáz lejt levonnak. A kincstár mesés üzletet csinál, az előléptetések kikürtölésével a vasúti kormány még az altruista előnevet is megkapja a tájékozatlan közvéleménytől, de a szegény, csalódott, nyomorgó vasutasok? Szabad az államnak, és most, mikor a stabilizáció miatt az árak is emelkedőben, s mikor az alkalmazottak globális adójét is felemelték, redukálnia a tisztviselők fizetését? Ha a liberális kormány sárbatiporta a vasúti alkalmazottak szerzett jogait, s rangban is lejebb szorította őket, csak hogy a törvény által megállapított magasabb fizetésbe automatikusan bele ne jussanak, szabad-e ezt tennie a jog, törvényesség és méltányosság jelszavával érkező és működő új kormánynak? A világ el sem hiszi, hogy egy olyan hatalmas és nagyjelentőségű Intézmény alkalmazottainak mint a CFR, mai napig sincs „Szolgálati és illetényszabályzatuk“ ■ az évről-évre máskép szerkesztett organizációs törvény alapján a törvény végrehajtása alkalmával egyes alkalmazottakat alacsonyabb rangosztályba soroztak, mint aminőt ezelőtt nyolc-tíz évig viseltek. Történt pedig ez a lejebbítés különösen az ellenőrök és főellenőrök tagosztályában. Például a főellenőr rangsorja 17. úgy az 1927, mint 1928 évi törvény szerint. Fizetés 1927 ben: I. oszt. 1150, II. oszt. 1100, III. oszt. 1000. 1928-ban: I. oszt. 1400, I. oszt 1300, 111. oszt. 1200 lej, tehát ez így emelkedést mutat. Az 1928 évi organizációs törvény végrehajtási utasítása külön táblázatban világosan előírja azt is, hogy kiki milyen rangsorozat és osztályból milyen rangsorozat, osztály és illetménnyel sorozandó át. Például: 17. rang főellenőr: I. oszt. 1150, átmegy I. oszt. 1400, II. oszt. 1109, átmegy 17. II. osztály 1300. III. oszt. 1000, átmegy 111. oszt. 1200. 18. rang főállomásfőnök. I. oszt. átmegy I. oszt. 1200. II. oszt átmegy 18. II. oszt. 1100. III. oszt. átmegy III. oszt. 1000. Ennek dacára megtörtént, hogy főellenőröket, kik 8—10 évig viselték a főellenőri rangot és az azzal járó javadalmazást, hogy most a törvény által őket megillető magasabb illetményhez ne jussanak, rangban alább szállították ugyanazon fizetéssel, mit 1927-ben élveztek, vagyis 17. rang 111 oszt. főellenőrt, kinek 1927-ben 1000 fe törzsfizetése volt, ahelyett, hogy ugyanezen rang megfelelő osztályába 1200 lej fizetéssel átsoroztak volna, amint a törvény és magyarázata előírja, bejebenhtettek a 18. rang HL oszt.-ba 1000 lej alapfizetéssel főállomásfőnök címmel. És így bántak el az ellenőrökkel is. Mi van ez úgynevezett jutalékokkal, amikből nem jut a vasutasnak? A jutalék fizetés természetével bír, de a nyugdíjba épúgy nem számít, mint a sok drágaság pótlék, mégis tájékoztatásul: a kategóriákat alapfizetés szerint különböztetik meg egymástól. A legkisebb 350 lej havonta, pl. egy hivatalszolgáé. A jutalék eredete, hogy a vasutasok fizetését javítsák: a szállító közönséggel fizettetik azt meg 1922 óta minden vasúti szállítási díj 25, később 30 százaléka a jutalékalapnak jár. A havi elosztást arányszám alapján ejtik meg, de úgy, hogy a beszedett 30 százaléknak jelentős része más célt szolgál. A liberális kormány sokszor vette igénybe a ténylegesen elosztott jutalékot sokszor meghaladó fölösleget mindenféle más célra. Most, hogy az adó megháromszorosodott, s minden drágul, most, mikor félidején a sóti betegség, fűtés stb. sok előre nem látott költséget okoz, a vasúti vezérigazgatóság még dec. hóban feldolgoztatta az új és régi rendszerű jutalék különbözeti lábazatokat, s dacára annak, hogy az új rendszer határozottan kedvezőtlen, felztével mégis azt léptették életbe. Viszont eltörölték a túlóradíjazást, mely kis mértékben pótolta a fizetést s amely egyéni, de nem protekciós értéket jelentett. Ezzel egy komplikált rendszer lépett életbe. Az amúgy is kis létszámú számfejtő irodák alig bírják idejében számfejteni a fizetési lajstromokat máris el kell készüljenek ezzel a komplikált jutaléklistákkal. Aztán tele van ismeretlen jelentésű kifejezésekkel, melyeket minden főnök úgy értelmez, ahogy akarja, sokszor nevelve rabszolgákat a tisztviselőkből, mivel kreatúráinak jobb minősítést adva, nagyobb jutalékhoz juttatja őket. Sok egyéb panasz is van, amelyeknek felsorolása oldalakat töltene meg, és amelyek miatt leírhatatlan az elkeseredés a vasutasok között, akik kétségbeesve várják azt a megváltót, aki egyszer végre rendet csinál a CFR dzsungelében. A VONATKÍSÉRŐK JAJKIÁLTASA A többi lenyűgözött vasutas kétségbeesett panaszai mellett az elsősorban hallgatandó meg és orvoslandó, a vonatkísérő személyzet súlyos panasza és tizenkettedik órában elhangzó kérése a jobb bánásmódért, a tisztességes megélhetésért. Panaszuk akkordjának alaptónusa egy volt Máv főkalauz sorsa, akit 1919. április 1 től, mint elsőosztályu vonatvezető iktatott be a CFR alkalmazottai közé és van ma, 1929-ben, hatszáz lej alapfizetése, hat gyermeke és rengeteg nyomorúsága. Tizenöt-húsz éve szolgáló kalauzok vannak 450— 500 lej alapfizetéssel s ezek a fizetések is hónaprólhónapra kevesebbé zsugorodnak a levonások és a már legmagasabb rekordot elért büntetéspénzek miatt. A szerencsétlen, mellőzött vonatkísérők szolgálatukat sokszor a legnagyobb nélkülözések közt, kábult fővel, nyomott szívvel végzik. Éjjel-nappal a halál torkában, ezrek vagyonának és életének a felelősségével, fagyottan dideregve a szibériai hidegben, s mégis megfeszített éberséggel, mialatt az irodákban a rendszer protezsáltjai melegednek, dirigálnak és tollasodnak. A vonatkísérők is bíztak a Mama-Messiásban, aki első és igazságot tesz. Ideje is volna, hogy behatóbban foglalkozzanak a sorsukkal, emberségesebben bánjanak velük és tegyék lehetővé, hogy kockázatosan nehéz szolgálatuk fejében gondtalan megélhetés jusson számukra. Huszonhárom új olasz szenátort neveztek ki. Rómából jelentik, hogy a király Mussolini előterjesztésére 23 új szenátort nevezett ki, köztük Potenziani herceget, Róma volt kormányzóját is. — Robbanás egy nitrogén gyárban. Münchenből jelentik, hogy a trostbergi nitrogéngyárban robbanás, majd tűz támadt. Két ember meghalt, hátán súlyosan, tizen könnyebben sebesültek meg. A Humanité főszerkesztőjét letartóztatták. Párisnél jelentik Vaillant Couturier volt képviselőt, a Humanité főszerkesztőjét a rendőrség letartóztatta és nyomban bekísérte a fogházba. Vaillant Couturiert a múlt évben nyolc havi fogházra ítélték, mert a katonákat engedetlenségre hajtogatta. Az így sorra járta a felsőbb fórumokat, míg végre most a semmitőszék jóváhagyta az ítéletet.