Brassói Lapok, 1935. augusztus (41. évfolyam, 172-198. szám)

1935-08-01 / 172. szám

2 oldal Ereje és egészsége sokkal értékesebb, semhogy veszélyeztesse. Biztos csak: L nem igen­ kerülhet arra sor, hogy az olasz-abess­zin háború kitöréséig ezt a szerződésláncolatot tető alá hozzák. MÁR A FRANCIÁK IS FEL­VONULNAK KELET-AFRIKÁ­BAN Tegnapi számunkban közöltük azt az egyiptomi híradást, amely szerint, ameny­nyiben az olasz-abesszin háború valóban megindul, az angolok azonnal megszáll­ják a Tana tanai. Az alexandriai jelen­tés elég keményen és félreérthetetlenül tudtára adja e jelentések kapcsán az ola­szoknak, hogy amennyiben az olasz csapatok harcok folyamán az­után elérnék a Tana tanai, ott az an­gol katonasággal találják majd szem­ben magukat. Az angol katonai megmozdulás után most már Paris is elérkezettnek látta az időt, hogy hadseregét a harcterek köze­lébe irányítsa. A párisi sajtóirodák azt jelentik, hogy a francia hadügyi kor­mány szükségesnek látta, hogy az Abesz­­szinia körüli francia gyarmatok hadsere­gét megerősítse. Eddig annyi történt mindössze, hogy a gyarmati területek belsejében állomásozó francia csapattes­teket a határ közelében helyezték el. Újabb jelentéseink szerint már az iránt intézkedett francia hadügyi kormány, hogy ezeket a francia gyarmati területeket légijáratok is megerősítsék. Európa három nagyhatalma tehát sza­bályosan felvonul Abesszínia körül. Eddig csak az olasz hadsereg lépett be­­et afrikai fődre, most azonban már —­ minden eshetőséggel számolni kell!! — az angol és francia katonai erő is meg­erősítéseket tesz. Ez az óvatosság és elő­relátás indokolt is, mert a színesek agi­­tációja és tüntetése most már olyan mé­reteket ölt, amellyel nemcsak annak az államnak, amely pillanatnyilag tényle­ges konfliktusban áll Abesszíniával, de minden fehér államnak számolni kell. A színes tüntetések ma Kakuttában folytatódtak. Óriási tömegtüntetésen hin­duk és muzulmánok vonultak fel ez al­kalommal. Ez a felvonulás szorosan ösz­­szeforrott a forradalmi hangulatú mun­kásság felvonulásánál. A felvonulás és tüntetés most már nem Abesszínia és az olaszok ellen szólott, hanem generálisan az európai imperia­lizmus ellen. A tömeg egyaránt hangsú­lyozta a gyarmatok felszabadítását és a munkásság nemzetközi együttérzésé­nek tudatosságát. A tüntetésen állítólag százezrek vettek részt. A közeli Egyiptomban is megindult a propaganda: „Pro Abesszínia“. Alexand­riában megalakították a török és egyip­tomi ifjak az abesszin ligát, amely Alssa­­szinia szabadságának védelmét tűzte ki céljául. Az egyiptomi abesszin követnél rengeteg arab és török ifjú jelentkezett, akik felajánlották önkéntes szolgálatai­kat. Katolikus-kommunista egy­ségfront a Hitler-rendszer ellen (?) Berlin, július 31. A nemzetiszocialista sajtóiroda mün­cheni jelentése szerint állítólag ott egy katolikus vezetőembernél kiáltványt ta­láltak. A kiáltványt a német kommunis­ta párt bocsátotta ki és abban kifejti, hogy a kommunisták félreteszik azt a vi­lágnézeti különbséget, amely közöttük és a katolikusok között van és közös terv szerinti harcra hívják fel a katolikus elé­gedetleneket a Hiitler-rendszer ellen. A hitlerista lapok ez állítólagos kiált­vány kapcsán arra hívják fel a katolikus vezéreket, hogy nyilatkozzanak: azono­sítják-e magukat a kommunistákkal, avagy nem és hogy valóban közös harcot akarnak-e kezdeni a jelenlegi államrend­szer ellen?­­ A fantasztikus jelentést fenntartással kell fog­adni. utóbb lengyel tüntetés a cseh állam ellen, abból a­z alkalomból, hogy S­zilescia hiszenöt éve Csehsszlovákia réssze Prága, július 51. Beszámolt a B. L. arról, hogy a Cseh­országhoz csatolt lengyel kisebbségek az utóbbi időkben sorozatosan tüntetnek a cseh állam ellen. A tüntetést tüzeli az a sajtóhadjárat, amelyet a lengyel külügy­minisztériumhoz közelálló lapok indítot­tak és amelyekre a cseh külügyminiszté­rium lapjai ugyancsak szenvedelmes hangon válaszoltak. Az egyik ilyen leg­utóbbi cseh közlemény nyíltan megfenye­gette Lengyelországot, hogy kisebbségei­nek ezt a tüntetését el nem tűri é­s ha kell, fegyveres erővel is megvédi Szilé­ziát, amely végérvényesen és változtat­hat­atlanul a cseh állam tulajdona, HW'IIII—HM i Mii IMI.... lull 'illui­ti I".I In A cseh külügyminisztérium erélyes ál­lásfoglalása ellenére is a Csehországban lakó lengyelek tüntetései nem csendesed­nek. A sziléziai lengyel kisebbségek által sűrűn lakott Teschenben ma ismét tünte­tések voltak, amelyek azt követelték, hogy Sziléziát és Teschent csatolják visz­­sza Lengyelországhoz. A tüntetésre az adott megfelelő alkal­mat, hogy éppen most van tizenöt éve annak, hogy a nagykövetek tanácsa Csehországnak ítélte Sziléziát. A tünte­tők népgyűlést rendeztek és azon határo­zatba ment, hogy a Csehországban lakó lengyel kisebbségek a varsói kormányt kérik fel arra, hogy az lépjen közbe a sziléziai lend­esség érdekében. Agyonverték Korona­­m­aiak­nak vall kormányfóját Bukarest, július 31. Az b­­lfov megyei Cocioc községben bor­zalmas gyilkosság történt­ Kedden dél­ben a mezőről hazatérő földművesek hol­tan találták Boboc nyugalmazott ezre­dest, a Korona-uradalmak volt kormány­zóját és a királyi udvar egyik volt te­kintélyes tagját. Az ezredes fejét nehéz tárgytól származó súlyos sebek borítot­ták. A csendőrség hamarosan megállapí­totta, hogy a nyugalmazott ezredest cigá­nyok ölék meg. Ezek ugyanis betörtek egy üzletbe és éppen akkor, amikor zsák­mányukkal tovább akartak állani, haladt el ott az ezredes. Hogy ne tudja őket el­árulni, rátámadtak, agyonverték és el­menekültek. A csend­őrség állítólag már el is fogta a rablógyilkos cigányokat. Bereoségre hiva­lkoszva.­­. Dumitrescu tábornok lemond rangjáról és kilép a hadseregből Bukarest, július 31. A katonai semmitőezők ítéletének ma kiadott indokolásából kiderül, hogy Du­­mitrescu tábornokot csak sikkasztásra való felbujtás vádja alól mentették fel, míg a hatalommal való visszaélés vádjá­nak ügyében bár az elsőfokú ítéletet megsemmisítették, új tárgyalást rendel­tek el. A Crivat és Letu ezredesekre vo­natkozó ítéletet a katonai semmitőszék azon az alapon semmisítette meg, hogy a hadbírósági tanács összeállításakor nem tartották szem előtt a törvény ren­delkezéseit. Az ügy különben a brassói hadbíróság elé kerül, mely valószínűleg az ősz folyamán fog ítélkezni. Lapjelentések szerint Dumitrescu tá­bornok lemond rangjáról és kilép a hadsereg­ből. A volt csendőrfőparancsnok állítólag be­tegségével fogja megindokolni a hadügy­miniszterhez benyújtandó ilyen ért­el­mű kérését. ni m­ i mi» M !]!■ hb'«BnmBnoaB A bécsi Rotunda hidat 24 méterrel odébbtolják Bécs, július 31. Szenzációs technikai látványosságszám­ba menő esemény lesz Bécsben augusz­tus első napjaiban: a Rotunda hidat 24 méterrel eltolják eddigi helyéről. Új hi­dat készülnek ugyanis építeni és hogy a forgalom ne akadjon fenn, az új híd el­készültéig használni akarják a régit is. A híd költöztetést úgy hajtják végre, hogy hidraulikus emelő szerkezettel leemelik a pillérekről a vasszerkezetet, tartó osz­lopokra teszik és az ezeken elhelyezett sínrendszeren továbbtolják. A nem mindennapi technikai bravúr megtekintésére Európa minden részéből mérnökök érkeznek Bécsbe. Beutzenben meghínoz­­tak egy lengyel nőt, mert zsidóhoz akart férihez menni Varsó, július 31. A külügyminisztérium most vette a berlini lengyel követség jelentését, amely Lotte Leim­grober lengyel állampolgárnő megkínzását ismerteti. A leány, aki ró­mai katolikus vallású „árja“ nő, egy­ zsi­dó vallásu­ fiatalember menyasszonya vort s a jegyesek megjelentek a buntze anyakönyvvezető előtt, ahol bejelentet­­i ték, hogy házasságot kivánnak kötni. A bejelentést követő napon több roham­osztagos jelent meg abban a manikűrüz­­letben, amelyben Lotte Leimgraber dolgo­zik, a leányt bántalmazták, majd lenyir­­ták­ haját kopaszra, fejét megberetvál­­ták és kopasz fejbőrére vörös miniumfes­­tékkel egy horogkeresztet rajzoltak és „zsidó ringyó“ aláírással láttá­k el. A le­ányt azután körülvitték Beutzen utcáin és menet közben állandóan szidalmazták és köpdösték. A félholt leányt ezután a mentők kórházba szállították. A súlyo­san bántalmazott nő a lengyel követség útján védelmet és 50 ezer birodalmi már­ka erkölcsi kártérítést követel. A mozdonyvezetők és fűtők sztrájkja előtt áll a CFR Bukarest, július 31. A mozdonyvezetők és fűtők körében a nyugtalanság kedden elérte tetőfokát. A megbízottak délben értekezletet tartottak, és kimondották, hogy miután az általuk adott határidő követeléseik teljesítése nélkül telt le, a továbbiakért nem­ vállal­ják a felelősséget. Ha a minisztérium nem biztosítja számukra a prémiumokat, úgy a mozdonyvezetők és fűtők mostantól kezdve csak a szabályzatban előírt havi 192 óra szolgálatot teljesítik az eddigi 500 óra helyett. Ez egyértelmű volna azzal, hogy a mozdonyvezetők és fűtők létszá­mát meg kellene kétszerezni. Lehetséges, hogy a már többször elha­­­­­asztott sztrájk szerdán kitör­ 1935. auguszus 1 _ _ ritkám Jd: ÉTKEZÉS ELŐTT, BOY KOCKA CUKRON PÁR 7 CSEPP DIANÁIT' ^ ^ LÓSBOPSZESI POMPÁS ÍTVÁGTÓERJESZTI Megőrült a kiáltási szenvedések miatt egy Brazíliából most haza­került szatmári mecha­nikus Szatmár, július 31. Kalmár Lajos 32 éves szatmári mecha­­kus öt esztendőt töltött a legnagyobb nélkülözések között Brazíliában. Keser­ves munkája csak annyit jövedelmezett, hogy öt esztendő alatt egy hajójegyre valót tudott összekuporgatn­i, amivel az­tán hazajött Szatmárra. Kalmár tegnap délután a szatmári városi parkban üldö­gélt. Mikor a jegykezelő parkőr hozzá­lépett és kérte az egy lejt, amit mindenki fizetni köteles, aki a padokat igénybe veszi, Kalmár izgatottan felugrott és or­dítani kezdett, hogy merik őt molesztálni A jegyszedő rémülten menekült a meg­vadult ember elől, ez azonban kést rántva, utána eredt. Izgalmas hajsza keletkezett, végre a sétálók lefogták a dühöngő em­bert, akit bevittek a rendőrségre. A rend­őrorvos azonnal megállapította, hogy a szerencsétlen embernek orvosi kezelésre van szüksége, mert a brazíliai klíma ha­tása alatt idegei teljesen megbomlottak. Bevitték az elmegyógyintézet megfigye­lő osztályára. ­ 858 NŐT SZERETETT A SZOV­JET DON JUANJA. Moszkvából je­lentik: Sasrkis Galusziant, az Inturcist­­nak, a Szovjet hivatalos idegen­­forgalmi ügynökségének moszkvai igaz­gatóját tízévi börtönre ítélték, mert ál­lásával visszaélve, meg nem engedett viszonyt folytatott női alkalmazottai­ ved. Megtalálták a naplóját, amely 858, az Inturist szolgálatában álló leány­nak és asszonynak a nevét, címét és te­­lefonszámát tartalmazta. Galustia® be­vallotta, hogy mindezekkel a nőkkel vi­szonyt folytatott. A 45 éves örmény­­származású, magasrangú tisztviselőt a kötelességtudás és a tisztesség minta­képének tekintették. Különösen a ren­delkezése alatt álló személyzet erköl­cseire vigyázott kérlelhetetlen szigorú­sággal. Botrányos ügyének nyilvános­ságra jutása érthetően óriási feltűnést keltett. a hosszabb ideig beteg embernek megcsinálnak az arcvonásai, de a tökéletes gyógyulás visszaadja eredeti szépségét Nagyon érdekes és egészen új oldaláról vi­lágítja meg a Gastro D. kiváló hatását B. Si­monna petrovani úriasszony levele, amelyben miután leírja, hogy rövid néhány hetes kúra után megszabadult évek óta tartó gyomorbajá­­tól — a következőket említi fel: „... betegsé­gem alatt az állandó rosszullét, fejfájás és a gyakori görcsök következtében homlokom megráncosodott, arcvonásaim valami merev fájdalmas jelleget öltöttek, úgy, hogy legalább 10 évvel öregebbnek néztem ki, mint amennyi voltam. A Gastro I­. feltalálójának azért is há­lás vagyok, mert egészségemmel egyidejűleg visszaadta eredetileg derűs, üde arcvonásai­mat .. A Gastro D. egy Amerikában nemrég felfede­zett gyógynövény kivonatából készül és párat­lan gyógyhatású krónikus gyomor-, bél-, vese- és epebántalmaknál. Nemcsak tökéletes pilla­natnyi fájdalomcsillapító, de megszünteti ma­gát a megbetegedés okát és ezáltal tökéletes gyógyulást eredményez. Kapható Császár Ernő gyógyszerésznél București, Calea Victoriei 124 Vidékre utánvették 130 lej.

Next