Brassói Lapok, 1930. augusztus (36. évfolyam, 169-190. szám)

1930-08-06 / 169. szám

Égana/im k \ \ Könnyű jó cipővel segíthetünk rajta! Gummitalpu vászon­cipő, a neve Dorco Tetszetős, kényelmes és az ára olcsó! ClGYELOSÍNfeA VÉDJíGYKfcj 4 B.L Ac­a­­k a német válsághoz Az állam túl drágán dolgozik A német birodalmi „Sparkomissar“ érdekes jelenté­s, mely szerint a tisztviselők egy­negyede felesleges Berlin, augusztus hó 4. Van Németországban egy birodalmi „Sparko­missar", akinek körülbelül abban áll a megbí­zatása, ami egy racionalizáló mérnöknek egy gyári üzemben: tanulmányozni kell az állami apparátust s tanulmányainak eredményei alapján javaslatokat kell tennie a racionali­zálásra vonatkozólag. Dr. Samisch, aki ezt a hálátlan hivatást vál­lalta s egyébként a Legfőbb számvevőszéknek elnöke s mint ilyennek már hivatalból részle­tekbe­n menő tapasztalatai vannak az államház­tartás igen kevéssé gazdaságos viteléről, már évek óta részletes tanulmányokat folytatott a helyszínen, előbb Würtenberg és Hessen­ben, majd pedig legutóbb Mecklenburg-Schwerin­­ben. Részletekbe menően megvizsgálta ezen or­szágok ügyvitelét, egész közigazgatását s most egy alapos jelentésben foglalja össze kutatása­inak eredményeit. Ezek olyanok, hogy bár csak néhány német országrészről beszélnek is, ta­nulságosak mindenütt, ahol csak állam, köz­igazgatás, állami hivatalnok-gépezet van , pe­dig különösen nálunk, Romániában, ahol Sa­misch megállapításai bizonyára sokszorosan igazolást nyernének, ha egyszer egy romániai hamiseh hasonló szigorú vizsgálatot folytatna le a román ál­lami apparátus környékén. Németországban a jóvátétel fizetési kötele­zettsége ad még különösebb aktualitást a kér­désnek. Akinek nagy adósság­részleteket kell fizetnie hosszú éveken keresztül, termesztes dolog volna, hogy berendezkedik a spórolásra, hogy ezzel is megkönnyítse a helyzetét. Leg­utóbb ismertettük a mai német politikai hely­zetet, amelynek kulcsát most az képezi, hogy kifizesse a nagy jóvátételi rátákat s a külön­böző politikai pártok és társadalmi tényezők között a parlamenten belől s azon civil­­ most elsősorban e körül folyik a harc. De az ósz­­oros ellenzéki pártok követelik a nagy adótör­vényekkel szemben, hogy a költségvetésben nagymérvű spórolásokat hajtsanak végre, azaz egyszerűsítsék ahol csak lehet az államháztar­tást.. A kormány szerint azonban a tizenkét milliárdos költségvetésből csak 125 milliót le­het megspórolni. A közvélemény azonban ezt nem tudja elhinni s kapóra jön most az állami ,,Sparkomissar“ jelentése, amely megállapítja, hogy a tisztviselők negyedrésze teljesen fö­lösleges s nélkülük épen olyan jól el lehet­ne ugyanazt a munkát végezni. Hallatlan megállapítás ez Németországban, a lgjobb és leglelkiismeretesebb közigazgatás hazájában. Mert ez azt jelenti, hogy egyedül a hivatalnok sereg kellő be­építésével meg volna eldjuto­tt jó­vátételi számla fizetése. Hiszen az állami kiadások oroszlánrésze hiva­­talnoki fizetésekre megy el s enn­ek negyede ifibb volna mint az évi jóvátételi ráta. Dr. Samisch megállapítja számszerűleg, hogy az állam mennyire nem dolgozik gazda­ságosan. A hivatalok munkamenetének részle­tes tanulmányozása alapján megállapította, hogy a hivatalnokok 24,6 része teljesen feles­leges. És pedig a magasabb rangnak nak 1­0 százaléka, a középtisztviselőknek 25,2 százalé­ka, s az alacsonyabb tisztviselők 20­0 százalé­­ka. Nézete szerint ilyen mértékben könyű­szer­rel le lehetne építeni a hivatalnokokat s ez anélkül, hogy ez a leépítés a munka menetének ártana, sőt ellenkezőleg, minden ■ arészí­űség szerint csak használna. Javasolja tehát a leg­szigorúbb hivatalnok-zárlatot mindaddig, amíg a hivatalnokok száma a fenti mértékig nem redukálódik. De nemcsak azt állapja meg, h­ogy túl sok a hivatalnok, hanem azt is, hogy túl drágán fizetett hivatalnokokkal végeztet az állam munkákat, amelyeket magán­üze­mekben sokkal alacsonyabb fizetésű alkal­mazottak elvégeznek. Legnagyobb részét annak a munkának, ame­lyet ma nagy fizetésű tiszt­viselők tégeznek, kis fizetésű alkalmazottak és munkások épen olyan jól el tudnák végezni.­­ kiszámítja, hogy milyen óriási összegeket lehetne ezen az uton is megtakarítani. Egyetlen egy példa eleget mond. Egy tisztviselő kerül az államnak ti­zenkét év alatt nyugdíj és egyéb biztosítások­kal 112.503 márkába, ezzel szemben egy ha­sonló munkát végző magánalkalmazott ugyan­ezen tizenkét év alatt csak 54.600 márkába ke­rül, úgy­hogy tizenkét év alatt egyetlen egy középfokú tisztviselőn meg lehetne takarítani 57.903 márkát! Mindig tudtuk, hogy az állami gépezet na­gyon drágán dolgozik, de hogy még Németor­szágban is ennyire pazaroljon, az mégis meg­lepetés. Mi lehet akkor a helyzet máshol s mennyit lehetne például megtakarítani nálunk Románéban? Hogy azonban az állami üzem racionalizálá­sa sokkal nagyobb nehézségekbe ütközik, mint a privát üzemeké, azt is jól tudjuk. Dr. Sii­­miseh birodalmi „Sparkomissar" is, amikor megállapítja, hogy a tisztviselők elvesztették már teljesen érzé­küket munkájuk célszerűsége és gazdasá­gossága iránt, öncéllá lettek, állam az államban, mely milyen nagy hatalom, mutatja az, hogy a ’trimping­­kormány bukásának egyik legfőbb oka az volt, hogy a tisztviselők fizetésük néhány százalé­káig meg akarta külön adóztatni az államház­tartás kiegyensúlyozása érdekében Pedig, ta­nácsolja a Sparkomissar a tisztviselőknek, be kell látniuk, hogy az állam­üzemet is raciona­lizálni kell, erre is rá kell kerüljön a sor s ha nem engedik leszállítani a tisztviselők számát, le kell szállítódjon a tisztviselői fizetés Mert végeredményben, mondja Samisch, az állami gazdálkodást is ugyanazok a gazdasági tör­vényszerűségek uralják, mint a magángazdál­kodást. Amiben ugyan nincs egészen igaza mert elfeledi, hogy az állam első­sorban poli­tikai hatalmi szervezet s a tisztviselők ennek a hatalomnak az exponensei. Miért is sokkal tovább tudják magukat a magángazdasági fize­tési nívó felett tartani. Dienes László Tt?mv?m7zTmm?TTTyymm­ymTTmmmTTTmTT­ytttttutttttvi A színházi koncesszió­­harc kulisszatitkaiból Hogyan, lett Erdélyi Miklós nagyváradi szín­­igazgató. A portyázó­­Bérczi és egyebek Bukarest, augusztus 4. Az erdélyi magyar színházi koncessziókat, a­mint elsőnek jelentettük, végre kiadta a mi­nisztérium. A kérdés végleges eldöntése után megállapíthatjuk, hogy a konceszió-harc idén is éppen olyan hevességgel folyt, mint a tavaly vagy tavalyelőtt. A legélesebb a harc a nagyváradi kerületért, ahol végeredményé­ben az utolsó pillanatban Erdélyi Miklós jött be elsőnek. — Erdélyi azért kapott koncessziót — inter­máltak benünket — mert ezzel vejének, Gróf Lászlónak az érdemeit akarták megju­talmazni. A nagyváradi kerületet, melyhez Nagyvárad, Szatmár, Nagybánya és Mára­marosszi­get tar­­tozik, ténylegesen Gróf László fogja igazgatni. — Nagyon sajnálatos — folytatta informáto­runk — hogy Ferenci részére nem jutott kon­­ceszió, pedig mindenki támogatta ezt a szimpa­tikus színházigazgatót. A minisztériumban is mindenki mellette volt, azonban Erdélyit nem lehetett kihagyni....­­— A minisztérium jogügyi osztályában so­kat töprengtek azon, hogy miképpen lehetne Janovics és a színpártoló egyesület ügyét kö­zös nevezőre hozni. A minisztérium jogi osz­tálya a következő megoldást ajánlotta: Jano­vics és a színpártoló egyesület társként sze­repelnek úgy a színházépületnél, mint a kon­cessziónál. Ezzel az összes felmerülhető vitás kérdéseket meg lehetne oldani. Sok szomszéd folyik a Bérczi portyázó kon­cessziójáról is. Ennek az engedélynek tulaj­donosa bármelyik városban rendezhet elő­adást, ahol másik igazgató momentán nem tart előadást. Augusztus i

Next