Brassói Lapok, 1935. április (41. évfolyam, 76-98. szám)

1935-04-27 / 96. szám

■ mt ■■■■■■■■ ■•Wff.W. -1. 021204 FftaaW ?**er *Ui , egyetem Könyvtára uudaPBST/ A tm­udás ellenére is Moszkvában még bíznak a francia-orosz tárgyalások sikeres Tiszt­csere a német és angol hadsereg között Hasonló nehézségekkel járt annak idején a rapallói szerző­dés nyélbeütése is, — mond­ják a szovjet politikusok Páris, április 26. A francia—orosz kölcsönös segélynyújtási egyezmény ügye tovább vajúdik. Hogy ponto­san miben állanak azok a nehézségek, illetőleg felfogásbeli ellentétek, amelyek miatt a nagy­jából már régebben felvázolt egyezmény nyél­beütése elodázódott, sőt meglehetős veszélybe jutott, arra egyelőre csak következtetni lehet. A Quai d‘Orsay mereven titkolózik , ennek következtében a francia Sajtó is csak tapoga­tózik és ellentmondó híreket közöl. A legvaló­színűbbnek az látszik, hogy Beck lengyel kül­ kimenetelében­ ­ ügyminiszter legutóbbi genfi pálfordulásának a hátterében húzódnak meg azok az okok, a­­­melyek Lávait arra indítják, hogy ne vállalja­­ teljes mértékben Litvinov részletköveteléseit az egyezmény megfogalmazását illetőleg. A jelek szerint a francia—lengyel katonai szövet­ség, amelyet a varsói kormánynak Berlinnel való barátkozása az utóbbi időben jelentéke­nyen meglazított és illuzárissá tett, Genf­ben ismét megszilárdult s a francia kormány most már tekintettel akar lenni Lengyelország érde­keire is a francia—orosz egyezmény megköté­ Egy hete teljesen szünetelnek az egyezményre vonatkozó tárgyalások Az okozza a részletellentéte­­ket, hogy Franciaország tekin­tettel akar lenni eddigi kö­­­elezettségeire is sénél. Főként ez lehet a magyarázata annak, hogy Laval nem hajlandó belemenni a kölcsön­­ős segélynyújtásnak abba az egészen szigor­­úan vett automatikusságába, amelyet a szov­­jet kormány kíván s amely nélkül a Franciaor­szággal való szoros szövetség értéke erősen csökken Moszkva szemében. Ezek a főbb széna­­pontok azok, amelyek válságba sodorták a francia—orosz tárgyalásokat, amelyek a multi hétig, vagyis a genfi rendkívüli időszakig, ro­­hamosan közeledtek befejezésükhöz.­­iJ­. T Tisztelt Doktor Úr, mély megdöbbenéssel fedeztem fel az ön nevét a Vajda-féle Pátriában, mint a Vajda-mozga­lom egyik szatmári vezető egyéniségét. Azt mondja a lap, hogy ön, doktor úr, a Vajda­féle politikai fronton találja az igazi román helyét és mivel ön igazi román, ennek a front­nak az élére áll. Meglep, Doktor úr, ez a rosszul fogalmazott mondat. Bevallom, eddig naiv voltam. Azt hit­tem, hogy egy orvosnak a rákkutatás elleni fronton, a betegségek elleni küzdelem frontján van a helye, ha már az úgynevezett béke e békétlen esztendejében egyáltalában szükséges frontról beszélni. Azt hittem, hogy egy orvos csak olyan politikát folytathat, amely a sze­génység, nyomor és a betegség kiküszöbölésére irányul. Belátom, tévedtem, ön és az önhöz ha­sonlók úgy érzik, hogy helyük nem a tüdő­vész elleni küzdelem harcosai között van, nem a vérbaj ellen küzdenek, nem a rák ellen, ilyen kicsi dolgok nem érdeklik önöket, önök ide­jüket, diplomájukat, tudásukat, intelligenciá­jukat arra használják fel, hogy a kisebbségek ellen küzdjenek. Milyen szép de, dicső feladat egy orvos szá­mára. Van orvos, aki a halál ellen harcol. Sze­gény, nyomorult ember. Senki sem tud róla, csak az, akit visszahódított a nagy pártvezér karjából. Van orvos, aki ingyen gyógyít. Er­ről sem beszélnek. És van orvos, aki az em­ber ellen küzd. Ezekhez lépett be most ön is és önről, tisztelt doktor úr, lám, máris beszél­nek. A nevét a lapok írják és ön büszkén fe­­szeleg a kétes értékű dicsőség hevítő napsuga­rában. Elmaradott ember vagyok. Furcsa nézeteim vannak a világról. Úgy neveltek, úgy tanítot­tak, hogy higyyek az emberben és szeressem az embert. Diákkoromban testi-lelki jópajtá­som egy Comia Traian nevű román fiú volt. Orvos lett. Ma is gyógyít az egyik budapesti kórházban. Nem magyar, sohasem is vallotta magát annak, mégis gyógyít. Magyarokat, zsi­dókat, ahogy jön. Embereket gyógyít. Nem politizál, mert azt mondja, hogy az orvos csak egyetlen párthoz tartozhat: az egészség párt­jához. Én még ma is, ebben a román orvosban hiszek és nem önben és nem főnökében, Vajda úrban, akiről még azt is hajlandó vagyok elhin­ni, hogy jó politikus, csak azt nem, hogy jó orvos. Mert ilyen elvekkel nem lehet jó orvos valaki. De nehogy eltérjünk a tárgytól, maradjunk csak önnél, tisztelt Doktor úr. Miért vajdista ön? Miért kell önnek harcolni a kisebbségek „egészségtelen versenye“ ellen? Mennyiben korlátozzák az ön megélhetését a kisebbsé­gek? Vegyük sorba a dolgokat ön fiatal ember, szerencsésen a többségi nemzethez tartozónak született. Elvégezte az egyetemet. Soha nem verték be a fejét sem a nemzetisége, sem a vallása miatt. Nyugodtan és zavartalanul ta­nulhatott. Vidáman jöhetett az egyetemre, nem kellett tartania attól,, hogy egy napon bottal és ököllel hazazavarják. A kórbonctan órákon sem rezzent meg, amikor valaki elkiáltotta magát, hogy „ki az idegenekkel“. Elvégezte az egyetemet és jóakarói, pártfogói segítségével állást kapott. Ön megkapta az állást Állami állás, fix fizetéssel, lakással, fűtéssel és világítással. Nyugdíjas állás. Tanul­ni lehet ebben az állásban. Ön tanult is. Mindenesetre tudomásul vesszük, doktor úr, a bedientest Nem is sértődünk meg érte. Meg­szoktuk már és tudjuk, hogy amit az orvosi kéz nem tud elérni, azt a politika könnyen el­érheti Nem is haragszunk egymásra, doktor úr.„ Csak éppen — ne haragudjon azért —, ha majd véletlenül gennyes vakbélgyulladással bevisznek a kórházba, ahol ön orvos, ha esz­méleten leszek, az utolsó pillanatig ti­ltakoz­ni fogok az ellen, hogy ön operáljon meg. Nem fekszem a kése alá, igen tisztelt Doktor úr, ön lehet nagyon jó orvos, valószínűleg meg is mentene, hiszen én láttam már olyan orvost is, aki nem nézte, hogy betege milyen nemzetiségű, csak a betegséget nézte, de még­­se­m bízhatom többé önben. Sem mint beteg, sem mint ember. Nem fekszem a kése alá, doktor úr, csak­ akkor, ha majd nevét nem a politikai pártok lélekcsalogató kommünikéiben, hanem az or­vosi kutatók diszes névsorában fogom ujjongó lelkesedéssel felfedezni A beteg hite az orvosban fél gyógyulást je­lent Egyelőre ezt a hitet elvesztettem. f j ^ w \ JBARADLAI LÁSZLÓ^ / XLI. évfolyam Főszerkesztő­­ Szombat 96 szám. Szele Béla dr. 1935. évi április 27. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Belföldre: A kézbesítő kézbesítési dijával és a pénzbeszedő Inkasszó-dijával egyetemben 74 lej. Bragovban 70 lej. Ha az előfizető közvetlenül a kiadóhivatala egész év­­az előfizetési díj 68 lej. — Postai kézbesítéssel és közvetlenül a kiadóhivatalnak fizetve, az előfizetési dij havonta 60 lej. — Külföldre: negyedévre 300 lej, félévre 600 lej, lan (jobb) re_ 1200 lej. ~ Magyarországon negyedévre 12 pengő, félévre 24 pengő, egész évre 48 pengő. — HIRDETÉSEK dija hirdetési oldalon 5 lej, páros (bal) szövegoldalon 5 50 lej paratztőség 83, szövegoldalon 6 lej négyzetcentirméterenként. Hirdetési dijak előre fizetendők Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bragov, Str. Regele Carol 56-58., Telefonszámok: kiadóhivatal 82., szerkesak fizet. Egy hete szünetelnek a tárgyalások Azokkal a hírekkel kapcsolatban, amelyek szerint a tárgyalásokat a húsvéti ünnepek alatt is folytatták, az Information hivatalos körökből származó cáfolatot közöl Valótlan — írja — hogy a tárgyalások a húsvéti ünnepek alatt is sza­kadatlanul folytak , hogy a hét végére vár­ható a megegyezés a vitás pontokban. A valóság az, — szögezi le az Information, — hogy nagypéntek óta a francia—orosz egyez­mény ügyében semmi sem történt. HOGY A KECSKE IS JÓLLAKJÉK... Az egyezmény végleges megszerkesztése kö­rül támadt nézeteltérések lényegére leginkább az Oeuvre és az Intransigeant világít rá, ame­lyek közül többi nem híve a túlszoros francia —orosz együttműködésnek. Az Oeuvre szerint a kölcsönös segélynyújtás automatikussága kérdésében keletkezett nehéz­ségeket majdnem teljesen kiküszöbölték. A francia külügyminisztérium félhivatalos form­ájá­ban közvetítő javaslatokat terjesztett elő a páris szovjetkövet útján a moszkvai kormány­nak. E javaslatokkal a francia kormány az eredeti egyezménytervhez két pontból álló ki­egészítő záradékot akar csatolni. Az első pont szerint a francia—orosz egyezmény rendelke­zései nem állhatnak ellentétben a szerződő fe­lek előzetesen kötött nemzetközi kötelezettsé­geivel (ezalatt a locarnói egyezmény és a fran­cia—lengyel szövetség előírta kötelezettségek értendők elsősorban), míg a második pont biz­tosítani akarja, hogy megnemtámadás esetén meg kell várni a népszövetségi tanács összehí­vását, holott az eredeti terv szerint ezt nem tették volna, hanem csak utólag jelentették volna be a Népszövetségnek a kívülről történt kihívást vagy támadást. A lap ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy — amint kitűnik — az egyezményt mégis a jogi szőrszálhasogatás szellemében akarja meg­kötni a francia kormány, amivel nagy mérték­ben csökkenne a hatásossága s végeredmény­ben csak a német politika malmára hajtanák a vizet. Valóban, ha harmadik fél részéről történő támadás esetén Francia- és Oroszország nem lépne rögtön katonai akcióba, hanem előzőleg még kivárná a népszövetségi tanács állásfogla­lását, ezáltal a kölcsönös támogatás azonnali hatása elveszne. Az Intransigeant előnytelennek tartja az egyezményt Franciaországra nézve, ha benne teljesen az orosz szempontok érvényesülnek. Hosszasan fejtegeti, hogy a kölcsönös támogat­­ás kötelezettségéből a Szovjetszövetség húzná a hasznot s Franciaország csak a veszedelme­ket vállalná. Ha például Németország megtá­madná Franciaországot, a szovjet haderő nem siethetne Lengyelországon át Franciaországi segítségére, illetőleg tehermentesítésére, mert ehhez a lengyelek nem járulnak hozzá. Ha vi­­­szont a Szovjetszövetséget támadnák meg, Franciaországnak azonnal közbe kellene lép­nie. Tény, hogy az azonnali segélynyújtás köl­csönös kötelezettsége Franciaország számára csak úgy bír teljes értékkel, ha lehetővé teszik Lengyelország hozzájárulását is az egyezményé­hez, ez pedig — a keleti paktum körüli húzó­dásra gondolva — igen kemény dió és fölöt­tébb problematikus. Hogyan vélekednek Moszkvában? A francia—orosz tárgyalások ideiglenes fél­beszakításáról kiadott közlemény meglehetős meglepetést keltett az összes moszkvai körök­ben, de mégsem hiszik, hogy a nehézségek ne volnának leküzdhetők s hogy a francia—szov­jet együttműködést komoly veszély fenyeget­né. A szovjet kormány köreiben rámutatnak ar­ra, hogy — immár 13 évvel ezelőtt — a né­met—orosz rapallói szerződésre vonatkozó tár­gyalások is több válságos szakaszon mentek át, míg a nevezetes egyezmény a génuai kon­ferencia idején Csicserin és Stresemann között létrejött. Nem csodálatos tehát, hogy hasonló nehézségek mutatkoznak most is, amikor a ra­pallói szerződésnél is jelentősebb francia— orosz egyezmény nyélbeütéséről van szó. A népbiztosok tanácsának csütörtökön kel­­­ett megvitatnia a francia—orosz egyezmény ügyét. Bár ezt nem a legbizakodóbb hangulat előzte meg, beavatott személyek mégis annak a véleményüknek adtak kifejezést, hogy meg­találják a végleges megoldást és eloszlatják­ Franciaország aggodalmait. Nem bíznak ugyan feltétlenül a további tárgyalások sikerében,­ mert a franciákat igen nehéz tárgyaló feleknek tekintik, de a szovjet kormány el akarja kerül­ni, hogy a tárgyalások zsákutcába jussanak." Mindenesetre ragaszkodnak ahhoz, hogy az egyezmény nem csak hogy az előre nem lát­­­ható eshetőségekre szóljon, hanem részletes és minden lehetőségre felkészült intézkedéseket tartalmazzon. A szovjetkörök megértik a fran­

Next