Brassói Lapok, 1935. április (41. évfolyam, 76-98. szám)
1935-04-27 / 96. szám
■ mt ■■■■■■■■ ■•Wff.W. -1. 021204 FftaaW ?**er *Ui , egyetem Könyvtára uudaPBST/ A tmudás ellenére is Moszkvában még bíznak a francia-orosz tárgyalások sikeres Tisztcsere a német és angol hadsereg között Hasonló nehézségekkel járt annak idején a rapallói szerződés nyélbeütése is, — mondják a szovjet politikusok Páris, április 26. A francia—orosz kölcsönös segélynyújtási egyezmény ügye tovább vajúdik. Hogy pontosan miben állanak azok a nehézségek, illetőleg felfogásbeli ellentétek, amelyek miatt a nagyjából már régebben felvázolt egyezmény nyélbeütése elodázódott, sőt meglehetős veszélybe jutott, arra egyelőre csak következtetni lehet. A Quai d‘Orsay mereven titkolózik , ennek következtében a francia Sajtó is csak tapogatózik és ellentmondó híreket közöl. A legvalószínűbbnek az látszik, hogy Beck lengyel kül kimenetelében ügyminiszter legutóbbi genfi pálfordulásának a hátterében húzódnak meg azok az okok, amelyek Lávait arra indítják, hogy ne vállalja teljes mértékben Litvinov részletköveteléseit az egyezmény megfogalmazását illetőleg. A jelek szerint a francia—lengyel katonai szövetség, amelyet a varsói kormánynak Berlinnel való barátkozása az utóbbi időben jelentékenyen meglazított és illuzárissá tett, Genfben ismét megszilárdult s a francia kormány most már tekintettel akar lenni Lengyelország érdekeire is a francia—orosz egyezmény megköté Egy hete teljesen szünetelnek az egyezményre vonatkozó tárgyalások Az okozza a részletellentéteket, hogy Franciaország tekintettel akar lenni eddigi köelezettségeire is sénél. Főként ez lehet a magyarázata annak, hogy Laval nem hajlandó belemenni a kölcsönős segélynyújtásnak abba az egészen szigorúan vett automatikusságába, amelyet a szovjet kormány kíván s amely nélkül a Franciaországgal való szoros szövetség értéke erősen csökken Moszkva szemében. Ezek a főbb szénapontok azok, amelyek válságba sodorták a francia—orosz tárgyalásokat, amelyek a multi hétig, vagyis a genfi rendkívüli időszakig, rohamosan közeledtek befejezésükhöz.iJ. T Tisztelt Doktor Úr, mély megdöbbenéssel fedeztem fel az ön nevét a Vajda-féle Pátriában, mint a Vajda-mozgalom egyik szatmári vezető egyéniségét. Azt mondja a lap, hogy ön, doktor úr, a Vajdaféle politikai fronton találja az igazi román helyét és mivel ön igazi román, ennek a frontnak az élére áll. Meglep, Doktor úr, ez a rosszul fogalmazott mondat. Bevallom, eddig naiv voltam. Azt hittem, hogy egy orvosnak a rákkutatás elleni fronton, a betegségek elleni küzdelem frontján van a helye, ha már az úgynevezett béke e békétlen esztendejében egyáltalában szükséges frontról beszélni. Azt hittem, hogy egy orvos csak olyan politikát folytathat, amely a szegénység, nyomor és a betegség kiküszöbölésére irányul. Belátom, tévedtem, ön és az önhöz hasonlók úgy érzik, hogy helyük nem a tüdővész elleni küzdelem harcosai között van, nem a vérbaj ellen küzdenek, nem a rák ellen, ilyen kicsi dolgok nem érdeklik önöket, önök idejüket, diplomájukat, tudásukat, intelligenciájukat arra használják fel, hogy a kisebbségek ellen küzdjenek. Milyen szép de, dicső feladat egy orvos számára. Van orvos, aki a halál ellen harcol. Szegény, nyomorult ember. Senki sem tud róla, csak az, akit visszahódított a nagy pártvezér karjából. Van orvos, aki ingyen gyógyít. Erről sem beszélnek. És van orvos, aki az ember ellen küzd. Ezekhez lépett be most ön is és önről, tisztelt doktor úr, lám, máris beszélnek. A nevét a lapok írják és ön büszkén feszeleg a kétes értékű dicsőség hevítő napsugarában. Elmaradott ember vagyok. Furcsa nézeteim vannak a világról. Úgy neveltek, úgy tanítottak, hogy higyyek az emberben és szeressem az embert. Diákkoromban testi-lelki jópajtásom egy Comia Traian nevű román fiú volt. Orvos lett. Ma is gyógyít az egyik budapesti kórházban. Nem magyar, sohasem is vallotta magát annak, mégis gyógyít. Magyarokat, zsidókat, ahogy jön. Embereket gyógyít. Nem politizál, mert azt mondja, hogy az orvos csak egyetlen párthoz tartozhat: az egészség pártjához. Én még ma is, ebben a román orvosban hiszek és nem önben és nem főnökében, Vajda úrban, akiről még azt is hajlandó vagyok elhinni, hogy jó politikus, csak azt nem, hogy jó orvos. Mert ilyen elvekkel nem lehet jó orvos valaki. De nehogy eltérjünk a tárgytól, maradjunk csak önnél, tisztelt Doktor úr. Miért vajdista ön? Miért kell önnek harcolni a kisebbségek „egészségtelen versenye“ ellen? Mennyiben korlátozzák az ön megélhetését a kisebbségek? Vegyük sorba a dolgokat ön fiatal ember, szerencsésen a többségi nemzethez tartozónak született. Elvégezte az egyetemet. Soha nem verték be a fejét sem a nemzetisége, sem a vallása miatt. Nyugodtan és zavartalanul tanulhatott. Vidáman jöhetett az egyetemre, nem kellett tartania attól,, hogy egy napon bottal és ököllel hazazavarják. A kórbonctan órákon sem rezzent meg, amikor valaki elkiáltotta magát, hogy „ki az idegenekkel“. Elvégezte az egyetemet és jóakarói, pártfogói segítségével állást kapott. Ön megkapta az állást Állami állás, fix fizetéssel, lakással, fűtéssel és világítással. Nyugdíjas állás. Tanulni lehet ebben az állásban. Ön tanult is. Mindenesetre tudomásul vesszük, doktor úr, a bedientest Nem is sértődünk meg érte. Megszoktuk már és tudjuk, hogy amit az orvosi kéz nem tud elérni, azt a politika könnyen elérheti Nem is haragszunk egymásra, doktor úr.„ Csak éppen — ne haragudjon azért —, ha majd véletlenül gennyes vakbélgyulladással bevisznek a kórházba, ahol ön orvos, ha eszméleten leszek, az utolsó pillanatig tiltakozni fogok az ellen, hogy ön operáljon meg. Nem fekszem a kése alá, igen tisztelt Doktor úr, ön lehet nagyon jó orvos, valószínűleg meg is mentene, hiszen én láttam már olyan orvost is, aki nem nézte, hogy betege milyen nemzetiségű, csak a betegséget nézte, de mégsem bízhatom többé önben. Sem mint beteg, sem mint ember. Nem fekszem a kése alá, doktor úr, csak akkor, ha majd nevét nem a politikai pártok lélekcsalogató kommünikéiben, hanem az orvosi kutatók diszes névsorában fogom ujjongó lelkesedéssel felfedezni A beteg hite az orvosban fél gyógyulást jelent Egyelőre ezt a hitet elvesztettem. f j ^ w \ JBARADLAI LÁSZLÓ^ / XLI. évfolyam Főszerkesztő Szombat 96 szám. Szele Béla dr. 1935. évi április 27. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Belföldre: A kézbesítő kézbesítési dijával és a pénzbeszedő Inkasszó-dijával egyetemben 74 lej. Bragovban 70 lej. Ha az előfizető közvetlenül a kiadóhivatala egész évaz előfizetési díj 68 lej. — Postai kézbesítéssel és közvetlenül a kiadóhivatalnak fizetve, az előfizetési dij havonta 60 lej. — Külföldre: negyedévre 300 lej, félévre 600 lej, lan (jobb) re_ 1200 lej. ~ Magyarországon negyedévre 12 pengő, félévre 24 pengő, egész évre 48 pengő. — HIRDETÉSEK dija hirdetési oldalon 5 lej, páros (bal) szövegoldalon 5 50 lej paratztőség 83, szövegoldalon 6 lej négyzetcentirméterenként. Hirdetési dijak előre fizetendők Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bragov, Str. Regele Carol 56-58., Telefonszámok: kiadóhivatal 82., szerkesak fizet. Egy hete szünetelnek a tárgyalások Azokkal a hírekkel kapcsolatban, amelyek szerint a tárgyalásokat a húsvéti ünnepek alatt is folytatták, az Information hivatalos körökből származó cáfolatot közöl Valótlan — írja — hogy a tárgyalások a húsvéti ünnepek alatt is szakadatlanul folytak , hogy a hét végére várható a megegyezés a vitás pontokban. A valóság az, — szögezi le az Information, — hogy nagypéntek óta a francia—orosz egyezmény ügyében semmi sem történt. HOGY A KECSKE IS JÓLLAKJÉK... Az egyezmény végleges megszerkesztése körül támadt nézeteltérések lényegére leginkább az Oeuvre és az Intransigeant világít rá, amelyek közül többi nem híve a túlszoros francia —orosz együttműködésnek. Az Oeuvre szerint a kölcsönös segélynyújtás automatikussága kérdésében keletkezett nehézségeket majdnem teljesen kiküszöbölték. A francia külügyminisztérium félhivatalos formájában közvetítő javaslatokat terjesztett elő a páris szovjetkövet útján a moszkvai kormánynak. E javaslatokkal a francia kormány az eredeti egyezménytervhez két pontból álló kiegészítő záradékot akar csatolni. Az első pont szerint a francia—orosz egyezmény rendelkezései nem állhatnak ellentétben a szerződő felek előzetesen kötött nemzetközi kötelezettségeivel (ezalatt a locarnói egyezmény és a francia—lengyel szövetség előírta kötelezettségek értendők elsősorban), míg a második pont biztosítani akarja, hogy megnemtámadás esetén meg kell várni a népszövetségi tanács összehívását, holott az eredeti terv szerint ezt nem tették volna, hanem csak utólag jelentették volna be a Népszövetségnek a kívülről történt kihívást vagy támadást. A lap ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy — amint kitűnik — az egyezményt mégis a jogi szőrszálhasogatás szellemében akarja megkötni a francia kormány, amivel nagy mértékben csökkenne a hatásossága s végeredményben csak a német politika malmára hajtanák a vizet. Valóban, ha harmadik fél részéről történő támadás esetén Francia- és Oroszország nem lépne rögtön katonai akcióba, hanem előzőleg még kivárná a népszövetségi tanács állásfoglalását, ezáltal a kölcsönös támogatás azonnali hatása elveszne. Az Intransigeant előnytelennek tartja az egyezményt Franciaországra nézve, ha benne teljesen az orosz szempontok érvényesülnek. Hosszasan fejtegeti, hogy a kölcsönös támogatás kötelezettségéből a Szovjetszövetség húzná a hasznot s Franciaország csak a veszedelmeket vállalná. Ha például Németország megtámadná Franciaországot, a szovjet haderő nem siethetne Lengyelországon át Franciaországi segítségére, illetőleg tehermentesítésére, mert ehhez a lengyelek nem járulnak hozzá. Ha viszont a Szovjetszövetséget támadnák meg, Franciaországnak azonnal közbe kellene lépnie. Tény, hogy az azonnali segélynyújtás kölcsönös kötelezettsége Franciaország számára csak úgy bír teljes értékkel, ha lehetővé teszik Lengyelország hozzájárulását is az egyezményéhez, ez pedig — a keleti paktum körüli húzódásra gondolva — igen kemény dió és fölöttébb problematikus. Hogyan vélekednek Moszkvában? A francia—orosz tárgyalások ideiglenes félbeszakításáról kiadott közlemény meglehetős meglepetést keltett az összes moszkvai körökben, de mégsem hiszik, hogy a nehézségek ne volnának leküzdhetők s hogy a francia—szovjet együttműködést komoly veszély fenyegetné. A szovjet kormány köreiben rámutatnak arra, hogy — immár 13 évvel ezelőtt — a német—orosz rapallói szerződésre vonatkozó tárgyalások is több válságos szakaszon mentek át, míg a nevezetes egyezmény a génuai konferencia idején Csicserin és Stresemann között létrejött. Nem csodálatos tehát, hogy hasonló nehézségek mutatkoznak most is, amikor a rapallói szerződésnél is jelentősebb francia— orosz egyezmény nyélbeütéséről van szó. A népbiztosok tanácsának csütörtökön kelett megvitatnia a francia—orosz egyezmény ügyét. Bár ezt nem a legbizakodóbb hangulat előzte meg, beavatott személyek mégis annak a véleményüknek adtak kifejezést, hogy megtalálják a végleges megoldást és eloszlatják Franciaország aggodalmait. Nem bíznak ugyan feltétlenül a további tárgyalások sikerében, mert a franciákat igen nehéz tárgyaló feleknek tekintik, de a szovjet kormány el akarja kerülni, hogy a tárgyalások zsákutcába jussanak." Mindenesetre ragaszkodnak ahhoz, hogy az egyezmény nem csak hogy az előre nem látható eshetőségekre szóljon, hanem részletes és minden lehetőségre felkészült intézkedéseket tartalmazzon. A szovjetkörök megértik a fran