Brassói Lapok, 1939. augusztus (45. évfolyam, 174-199. szám)

1939-08-20 / 190. szám

élyét, jórészt a focibast inkább naivitás. Nem­­vitás, hogy a háborús ország sorsát intéző leg­magasabb körök személyi épségét még légitá­madás esetén is — ami ellen különben ma már hathatós védekezési lehetőségek vannak —­­biztosítani lehet. A spanyol polgárháború so­­rán nem sikerült felülről eltalálni sem Fran­cot, sem Negrint, sem a két fél egyik miniszte­­­rét, vagy vezérkari főnökét sem. A felsőbb körök kockázata, amely tényleg sokszorosan nagyobb mint a múltban bármikor, nem a lé­gitámadásokban rejlik, hanem az esetleges vereség utáni rendszerváltozások beláthatatlan következményeiben. A belpolitikai és világné­zeti ellentétek ma százszor kiélezettebbek,­­mint valaha, sőt, a nemzeti-imperialista ellen­­­tétek is világnézeti álarcot öltenek. (Demokra­tikus hatalmi blokk itt, tekintélyállamok cso­portja ott...) A háborút vesztett állam minisz­tere vagy diplomatája régebben sem ült ró­zsákon s mindig a lemondás, ha ugyan nem a­­száműzetés volt a sorsa — ma azonban való­­­szinübb az, hogy feldühödött népe lámpavas­sal nyugtázza balul sikerült számítását. A rendszerek, amelyek manapság békeidőben is kemény eszközökkel védik meg létüket belső ellenségeik ellen, vezetőikkel és minden hívük­kel együtt számíthatnak arra, hogy a háborús vereség utáni sorsuk a történelem legelretten­­tőbb fejezetét képezi majd.­­ Ez azonban — vethetik ellen — egyedül nem elég a hadüzenettől való elrettenésre, ha egy állam a siker jegyében indíthatja meg hadait. •Csakhogy a „siker reményével“ is baj van. A KIALAKÍTHATATLAN FRONTOK A kávéházi Konrádok, akik hol őszre, hol tavaszra lankadatlanul bejósolják a háborút, tóba a gyakori hibába esnek, hogy hisznek a­­történelem ismétlődésében. Holott már De­­inokritos, az ókori bölcs is megmondta, hogy soha kétszer ugyanabba a folyóba nem márt­hatjuk be Lábunkat s a történelem hullámai épúgy változnak, mint a folyó habjai. , Hát persze, jelen vannak" a világháborút kirobbantó összes okok. A vetélkedés a gyar­matokért és a világpiacokért, a „Drang nach Osten“, a Berlin—Bagdad vonal berlini álma, a pángermanizmus és a germán-szláv ellentét,­­a veszekedés a Földközi tenger útvonalaiért és­­a kőolajtermő területekért s a többi közhely, a­­mely különben közhely létére is élő, háborút szülő valóság. Megvan az egész átkozott gyűj­temény, egyetlen háborús ok sem kallódott el 20 év alatt, sőt még inkább szaporodott a gyá­szos gyülekezet. Több világháborús indok áll rendelkezésünkre, mint bármikor, nagyobb a­­választék, mint 1914 előtt. Csak azzal a fel­adattal nem tudnak elboldogulni diplomatá­ink, hogy a harcolni akaró világot két szem­benálló blokkba tömörítsék, mint az 1914-ben sikerült — akkor sem könnyen. A világpolitikai számtan alaptétele, hogy ma három „blokk“ létezik a világon, helyesebben :Európában, amely — hiába siratták el annyi­szor ezt az öreg földrészt — ma is a világpo­litika és kultúra központja, itt dől el a jövő.­­ Engedjünk meg magunknak egy nagyvonalú földrajzi általánosítást s a térképen egyenes­­vonalat húzva Páristól Moszkváig, osszuk há­­rom részre Európáit: 1. Nyugat, 2. Közép és 3. Kelet. A világháborúban Nyugat (Franciaor­szág, Anglia, Belgium) összefogott Kelettel ((Oroszország) s harapófogóba szorította a Kö­zépet (Németország és a Monarchia). Nyugat és Kelet összefogása akkor, szívós diplomáciai­­munkával, sikerült, noha a nyugati közvéle­mény nem rajongott az autokrata cárizmusért s noha az angol és orosz óriásbirodalom gyar­g­yati és távolkeleti terepen természetszerű ős­ellenségek. (Lásd krími háború s Anglia japán­barátsága az 1904—5-ös orosz-japán háború­ban). Mióta azonban Oroszországban szovjetek ■uralkodnak, Angliában pedig szilárd polgári, sőt többnyire konzervatív kormány, azóta ez a­ világnézeti ellentét elég jelentős hozzáadást jelent az egyéb ellentétekhez, hogy őszinte, tartós, igazi fegyverbarátság ne jöhessen lét­re közöttük. Amennyire komolytalan dolog azt hinni, hogy az egyes államok csakis világné­zeti alapon helyezkednek el az egyes fronto­kon (mit keres például a jobboldali-tekintély­­juralmi Lengyelország a demokráciák olda­ni, ép annyira naivitás azt állítani, hogy a­ilágnézeti ellentétek nem komolyak s csak nemzeti-hatalmi ellentétek kendőzésére szol­álnak. Még a polgári demokrácia és a fasiz­ma ellentéte is komoly, noha alapjában mind­­en kettő polgári rendszer, nem is szólva olyan­­ellentétről, mint amilyen Szovjetoroszország '­és Anglia között meredezik- ! Mi tehát a helyzet? Az, hogy emberfeletti­­nehézségbe kerül a három, életre-halálra ellen­séges csoportból kettőt kialakítani. A próbál­kozás már minden kombinációban megtörtént. 1. Csehszlovákia feldarabolása és a szudéta-­­németek elkapcsolása előtt Kelet hajlandó volt Nyugattal együtt a Közép ellen masorizni­­Csehszlovákiáért, de akkor a Nyugat nem takart. 2. A müncheni négyhatalmi értekezlet annak a kísérletnek első állomása volt, hogy Nyugat és Közép összefogjon Kelet ellen. Ez a kísérlet is szétrobbant. 3. Közép és Kelet, (vagyis Szovjetoroszország és Németország­­összefogására is történtek halvány és titokza­tos kísérletek (állítólag ezért végezték ki Tuh­acsevszkyt, Németországban bizonyos ka­tonai körök pártolják az eszmét, sőt a nem­régiben kih­ett német—orosz gazdasági tár­­gyalások is ilyen irányú tapogatózást enged­tek sejtetni)­— de hát hogyan masírozzék együtt Hitler és Sztálin? 4. Végül visszaju­tottunk Nyugat és Kelet összefogásához s most folynak az angol-francia-orosz tárgyalások, páratlan nehézkességgel és kölcsönös bizal­matlanság közepette. De, tegyük fel, hogy hosszú vajúdás után mégis létrejön ez a szövetség. Feltételezhető, hogy a szem­nel láthatólag túlerőt jelentő hár­mas antant (kisebb szövetségekkel s esetleg Amerikával is rendelkezve) megindítja a „pre­ventív háborút“ a tengely ellen? Nem, az an­gol kormány nem mutat olyan harcias szán­dékot, hogy belenyúljon a középeurópai da­­rászfészekbe. Már csak azért sem, mert a fel­borított, eltiport hasból a kellemetlen barna darazsak helyett idővel a még kellemetlenebb vörös darazsak repülhetnek ki. Vagy a ten­gely kardot ránt a hármas antant ellen? Ehhez aligha érzi elég erősnek magát... Vagy a három blokkból kettő ugrana egy­másnak? A német az orosznak, vagy az an­gol-francia a németnek? De minden ilyen esetben marad a harmadik, a semleges, a pus­kaporát szárazon tartó, aki a két legyengült fél közül a nevető örökös lesz. Amiért is a két veszekedni akaró fél közül valamelyik vagy mind a kettő az utolsó pillanatban mégis enged s mégsem lesz háború. Hiszen egy ilyen háborúban csakis a harmadik győzne. Három blokk mozog a színpadon, mindegyik ősellensége a másik kettőnek, mint hódító nagyhatalom s mint világnézeti védbástya. Akárhogy kombináljuk a tényezőket, zsákut­­cába érünk. A történelem megrekedt. A há­rom blokkból kettő olykor, azonnali fenyegetés elhárítására összefog, de csak pillanatnyilag s aztán megint szétrobban. Lásd Chamberlain útját Münchentől Moszkváig, vagy a moszk­vai háromhatal­mi tárgyalásokat, amelyek kö­zepette már az Oroszországot kizáró öthatal­mi (angol-franciia-német-olasz-szengyep fiasza fogáson kísérleteznek,­­ amely kísérlet szintén megbukott már egyszer. Nem béke ez, amiben élünk, de a nagy európai háború még­sem robban ki. Legfeljebb olyan „periferikus“, Európa külvárosára korlátozott háborút en­gednek lezajlani, mint a spanyol volt. Ez a kísérlet esetleg megismétlődhetik valahol,­­ a világháború azonban túl nagy kockázat. A béke nem tud élni, de meghalni sem. Mi lesz hát a nóta vége? A mai fegyverkezés és sötét előjelek köze­pette másra nem számíthatunk, mint hogy egyszer mégis eljön a háború, a nagy végíté­let, amely feloldja és eldönti az összes nem­­zeti-hatalmi és rendszerbeli ellentéteket és igazat ad valamelyik félnek, kiadós vérözön árán. A mai „idegháborúban“ elpattanhatnak valamelyik államvezetőség idegei, ha túl nagy megaláztatás éri. A mai diplomáciai magatar­tások azonban arra mutatak, hogy a tehetet­lenség korszaka és a túlságos kockázatoktól való visszarettenés még eltart egy ideig. Az Anschlusstól kezdve máig a nagy készülő­dések és fenyegetőzések mögött az engedé­­dékenységek és visszahúzódások sorozata bú­jik meg. Bármily lehetetlennek látszik a dan­­zigi kérdés megoldása, itt is valamilyen alku következik. Az őszre ne várjunk világháborút A „blokkok“ egyike sem merítette ki még a diplomáciai mesterkedések összes lehetőségeit , nem jutott a végső kétségbeesés ama remény­telen állapotába, hogy a világra zúdítsa a víz­­özönt, amely őt is biztosan elsöpri. 10 o­ldal LEON ALEX a parisi Academie Hanson nagyváradi származású asszisztense beszél művészi útjáról és Nagyvárad, augusztus 18 Napok óta hol egyik, hol másik társaságban hallom, hogy Alex Leon, a nagyváradi szár­mazású festőművész hazaérkezett Párisból és kapom a biztatásokat: egy ilyen jeles vendé­get mégis illenék felkeresni, őszintén meg­vallva: vonakodtam ettől a látogatástól és a vele járó interjútól. El tudtam képzelni a bor­­zas-hajú,, hanyag öltözetű Mestert, aki úgy beszél Páriáról, mintha a francia főváros vala­mi rejtelmes egzotikum lenne annak, akinek csak a Pece-parti Párisban adatott élnie és aki úgy beszél a Louvre-ról, mint mi itt a klub­ról. Az ember unja hallgatni a felvágásait. Be kell vallanom, hogy kelemesen csalódtam. Alex Leonnak nincs bozontos művész­ haja, nem mond nagyokat. Lelkesedéssel beszél Pá­ria művészetéről, amelynek sokfelé ágazó út­jain az igazi ösvényt kereste, de mindunta­lan félbe kell szakítani, ha az ember azt akar­ja, hogy saját magáról mondjon valamit. Ha­rapófogóval kell ilyenkor kiszedni belőle a szót. Ha magunkfajta ember kikerülne Pária rengetegébe, egészen bizonyos, hogy ott töb­bet és kevesebb szerénységgel beszélne Nagy­váradról és benne önmagáról. I . Vámos Dezső nagyváradi főmérnök akciót indít az érdekében és lehetővé teszi, hogy hat hónapra kijusson Páriába. A művészet fővá­rosában — így mondja — egy döbbenetesen más világot talált Lelkileg szenvedett, ami­kor rájött, hogy eddigi kiélési formája nem az igazi piktúra. Közben megismerkedik Tiha­nyi Lajossal, a Magyarországból kiszámlázott kiváló festővel és Marc Chagallal­, aki az orosz népélet ábrázolásának neo-primitív és expresszionista nagy mestere. Chagallnak meg­mutatja néhány régibb rajzát és már-már összeesik a kétségek súlya alatt: érdemes-e tovább folytatni, van-e hozzá elegendő tehet­sége. Chagall kimondja a boldogító „igen"-t . Az első pillanatban nem mertem örülni enn­ek az „igen"-nek ,amellyel, úgy éreztem, nagy felelősség szakadt reám a művészettel szemben. Gyáva voltam, nem bírtam magam­ban, jobban szerettem volna menekülni ez alól a felelősség alól. Aztán bekerültem az absztrakt művészi irány mivelői közé, akiknél a szín dominál a forma fölött. Ez az irány azonban az ő művé­szetében nem tudott őszintén kifejezésre jut­ni. Kereste az elvontság és a naturalizmus közös kapcsolatát. Tihanyi Lajos révén, aki akkor már húsz éve élt Párisban és akivel sok éjszakát barangolt keresztül, lassanként meg­ismerte Párisit, a párisi embert, az egész mű­vészvilágot, így került be az Academie Ran­con nevű szabadakadémiára, hogy szobrászá­tól tanuljon. Az akadémia legközelebbi kiál­Harminckét éves és petrozsényi születésű. Szüleivel a háborús menekülés idején került Nagyváradra egészen gyermek­korában. Hu­szonöt éves volt, amikor festegetni kezdett. Gyermekkorának emlékei, a család férfitagjai­nak bevonulása, a menekülés, rányomták bé­lyegüket a fiatal­ember kikére és első képei­ben ezek a gyermekkori élmények jutottak kifejezésre. Az akkori „ma“ problémáira es­küdött. — Kicsit összetévesztettem a dolgokat, mondja, mert a lelkemben élő problémáknak csak a literáris részét kerestem, nem a kifeje­zés formáit. És valóban, mint elnézem abból az időből való rajzait, minden egyes rajza zsúfolva mondanivalóval, amely mondanivalók szinte szétfeszítik a rajzpapír kereteik Első nagyvá­radi kiállításával jelentős erkölcsi sikere volt, de egyetlen képet sem adott el. Túlságosan új volt az itteni közönség számára a kifejezési módja. Azután Nagybányára ment, de az ot­tani iskolában mindössze másfél hónapot töltött. Onnan Bucurestibe került, ahol a Ma­­gazinulnak és a Realitateának rajzolt, majd Prágába megy, ahol a Simplicus című lapnak dolgozott. De ezek az afemer sikerek nem elé­gítik ki.­­ Irtásán már fel volt akasztva egy rajza, a­mely feltűnt és lassanként odáig haladt, hogy az Academie Ranson asszisztense — massier­­je — lett. Ma is ebben a pozícióban van és on­nan jött haza Nagyváradra özvegy édesanyja meglátogatására. Ezen az akadémián a világ összes nemzetének tanulni vágyó fiataljai­­talál­koznak. Jellemző, hogy ezen a párisi szabad­akadémián franciák is vannak, mindössze ket­tet. De van japán, kínai — itt békességben megférnek egymással — van perzsa, igen sok svájci, sőt van egy Filippi-szigetekről való növendék is, akit a többiek kedélyesen kan­nibálnak neveznek. De eddig még nem ette meg egyetlen növendék­társát sem. * Új stáció Alex Leon párisi pályafutásán, a­mikor összeköttetésbe kerül Madame Bucher képtárával, ahol csak a modern irányzat kap helyet. Ez a legnagyobb lehetőség az érvénye­sülésre, ideértve az anyagi érvényesülést is, mert itt a művész nem kerül a képkereskedők kezébe. Itt kerülnek időnként felszínre az új művészi áramlatok, amelyek kedvező időkben jelentkeznek. Most van kialakulóban egy ilyen új áramlat , ha a politikai helyzet kedvezni fog az érvényesülésének, aminek útját a konjunktúra szabja meg a szentimentalizmus mellőzésével tisztán üzleti alapon. * Ami a fiatal nagyváradi művész mai képeit illeti, azokat a megállapodott modern realiszti­kus irány dominálja, amely kerüli a fotogra­­fikus hűséget és a belső lényeget keresi. Van egy képe: élénk zöld háttér, az előtérben két alak. A legkülönbözőbb, éles színek férnek meg rajta egymással úgy, hogy minden szín külön él, az egész mégis teljes, tökéletes har­móniát sugároz. Ha valóra váltja tervét és Erdély nagyobb városaiban megrendezi ki­állítását, egészen bizonyos, hogy ez a képe megérdemelt feltűnést fog kelteni a hozzáér­tők körében. Egyébként általánosságban is megállapítható, hogy Alex Leon képei csak ko­moly hozzáértők körében tarthatnak számot érdeklődésre, de ezt az érdeklődést aztán na­gyon is kiérdemlik.* Ami a francia festészetet illeti, mondja Leon Alex, az nem egy elzárt nemzeti művészet, hanem a világ minden művészetének találko­zása, amelyet a francia esprit olvasztott egybe. Picasso angol, Chagall orosz, Modigliani olasz, Vlamick belga és mégis találkoznak egy közös francia szellemben.* Ami a párisi életet illeti, a párisi ember kedélyes, könnyed, de nem felületes. A ke­­dély mellett igen sok bennük a mélység. És amíg nálunk ha két ember találkozik, mindeg­nik a maga bajával hozakodik elő, a párisi csak a jókedvéből igyekszik adni mindenki­nek. A párisiak például ma is optimisták, nem hisznek a háborúban és nem tartanak tőle.* Nagyon kedves az, amit Leon elmond az akadémiának egy Concetta nevű olasz taka­rítónőjéről. Ez a nő ma 71 éves és 86 évig volt modell. Olt Munkácsi Mihálynak, Rodin­­nek, Degannak. A szó szoros értelmében mű­emlék. Ma takarítónő az akadémián. Persze, nem a szónak cseléd­ értelmében. A legjobb barátságot tartja fenn a művészekkel, mű­­vésznövendékekkel, akiket a nélkülözés nap­jaiban bizony ki-kisegít egy ebédrevalóra. Ugyanilyen barátság van a művészek és a modellek között is. A modell itt nem egy alá­rendelt személy. Van köztük egy Castell ne­vű kétméteres óriás a Martinique-szigetről, a művésztársaság legkedvesebb cimborája.­­* A párisi világ­kiállítás kifogástalanul sike­rült. Egy ponton azonban megbukott. Az ame­rikaiak a többek között kiváncsiak voltak a borzashajú, bársony­kabátos, tipikus párisi művészekre. Nem tudtak nekik ilyeneket mu­tatni A művészek ugyanis a kiállítás alatt sok pénzt kerestek a dekorációs munkákkal. Levágatták a hosszú hajakat, elegánsan kiöl­töztek, mindennap borotválkoztak úgy, hogy a kiállítás rendezősége nem tudta az ameri­kai vendégek kíváncsiságát kielégíteni, úgy jártak velük, mint az a nagybányai festő, aki megfogadott egy maszatos, szurtos, rongyos cigánygyereket modellnek és akit az édes­anyja másnap megnyitva, kimosdatva, tisztába öltözötten vezetett fel a műterembe. Dénes Sándor Menekülni a felelősség alól Szováta meleg sós gyógysím­lő TERMÉSZETES FORRÓ SÓSTAVAI EGYEDÜLÁLLÓAK! Iszapjai (fürdő és pakolás) utolérhetetlen gyógy­hatásúak reuma, női ba­jok, légcső­utak, gyengeségi állapotok gyógykezelésére, továbbá gyermekek fejlődésének előmozdítására. Klímája: subalpin 500—600 m. a tenger színe felett, a legregényesebb erdőségek között fekszik. Kirándulások, sport, vadászat, pisztráng-halászat. Két vasúti állomás. Segesvárról közvetlen autóbusz-járat Bucuresti és Arad irányából közvet­len vasúti kocsik. A fürdőigazgatóság villáiban teljes penzió, lakás, ellátás és fürdő. JÚNIUSBAN ÉS SZEPTEMBERBEN 130—160 lejig. JÚLIUSBAN ÉS AUGUSZTUSBAN 170—250 lejig. Teljes komfort, a szobákban meleg-hideg folyóvíz. Cím: Directiunea Bailor, Sovata-Bai, Jud. Mures. augusztus 20

Next